Az RTL-nek és Magyar Péternek Budapest után már nem érdekes az árvíz – hívta fel a figyelmet Vitályos Eszter kormányszóvivő. Mint kiemelte, az ország nem csak a fővárosból áll, a védekezést folytatni kell. Mindeközben újabb csontvázak hullanak ki a szekrényből Magyar Péter tevékenységével kapcsolatban a Diákhitel Központ Zrt. élén, sőt, előkerült egy 2021-es nyilatkozata is, ahol még azt részletezi, hogy milyen jó ma fiatalnak lenni Magyarországon és mennyi fiatal jön haza külföldről az egyre jobb körülmények után. Sebaj, a rajongóknak az ilyen apróságok nem számítanak, ahogyan az sem, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként egy jó haverral kötött valószínűtlen tartalmú szerződést, aki teljesen véletlenül most épp a Tisza Pártban alapember, ő segíti Magyar Péter vidéki pártszervezését.
Magyar Péter, az árvízi ficsúr Budapest után már kiszállt a gumicsizmából, a celeblapát is visszakerült a boltba, a Duna Budapest alatti áradása már nem fontos. A kormányszóvivő kiemelte, a bajaiakat, mohácsiakat is meg kell védeni, a munkának még közel sem szakadt vége, Budapest után is árad a Duna. Hangsúlyozta, a Kormány számára továbbra is az árvízi védekezés jelenti a prioritást,
a kirakatvédekezést meghagyjuk a Tisza Párt elnökének.
Miközben a kamuvédekezés után most igen eredeti módon az oktatás lezüllesztésével támadta Magyar Péter a magyar kormányfőt, aki továbbra is a védekezéssel van elfoglalva. Az Átlátszó újságírója, Hont András ugyanakkor a közösségi oldalán reagált Magyar Péter kijelentéseire, kiemelve, pár évvel korábban még egészen másképp látta a helyzetet. Hont idézi is Magyar Pétert,
úgy látom, hogy soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem… Soha ilyen sokfajta és magas ösztöndíj nem állt a diákok rendelkezésére Magyarországon, mint jelenleg. Soha ilyen széles spektrumú és kedvező feltételű diákhitelezés nem támogatta a fiatalok továbbtanulását, mint a jelenlegi rendszer. Magyarországon soha ilyen széles családi és adókedvezménnyel nem támogatták a fiatalok munkába állását, otthonteremtését és családalapítását, mint jelenleg. A statisztikákból azt látjuk, hogy megindult a hazavándorlás: az emelkedő fizetések, az egyre jobb körülmények, a családtámogatások arra sarkallják a fiatalokat, hogy hazajöjjenek.
Ráadásul Magyar Péter nemcsak jónak ítélte meg a fiatalok helyzetét, de konkrétan belőlük is élt, sőt, még a haverjainak is juttatott lehetőséget a Magyar Nemzet szerint. A portál ugyanis olyan szerződésre bukkant, amelyet Magyar Péter még a Diákhitel Központ vezetőjeként kötött egy Trentin Balázs érdekeltségébe tartozó céggel. Trentin Balázs a Tisza Párt egyik jelenlegi háttérembere, aki a vidéki szervezetek kialakításában vesz részt. Felidézik,
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett közé bejegyzést a közösségi médiában, amelyben azt állította: a Diákhitel Központ vezetőjeként Magyar felesleges, ráadásul túlárazott szerződéseket írt alá.
Ekkor a portál kiderítette, a Magyar vezette Diákhitel Központ 2021. december elsején kötött egy valószínűtlen tartalmú szerződést egy bizonyos Troia Media Kft.-vel, amelyben a cég azt vállalta, hogy nettó 13,34 millió forintért kiszámolja, hogy a diákoknak nyújtott hitelezésnek milyen valószínűsíthető hatása volt a nemzetgazdaságra. Ráadásul mindezt igen rövid határidővel. A Magyar Nemzet időközben újabb érdekes szerződésre bukkant. A Diákhitel Központ ugyanis szerződött a Think & Tank Management Kft.-vel is, a megbízás 14,7 millió forintról szólt, és igen sürgős lehetett, a munkát ugyanis 2020. december 14. és 31. között kellett elvégezni.
A két szerződés körülményeiben több közös pont is akad. Egyrészt mind a kettő éppen csak nem éri el a 15 millió forintot, másrészt mindkettőt az adott év utolsó napjaiban kötötték
-írja a portál. Az összegeket úgy határozhatták meg, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírni, az időpontok pedig szerinte arra utalnak, hogy a Magyar Péter vezette állami cég ki akarta szórni az év közben megmaradt pénzt.
De akad még egy kapocs. A Diákhitel Központtal szerződő mindkét vállalkozás, azaz a Troia Media Kft. és a Think & Tank Management Kft. is Trentin Balázs Lajoshoz köthető
-emeli ki a Magyar Nemzet, megjegyezve, Trentin jelenleg a Tisza Párt egyik alapembere.
Forrás/fotó: MTI
elemeslampa
2024-09-23 at 14:04
@Talpra magyar! – 2024-09-23 at 13:33
Értem én hogy hülye vagy, de Horváth sem sokkal idősebb mint Lánczi, ráadásul nem nagyember csak egy kutató.
Horvát egyébként rendőrként – elhárítóként – dolgozott néhány évvel a rendszerváltás előtt kezdett és még véletlen se 3/3-as.
Tudom, hogy a szadeszes magyarnarancs meg a vérbuta telex mit irt. Remélem hogy Horváth elmegy a bíróságra és a szart is kivereti belőlük
Dr- Horváth József a III/III _vezetője_ – ő sem besúgója – volt nagyjából 2001-ben meghalt ..
Az már téged minősít hogy ennyire fogalmatlan bohóc vagy de egy tiszás az ilyen…
elemeslampa
2024-09-23 at 13:39
@Westeros – 2024-09-23 at 13:14
Álmodik az állatkert…
Értem én camerad, hogy szeretnéd, ha a szadeszes fajtád 16 év után megint a zsírosbödön közelébe kerülhetne, és mint 2002-2010 között amikor tökéletesen szétloptátok és lenulláztátok ezt az országot és ahogy teszitek azóta is Budapesten, Dunaújvárosban, Szombathelyen vagy Pácsett. De ne is álmodozz nyalonc, hogy visszakerültök és törvénytelenül konfiskáltok.
A nemzeti oldalon nem birka polákok vannak. Úgyhogy megint mentek majd a kukába mint eddig. Ez a ti szerencsétek, csak szólok. Mert a ‘poloskátlanítás’ sokkal rosszabb opció rátok nézve…
Peti, a pénzmániás!
2024-09-23 at 13:38
Ez a tiszás bohóc egy virtigli szélhámos, javíthatatlan hazudozó és kórosan pénzmániás.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-23 at 13:36
Nem az a baj, hogy év végén gyorsan el akarták költeni a pénzt. A hogyannal van baj és a kinek. Nem véletlenül ment ki hozzá a kormányellenőrzési hivatal, és nem véletlenül piszkálgatták, itt a bizonyíték: nem azért, mert nem tetszett a pofi, hanem mert simlis volt. Ennek meg van pofája azt mondani, hogy felülről irányították a szerződéskötést Tóniék és túlárazottak voltak, holott egyértelmű ebből, hogy nem ez volt az igazi probléma, hanem az, hogy PETIKE SAJÁT SZAKÁLLRA kezdett ÖNJÁRÓAN dolgozgatni, utalgatni, lopkodni akarni, és hát megálljt parancsoltak. Nem lett közpénzből milliárdos. Ejj, de szomorú. Ezért mindenki IS büdös, a kormányfő családja, Tóni, akárki, mert NEKI NEM SIKERÜLT? NEM HAGYTÁK, hogy annyi közpénzt toljon ki csak úgy, amennyit nem szégyellt. Hol lehet 14 millióért tanulmányra szerződni? Kb. fél nap alatt összedobok egyet akármilyen témában. Léécccciiii… kérek munkát! Gyökér vagy te Peti.
Remény
2024-09-23 at 13:35
t
Remélem máris elmondtad az általad oly lelkesen tisztelt helyi Fidesz-vezetőknek, akiknek hízelegsz, megjátszod, hogy hívük vagy, de valójában gyűlölöd őket, s az egész Fidesz egy nagy korrupt banda. Legyél férfi és vágd a képükbe az “igazadat” – seggnyalás helyett!
Talpra magyar!
2024-09-23 at 13:33
elemeslampa2024-09-23 at 13:25
láncos uram nem volt besúgó hanem a Horváth józsef volt az, aki a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet új vezetője
sumer
2024-09-23 at 13:29
“Ha most valaki kilépne a Fideszből ugyan ezeket el lehetne róla mondani…”
Hmmm… vajon miért van olyan érzése az embernek, hogy lényegében “ugyanezeket” a nyelvtani tipushibákat követik el azok a ninckek is, akik az utóbbi időben szép számmal, kizárólag MP érdekeinek megvédése céljából járnak egyes PS fórumokra? :)))))
Ciki Peti pénzért zsarolt!
2024-09-23 at 13:28
t
“Ha most valaki kilépne a Fideszből ugyan ezeket el lehetne róla mondani, mert ők is hasonló módon cselekszenek most mint MP anno. Ez volt az elvárás.
Ebből lett elege MP-nek.”
Miből lett elege MP-nek..? Te tényleg ennyire agymosott lettél, hogy a tények sem érdekelnek? Hát hiszen az egész poloskás, titkos felvételt azért készítette a feleségével való kikényszerített beszélgetésről ez a romlott lelkületű, pénzéhes ficsúr, hogy aztán azzal zsarolja meg V.J.-t: intézze el, hogy továbbra is kaphassa a felügyelő bizottságoktól utalt pénzeket. A ti notórius hazudozó és virtigli szélhámos Petyátoknak nagyon is nem lett elege, hanem továbbra is várta volna a potya pénzeket, de az asszony végre valahára bekeményített és válni akart, s végre nemet tudott mondani. Na, erre esküdött bosszút a ti sunyi, szélhámos és ideggyenge “messiásotok”. Pontosan az addig utalt milliók miatt! Ő maga mondta februárban a partizános interjújában, hogy eszébe nem jutott pártot “alapítani” és nem is fog. Hazudott, de ez nála napi “elfoglaltság”. Petyátokat csak a bosszú hajtotta és a pénzre volt éhes.
t… ti tényleg rohadtul agymosottak vagytok! Mert erősebb az Orbán és kormányai iránti gyűlöletetek, mint a valóság normális felfogása. Bármit bevesztek ettől a beteges szélhámostól, sőt mentegetitek a nyilvánvaló hülyeségeit, hazudozásait is. Szánalom.
elemeslampa
2024-09-23 at 13:25
@Talpra magyar! – 2024-09-23 at 12:29
Te mondod SAS-ra??
Te aki a másik cikk alatt azt bizonygattad, hogy a rendszerváltozás idején 11-12 éves Lánci Tamás 3/3-as besúgó volt?
Az összes idejáró tiszás retardált, de nálad nincs nagyobb agyhalott zombi..
Talpra magyar!
2024-09-23 at 13:22
oshon2024-09-23 at 12:44
szekusfaszt kiszopkodó bozgorkurva fattya takarogyj innen!
Westeros
2024-09-23 at 13:14
Egyetértek. Itt az ideje annak, hogy egy új politikai nemzedék átvegye a hatalmat a leszerepelt eddigi elit helyett. Elég volt a korrupt, kontraszelektált, csókos senkikből, akik a mostani gazdasági válságba kormányozták az országot. Változásra van szüksége az országnak, különben végleg a földbe áll.
Remélem elmondod..!
2024-09-23 at 13:12
t
“Ha most valaki kilépne a Fideszből ugyan ezeket el lehetne róla mondani, mert ők is hasonló módon cselekszenek most mint MP anno. Ez volt az elvárás.
Ebből lett elege MP-nek.”
Na, megjelent a kis t… is újra, nyilván más néven acsarkodott eddig. Csak annyit “mondanék”: amit ide rittyentettél, azt remélem elmondod a lakóhelyed fideszes vezetőinek is, akik azt hiszik rólad – mivel évek óta átvered őket, mert nyalsz nekik -, hogy hithű fideszes vagy, holott valójában agymosott tiszás birka és már régóta ki nem állhatod Orbánt és a kormányát, meg persze a Fideszt. Már a Ciki Peti megjelenése előtt is utáltad őket. Legyél korrekt egyszer végre valahára és mondjad a szemükbe (akiknek még most is nyalsz, ergo hazudozol), hogy szerinted az Orbán-kormánynál és a Fideszben “elvárás a lopás, a korrupció…”
Zoltán
2024-09-23 at 13:06
Még egyszer megnyilvánulok ebben a dologban, de többször már nem.
Olvasva a későbbi hozzászólásokat, azt látom, hogy az ok-okozat kapcsolat átlátásának hiánya nem csak Magyar Péter fejéből, de az itt hozzászólók egyikének-másikának fejéből is hiányzik. Nem azt teszik, hogy a cikk vagy a korábbi hozzászólók érveire reagáljanak (mert akkor kénytelenek lennének beismerni, hogy világlátásuk eddig teljesen hamis volt), hanem a bejáratott narratívájukból húznak elő frázisokat (amiknek nincs is közvetlen közük a témához) és gondolatsorukat prekoncepciózusan hozzányomorítják.
Nem tisztem firtatni, hogy megbízást hajtanak-e végre vagy csak ennyire elvakultak. De ugyanez a fajta elvakultság vezetett a náci haláltáborokhoz is. Pedig kezdetben a nácik is csak úgymond “meg akarták javítani” Németországot. De a tömegek elvakultsága kontrollálhatatlanná tette a történéseket. Ha Magyar Péternek valahogyan mégis sikerül hatalomra kerülnie, akkor sem várhatunk jobbat. Gondolkodjunk, hölgyeim és uraim, amíg nem késő!
Békapárti
2024-09-23 at 12:59
Hol van a cikk szerzője? Nem vállalja a felelősséget a sok hazugságért?
Gondolom nem akarja, hogy Magyar Péter beperelje.
A szánalmas patkánybanda prosti srácoktól nem is vártam mást.
Undorítóak vagytok.
Remélem bukni fogtok 2026-ban!
Orbán feleségének a végtelenül szánalmas meneküléséről lesz cikk gyerekek?
Sas
2024-09-23 at 12:57
Draghi megállapította, hogy Európa versenyképtelen lett–majd, mivel pszichopata-azt javasolta, hogy vegyünk fel-együtt-gigahitelt-eközben a korábban csúcstechnológiás németek-tízmilliárdokat fizettek ki ázsiai technológiáért-de a beruházás ennek ellenére nem kezdődik el-porig lettek alázva-lényegében félperifériás szintre süllyedtek-kifizettek tízmilliárdokat idegen technológiáért-aztán akinek fizettek-zsebrevágva a pénzt-mégsem indítja a beruházást-ilyen még a germánoknál nem volt-.A békeköltségvetés értelme az európai érdek védelme.
Sas
2024-09-23 at 12:50
Mivel az un.orosz-ukrán háború lényegében a németek kinyírásáról szól-a békeköltségvetés értelme annyi, hogy az uniónak képviselnie kell a valódi európai érdeket-ami részben eltér az amerikaitól-ehhez kell változás pl. a német kormányban-mert ott felhalmozódott az idiotizmus-egyáltalán nem védik az európai érdeket-.MA MÁR IDEGEN TECHNOLÓGIÁÉRT FIZET A német kormány-milliárdokat-ez mutatja, hogy teljesen betegek.
sumer
2024-09-23 at 12:48
@Brandt Vilmos: “Ha valakitől tart a hatalom, azonnal beindul ellene a csúsztatásoktól hemzsegő, rosszindulatú lejáratás.”
Ez – általánosságban – mindkét hazai politikai oldalra elmondható a rendszerváltást követően. Manapság legalább annyi lejárató cikk jelenik meg OV-ról és a fideszről, mint MP-ről és a tiszáról. A mögöttes szándék sem igazán különböző, csupán a megjelenési platformok térnek el.
“próbálják őt minden létező felületen lejáratni és ellehetetleníteni.”
A lejáratás kifejezés stimmel, csak az nem mindegy, higy ki járat le, kit és mivel! Horn András például semmi mást nem tett a Facebook-on, mint egymás mellé tette a MP egyes kijelentéseit:
https://www.facebook.com/hontandras75/posts/1114308876718197?ref=embed_post
A szövegből egyesek azt a következtetést vonják le, hogy MP régen csupán “kényszerből” csinálta, azt, amit csinált, de mára megjött az “ESZE”. Mások viszont arra jutnak, hogy nem az esze jött meg, hanem – a mögötte állók – “ÉTVÁGYA”.
Szerintem minkét vélekedésnek megvan a saját relevanciája az adott politikai buborékon belül, és azon belül mindkettő joggal érezheti úgy, hogy a saját “részigazsága” az egyetlen helyes megítélése az adott helyzetnek. Számomra ebben sincs köztük lényegi különbség.
A cikkben említett konkrét történet tanulsága számomra inkább az; ha valaki egyszer már a saját szájával – mindenféle lekiismetfurdalás nélkül – képes volt a saját hasznára, nagy nyilvánosság előtt közölni azt, amit CSUPÁN “MÁSOK” vártak el tőle, az utána bármikor képes megtenni ugyanazt – akár ellentétes előjellel is – minden lelkiismeretfurdalás nélkül. Valójában ennyi is történt…
oshon
2024-09-23 at 12:44
A büdös magyargyulolo fosMan , a gyikMan , a dickMan azt üzeni leszopoinak hogy ma szolgálatba lep Vilmos hörcsög és a büdös ruhes tetves anyja … őket lehet seggbe szájba bszni egész nap … ők állják a ‘kecsket’ az anyabszó buzikaknak is … A sátángidák elsőbbséget élveznek …
Talpra magyar!
2024-09-23 at 12:42
Sas2024-09-23 at 12:40
ugye békeköltségvetés is kell hogy beindítsuk a gazdaságot?
mondjál még néhány nemzeti konzultációs ökörséget te sötétagyu.
Ne mondd már hogy van fideszes ismerősöd ne égesd őket te közmunkás
Sas
2024-09-23 at 12:40
Az a cél, hogy ide meneküljön a termelőtőke-a gazdasági semlegesség stratégiája szerint-ezzel elkerüljük a tömbösödést-.Ez a nyerő stratégia-amit a kormány követ.
Sas
2024-09-23 at 12:34
MINDENFÉLE rokonom van-a TexaCO-s mérnöktől a pesti HR-esig-.(HAYS, Karrier Hungária)-illetve fideszesek.
Talpra magyar!
2024-09-23 at 12:29
Sas2024-09-23 at 12:23
te kb olyan csökött agyu zombie vagy mint korábban az orientál be súgó volt. nem rokonod?
Bela
2024-09-23 at 12:28
Be…se da..ddy meg az LMBTQ ellen hergelt habzó szájjal és valószínüleg seggszagú lehelettel három hete. Ilyenek ezek a fideazes fiúk!
Sas
2024-09-23 at 12:23
A HITELMINŐSÍTÉK IS CÁFOLJÁK , HOGY A FIDESZ-kormány lop.Ugyanis akkor rég leértékeltek volna minket-illetve akkor nem érkezne a külföldi tőke.NÁLUNK USA TŐKE, KÍNAI BEFEKTETÉSEK, GERMÁN CÉGEK egyaránt vannak-de franciák , spanyolok is-etc, etc-ez önmagában véve cáfolja a hülye belpesti dumát-és azt is bizonyítja, hogy itt jogbiztonság van.EZ A HÜLYE ELLENZÉK hiába vádaskodik-a keleti-nyugati befektetések cáfolják a vádjaikat.VOLTAKÉPPEN ide kezd menekülni a termelőtőke.Erre fognak kapcsolódni a helyi vállalkozások.
futóbolond
2024-09-23 at 12:23
a diákhitel központ zrt-nek fizetett igazgatósága és felügyelőbizottsága van, akik ezek szerint alapszinten sem látták el a feladatukat. vagy most komolyan azt állítja a kormánymédia, hogy az állami cégeknél egy személyben, mindenféle felügyelet nélkül lehet tizenmilliós összegű szerződéseket kötni? és az átláthatóság, ellenőrizhetőség, számon kérhetőség??? ilyen jól kezelik az adóforintokat?
Talpra magyar!
2024-09-23 at 12:22
Köszi, hogy egy ujjabb reklámot csináltok a Magyar Petinek ingyen. A Duna apad, mert kint volt a gátakon az önkénteseivel, de a Tisza dagad! Napról napra többen leszünk! Fideszes bolsibirkák már reszketnek. Amelyiknek esze van, hamarosan átáll a Tiszához, de tudom, hogy sok a menthetetlen agyhalott a bolsifideszben
Zebegény
2024-09-23 at 12:17
Zoltán2024-09-23 at 12:11
Ha te valakit azért hallgatsz (tolod a propagandát)le ,hogy a hazug ,tolvaj ,korrupt kormány tovább lophasson az valóban kommunista tempó!
De ha azért ,hogy ennek vége legyen az teljesen más .
Sas
2024-09-23 at 12:15
A PEST-KÖZPONTÚ banda kizárólag a zsarolással besúgóvá tett kisembereket szokta pellengérre állítani-pl. VIKIDÁL-de soha nem támadja az ÁVH-s hátterű irányítókat-egy VIKIDÁLT MEGSZÉGYENÍTENEK-DE AZOKAT AKIK ÁVH-s háttérrel bezsarolták-nos őket sosem teszik kirakatba.
Sas
2024-09-23 at 12:12
Teljesen illogikus a fideszt kiterjedt korrupcióval-lopásokkal vádolni-hiszen szemben az mszp-szdsz által végrehajtott szabadrablással-nemzeti vagyon kiárusításával-a fidesz kormányzás növelte a nemzeti vagyont és az aranytartalékot-ezt a hitelminősítők is elismerik-.Az ellenség a hazai tőkésréteget akarja kinyírni-ezért vádaskodik.Az ellenséget a magyar gazdaságpolitika azért is ingerli, mert pl. a kínai kapcsolat sérti pl. a holland érdeket.A hollandok profitáltak a kínai áruk fogadásából-ettől esnek el a vasútvonal miatt.A hazai tőkések erősödésével mérséklődik egyes nyugati vállalatok profitja-ergo a sajtócselédek segítségével korrupcióról handabandáznak-ezért tartják a 24-et, és a hasonló megszottyadt nyomoroncokat.(a legutálatosabb az árulók televénye a “magyar” hang).
Zebegény
2024-09-23 at 12:11
Brandt Vilmos2024-09-23 at 11:37
Ha valakitől tart a hatalom, azonnal beindul ellene a csúsztatásoktól hemzsegő, rosszindulatú lejáratás
Sajnos sok gyapjas vevő rá!
Zoltán
2024-09-23 at 12:11
Egyébként egyre inkábbúgy tűnik, hogy Magyar Péter fejében már az ok-okzat kapcsolata sem áll össze. Elrettentő példaként beszélt arról, hogy a III/III-as ügynököknél még az is előfordult, hogy férj a feleségét lehallgatta, s közben föl sem sejlik számára, hogy ő pontosan ugyanezt a gaztettet követte el.
Ő a gyevi bíró, aki minden alól kivétel.
Zebegény
2024-09-23 at 12:09
Csak kacagok
Eléggé röhejes volt ,hogy miután MP.
Bejelentkezett a gátról az összes diletáns fideszes képviselő (köztük drminiszterelnökúr) lapátot ragadt!
Volt aki fehér ingben makkos cipőben (rétvári)
Volt aki a tiszánál kereste az árvizet(pócs)
Szánalmas banda …
Zebegény
2024-09-23 at 12:04
Ő beszél a szerződésekről !
Ö mondta el ,hogy milyen túlárazások mentek a diákhitel központban!
Brandt Vilmos
2024-09-23 at 12:04
Kedves Kati! Ha egy monolit politikai struktúrában megjelenik egy új potens kihívó, aki fél év alatt 30-35%-os népszerűséget ér el és folyamatosan emelkedik a támogatottsága, érthető, ha megijed a regnáló hatalom. Különösen mivel a gazdaság elkeserítően rossz állapotban van, amit mindenki érez a bőrén. És azért is indokolt a félelem, mert a Tisza példátlan sikere véget vethet az ellenzék eddigi koncepciótlan, széttagolt fellépésének. A Fideszben szocializálódott Magyar Péter és stábja láthatóan pontosan tudják, hogyan kell ügyeket tematizálni és napirenden tartani, illetve tömegeket mozgósítani. Ezek miatt próbálják őt minden létező felületen lejáratni és ellehetetleníteni.
t
2024-09-23 at 12:02
Ha most valaki kilépne a Fideszből ugyan ezeket el lehetne róla mondani, mert ők is hasonló módon cselekszenek most mint MP anno. Ez volt az elvárás.
Ebből lett elege MP-nek.
Sas
2024-09-23 at 12:01
A Fidesz családtámogatási gyakorlata jó-TELJESÍTMÉNYHEZ KÖTÖTT-NEM AZ UN. CS.PÓTLÉK-AMI -TELJESÍTMÉNY NÉLKÜL ADOTT FORRÁSOKAT-kontraszelektáltaknak is.Most azt kell még megtenni, hogy a gyermeket nevelő nők-NAGYOBB NYUGDÍJAT KAPJANAK.
kati
2024-09-23 at 11:57
Brandt Vilmos
2024-09-23 at 11:37
A diákhiteles ügyleteit már Hadházy a választások előtt feltárta, akkor úgy állapodott meg az imádottaddal, hogy majd választások után visszatérnek, s akkor válaszol. Ezt a mai napig nem tette meg, csak össze vissza hazudozik. Felsorolnád, hogy ki és miért fél ettől az alaktól? Nemrégen elmesélte, hogy a III/III-sok lehallgatták a feleségüket, lehet, hogy magára ismert és önkritikát gyakorolt?
Frenki
2024-09-23 at 11:56
“Kárpáti”
Gyurcsótány kondájából a jellemtelenebbek dezertáltak az árvízi fostos bohóc hordájába!
Tiszás segítség nélkül zajlott a védekezés,azért volt sikeres!Óbégatás,lázítás ez receptúrátok.
Sas
2024-09-23 at 11:56
Egy valóban–európai embert-nem irányíthatja WASHINGTON-EURÓPAI SZELLEMISÉGGEL NEM LEHET ALÁRENDELŐDNI AMERIKÁNAK- az USA képtelen a kompromisszumokra-egy bunkó banda vezeti.Ez a szánalmas Tisza-képződmény NEM-EURÓPAI SZINT-A BUNKÓ USA VEZETI.Csupa nyomorúságos kretén.Ezzel szemben a Fidesz-kormány racionális stratégiát képvisel-ez az un. gazdasági semlegesség .Csak ez méltó , csak ez emberi, csak ez európai.————A GAZDASÁGI SEMLEGESSÉG STRATÉGIÁJÁT követve lehet fejlődést biztosítani—–a Tisza “párt” szerencsétlen hülyék gyülekezete-rosszabb, mint az mszp-teljesen önállótlan népség.
Yoggi
2024-09-23 at 11:49
A világ már csak ilyen. Folyamatosan változik.
3 éve még őrjöngve védték egyesek, hogy a(z egész életüket világvárosokban leélő) Varga-Magyar házaspár igenis Balatonhenyére akar majd költözni három tinédzserkorú gyermekkel, így jogosan vették fel a CSOK-ot.
3 éve még őrjöngve védték egyesek, hogy igenis korrekt (mindenki számára elérhető) konstrukció 200 milliós ingatlant 192 milliós hitellel megvenni.
Azok, akik három éve habzó szájjal vonyították, hogy jól van ez így, most memóriakiesésben szenvednek.
Persze, érthető, hiszen három évvel öregebbek lettek.
Sas
2024-09-23 at 11:49
A Tisza egy nem létező párt.MÁSOLÓGÉPEKKEL.A világrend átalakulása meg sem érinti őket.Gyarmati népség-szintjén léteznek.Egyedűl a Fidesz-kormány reagál kreatívan a globális rend átalakulására-pl. a germán gazdaság pusztulására-az USA világpolitikai szerepének változására.A Tisza cseléd-párt.Ezt az országot alárendelné egy hanyatló birodalom bolondjainak-bezárná egy nyomorult -európainak hazudott-politikai tömbbe.Megfosztaná kereskedelmi-stratégiai szuverenításától.Csak a kormány képes önálló-kreatív döntésekre-megóvni az országot a tömbösödés veszélyeitől-sorvasztó hatásaitól.
Brandt Vilmos
2024-09-23 at 11:37
Ha valakitől tart a hatalom, azonnal beindul ellene a csúsztatásoktól hemzsegő, rosszindulatú lejáratás. Az állampárt “ellenségmenedzsmentje” arra irányul, hogy a saját álláspontja racionális érvekkel történő megvédése helyett karaktergyilkossággal iktassa ki a kritikusait. Ez történt Gyurcsánnyal, Bajnaival, Vonával, Juhásszal, Hadházyval, Márki-Zayjal, most pedig Magyar Péterrel. A módszer mindig ugyanaz: kitalált vagy irreálisan felnagyított ügyeket próbálnak rámantrázni az ellenfélre, hogy vállalhatatlan, immorális embernek lehessen beállítani. Végtelenül aljas és gyermeteg.
Sas
2024-09-23 at 11:28
Fantasztikus az a makacsság ahogy nyilván maga a fidesz (kétharmaddal) gondoskodik arról, hogy a –kárpáti néven jelentkező –tudattalan-(ösztönvilág), amorf handabanda-a maga teljes értelmetlenségében-(tudattalan szinten)-meg tudjon nyilvánulni-igaz, ez országosan is nagyon megy a fidesznek-az ön-és közveszélyes tömegembert direkt ráengedni a magyarság kevésbé ösztönlény tagjaira.Egyszer majd kiderül, hogy ezt kik tanácsolták ezeknek a szerencsétlen—ultrademokratáknak–.Ezt a hülyeséget-bolondok-ösztönlények direkt ráengedését a közéletre eddig sikerült megúszni-( Vona, Jakab, MZP-és a korábban állandó hülye: GYF)-Majd kiderül, hogy ez a taktika-hülyék-egzaltáltak, mentálisan instabilak-direkt ráengedése a politika világára-meddig működőképes taktika-meddig képes érzékelni a választó a különbséget.(a Fidesz szellemi fölényét-idiótákkal szemben)
Hedvig dr. Horváth
2024-09-23 at 11:24
Kárpáti, más lenne a véleményed, ha a házadat az MP által irányított árvízvédelem óvta volna.
Csak kacagok
2024-09-23 at 11:16
MP rájött, hogy le kell menni a legmélyére, hogy felhozza az iszapot, mint az itt kommentelő Kárpáti és társaik, mint anno Szálasi és Rákosi, Kun.
Büdös is van tőlük, mint Magyar Peti gatyája egy buli után.
Sas
2024-09-23 at 11:13
Az a kérdés, hogy a Fidesz vezetői olvastak-e Huizingát, Ortegát.Le Bont……..Vagy leálltak Bibónál.És félművelt szerencsétlenek.
Csak kacagok
2024-09-23 at 11:12
Kárpáti
Nekem nem úgy tűnik, hogy ne segített volna a kormány.
Nagyon szépen le van vezetve, mint ahogy eddig volt, mint azelőtt, amikor még a tiszások nem akadályozták a védekezést felesleges szelfizgetéssel, hogy a hozzád hasonló jobbágyoknak legyen mit legelni a facebook-on.
lyukas zokni
2024-09-23 at 11:09
kárpáti, rajtad is segíteni kéne, mint egy törött lábú lovon..:)
Kárpáti
2024-09-23 at 10:47
A Tisza Párt az ország minden pontján segített, a fidesz sehol.
Hajrá Magyar, hajrá magyarok!
matrix
2024-09-23 at 10:34
A celeb SpermaPeti “James Bond 007 ” a vágyvezérelt Tisza prmitivek prolik buzik agyhalottak hazaárulók vezér bikája !
Naponta a “muraközi ” csődör fszát szopatja (kb 50 cm)a két diplomás agyhalottakkal!
SpermaPeti te is tudod én is tudom ,hogy csak a “parasztokat lehet parasztvakítani” -:)
Ezek meg szopnak mint a toros Borz a mézesmadzagon -:)