Vona mosdatói
36Kozmetikusnak és fürdőmesternek állt a libbal elit: tegnap Heller Ágnes a korábban lefasisztázott Jobbikkal való összefogásra buzdított. Havas Henrik és Rangos Katalin meg nekilátott, hogy Vona Gáborból simizni való megtért bűnöst fabrikáljon. Akire szükség van a „sátán”, Orbán Viktor ellen. Na meg ahhoz, hogy végre megint a kassza közelébe kerüljenek.
Fél évvel a választások előtt a libbal elit látványos szerecsenmosdatásba kezdett: Vona Gábort igyekeznek szalonképesre fürdetni. A cél persze aligha egy nagy, Jobbiktól Momentumig tartó összefogás gründolása. Az még nem lenne reális. A feladat egyszerűbb: meggyőzni a liberális és baloldali szavazót, hogy ha valahol jobbikos az ellenzéki jelölt, szavazzanak rá nyugodtan. Ezt már maga Gyurcsány sem zárja ki.
Saját táborát Vona már megdolgozta a „cica-kutya-szemöldökcsipesz” kampánnyal, ők talán készek lesznek libbal jelöltre szavazni a Fidesz ellenében – amikor a voksolás előtt hirtelen elindul a gyors visszaléptetési kampány, hogy egy ellenzéki ellenfele legyen Orbánéknak. A „demokratikus” választó szemében azonban Vona még mindig „rohadt fasiszta”. Ezt a képet kell tompítani, átfesteni.
Tegnap az első lépést Heller Ágnes tette meg a mandiner.hu-nak adott interjújában. Lukács György tanítványa, kötődik a múlt rendszerhez is, de feltűnően nyugatbarát, az antiszemitizmus elleni harc lánglelkű prédikátora. Ha ő azt mondja, Vona rendben, akkor a belvárosi értelmiség is megnyugszik.
Heller persze nem állítja, hogy Vona már „jó fiú”, csak azt mondja, szükség van a „házi nácira”. Kimondottan mókás, amikor egy filozófus reálpolitikust akar játszani. De hát, mint állítja, negyedszázados amerikai leledzése alatt tanulta meg, hogy csak a ma az érdekes, meg a cél szentesíti az eszközt: ami ugye az ősgonosz, Orbán Viktor legyőzése.
Az amúgy toleranciát hirdető nagy ívű gondolkodó nem is tagadja: gyűlöli Orbánt. Csak az ő bukása érdekli. Nyíltan elismeri, hogy számára teljesen mindegy, hogy kormányozható lesz-e az ország, vagy egyáltalán mi lesz a „hazájával”. Csak Orbán dögöljön!
A Heller interjú nagyszerű alaphangot adott Vona tegnap délutáni látogatásához a Dob utcai Spinoza házban. Amikor a Jobbik elnökének szereplését meghirdették, a zsidó közösség egy része hevesen tiltakozott. Heller interjúja után egy hang sem hallatszott…
Vona vendéglátója a libbal nagyasszony, Rangos Katalin volt. Korábban ő is lelkes fasisztázó volt, sőt, 2013-ban egyike volt azoknak, akik nagy garral visszaadták a Táncsics-díjat, amikor azt Szaniszló Ferenc is megkapta. De hát az már a múlt, mint az is, hogy akkor Rangosék lépésére reagálva Vona azt mondta, ha egyszer kormányra kerülnek, Szaniszló vezeti majd a Médiahatóságot.
Tegnap Rangos és Vona körülhízelegte egymást. Szinte nem lehetett tudni, ki melyikük mikrofonállványa. A Jobbik elnöke megaőszinte tekintetét elővéve mondta, „megtérése” nem egy „taktikai fordulat”, hanem „egy lelkileg átélt, megélt, bensőleg támogatott változás”. Rangos a kezét paskolva nyugtatta ezt a hatalmas és szép lelket, és mondta, hogy a Jobbik fordulatát ő is „nagyon dicséretesnek és hihetőnek tartja”.
Egy apró kételye van csak: a párt tagsága is olyan „nagymértékben és őszintén megváltozott-e”, mint Vona Gábor? A nagy megtérő tovább turbózva őszinteségét mondta, hogy ez már egy másik párt. Például amikor egy jobbikos testvér – bocsánat, a párt demokratikus tagja – bevallotta neki, hogy zsidó, ő kimondottan örült neki. Egyébként Szegedi Csanádot sem származása miatt csinálták ki annak idején, hanem mert Brüsszelben gyanús pénzek közé keveredett.
A bensőséges, öntisztító beszélgetés során szóba került Havas Henrik Vonáról írt könyve is. A liberális „újságíró pápa” gründolt már hasonlót gyilkosokról, csalókról, őrültekről, prostikról, sőt saját magáról is. Így a Vona-kötet logikus beteljesítése irodalmi munkásságának.
A könyvben Vona Gábort, a gyarló embert ismerhetjük meg. Például megtudjuk, hogy szendelelkű gyermekként legyek szárnyát tépkedte ki, s a rovar torzókat hol pókokkal, hol pedig hangyákkal zabáltatta fel. Azóta nagyon megbánta akkori kéjes szadista vigyorát, sőt ma már nincs légy, akit ne mentene meg. A múltkor egy bizottsági ülésen a fideszes Hoffmann Rózsa poharából szabadított ki egy rovart. Ennek fényében a zsidóknak és cigányoknak valóban nincs mitől tartaniuk.
Mindazonáltal mai történetünk nem a „legyek urának” köpönyegpörgető táncáról szól. Hanem arról, hogy milyen anyagból van faragva a libbal elit, és hol tartja a gerincét. S arról, hogy a magasztos elveknél nekik valahogy mindig fontosabb a gyűlölet, és főleg a kasszakulcs.
Nem filozófiai értelemben…
Fotó: ps-montázs
2017-11-18 @ 07:08
Ez a Rangos Katalin is már úgy néz ki mint Heller Àgnes, alig lehet a ketött egymástól megkülönböztettni, mind a kettö vén boszorkányok, seprüt a lábuk közzé és irány a repülés. Most a banyák, Havas és Csintalannal együtt most készitik elö Vona gloriáját a feje fölé, a végén majd viszik a pápához és szentté avassák. Falra borsó hülye banda, kutyából nem lesz szalonna.
2017-11-19 @ 15:49
A “mosdatók”,legalább olyan mosdatlanok,mint a zazrivecz.
2017-11-18 @ 07:23
Akkor Vonára is igaz a mondás,miszerint ,”olyan ártatlan ,hogy még a légynek sem tudna ártani.”
2017-11-18 @ 08:00
A LÉGYNEK nem tud ártani.
2017-11-18 @ 14:01
Döglött SZDSZ párt és a kádári diktatúra sajtóbérencei mint Heller Ágnes Kádári diktatúrának esedezve írta levelét 56-tal kapcsolatban ,be is lépett a gyilkos kádári MSZMP-be .Ez ugyan az a cigányozó és zsidókat gyűlölő JOBBIKOS Vona banda mint Soros György aki a II-ik világháborúban a nevelőapjával együtt kobozta el és lopta el a zsidók vagyonaikat.
2017-11-18 @ 14:10
Úgy emlékszem Nero római császárról írták a korabeli történetírók, hogy gyerekkorában legyek szárnyát tépkedte ki, utána figyelte a vergődésüket.
Később elhatalmasodhatott rajta ez a megfigyelési kényszer.
2017-11-18 @ 07:59
Hans Castorpot végképp meghatotta, elragadta a szertartásos hódolatnak és szívélyes barátságnak ez a vegyüléke, s hozzá az ifjú anya lassú szelídsége, ahogyan fölnézett gyermekéről, és mosolygással viszonozta a hódolattevők köszöntését, miközben mutatóujját mellére illesztve könnyítette meg a csöppségnek az ivást. Hans Castorp nem győzött bennük gyönyörködni, mégis azt kérdezte önmagától szorongva, vajon szabad-e bennük gyönyörködnie, nem bűn-e, ha ő, az oda nem tartozó, aki ráadásul még alantasnak, rútnak, ormótlan csizmában botladozónak látta magát, meglesi ezt a verőfényes, szelíd boldogságot.
Úgy tetszett azonban, hogy bízvást megteheti. Közvetlenül ülőhelye alatt egy szép fiú állt, oldalt elválasztott dús haja homlokába, halántékára hullott, karját mellén keresztbe fonta; távol tartotta magát társaitól – nem szomorúan, nem is dacosan, csak éppen nyugodtan félrehúzódva. Nos, ez a fiú meglátta Hans Castorpot, felnézett rá, majd tekintetét ide-oda jártatta a szemlélő meg a part látványai között, mintegy meglesve leselkedését. Hirtelen azonban túlnézett rajta, elnézett mögötte a távolba, és szigorú metszésű, félig még gyermekded szép arcából egyszer csak eltűnt a tapintatos, testvéries udvariasság, a mindenkivel közös mosoly; anélkül hogy szemöldökét összevonta volna, elkomolyodott, arca szinte kővé meredt, kifürkészhetetlenné vált, elzárkózott, mint a halál, s Hans Castorp, alighogy megnyugodott, elsápadt rettegésében, s rettegésébe talán valami határozatlan balsejtelem is vegyült, mintha tudná, mit jelent ez a halálos elzárkózás.
Hátranézett ő is… Roppant oszlopok magaslottak mögötte, talapzat nélkül, hatalmas, henger alakú tömbökből fölépítve, hasadékaikban moha sarjadt: szentély kapujának oszlopai voltak, s ő e kapu középütt nyitott lépcsőzetén ült. Nehéz szívvel fölállt, oldalt lement a lépcsőn, behatolt a mély kapujáratba, keresztülhaladt rajta, s egy kőlapokkal kirakott út csakhamar újabb propylaion-hoz vezette. Ezen is átment, s most előtte volt a templom: zöldesszürke, viharvert kőtömegeivel meredek lépcsős talapzaton állt, széles homloka hatalmas, szinte zömök, felfelé vékonyodó oszlopokon nyugodott, melyekből itt-ott eltolódott s oldalt kiállt egy-egy hornyolt, hengeres tömb. Hans Castorp nagy fáradsággal, kezét is segítségül véve, és sóhajtozva, mert szíve egyre jobban elszorult, felkapaszkodott a magas lépcsőfokokon, és beért az oszlopok erdejébe. Nagyon mély volt, úgy járkált benne, mint bükkös törzsei között a sápadt tenger mellékén, szántszándékkal kerülte a közepét, és megpróbált kitérni. De újra meg újra visszatért hozzá, s végül is, ahol az oszlopsorok széjjelváltak, szoborcsoportot pillantott meg. Két kőből faragott női alak volt a talapzaton, úgy tetszett, anya és leánya: az egyik alak ült, ez volt az idősebb, méltóságteljesebb, kegyesnek és fenségesnek látszott, mint valami istennő, de csillagtalan, üres szeme fölött fájdalmasan húzódott fel a szemöldöke; bő ráncú tunika és felsőruha volt öltözéke, hullámos, tisztes matrónahaját fátyol borította. A másik állt, s amaz anyásan átkarolta, kerek arca szűziesen leányos volt, karját, kezét köntöse redői közé rejtette.
Ahogy Hans Castorp elnézte a szobrot, szíve még jobban elszorult, sötét mélységekből balsejtelmek szálltak fel benne.
Alig merte megkerülni a szoborcsoportot, mégis rákényszerítette valami; mögöttük végigment a következő kettős oszlopsoron, s elért a szentélykamra bronzajtajáig: nyitva állt, s szegény Hans majdnem összerogyott attól, amit megpillantott. Két félmeztelen, bozontos hajzatú szürke nő működött odabenn szörnyűséges módon, lobogó, tüzes serpenyők fölé hajolva; ujjnyi csecsű boszorkánymellük hosszan lelógott. Egy kisgyermeket szaggattak szét a serpenyő fölött, néma csendben, vadul szaggatták darabokra a kezükkel – Hans Castorp vértől csepegő szőke hajfürtöcskéket látott -, és elnyelték a darabokat, a rugalmas csontok csak úgy ropogtak fertelmes szájukban, s ocsmány ajkukról csörgött a vér. Hans Castorpot jéghideg iszony dermesztette meg. Kezét szeme elé akarta csapni, de nem tudta. Menekülni szeretett volna, de nem tudott. És a nők már észrevették iszonyatos foglalatosságuk közepette, véres öklüket rázták feléje, és hangtalanul, de durván, ocsmányul szidalmazták, mégpedig Hans Castorp szülőföldjének népi tájszólásában. Rosszul lett, olyan rosszul, mint még soha életében. Kétségbeesetten igyekezett kitépni magát helyéből – és ahogy elesett a háta mögött levő oszlop oldalánál, úgy ébredt, a rémséges suttogó hertyegés még fülébe csengett, a jeges iszony még megdermesztette tagjait – s ott feküdt a pajta oldalában a hóban, fél karjára dőlve, feje feltámasztva, síléce, lába maga elé nyújtva.
Tulajdonképpen nem volt igazi fölébredés; megkönnyebbülten pislogott, örült, hogy megszabadult a fertelmes némberektől, de egyébként nemigen tartotta számon, és meglehetősen mindegy is volt neki, hogy templomoszlop, vagy szénapajta tövében fekszik-e, és úgyszólván tovább álmodott, nem képekben, hanem gondolatban, de azért nem kevésbé merészen és cikornyásan.
„Mindjárt gondoltam, hogy csak álom az egész – zagyválta magában. – Édes és iszonyú álom. Voltaképp egész idő alatt tudtam, magamnak csináltam az egészet, a lombos parkot meg a kellemes esőt, és a továbbit is mind, a szépet meg a fertelmeset, igen, szinte előre tudtam. De hogyan lehetséges, hogy az ember mindezt tudja, és maga csinálja, ilyen boldogságot és ennyi szorongást? Honnét vettem a gyönyörű szigetes öblöt és a szentélyt, ahová annak a magába vonuló kellemes ifjúnak a tekintete küldött? Az ember nemcsak a maga lelkéből álmodik, hanem úgy mondhatnám: névtelenül és közösen, még ha a maga módján is. A nagy lélek, melynek részecskéje vagy, olykor rajtad keresztül, a te módodon álmodik arról, amiről titokban mindig álmodik – fiatalságáról, reménységről, boldogságról és békéről… és véres lakomájáról! Itt fekszem az oszlopom tövében, és még a testemben érzem álmom valóságos maradványait, a jeges, dermesztő rémületet a véráldozattól és a szívbéli örömet is az előbbitől, amikor elgyönyörködtem a fehér emberiség boldogságában és szelíd erkölcseiben. Állítom, hogy ez dukál nekem, okiratilag biztosított jogom van hozzá, hogy itt feküdjem, és efféléket álmodjam. Sokat tapasztaltam itt, a fentiek között, kicsapongás és józan értelem terén. Naphtával és Settembrinivel veszélyes magasságokban fordultam fel és meg. Mindent tudok az emberről. Megismertem húsát és vérét, visszaadtam a beteg Clawdiának Pribislav Hippe ceruzáját. De aki megismeri a testet, az életet, az a halált is megismeri. Csakhogy ez nem az egész, inkább csak kezdet, ha pedagógus szemmel nézzük. Hozzá kell illeszteni a másik felét, az ellentétét. Mert aki halál és betegség iránt érdeklődik, ezzel voltaképpen csak az élet iránti érdeklődését fejezi ki, amint az orvostudomány humanista oldala is bizonyítja, hiszen mindig olyan udvariasan, latinul szól az élethez és a betegséghez, és csupán egyik árnyalata annak az egy és legfontosabb ügynek, amelyet most teljes szimpátiával nevén neveznek: az élet féltett gyermekéről van szó, az emberről, és az ember helyzetéről, állapotáról… Épp eleget tudok már róla, sokat tanultam itt, a fentiek közt, magasra jutottam a síkföldről, olyan magasra, hogy majdnem kifulladtam; de innét az oszlopom tövéből elég jó áttekintésem van… Az ember állapotáról álmodtam, udvarias, értelmes és kölcsönös tisztelettel teljes közösségéről, amelynek hátterében, a szentélyben, a szörnyű, véres áldozati lakoma zajlik. Vajon éppen azért olyan udvariasak, olyan kedvesek egymáshoz a nap fiai, mert titkon tudatában vannak ama szörnyűségnek? Igazán finom és gáláns következtetés lenne! Velük tartok lelkemben és nem Naphtával… egyébként Settembrinivel sem: mindketten fecsegők. Az egyik kéjenc és kaján, a másik pedig örökké csak az értelem tülkét fújja, és azt hiszi, hogy még a bolondokat is kijózanítja, ez pedig ízléstelen. Ez filiszterség és merő etika, vallástalanság, annyi bizonyos. De a kis Naphtával sem tartok, a vallásával, ami nem egyéb, mint Isten és ördög, jó és rossz guazzabuglíó-ja, és csak arra jó, hogy az egyén fejest ugorjék bele, és misztikusan alámerüljön a mindenségben. A két pedagógus! Az örökös vitájuk, ellentétük is csak guazzabuglio és zagyva csatazaj, senkit sem kábít el, akinek csak valamennyire is szabad a feje, és jámbor a szíve. Az arisztokrácia kérdése! Az előkelőség! Halál vagy élet, betegség és egészség, szellem és természet. Ellentmondások ezek? Azt kérdem: kérdések ezek? Nem, nem kérdések, és az sem kérdés, hogy mennyire előkelők ezek a kérdések. A halál kicsapongása az élet, nélküle nem volna élet, és a középen van a homo Dei állapota, a középen kicsapongás és értelem között – ahogyan helyzete is középütt van misztikus közösség és szeleverdi individualizmus között. Jól látom ezt innét az oszlopom tövéből. És ebben az állapotában az ember finoman, gálánsan és barátságosan, tiszteletteljesen érintkezzék a maga fajtájával, mert csak ő előkelő, az ember, és nem az ellentétek. Az ember ura az ellentéteknek, az ellentétek csak őáltala vannak, következésképpen az ember előkelőbb náluk. Előkelőbb a halálnál, túlságosan előkelő a halálhoz: ez elméjének szabadsága. Előkelőbb az életnél, túlságosan előkelő az élethez: ez szívének jámborsága. Nini, rigmust faragtam, álomverset az emberről.
Eszembe vésem. Jó leszek. Nem engedem meg a halálnak, hogy uralkodjék gondolataimon! Mert ez a jóság és az emberszeretet, egyéb semmi. Nagy hatalmasság a halál. Az ember leveszi kalapját, és lábujjhegyen, előrehajolva lépked a közelségében. A régvolt méltóságteljes fodorgallérját viseli nyakában, és az ember is szigorú feketébe öltözik tiszteletére. Az értelem ostobán áll előtte, mert az értelem nem más, mint erény, a halál azonban szabadság, kicsapongás, formátlanság és kéj. Kéj, mondja az álmom, és nem szerelem. Halál és szerelem, ez rossz rigmus, elcsépelt, hamis! A szerelem ellenáll a halálnak, csak a szerelem erősebb nála, nem az értelem. Csak a szerelem sugall jóságos gondolatokat, nem az értelem. A forma is csak szerelemből, szeretetből és jóságból fakad: az értelmes, barátságos közösség, a szép emberi együttélés formája és erkölcse – a véres lakoma csendes tudatában. Igen, így világos az álom, helyes az uralkodás! Eszembe vésem. Szívemben hűséget fogadok a halálnak, de nem felejtem el, hogy a halálhoz, az elmúlthoz való hűség csak kajánság, sötét kéj és emberellenes gyűlölködés, ha gondolkodásunkat és uralkodásunkat is meghatározza. Az ember a jóság és a szeretet nevében ne engedje beleszólni a halált gondolataiba. És ezzel fölébredek… Mert megálmodtam, amit kellett, célhoz értem. Régóta kerestem már ezt a szót: ott, ahol Hippe megjelent nekem, az erkélyem páholyában, mindenütt. Végül a keresés idehozott a havas hegységbe. Most megtaláltam. Álmom megmondta világosan, hogy egyszer s mindenkorra megjegyezzem. Igen, elragad és felhevít a lelkesedés. Szívem erősen dobog, és tudja, miért. Nem csupán testi okokból dobog, nem úgy, mint ahogy a hullának is nő még a körme; nem, emberi módon dobog, az örömteli hangulat dobogtatja. Ez aztán az itóka, ez az álombéli szó – jobb, mint a portói, jobb, mint a sör, úgy tüzel az ereimben, mint a szerelem és az élet, erőt ad hozzá, hogy kiragadjam magam az álmomból, hiszen nagyon jól tudom, hogy nagymértékben veszélyezteti ifjú életemet… Fel, fel! Nyisd ki a szemed! A te tagjaid ezek a lábak itt a hóban! Húzd be őket, és állj fel! Oda nézz, milyen szép az idő!”
Kemény munka volt kiszabadulni a kötelékekből, amelyek átfonták és le akarták húzni; de az önnönmagából kitermelt akarat erősebbnek bizonyult. Hans Castorp felkönyökölt, erélyesen behúzta a térdét, felrántotta, feltámogatta, feltornászta magát. Léceivel tappogott a hóban, bordáit csapkodta, vállát rázogatta, s eközben izgatott, erőlködő pillantásokat vetett erre-arra, fel az égre, ahol sápadt kékség mutatkozott fátyolvékonyságú, szürkéskék felhők között; a fátylak lassan vonultak, s látni engedték a hold keskeny sarlóját. Kezdődő szürkület. Se vihar, se havazás. Átellenben a fenyőborostás hátú hegy tisztán, teljesen látszott, békésen pihent. Fele magasságáig nyúlt fel az árnyék; felső fele gyengéd rózsaszínű fényben világított. Mi történt, hol tart a világ? Reggel van? Éjszakán át feküdt a hóban megfagyás nélkül, meghazudtolva a könyveket? Egyik tagja sem fagyott meg, egy sem tört le csörömpölve, ahogy ott szorgosan tappogott, rázkódott és csapkodta magát, miközben fejtöréssel próbálta megfejteni a helyzetet. Füle, keze, lábujjai meggémberedtek ugyan, de nem jobban, mint akárhányszor, ha téli éjszakákon kinn feküdt páholyerkélyén. Sikerült óráját kibányásznia. Járt. Nem állt meg, ahogy szokott, ha este elfelejtette fölhúzni. És öt óránál is kevesebbet mutatott – sokkal, de sokkal kevesebbet! Még tizenkét vagy tizenhárom perc hiányzott az öt órához. Bámulatos! Lehetséges, hogy mindössze tíz percig, vagy alig valamivel tovább feküdt itt a hóban, és ezalatt annyi boldogító és ijesztő látomást, annyi vakmerő gondolatot regélt magának, míg a hatszögletű tombolás éppoly gyorsan elvonult, mint ahogy jött? Ezek szerint elismerésre méltó szerencséje volt, mármint a hazatérés szemszögéből. Mert álmodozása, képzelődése kétszer is úgy fordult, hogy megélénkülve felriadt: egyszer borzadva, másodszor pedig örömében. Úgy látszik, az élet a javát akarta nagymértékben tévelygő, féltett gyermekének…
Akármint volt is, akár hajnal volt körülötte, akár délután (de kétségtelenül még csak estébe hajló délután volt), sem a körülményekben, sem testi állapotában nem volt semmi, ami megakadályozta volna abban, hogy hazamenjen. Szaladt is – nagystílűen, szinte légvonalban siklott le a völgybe, s mire leért, már égtek a lámpák, noha útközben a napvilág hó-vissza-verte maradványai még teljesen elegendők voltak. A Brehmenbühlről jött le, a Mattenwald szélén, és fél hatra leért a „Falu”-ba, beállította léceit a szatócshoz, megpihent Settembrini úr padláskamrájában, és beszámolt a humanistának arról, hogy immáron a hóvihart is kitapasztalta. A humanista roppantul megijedt, feje fölé dobta a kezét, ékesszólóan korholta neveltje veszélyes könnyelműségét, és abban a minutában lángra lobbantotta a pöfögő spirituszforralót, hogy feketét főzzön kimerült vendégének. Az erős kávé sem akadályozta meg azonban, hogy Hans Castorp a széken ülve el ne aludjék.
Egy órával azután már a Berghof-szanatórium végsőkig civilizált légköre vette körül becézőn. Vacsoránál hatalmas étvággyal evett. Amit álmodott, elhalványulóban volt. Amit gondolt, már aznap este sem igen értette.”
2017-11-18 @ 08:08
„Két félmeztelen, bozontos hajzatú szürke nő működött odabenn szörnyűséges módon, lobogó, tüzes serpenyők fölé hajolva; ujjnyi csecsű boszorkánymellük hosszan lelógott. Egy kisgyermeket szaggattak szét a serpenyő fölött, néma csendben, vadul szaggatták darabokra a kezükkel – Hans Castorp vértől csepegő szőke hajfürtöcskéket látott -, és elnyelték a darabokat, a rugalmas csontok csak úgy ropogtak fertelmes szájukban, s ocsmány ajkukról csörgött a vér. Hans Castorpot jéghideg iszony dermesztette meg. Kezét szeme elé akarta csapni, de nem tudta. Menekülni szeretett volna, de nem tudott. És a nők már észrevették iszonyatos foglalatosságuk közepette, véres öklüket rázták feléje, és hangtalanul, de durván, ocsmányul szidalmazták, mégpedig Hans Castorp szülőföldjének népi tájszólásában. Rosszul lett, olyan rosszul, mint még soha életében. Kétségbeesetten igyekezett kitépni magát helyéből – és ahogy elesett a háta mögött levő oszlop oldalánál, úgy ébredt, a rémséges suttogó hertyegés még fülébe csengett, a jeges iszony még megdermesztette tagjait – s ott feküdt a pajta oldalában a hóban, fél karjára dőlve, feje feltámasztva, síléce, lába maga elé nyújtva.”
„
Hanem arról, hogy milyen anyagból van faragva a libbal elit, és hol tartja a gerincét. S arról, hogy a magasztos elveknél nekik valahogy mindig fontosabb a gyűlölet, és főleg a kasszakulcs.”
Éjszaka Mel Gibson, az Igazmondó nagy filmje, a fegyvertelen katona. Valahogy soha ezek közül a sorosok közül, nincsen ott, „csak egy éjszakára sem” a fronton. Európával a marxizmus rákja, felfalatta gyermekeit, megölték őket. Néma sikolyukat nem hallják, nem értik. Tessék elolvasni a Varázshegyet! s látva lássák, a mindenkori lukácsgyörgyök naftái miért az emberiség életében a legnagyobb és legveszélyesebb gazemberek.
2017-11-18 @ 08:28
A “Varázshegy” nem a könnyen emészthető könyvek egyike és kétlem, hogy a Vona félék polcán megtalálható, de ha igen nem biztos, hogy olvasták is, de ha igen, nem biztos, hogy a “Schneetraum” értelmét fel is fogták.
2017-11-18 @ 08:12
„Ezt nem fogják elhinni!!!
FRANCAIS DE SOUCHE
Franciaországban tilos az etnikai statisztika (mint nálunk). Így lehetetlen adatokban bemutatni Franciaország népességi összetételében bekövetkező változásokat.
Csakhogy a radikális francia portálnak (magyarul kb. „Mélyfranciát” jelent) most ez sikerült. Ugyanis a sarlósejtes anémia („drépanocytose”) olyan genetikai betegség, amely szinte kizárólag az Európán kívüli népességben lelhető fel és lényegében csak az Antillákról, a fekete Afrikából és Észak-Afrikából származó emberekben található.
A portál most olyan francia egészségügyi adatokat szerzett meg, amelyek azt mutatják, hogy az összes csecsemő közül hány csecsemőt vizsgáltak meg abból a szempontból is, hogy van-e sarlósejtes anémiájuk.
Fehér gyerekeknél ezt a szűrővizsgálatot nem végzik el, mert felesleges.
A FdeSouche most közzétette az adatokat.
Ezek szerint Franciaországban az ilyen szempontból megvizsgált csecsemők legnagyobb arányban Párizsban és környékén találhatók: 73,56 %.
Franciaország többi részére vonatkozóan a táblázaton láthatóak az arányok.
A hexagon etnikai lecserélése szép ütemben folyik. És jóval hamarabb lesz befejezett tény, mint a legoptimistább előrejelzések.” Lovas István.
2017-11-18 @ 08:31
Ezt hívják belülről való bomlasztásnak, köznyelven rákfene.
2017-11-18 @ 08:13
Baál-Zebub (Belzebub)=legyek ura
2017-11-18 @ 10:31
:D:D:D
remek meglátás
2017-11-18 @ 08:14
Szóval Vona a legyek ura.Maradjon is az!De csak az.
2017-11-18 @ 08:21
“A gerinctelenek azon állatok gyűjtőneve, melyek nem rendelkeznek a gerincesekre (Vertebrata) jellemző gerinccel, illetve szilárd belső vázzal. A „gerinctelen” kifejezés tehát egy viszonylag szűk rendszertani csoportból való kizárást jelent, ami nem felel meg a tudományos meghatározás kritériumainak, vagyis a kifejezés nem tudományos, hanem köznyelvi fogalmat takar.”
Többnyire csúszómászók és rovarok, európai és főleg magyar nem liberális gyomrú emberek számára ehetetlen egyedek. Az emberek általában nem szimpatizálnak velük.
Persze vannak kevésbé kényes gyomruak is.
2017-11-18 @ 09:01
Vona, ha igaz, történelem tanár! Most azoknak adta el lelkét, Macbeth-ként, akik kádár vezényletével, a magyar nép tudatos gyilkosai. EZ A HELLER ÁGNES, ÖNTUDATOS MARXISTAKÉNT HÓMAN FEJÉT KÖVETELI, S CSALÓDOTT, HOGY NEM VÉGEZTÉK KI a történészt, a magyart. A jobboldalit, akiről még a bíró is elmondja, mentette heller faját. Az külön megérne egy értekezést, hogyan van az, hogy a sorstalanok acsarognak Horthyra, Fedákra, Jávorra. Mindenkire, aki mentette őket, vagy ellene mondott a német vircsaftnak annak idején. Bajcsytól Lendvai Istvánig. Kosztolányitól Szabó Dezsőig. HOGYAN KÉPES SORSTALAN IMI NÉMETORSZÁGBAN ÉLNI? Keresztény magyar felfogásunk szerint, ez lehetetlen lenne. Mindkét megoldás ugyanis, rájuk nézve ciki. Hiszen vagy hazudtak s hazudnak a németek vélt, vagy valós bűneiről, vagy azok szagát szeretik, akik családtagjaikat vagy megölték, vagy megalázták, vagy megkínozták, és az ici-pici mind megette, hova szalad a nyulacska? S milyen fura! Annak idején Aczélappelgyörgy, ortutaygyula, boldizsáriván,stb milyen jól megvannak, Págerékkal. Horvai még kéri is, hogy mindenképpen jöjjön haza. A valódi nyilas! Kiss Ferivel sincsen bajuk. Tehát a valóban vonalas németpártiakkal kritikátlanul pacsiznak később. Viszont:
„
. Egyik-másik színigazgató, például Simon Zsuzsa mérhetetlen gyűlölettel fordult felé: „Maga csak volt, Jávor úr!” – ilyeneket vágott az arcába. Nem csoda, hogy a legendás színész állapota rosszabbodott.”
Jávor, vagy Fedák, vagy Dékány András, s még sokan mások… Mentették őket. Heller Ágnes kürtykláris köre őket gyűlöli! Érdemes lenne már utána járni, mi a lélektani oka ennek? Rontották a buta keresztény magyarok a sorosék üzleteit? Tanúi voltak, példátlan megalázkodásuknak, gyáva meghunyászkodásaiknak? Hogyan adják fel egymást, hogyan jelentik fel egymást, hogyan csókolgatták a németek kezét, lábát? S látva látták, hogy Európában egyedül a nemes magyar nép adott nekik menedéket, Magyarország asylum volt nekik, nekik is. Ezt nem tudják megbocsátani a magyarnak? Miért gyülöli Orbánt hellerágnes, s miért kezd lealázó nemi kalandba, az egyébként is ferde vonával? Csurka elmondta az igazat vonáról. Heller azért gyülöli Orbánt, mert magyarnak tudja, s Orbán tényleg keresztény lett. Vona, attól függ, hogy micsoda. Hogy éppen ki van benne, tövig…
2017-11-18 @ 10:54
A németeknek semmilyen nemzettudatuk nem maradt és csak négy sör után nácik megint (a szóbeszéd szerint). Ez így igencsak élhetővé teszi az országukat (ja a libsi dagonyát és az anyagi lehetőségeket kifelejtettem) az ilyen Imik-Ágik számára.
Nálunk az emberek x%-a (nem akarok optimistának tűnni) még rendelkezik magyarság tudattal, jelentsen ez “bármit” is (az ő szemükben: nácibbak vagyunk a náciknál, magyarán).
Ezek szemében a nemzettudat elfogadhatatlan, nem tudnak ezzel mit kezdeni. Hisz csak egy legyengült, immunhiányos szervezetben kap egy fekély lehetőséget a hőn vágyott halálos terjedésre, nemdebár?
2017-11-18 @ 09:42
Ahogy a hozzászólásokat olvastam, nem Vona fog vonzani zsidó szavazókat, hanem sok zsidó fog otthon maradni.
Érdekes, hogy Fajkaszházy budiját már felrobbantották, de a Szárszói Barbie még mindig tartja magát.
A mosdatókról és a törölközőkről meg a juhász Guba Józsi bácsi bátyám bölcselete: aki ganés csizmát húz, maga is ganés lesz.
2017-11-18 @ 09:45
“Ha ő azt mondja, Vona rendben, akkor a belvárosi értelmiség is megnyugszik.”
Az a “belvárosi értelmiség” belenyugszik, hogy a Belváros egy lerothasztott, bűzös, ganés, koszlott romkocsma. Úgy látszik, ez az ő “magas kultúrájuk”.
Hát inkább akkor a “bőgatyában fütyülős barack”.
2017-11-18 @ 09:48
“A múltkor egy bizottsági ülésen a fideszes Hoffmann Rózsa poharából szabadított ki egy rovart. ”
Szegény Hoffmann Rózsa.
Kérdéses, hogy a zsidók bekapják-e a legyet, amit Vona nekik kínál fel.
2017-11-18 @ 10:18
Bekapnak azok bármit, ha egy kis kp. is jár mellé…:)
2017-11-18 @ 15:51
Ahogy a liberális szubkultúrának a színházi életben felszínre került ügyeiből következtethet az ember, igazat szóltál.
Ezek már a 20. század elején megszállták a médiát, a könyvkiadást, lapkiadást, a színházakat, filmkészítést. Azóta is annyira ragaszkodnak a mikrofonhoz, olyan fétisként tekintenek rá, hogy némelyek a testi örömüket is a mikrofonnal társítják. 😉
2017-11-18 @ 11:36
Nincs mese vérszerződést kötött Simicska és Soros.
Csatlakozott hozzájuk Búvár Kund is, elsüllyeszteni az orbán flottát.
Találni kellene még pár ellenséget, mert kezd kifulladni a Sorosozás…
2017-11-18 @ 15:52
Ostoba, buta liberálfasiszta szamár vagy, fiam. A butaságod fog egyszer a betolakodó barbárok markába lökni.
2017-11-18 @ 14:38
Jó cikk. Nem a Vonával történő eseményeket hívják szerecsenmosdatásnak? Mert ha az, akkor lényegileg felesleges, hiszen ettől semmit nem változik a jobbik vezetőinek világnézete.
Ilyetén formában Heller Ágnes részéről szerintem mindössze céltudatos, Orbán ellenes törekvés látható. Ha pedig ezt a cikk szerinti gyülőlet vezérli, az ő részéről ez hiábavaló, mert eljön az ő ideje is és lelke pőrén fog állni az ítélet előtt, ahol már nem tud senki eltitkolni semmit.
2017-11-18 @ 15:27
Egy 8o évet betöltött személy fényképét, amely arc csak rosszindulatot és magyarelleneséget sugároz, mint ennek a Heller elvtársnőnek a képe, nem lenne szabad kiteni nyilvánosan ,mert sokan megijednek,netán álmukban felriadnak( pláne ha gyerek az illető).Pedig valamikor ő volt HEBRON rózsája!
2017-11-18 @ 15:35
Heller tenyleg Amerikaban lakik? Nem tudja valaki ,hogy merre? Szeretnek belerohanni az utcan, jol picsan rughatnam ezt a mumiat , hogy rohadjon bele a Havas szarzacskojaba!!!
2017-11-18 @ 15:46
A képen a három keserű keselyű. 😀
2017-11-18 @ 17:52
“Szegedi Csanádot sem származása miatt csinálták ki annak idején, hanem mert Brüsszelben gyanús pénzek közé keveredett.”
Ja!
De Vonának Simicska és feltehetően a Soros-ügynökségek pénze nem gyanús. Talán azért, mert Vona nem zsidó? 😉
Ejnye, hogy nem tud kikeveredni az antiszemitizmusából, akárhogy is próbálkozik, mindig beletekeredik a jelenlévő múltjába, a múltjában gyökerező jelenébe.
:-))))))))))))
2017-11-19 @ 10:15
És miért nem folytatta Heller az amerikai leledzését? Aha, logikus, ha szükség van „házi nácira“ akkor szükségnek kell lennie „házi szemitára“ is a belvárosi értelmiség képviseleteként.
Hogy a gyülölet s a kasszakulcs? Pedig ez minden filozófijájuk tartalmának célja s nem is hiába, amint azt a gerincüket tornásztatás közbeni szorgos hajtogatása mindegyre el is éri.
Micsoda egy, inkább két vicc. Vagy más müfaj?
Szaniszló Ferenc Táncsics-díjat kap, Rangos fasisztázik, Vona van kormányon és Szaniszló vezeti a Médiahatóságot a Táncsics díjjal a mellén.
Szaniszló Ferenc Táncsics-díjat kap, Rangos és a többi rangos kiverik a hatásos hisztit. Szaniszló visszaadja a díjat. Heller ellenben véget vet az amerikai leledzésének (ott nem ér a gyülölet a kasszakulcs is rozsdás lett), és hatásosan fújja a passzátszelet a belvárosi értelmiség ébren tartása céljából, egyúttal „házi szemita“ is.
A cél szentesíti az eszközt tudatában ráismernek az éber Rangossal együtt Vonára „a legyek urára“ mint eszközre, ártalmatlannak megtért „házi náci“ létére. Akit esetleg odáig lehetne idomítani, hogy mégis kormányra kerüljön. Szaniszlót meg úgye hogy már rég eltüntették, most Orbánon van a sor.
Harapnának köbe vagy fübe nevezett madámok, elég volt a vicceskedö humorukból, az álfilozófiájukból, a „hazájukat“ etetö vályúnak tartókból, ahova rögtön bele is rondítanak,…
2017-11-20 @ 02:25
Szaniszló díjával kapcsolatban Vona írt egy szerintem a diplomáciában minősíthetetlen levelet Izrael nagykövetének. Ehhez a levélhez képest a mostani Spinozás beszélgetés bármilyen szempontból hiteles lehetne? 🙂
2017-11-20 @ 12:01
Mi lehetne hiteles, akár nem hiteles, egyenesen hihetetlen vagy hihetö ha egyetlen cél ékíti akárki választási programját: “el vele, személyesen, “a gonosz Orbánnal”, az ország többi ügye ehhez képest mindegy”?
Csak spekulálok, valóban, csak,… hogy az lehet a Heller&Co szempontjából az Orbán föbüne, hogy nem úgy antiszemita, amint azt töle elvárnák. Az kétségtelen, hogy szerintük Orbán is és rajta kivül is majdnem mindenki antiszemita. De “másképp mint eddig” és az az aggasztó, hiszen akkor Heller&Co fölöslegessé válnak.
2017-11-21 @ 02:05
Hát ez így lehet és bölcs és mint mindig.
2017-11-20 @ 12:14
libbal
lop bal
nádihegedűvel
2017-11-23 @ 14:46
két hülye picsa meg egy nagyképű barom
2017-11-23 @ 16:53
Heller Agnes es az SZDSZ- többi zsido szarmazasu tagja szegyelhetik magukat , hogy egy ilyen
gerinctelen zsidogyülölö vonat patyolgatnak, mert ez a fereg ha tehetne most is elkövetne azokat a bünöket amit elödje – a jobbik peldakepe – szallasi elkövetett. Heller elvtarsnö es tarsai a zsidosag szegyenei.!!!