A Ragadozó városokat csak akkor tudod élvezni, ha meg tudsz barátkozni a Vernébe oltott Star Wars-szal, ami azért közel áll a Barbie disztópia világához is, és nem akadsz ki azon, hogy egy textilszárnyas “ős-repülő” miért nem lobban lángra, amikor beszáll egy legalább ezerfokos, vaskohóra emlékeztető városgép gyomrába.

PZL – 061.hu

Persze, izgalmas urbanisztikai látomás a lánctalpas város, de ennél is izgalmasabb víziókat  írt meg Italo Calvino  a Láthatatlan városok című kisregényében, de az szépirodalom és nem a szórakoztatóipar. Philip Reeve regénye ehhez képest csak annyi, hogy a városok lánctalpakon gurulnak, és a nagyváros felfalja a kisebbet, és ehhez gondolt el a szerző egy sematikus szerelmi szálat, amihez ugyanolyan sablonos, a Star Warst is beidéző bosszúdrámát illesztett. És innen már csak a látványvilágot kellett Christian Rivers rendezőnek megalkotnia, ami nem esett nehezére, elvégre A Gyűrűk Ura– és A Hobbit-trilógia fantasy világát már szépen megalkotta, most pedig az egészet át kellett konvertálnia egy gőzgépeket és viktoriánus göncöket és a kínai népviseletet közös nevezőre hozó steampunk látomássá.

Amikor viszont látszik a filmen, hogy a művészi szempontok mellett milyen mélyen szólt bele az, hogy a kínai piacon is jól muzsikáljon a film, akkor már némiképp elmegy az ember kedve a dologtól. A férfi főszereplő Tom (Robert Sheehan) erős sivatagi ellenszékben úgy néz ki, minta Roxette-ből ismert Peer a kínai X-Faktorban, és aztán maguk a jóságos lények is ázsiaiak, szemben a gonosz európaiakkal, ez is fura, de legyen. Londonnak úgyis mindig a hős ellenálló város szerepét szánják, miközben a képmutató Nagy-Britannia a fél világot gyarmatosította, megszállta és kifosztotta. Most a britek rosszabbik énjét láthatjuk, akik mindent és mindenkit leigáznak a lánctalpakra állított London-gépükkel.

Az, hogy a story a Rómeó és Júliát is beidézi (ellenségek között kialakult szerelem) és a Star Wars-mesék egyik kulcsjelenetére fut ki (nem spoilerezünk), akkor már alapvetően csak abban bízhatunk, hogy a látvány majd levesz a lábunkról, és tényleg! Grace Jones klipjeinek erős színvilágát és a Lee Cooper farmerek nyolcvanas évek közepi reklámjainak színes vizuális kisüléseit éppúgy megidézi, de ott van az egészben egy Dickens-féle mesevilág is. És ahogy maguk a szereplők is régészkednek, azaz a múlt tárgyai között guberálnak, úgy a film is mindent összekukázott az elmúlt húsz év slágerfilmjeiből. Hogy mást ne említsünk, ott van például a Titanic tatjelenete, amit egyszerűen átraktak hajóról repülőre. De a Nemo kapitány szovjet filmváltozata is eszünkbe juthat, és minden, ami steampunk zsánerű volt az elmúlt negyed században, például a Vadiúj Vadnyugat vagy a Szövetség.

Sőt, egy-egy jelenetben Bosch pokolbéli látomása is… A feltámasztott félig ember, félig robot Sikoly (Stephen Lang) szerepeltetése a film abszolút mélypontja. Amikor börtönéből kiszabadul, csak azt tudja mondani, hogy meg fogom ölni Hester Shaw-t, amiről bizonyára mindenkinek a Csupasz Pisztoly egyik legviccesebb jelenete jut eszébe, amikor Jane (Priscilla Presley) robothangon azt mondja: Meg kell ölnöm Frank Drebint. A Ragadozó városokat a szédületes látványvilága miatt mégis érdemes megnézni, hiszen hol van egy dinóvá moduláló kamion a katedrálisokból tankká átalakuló városhoz  képest.

Ragadozó városok
amerikai film
szereplők: Hera Hilmar, Robert Sheehan, Hugo Weaving
Rendezte: Christian Rivers
bemutató: december 27.