Rendhagyó módon online debütál ma délután a Szétszakítottak című darab, amelynek Dolhai Attila, a Budapesti Operettszínház művésze írta a szövegkönyvét és a dalszövegeit is. A zenés játék az első világháború végét és az azt követő időszakot öleli fel, középpontjában egy három fiút nevelő temesvári értelmiségi család élete áll. A darab az ő sorsukon, személyes történetükön keresztül mutatja be történelmünk fájdalmas részleteit. Mint azt a Jászai Mari-díjas magyar színész a 061.hu-nak elmondta, a megértést szeretné elősegíteni ezzel a darabbal, bízik benne, hogy egyetemes mondanivalójának köszönhetően nyitottságra talál a színházi vezetők részéről is, és a későbbiekben a Szétszakítottak eljuthat a színpadi bemutatóig.

MM – 061.hu

Mikor fogalmazódott meg benned, hogy szeretnéd feldolgozni Trianon témáját egy darab formájában?
A Budapesti Operettszínház tavaly hirdette meg Trianon-pályázatát, amelyen a darabom nem szerepelt jól, végül a pályázat eredménytelenül zárult. Ennek ellenére úgy gondoltam, tovább dolgozom rajta, hogy valamilyen formában mégis eljuthasson a közönséghez. Kétfelvonásos zenés, nagyszínpadra írt műnek indult, amelyet aztán kisszínházi produkcióvá zsugorítottam. Átszerkesztettem, lecsökkentettem a szereplőket, összevontam a szerepeket. Aztán jött a karantén és úgy tűnt, az egészből nem lesz semmi, végül ebből a kényszerhelyzetből megszületett a mű online verziója, az eredeti mű egy tömörített változata, amelyben elsősorban a zenei élmény, a zenei mondanivaló dominál. A prózai jeleneteket és a párbeszédeket a minimumra csökkentettem, csak annyit hagytam meg belőle, amennyi a történet megértéséhez szükséges.

Hogyan kell elképzelnünk a közös munkát Cári Tibor komponistával?
Főként online tartottuk a kapcsolatot, személyesen mindössze négyszer találkoztunk még a vírust megelőző időszakban. Fantasztikus dalokat írt ehhez a műhöz, csodálatos zenéket használhatok az ő keze nyomán. Hál’isten a kommunikációs fejlődésnek köszönhetően a karantén nem szabott határt a közös munkának, de bizonyos korlátokat azért mi is éreztünk, nyilván ez megmutatkozik majd a darabban is. A kollégáimnak, barátaimnak is szeretném megköszönni, hogy szerepet vállaltak ebben a projektben. Szép kis gárda jött össze (a darabban szerepel mások mellett Janza Kata, Gubik Petra, Lehoczky Zsuzsa, Bálint Ádám, Szabó P. Szilveszter, Földes Tamás, Csuha Lajos, Mészáros Árpád Zsolt, Jantyik Csaba, Homonnay Zsolt – a szerk.), mindenki elvállalta, akit felkértem, ez nagyon megható. Telefonos egyeztetések, emailes instrukciók alapján a saját kreativitásukat felhasználva rögzítettek otthonaikban, vagy éppen a szabadban egy-egy jelenetet, prózai részt, vagy dalt, amit aztán elküldtek nekem, én pedig összevágtam azokat. Kis részekből álltak össze a monológok, a párbeszédek, volt, hogy mondatról mondatra kellett megvágnom egy-egy megszólalást. Az elején nem is tudtam, mire vállalkozom, de úgy érzem, megérte a sok befektetett munka. Örömmel vettek részt a munkában a kollégák, talán ez a legfontosabb, hogy ilyen nehéz körülmények között ilyen összefogásban meg tudott valósulni ez a darab. Még akkor is, ha nem teljes, ha nem tökéletes, ha találunk is benne technikai hibákat.

Miről szól a Szétszakítottak?
Ez egy családtörténet, amely az első világháború végét és az azt követő időszakot öleli fel, középpontjában egy három fiút nevelő temesvári értelmiségi család élete áll. A darab az ő sorsukon, személyes történetükön keresztül mutatja be történelmünk fájdalmas részleteit. Ha belegondolunk, nagyon sok információnk van arról, mit veszített az ország számokban, négyzetméterben, de a legfontosabb dolgok felett olykor elsiklunk: azon személyes történetek felett, amelyeken keresztül jobban megérthető Trianon tragédiája. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni azokról, akiknek össze kellett pakolniuk, elhagyni a szülőföldjüket, és elölről kellett kezdeniük az életet itt, Magyarországon, és azokról is, akik ott maradtak a határ túloldalán. Nagyon sokakat érint ez a történet, nem is gondolnánk…

Szerintem Trianonról nemcsak a számok tükrében, hanem a sorsokon keresztül érdemes beszélni. Arról, mi az, ami életben tartja az embert, amikor már mindentől megfosztották.


A darab ezekre a kérdésre keresi a választ. Hozzá kell tennem, nagyon messzire nyúlik a következménye az első világháborúnak és Trianonnak, úgy gondolom, előzmények és következmények nélkül nem is lehet beszélni történelmi pillanatokról. Mindezen szempontok figyelembevételével született meg ez a mű.

Mit gondolsz, hol tartunk ennek az össznemzeti traumának a feldolgozásában?
Szerintem nagyon az elején. Talán most kezdünk el róla beszélni. Nagyon nehéz ez, hiszen a fájdalmairól, sérelmeiről nem szívesen beszél az ember. Nem szívesen emlékszünk vissza arra, hogy meg lettünk bántva. Elhallgatunk, van, hogy napokig, hetekig, hónapokig, vagy akár évekig hordozzuk a sérelmünket, mire azt merjük mondani, üljünk le és beszéljünk erről, mert ez így nem jó. Magyarország veszítette a legnagyobbat ebben a történetben, ugyanakkor tévednek azok, akik azt gondolják, ezzel nyertek. Lehet, hogy területet nyertek, de ezzel együtt rengeteg feszültséget, alá-felé rendeltségi viszonyt, tragédiát, akár a temesvári forradalomról, akár Jugoszlávia széteséséről beszélünk. Az elején vagyunk az erről való kommunikációnak, de talán már kezdjük kapisgálni, mennyire jó lenne, ha Trianonról félelem nélkül beszélgethetnénk. Ott tartunk ugyanis, hogy a beszéd szintjén is tele vagyunk félelemmel, és ez nagyon szomorú.

Hogyan, milyen módon reflektál a darab a békediktátum témájára? Mi az üzenete?
Nem akarok álságosnak tűnni, nem annak reményében kezdtem el írni ezt a darabot, hogy majd valamilyen nagy üzenete lesz. Elkezdtem egy történettel foglalkozni, a többi magától alakult. A megértést szeretném elősegíteni vele, a kibeszélést kezdeményezni. A határ túloldalán élő magyarok évtizedek óta éreznek valamit a bőrükön, rengeteget elszenvedtek pusztán azért, mert magyarnak vallják magukat és a saját földjükön szeretnék megélni a magyarságukat. Mi, akik az országon belül élünk, sokkal kevésbé tudjuk ezt átérezni. Persze eljutnak hozzánk történetek, de ahhoz, hogy megértsük, mindenekelőtt fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit áldoznék fel azért, hogy a honfitársaimmal egy országon belül éljek? Mi az, amit a szájkaratén túl meg tudok tenni ezért? Szerintem a cél az, hogy az isteni szeretet által olyan helyzetbe hozzunk a határon túl maradt honfitársainkat, hogy szabadon megélhessék hovatartozásukat, nemzeti identitásukat – szabadon, boldogan, támogatva. Tudom, idealista elképzelés ez a részemről, de azt hiszem, igazán így születhet meg az együvé tartozás érzése.

Tervben van a későbbiekben darab a színpadi bemutatója?
Ez egyfajta „magánvállalkozásként” indult, minden kollégámnak el is mondtam, semmi garancia arra, hogy a darab eljut a színházi bemutatóig. Hozzáteszem, nem gondoltam, hogy ekkora ereje lesz és ilyen mértékű érdeklődés kíséri majd. Persze most már úgy látom, nem kizárt, hogy lesz belőle bemutató, de ehhez a színházi vezetők nyitottsága is szükséges. Ez egy nagyon érzékeny téma, borítékolható, hogy kapok majd érte hideget-meleget, mind a szakma, mind a közönség részéről, ezt felvállaltam. Azt is tudom, hogy nagyon sok félelem és óvatosság van a színházi direktorokban egy ilyen témával kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, milyen lesz az online bemutató visszhangja, hiszek abban, hogy egyetemes mondanivalójának köszönhetően nyitottságra talál majd a színházi vezetők részéről is. Kiss-B. Atilla, az Operettszínház igazgatója biztosítja a színház online felületén a mű ilyen formában való megjelenését, ez talán okot adhat egy kis bizakodásra… majd meglátjuk!

Cári Tibor és Dolhai Attila Szétszakítottak című zenés játékát négy részben, június 4-én, 5-én, 6-án és 7-én 16 óra 30 perces kezdettel láthatják a Budapesti Operettszínház Facebook-oldalán.

Fotók: Budapesti Operettszínház