Ujjé, a Ligetben nagyszerű…

Ujjé, a Ligetben jó. Az 1900-as évek elején énekelték Zerkovitz Béla dalát harsányan az Orfeumban, a kintornások, különböző kertvendéglői mulatságokban. Nem véletlenül, mivel a XIX. század végén, a milleniumi időkben a mocsaras, poshadt, kissé álmos külvárosi területből az ország akkori vezetői, a főváros akkori gazdái nemcsak megálmodták, de létre is hozták a Hősök terét, a Vajdahunyad várát, a Városligeti tavat, a Szépművészeti Múzeumot, a Műcsarnokot, az odavezető földalatti vasutat, az Angol-parkot, az Állatkertet és sorolhatnám tovább, amely Budapest népének osztálykülönbségek nélkül igazi, központi szórakozóhelyévé vált. Az Arany János által megénekelt „kopott ember, kopott ligetből” fényes liget lett.

Azért jutott mindez eszembe, mert jelképesen a Magyar Kultúra napján nyílt meg ünnepélyesen a Városligetben a Magyar Zene Háza. Olyan helyre épült építészeti bravúrral, környezetbe illően ez a fantasztikusan hatásos intézmény, üvegpalota, Fudzsimoto Szou japán építész alkotása, ahol előzőleg a Hungexpo egykori romos, kifosztott, szemetes, emberi ürülékkel tarkított, hajléktalanok által lakott irodaépületei álltak.

Építés és rombolás. A romboláspártiaknak, mint most Karácsony Gergelyéknek, sajátos képzeteik vannak a magyar kultúra fontosságáról. Nos, Budapest főpolgármestere ezt találta mondani Kölcsey Ferenc Himnusza megszületésének ezen a szent napján: „Így a kultúra napján különösen fontos emlékeztetni magunkat arra, hogy ennek az épületnek a létrejötte nem a kultúra, hanem a barbár erőszak jegyében történt.”

Ezeket a szavakat igazából nem lehet minősíteni. Mi az, hogy barbár erőszak? Magukra, a balodaliakra gondolt, akiknek lételemük létezésük óta a rombolás, a megsemmisítés, a magyar történelmi hagyományok elpusztítása?

Vegyük csak sorra. A véres Tanácsköztársaság idején, 1919-ben a kommunistáknak első dolguk volt, hogy a magyar szimbólumokat ledöntsék, eltüntessék. A szent imádságunk (Himnusz) helyett a kommunista Internacionálét akarták bevezetni. 1919. május 1-jén bepiszkították a Hősök terét, vörös lepellel borították be a több mint ezer éves történelmünk nagyjainak, királyainak szobrát, helyettük Marx, Engels és Lenin óriás plakátjait aggatták fel. 1945 után ott folytatták, ahol abbahagyták. A többi között ledöntötték Tisza István, Andrássy Gyula, Prohászka Ottokár szobrait, feldúlták a Vértanúk, Trianon emlékhelyét, Feszty Árpád történelmi körképfestményének darabjait mélyen egy múzeum pincéjében rejtegették, nagy magyar íróinkat indexre tették, kiűzték őket a magyar irodalomból, helyükbe a Rákosi-, majd a Kádár-korszak elején szovjet és más kommunista magyar szerzők könyvei kerültek. Egyszóval nemcsak egy idegen hatalom, a szovjet szállta meg Magyarországot fizikailag, de kulturánkat a szélsőliberális áruló értelmiséggel is tematizálni akarták.

És most? Ugyanezt teszik, szeretnék tenni az újra hatalomra törő balliberális utódok. Keresztbe fekszenek a rendszerváltás óta az építkezésnek, a gazdasági megújulásnak, a családpolitikának, a nemzet felemelkedésének. Orbán Viktor nem véletlenül jegyezte meg a Magyar Zene Háza ünnepi megnyítójában, hogy óriási ellenkampányt folytatott a Városliget megújítása ellen az ellenzék, majd leszögezte: egyáltalán nem véletlen, hogy a főpolgármester úrnak éppen máshol akadt ma dolga. Ugyanis Karácsony Gergelyt meghívták a megnyítóra. Ő nem jött el, hanem a magyar kultúraépítést barbár erőszaknak nevezte. Ugyanakkor a miniszterelnök szerint a baloldal azt igyekezett körömszakadtáig védeni, ami lepusztult, lelakott és méltatlan volt a Városligetben, és ellenezték, ami szép, világszínvonalú és lélekemelő. Orbán Viktor hangsúlyozta: nagy a kísértés a politikai elégtétel vételéért, de ennek nem a Magyar Kultúra Napján van a megfelelő ideje, mégis, nem szabad az ellenzék hozzáállásáról megfeledkezni, csak halasszuk ezt el, és inkább, hogy stílszerű legyek, áprilisban húzzuk el a nótájukat.

Azért ez mindennél sokkal komolyabb. Ez a baloldal sokkal veszélyesebb, mint az előzőek. Magyarországot a totális kiszolgáltatottság állapotába akarják helyezni Brüsszel és más globalista erők segítségével. El akarnak mindent pusztítani, ami magyar, tudatunkat, lelkünket, erkölcsi felfogásunkat akarják átformálni a migrációval, más vallású, más etnikumú, más hagyományokkal rendelkező tömegek európai megszállásával, abnormális eszmék térhódításával.

A keresztény jobboldal, a szabadelvű magyar hazafiak az elmúlt másfél évszázadban mindig is szívügyüknek tekintették a kultúra fejlesztését, az építkezést, Magyarország felemelkedését. Nem véletlen, hogy a trianoni súlyos területi és emberi veszteség után gróf Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere felismerte, hogy kultúra, iskolázottság nélkül nincs Magyarország. Ebben látta a nemzet megtartó erejét. Tett is érte. Csak annyit említek meg, hogy az iskolaépítő ötezer új népiskolai tantermet épített, hozott létre.

Ma a kultúra fejlesztése ismét virágzásnak indult. A Fidesz–KDNP elmúlt tizenkét évi kormányzása és az első négyéves ciklusa alatt többek között megépült a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, újjáépült a Puskás Stadion, a Budai Vár és számtalan fontos közintézmény. Nem szabad elfelejteni, hogy milyen támadások érték az első Orbán-kormányt a baloldalról, hogy merészelte a nemzet színházi panteonját ismét felépíteni. Ne feledjük: a Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren, Székely Bertalan freskóival szintén a kommunisták – Kádár, Aczél stb. – 1965-ben robbantották fel, tüntették el. Még az emlékét is el akarták törölni. Csaknem negyven évet kellett várnunk, hogy legyen Nemzetink. Sajnos idejét múlt Lajtai Lajos szerzeménye, az a dal is, hogy „…Hétre ma várom a Nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll…”

Na, ezek ők. Orbán Viktor pontosan fogalmazott, amikor leszögezte, hogy amíg dúl a járvány világszerte, gazdasági válság mindenütt, zárnak be intézmények, addig mi új kulturális épületeket nyitunk, ami a magyar önazonosság fontos része, miszerint mi kultúrnemzet vagyunk.

A magyar társadalom többsége üzent ismét hazánk rosszakaróinak, hogy élünk és képesek vagyunk Európa legnagyobb kulturális beruházásának véghezvitelére. A miniszterelnök ezt az erkölcsi hozzállást azzal magyarázta, hogy az országépítők nevét a magyarok sohasem felejtik el, de az országrombolókra senki sem fog emlékezni.

Az alkotások sorozatához persze nemcsak a kedvező környezet, kormányzati, állami akarat, támogatás kell, hanem azok is kellenek, akik ezt megtervezik, végrehajtják. A Városliget újjávarázslásához, régi fényének véghezviteléhez minden fővárosi ellenszél dacára Baán László, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős kormánybiztos volt a megfelelő személy. Hihetetlen küzdelmet folytat Budapest betonfejei ellen, hogy emberi környezetet hozzon létre a természet megőrzése, újraélesztése mellett a Városligetben. Ha kell, a falon keresztül is átmegy. De ez látszik az igazgatása alatt a Szépművészeti Múzeum újjáéledésében is. Soha nem látott nemzetközi kiállítások sorát hozza Baán Budapestre.

Hál’Isten, többen vagyunk, akik szép, kulturált környezetben szeretnénk élni.

Egy óvodáskori emlék kísért máig. Még kedves nővérek vigyáztak ránk és többen kockákból várat építettünk. Már a vár tornyát is befejeztük, amikor egy óvodástársunk odajött az asztalhoz és egy mozdulattal a várat lesöpörte. Margit kedvesnővér jól leszidta a társamat és büntetésül bezárta a sötét fürdőszobába. Kétségbeesett dörömbölésére kiengedte. Együtt érettségiztünk le Zsigával. Neves építészmérnök lett. Iskolákat, lakóházakat épített. Többé soha nem rombolt. Nem tudom, mi volt az pont, amiért megváltozott.

Lehetséges ez? Ezek megváltozhatnak?

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

9 hozzászólás

  1. Harácsony Herét igazán kiszöktethetnék már a SZARÁJból.

  2. Soha nem fognak megváltozni ezek.

  3. Karigeri azt ígérte mindenki főpolgármesere lesz. Most ismét csak az biznyosodott be, hogy egy gyűlölködő, báb, akinek em önálló véleménye, sem hivatástidata, sem felelősségvállalási, vezetői képességenncs.
    Akből i egy ilyen felemelő programnál, gyönyörű épület elkészülténél csak a mocsok fröcsög az sem vezetőnek, sem politikusnak sem embernek nem való

  4. Dávid Zsuzsa

    Kiváló írás, köszönöm!

  5. Ne legyenek kétségeink. Zay-Márki épp úgy írogatná alá a halálos ítéleteket, mint Rákosi Manó.

    • A Nobel-díjas Szolzsenyicin gondolatai. Ma is aktuális:

      “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

  6. Ezek nem veszik emberszámba az embereket…. vadkapitalista módon kizsákmányolják őket és agyatlan robotként kezelik. Márkusescu ezt ki is mondja……

  7. Jó írás.Az Operaház megnyitó gálája is nagyszerűvolt.

  8. ” a baloldal azt igyekezett körömszakadtáig védeni, ami lepusztult, lelakott és méltatlan volt a Városligetben, és ellenezték, ami szép, világszínvonalú és lélekemelő.”
    .
    Sokkal egyszerűbb az oka.
    Bizonyos “befektetők” kinézték maguknak a Városliget szándékosan lerothasztott állami
    intézményeinek a telkeit, és a Széchenyi fürdőre és a gyógyforrásra apellálva
    wellness szállodákat akartak építeni a helyükbe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük