A tervezett ütemezés szerint zajlanak a Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Program fejlesztései. A munkálatok során a szakemberek most újabb értékes kultúrtörténeti leletekre bukkantak. A régészek megtalálták az egykor a Dísz téren álló Vöröskereszt Székház eredeti gránit tábláit, a Budavári Palotában előkerült egy eredeti Hauszmann kori lépcső, a Csikós udvaron pedig egy eddig fel nem tárt, középkori várfalszakasz.

061.HU

A Nemzeti Hauszmann Program keretében a budai Vár több területén zajlanak régészeti feltárások, valamint korábban lerombolt épületek helyreállításának előkészítő munkálatai. A terveknek megfelelően halad a Dísz tér sarkán az egykori Vöröskereszt Székház visszaépítéséhez szükséges tereprendezés, a Budavári Palota déli összekötő szárnyának hiteles rekonstrukciója és a Csikós udvar megújítása is. Mindhárom helyszínen különleges leletekre bukkantak a szakemberek. A Nemzeti Hauszmann Programot megvalósító Várkapitányság elkötelezett amellett, hogy megóvja és széles körben bemutassa a történelmi jelentőségű épületmaradványokat és értékes leleteket, amelyek a hiteles rekonstrukciók megvalósításában is nagy segítséget jelentenek.

Ferenc József védnöki táblája

A fejlesztések során újjászületik a Vöröskereszt Egylet egykori székháza, amely 1948-ig a Dísz tér sarkán állt. Az évtizedekig elzárt terület feltárása idén januárban kezdődött, akkor Mikula Ferenc több mint 100 éves alkotásai, Álmos és Előd vezér szobrai kerültek elő a beomlott pincéből.

Most a székház eredeti gránit tábláinak töredékeit találták meg a régészek. A Hauszmann Alajos tervei alapján 1902-re felépült székház déli reprezentatív bejáratának falát egykor három gránit tábla díszítette. Feltételezhetően most ezekből került elő két tábla, amelyek a világháborús pusztítás során összetörtek. A tábla darabjait a régészek most össze is tudták állítani.

A két tábla egyikén az 1902. évi központi igazgatóság névsora, míg a másikon a legfőbb védnökök nevei voltak olvashatók: „Legfőbb védnökök: Ő császári és Apostoli királyi Felsége I. Ferenc József. Ő császári és királyi Fensége Mária Valéria főherczegasszony. Legfőbb védnökhelyettesek: Ő császári és királyi Fensége Lajos Győző főherczeg, Ő császári és királyi Fensége Klotild főherczegasszony.”

Hauszmann kori kőlépcső

Egy másik, szintén több mint 100 éves értékes lelet a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyának rekonstrukciója során került elő. A szakemberek az épületrész helyreállítási, bontási és tisztítási munkálatai közben egy Hauszmann kori tömbkőből készült lépcsőt találtak. A szinte sértetlen állapotú épületrész alsó lépcsőfokából kiolvasható az eredeti pinceszint magassága. Ez a különleges lelet és az épületszárny tavalyi falkutatása során talált korabeli épületrészletek megkönnyítik a palotaszárny hiteles helyreállítását, amelynek része az újjáépülő Szent István-terem is. A Királyi Palota eredeti fényében helyreállított reprezentatív termét a nagyközönség 2021 augusztusától csodálhatja meg.

Középkori falmaradványok

A Nemzeti Hauszmann Program része a Csikós udvar megújítása és akadálymentesítése, mely során a szakemberek újra megépítik a Hauszmann-féle rámpát. Ez élő kapcsolatot teremt majd a Lovardát is magában foglaló Csikós udvar és a Budavári Palota szintje között.  A munka az 1970-es években rekonstruált, úgynevezett Nyugati támpilléres várfal kiegészítéseinek bontásával kezdődött el. Ezek mögött bukkantak fel az eddig nem ismert, középkori falrészek.

A várfalnak ez a szakasza a középkori Királyi Palota északi előudvarát védte. A fal több periódusban épült, és valószínűleg az Anjou-kor végére, a Zsigmond-kor elejére készült el. A megtalált falmaradványok ezért egyedülálló értéket képviselnek, vizsgálatukban a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei is segítik a Várkapitányság munkatársait.

A Hauszmann-féle rámpát a falmaradványok jellegzetességeit is figyelembe véve, valamint korabeli fotók és tervek alapján építik újjá. A megújult terület 2021 második felétől lesz látogatható.