“Az utóbbi években, ahogyan a világunk alakult, egyre elfogadottabbá vált, amit csinálunk… persze, hogy vannak elvárásai az autentikus népi kultúrát képviselő, szerető, gondozó embereknek. Azonban mi tudjuk, mi az, amit tisztelnünk kell és mi az, amit megfelelő kereteken belül újragondolva alkalmazhatunk” – mondja Csík János, a Kossuth-díjas Csík zenekar vezetője, akivel többek között arról beszélgettünk, megtalálja-e őket ma is a “folkrendőrség”, és hogy milyen projektekre készülnek a közeljövőben. 

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Kodály Zoltán mondta egyszer, hogy a hagyományokat nem lehet örökölni, ezt minden generációnak újra kell tanulnia. Hogy segít ebben az újratanulásban a Csík zenekar?
A népzenét gyerekkorunk óta tanultuk, és olyan áhítattal és örömmel gyakoroltunk akár táncosként, akár zenészként erre a muzsikára, hogy mindenképpen szerettük volna tovább adni a közönségnek. Sokféle fesztiválon jártunk itthon és külföldön is, sok nemzetet megismerhettünk, és azt gondoltuk, ha mi, városi fiúk így megszerettük a falusi emberek népzenéjét, nem létezik, hogy a többi városi ember ne tudná megszeretni. Láttuk a táncházakban, a fesztiválokon, hogy a fiatalok bánatukban, örömükben, szerelmes pillanataikban nagyon jó hasznát vették ennek a muzsikának, így azt éreztük, ezt mindenképp meg kell ismertetnünk az új generációkkal is. Arra gondoltunk, hogy ez az újratanulás talán a könnyűzenén keresztül könnyebben megy. 2001-ben A kor falára című lemezünkön egy mezőségi, magyarpalatkai lassú cigánytánc dallamát játsszuk először úgy, ahogy azt a régi zenészek játszották. Aztán ez a dallam átmegy szvingbe, majd visszatérünk az eredeti megszólaláshoz, hogy érezhető legyen, hogy ez a dallam él, akármilyen ritmusra is vesszük. Hogy ugyanaz a dallam megfogalmazható mai gondolkodásmódban is. Hozzáteszem, a jazznek, a swingnek, a bluesnak is népzene az alapja, az afroamerikaiak népzenéje.

A könnyűzenei feldolgozások, a Quimby és a Kispál és a Borz dalok újragondolása hozta meg igazán a népszerűséget a zenekarnak. Mennyire elvárás, hogy a Csík zenekar folyamatosan aktív maradjon ezen a kreatív, feldolgozáscentrikus vonalon?
Tizenöt éve már, hogy ez a dolog elindult nálunk, és valóban, a népszerűség egyfajta elvárást is hozott a közönség felől: hogy azokat a dalokat, amiket egyébként más, például az alternatív rock oldaláról ismernek, hallhassák a mi felfogásunkban is. És persze, a díjak – amiket kaptunk az évek során – is arra késztetik az embert, hogy a munkáját minél igényesebben, minél jobb minőségben végezze. A közönség az újdonságra éhes, ez természetes, de sokszor nem is az a nehéz, hogy újdonságot hozzunk, hanem megtartani azt a figyelmet, amit ezidáig megkaptunk. Az újat és a régit is jó minőségben kell hozni, mindezt úgy, hogy vigyázzunk népzenei értékeinkre. A Csík zenekaron kívül más projektekben is ezt próbálom tovább adni, az irodalom, a komolyzene, vagy éppen a jazz segít nekem ebben.

A “folkrendőrség” ma is megtalálja Önöket? Kapnak kritikát a műfaji fúziókkal kapcsolatban?
Jónéhány évvel ezelőtt volt ez inkább jellemző, az utóbbi években, ahogyan a világunk alakult, egyre elfogadottabbá vált, amit csinálunk. Természetes reakciók ezek, persze, hogy vannak elvárásai az autentikus népi kultúrát képviselő, szerető, gondozó embereknek. Azonban mi tudjuk, mi az, amit tisztelnünk kell és mi az, amit megfelelő kereteken belül újragondolva alkalmazhatunk.

Sok helyütt találkozunk azzal a kifejezéssel, hogy városi folk. Ön szerint mi a városi folk?
Ez egy érdekes kérdés. A városi folk egy közösséget feltételez, egy olyan közösséget, akik például egyfajta zenét, egyfajta szokásrendet tartanak, követnek, szeretnek, ugyanakkor egy gondolkodásmódot is takar. A népzenét érintő része, ami arról szólna, hogy egy közösség bizonyos élethelyzetekben elővesz dalokat, az idősek átadják tudásukat a fiataloknak, születnek új dalok, ez a fajta városi kultúrélet már nem létezik, inkább csak a divatokról beszélhetünk. De van egy nosztalgikus réteg, akik vissza szeretnék idézni ezt a hangulatot, épp ezért léteznek olyan zenék, amelyek átdolgozzák a régi dallamokat, népzenével ötvözik a könnyűzenei slágereket, vagy épp fordítva, a könnyűzene öleli magához a népzenét. A városi folk ma már modern eszközökhöz kötött modern közösség. Ebben a világban kell nekünk jó utat mutatni, hogy minél többen meg tudják őrizni igaz értékeinket.

Tavaly ünnepelte fennállása 30. évfordulóját a zenekar. Mik a jövőbeli terveik?
Egy másfajta korszak kezdődik a zenekar életében, többféle projektet is tervezünk. Marad a szokásos szórakoztató zenei koncertprogramunk, de tervezünk tematikus táncos produkciót, és egy irodalmi jellegű Cseh Tamás – emlékestre is készülünk. Emellett általános- és középiskolákba is ellátogatunk majd, ahol a magyar ételekről, ruhákról, szokásokról, nemzeti értékeinkről beszélünk, muzsikálunk a gyerekeknek.

A Csík zenekart legközelebb május 25-én a budapesti Belfeszten láthatjuk.

Fotó: MTI/Marjai János