Az Alapjogokért Központ június 5-ig tartó szemléletformáló kampányt indított a gyalázatos trianoni békediktátum 100. évfordulója kapcsán. Céljuk az volt, hogy felhívják mindenki figyelmét: bár el akarták tiporni Magyarországot, nem sikerült. Mi itt vagyunk, élünk, dolgozunk: „mi maradunk” – fogalmaz a Központ közleménye.
Mint írják, az Alapjogokért Központ kampányának zárórendezvényét június 5-én tartotta a Városliget Caféban. Az eseményen részt vett Varga Judit igazságügyi miniszter asszony is, aki a rendezvényen beszédet mondott Trianon 100. évfordulója alkalmából. Beszédében hangsúlyozta: Magyarország ma erősebb, mint az elmúlt száz évben bármikor, és ez óriási eredmény. Elmondta: nehéz megérteni, hogy mi a mi európaiságunk, és mi a mi sorsunk Európában. Trianonban ugyanis Magyarország területének és összlakosságának kétharmadát veszítette el, és nemcsak emiatt volt egy gyalázatos döntés, hanem amiatt is, mert egy felívelő gazdasági fejlődést törtek meg. A magyar emberek azonban a gyász megtartása után a jövőbe néztek, és úgy gondolták, erősebbnek kell lenniük, mint korábban voltak.
Ezért erősebb Magyarország, mint korábban bármikor, mert az igazi veszteség nem az, ha vereséget szenvedünk, hanem ha lemondunk a győzelemről
– mondta. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint saját magunkban kell megerősítenünk azt a magyar csodát, hogy nemcsak az elmúlt száz év, hanem az elmúlt ezer év iszonyatos hányattatásai után még mindig itt vagyunk. Ezt nevezte meg a szemléletformáló kampány céljának is. Szánthó egy időkapszulát is bemutatott, amelyben az Alapjogokért Központ munkatársai írásos termékeit, cikkeit, gondolatait rejtették el a jövő generációi számára. Beszédét azzal zárta:
Isten megsegített minket, Isten megsegít, és Isten meg fog segíteni minket. Mert van magyar feltámadás.
MI MARADUNK
1920. június 4., Nagy-Trianon-palota. Magyarország évszázadok után újra teljesen független, önálló állam lett. De ez nem az az önállóság volt, amire vágytunk, amiért korábban sokszor porig égtünk: hazánk elvesztette területének és lakosságának kétharmadát, több, mint hárommillió magyar a csonkaország határain kívül rekedt – fogalmaz a közlemény. A világ első és egyetlen olyan nemzete lettünk, mely önmagával határos. Magyarországot száz évvel ezelőtt egy vérbe mártott toll egyetlen vonásával akarták igaztalanul sírba küldeni, olyan bűnökért, melyeket sosem követett el. De ami rossz hír nekik, az jó nekünk: nem sikerült megtörni minket – és nem felejtünk. Míg a körülöttünk létrehozott bábállamok egy része már megsemmisült, száz év múltán újra megerősödve, büszkén áll a vártán a Kárpát-medence házigazdája, a magyar. A trianoni országcsonkítás történelmünk tragédiája, és tekinthetnénk rá úgy, mint hazánk legnagyobb kudarcára. De tekinthetünk úgy is, mint az elmúlt bő ezer év legnagyobb kihívására. A kihívás címe akár az is lehetett volna, hogy „maradj talpon!”. A kihívást elfogadtuk. Nem sikerült minket elpusztítani, túléltünk mindent és nem megyünk sehová – szögezte le az Alapjogokért Központ portálunkhoz eljuttatott közleményében.
Forrás: Alapjogokért Központ; Fotó: Alapjogokért Központ Facebook-oldala
csakafidesz
2020-06-06 at 19:07
Mi maradunk..
Anno óvódás koromban teli torokból énekeltem a cserkészek egyik kedves dalát: “Ha a Föld az Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta” A vonalas óvónő dúlt-fúlt, majd a szüleim megnyugtatták, hogy ezt bizony Petőfi Sándor írta..
csakafidesz
2020-06-06 at 19:09
Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? –
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!… aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van,
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis rongyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn,
Vagy ha épen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az ínség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!…
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
“Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván.” –
Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?
Pest, 1846. december
Ja, amig el nem felejtem. Akkor még egyben volt az ország..
csakafidesz
2020-06-06 at 19:02
Varga Judit! Szeretünk téged! Minden okunk megvan rá, mert egy kivételesen szép és okos ember vagy.
gyozo2018
2020-06-06 at 14:11
Akkor lesz, ha rendet tesznek a joggyakorlók maffiahálózatában!
ViAM
2020-06-06 at 13:42
Szuper!