Rima Darious: Ne hagyjuk ott Szíriát az ISIS-nek!

Rima Darious neve akkor vált ismerté, amikor néhány hete Belgrádban elmondta híres utcai beszédét arról, ő hogy látja a migrációs folyamatot, és hogy miért nem tudja tisztelni a hazájukat hátrahagyó és a jobb élet reményében távozó honfitársait. Rima, bár szír állampolgár nagyon keményen bírálta az útnak indulókat. Az internet segítségével megtaláltuk és beszélgettünk vele. Elmondta, a magyar kormány a legjobb utat választotta a kerítéssel, mert úgy döntött, megvédi saját népét, miközben Németország annyit sem tett meg, hogy felvegye a szír hatóságokkal a kapcsolatot és ellenőrizze, kit enged be országába. Ő maga ugyanazt várná el saját honfitársaitól, amit a magyar férfiak és nők is tettek hazájukért 1956-ban. A huszonhét éves, egyetemet végzett, keresztény szír lány magánéleti okokból jelenleg Belgiumban él, ám minden hónapban hazautazik, és ahogy lehetősége nyílik, vissza is akar költözni. Addig pedig a szavaival harcol hazájáért.

Gyűlölködő üzenetek

Hogyan kerültél Belgrádba és egyáltalán Európába?

Egy éve már, hogy eljöttem Szíriából. Egy szervezettel, az European Solidarity Front for Kosovo (Európai Szolidaritási Front Koszovóért) dolgoztam a térségben, eladásokat, tájékoztatókat tartottam az itt élő szerb kisebbségnek. A barátaim kértek fel, hogy mondjak el egy beszédet a jelenlegi helyzetről, hiszen szír állampolgárként hitelesebben tudok nyilatkozni a most zajló folyamatokról. A beszéd után visszatértem Koszovóba, ahol nincs internet, így csak napokkal később értesültem a közösségi médiából arról, hogy mennyien meghallgatták az internetre is felkerült beszédemet. Tudtam, hogy erős a média hatása, de ennyi visszajelzésre nem számítottam.

Azóta több mint egy hónap telt el. Értek fenyegetések, zaklatások, hackertámadások esetleg?

Rengeteg gyűlölködő üzenetet kaptam, sok indulattal találkoztam, többen megírták, hogy szívtelen ember vagyok, és hogy nem szeretem a saját népemet, de fenyegetésben idáig nem volt részem.

Számomra Szíria az otthon

Jelenleg Belgiumban élsz. Mi hozott éppen ide és miért fogsz dolgozni, harcolni a jövőben? 

Magánéleti okból élek most Belgiumban, amelyről nem szeretnék többet elárulni, mert meg akarom védeni a hozzám közel állókat és a privát szférámat. Egyáltalán nem vágytam Európába, számomra Szíria az otthon, és ahogy lehet, haza is akarok térni. De megpróbálom a legtöbbet kihozni abból a helyzetből, amelyben most vagyok. A célom, hogy megváltoztassam az általános véleményt a migrációról és arról, amit az európai politikusok többsége igyekszik elhitetni az emberekkel. Úgy érzem, most többet tehetek itt, mint Szíriában, hiszen az általános felfogásra akarok hatni.

Szerinted mi a legfontosabb különbség aközött, amit te tapasztaltál Szíriában és ahogy a jelenlegi helyzetet látod valamint aközött, amelyet a migrációs célállomásaként megjelölt országok vezetői kommunikálnak?

Nem csak a politikusok, hanem általánosságban a Nyugat-európai felfogás teljesen mást diktál, mint ami a valóság. A képviselők úgy tesznek, mintha érdekelné őket az útnak indult emberek sorsa, holott szolidaritásról vagy együttérzésről szó sincs. A politikusok arról beszélnek, hogy a problémát a gyökerénél kell megoldani és kezelni, ennek ellenére pedig Szíriát sújtja az embargó, miközben az Iszlám Állam virul, és egyre csak terjeszkedik. Csupán az olcsó munkaerő hozta előnyökkel kalkulálnak, a károkkal és következményekkel már nem.

Rima Darious from La Independiente Digital on Vimeo.

Hogy látod azokat a szír embereket, akik útnak indultak?

Először is el kell, hogy mondjam, én megértek minden személyes történetet, tudom, hogy sok a nehézség az országunkban. Nem szeretem az ilyesfajta általánosítást, de kétféle csoportba szokás beosztani a menekülteket: háborús- és gazdasági menekültekről beszél a világsajtó. Szerintem azonban csak egyfajta migráns létezik: a gazdasági bevándorló. Rengetegen éltünk át borzalmakat, szörnyű dolgokat láttunk, ám hazánkban még most is rengeteg biztonságos város, oltalmat nyújtó hely van ahhoz mérten, hogy mennyien indulnak útnak Szíriából. Egy menekültnek két dologra van szüksége: szállásra és élelemre. Ezt megkaphatja itthon is, vagy egy közeli biztonságos országban. Akik Európáig mennek azokat nem a háború, hanem a jobb élet reménye hajtja, nem valódi segítségre vágynak, hanem magasabb fizetésre, komfortosabb életre. Sokan pedig éppen azért mennek el, hogy ne kelljen vállalniuk a katonaságot. Sajnos nem tudok tisztelni valakit, aki elmenekül ahelyett, hogy védje és szolgálja a hazáját.

Ez nem mások háborúja

Valahol azért meg lehet érteni, ha valaki fiatalon nem akarja a vérét ontani egy értelmetlen háborúban, ahol már az sem egyértelmű, hogy melyik a „jó” oldal. Vagy szerinted elvárható, hogy fiatal férfiak az életüket áldozzák a dzsihadisták és az ISIS ellen vívott harcban, ahol a legbrutálisabb, legembertelenebb halál vár rájuk? 

Ez nem mások háborúja. Vegyük példának a magyar 56-ot. Azt a harcot nagyapáitok hitből harcolták meg, a saját hazájukat védték a saját testükkel. A migránsok többsége fiatal, életerős férfi. Mindenki nőket és családokat emleget, a média elsősorban őket igyekszik megmutatni, de a valóságban életerős fiatal férfiak hagyják el a hazájukat, a migránsok mindössze húsz százaléka a nő és a gyermek, vagy az idősebb, harcképtelen férfi. De a családosokat sem tudom megérteni, nem tudom elfogadni ugyanis, hogy sokan a halálnak teszik ki a gyermekeiket azzal, hogy vállalják az életveszélyes hajóutakat. Aztán amikor egy-egy ilyen gumicsónak elsüllyed, zokognak a kamerába. Igen, az emberi természet azt diktálja, hogy biztonságban éljünk, de ezt a biztonságot otthon is meglelhetnék, ők azonban kockáztatnak akár az életük árán is, egy jobb létért, amivel a nyugati gazdagság kecseget.

A legtöbb migráns szírnek mondja magát, ám mivel a többségnek nincsenek papírjai, így nem tudható biztosan, hogy ki honnan érkezett. Mi a te tapasztalatod? 

Sokan hamis papírokkal utaznak, sokan – Libanonból, Jordániából, Irakból – akár hamis szír útlevelet is beszereznek, hiszen Szíria különleges kedvezményezettje a jelenlegi helyzetnek. A valóságban mindössze 20-25 százalékuk szír állampolgár. A többség képzetlen, munkanélküli, így azt sem tudom, hogy milyen munkát akarnak a fejlett európai országokban. Elmesélek egy történetet: egyik nap vonattal utaztam, amikor felszállt és a közelemben leült egy férfi. Telefonon beszélt, talán a barátnőjével. Arabul kommunikált, de iraki akcentussal, ez igen könnyen felismerhető. Minden szavát tisztán hallottam. Azt mondta, nem az lett, mint amit vártak, amiért ide jöttek. Nem kapnak elég pénzt, mindössze 7 eurót naponta, miközben egy doboz cigaretta 4-5 euró. Azt kérdezte a telefonban: „Most mit kezdjek ennyi pénzzel, ha még cigit se tudok venni?” Nem hittem el, amit hallok.

A média jelenleg is vitázik arról, hogy jelent-e valós terrorveszélyt a migrációs hullám. Vannak egyértelmű igenlők, míg egy jelentős többség azt a véleményt hangoztatja, hogy nincs konkrét bizonyíték arra, hogy egyik-másik migráns terrorista sejt tagjai lennének. Szerinted valós a terrorveszély?

Ez egy olyan kérdés, amelyre valójában mind pontosan tudjuk a választ. Véleményem szerint Magyarország a lehető legjobb utat választotta, amikor lezárt a határait. Ellenőrizetlenül ugyanis nem lehet ennyi embert beengedni Európába. A magyar kormány úgy döntött, megvédi a hazáját és állampolgárait. Itt szeretném megjegyezni, hogy tisztelettel adózom a magyar rendőröknek, akik kitartással, de emberséges módon álltak helyt ezekben a nehéz időkben. Ehhez képest mit tesz a német vezetés? Még azt a minimumot sem lépte meg, hogy felvegye a szír hatóságokkal a kapcsolatot, hogy megtudja, ki milyen hátterű, ellenőrizze, hogy valóban azokat engedi be az országába, akik arra jogosultak lehetnek. Nem tudjuk, mennyi terrorista, mennyi dzsihadista, mennyi háttérszervezet csempészte be a katonáit Európába. Ennek súlyos következményei lesznek a jövőre, hiszen a migránsok soraiban ott húzódnak a háborús bűnösök.

Ez a politika a terroristák malmára hajtja a vizet

Milyen az élet a háború óta Szíriában? Hogy élnek az emberek?

Minden ugyanúgy megy tovább, ahogy előtte. A barátaim, a testvérem egyetemre járnak, a szüleink dolgoznak. Természetesen sokkal nehezebb lett és vége szakadt annak a fejlődésnek, amely a korábbi években elindult, és ahogy már mondtam, az embargó is sújt minket, nehezebb hozzájutni a dolgokhoz. De törődnek velünk, nem hagynak magunkra. Érdekes, hogy a háború és az Iszlám Állam ellenére nagyobb biztonságban éreztem magam Szíriában, mint most Európában. Nagyon nehéz volt elhagynom az otthonomat és a szeretteimet. Nehéz belegondolni, hogy nem tudom, mi történik velük és ők sem tudják, hogy velem mi lesz. De a kérdésre válaszolva: Szíria most is élhető ország, ezért is mondtam a beszédemben, hogy nem tekintem igazi szíreknek azokat, akik elhagyják az országunkat. Sok parti városban, mint Latakiában, ahonnan én is származom nyugodt az élet. Éppen ezért többen is áttelepültek a tengerpart mellé. Házat építenek, dolgoznak, tanulnak. Sehol sem könnyű, de Szíria nem egy szálloda, amit csak úgy magunk mögött hagyhatunk. Ez a hazánk, járjanak jó, vagy rossz napok. Ám ez a küzdés időszaka, nem a menekülésé. Ha most elmegyünk, ha elvisszük a családunkat magunkkal, ha hátrahagyjuk az országunkat az Iszlám Államnak, ha lemondunk arról, hogy kik is vagyunk, akkor mindent elveszítünk.

Sokan Bassár el-Aszad távozásában látják a megoldást, ők azt mondják, egy másik vezetéssel véget lehetne vetni a háborúnak.

Tíz éve Szíria jelentős fejlődésnek indult. Sok belső gonddal küzdöttünk, mint például a korrupció, de volt ingyenes oktatásunk, ingyenes egészségügyi ellátást biztosítattunk. A térség talán legszekulárisabb állama voltunk, az országban vallásszabadság volt, a térségben kiemelkedtünk etnikai sokszínűségünkkel. Civilizált, szép ország voltunk természeti kincsekkel, biztonságban éltünk. Azt hajtogatják, Bassárnak mennie kell, de ki foglalkozik azokkal az eredményekkel, amelyeket a háború előtt elértünk? Akkor hogy hogy nem látták a diktatúrát, amikor eredményesek, kereskedelmileg számottevőek voltunk és fejlődtünk? Azt mondják, hogy véget vetnek az Iszlám Állam rémuralmának, de amennyire én látom, valójában nem fékezik meg az expanziót, nem állítják le a támogatást, nem vetnek véget a beáramló harcosoknak. A politikusok mérsékelt csoportokat emlegetnek, pedig mérsékelt dologról az ISIS kapcsán nem beszélhetünk. A török kormány a nyitott határok politikáját szorgalmazza, hogy így kedvezzen az Európai Unió migránspolitikájának. A hatóságok hagyják, hogy a csónakok kihajózzanak, és Európa felé vegyék az irányt, mert Törökország azt reméli, így majd könnyebben felveszik a tagországok sorában. Eközben naponta érkeznek Szírián keresztül újabb és újabb zsoldosok, hogy az Iszlám Állam katonái legyenek és építsék a kalifátust. Pedig a határok védelme Szíria védelmét is jelenthetné. Ez a migránspolitika a terroristák malmára hajtja a vizet, pont az történik, amit az ISIS akar.

Mit vársz a jövőtől?

Még ha holnap véget is érne a háború, akkor is évek munkája mindazt a kárt visszafordítani, ami az országot érte. Éppen ezért ha most mindenki elmegy, aki fiatal, egészséges és erős, akkor mégis ki fogja újra felépíteni az országot? Szeretném látni, hogy újra felépül az hazám, ehhez pedig két dologra van szükség: hitre és kitartásra. Egyedül nem tudom megvédeni a hazámat azoktól a terroristáktól, akik leigázzák. Ez közös feladatunk, minden szír feladata és a legfontosabb dolog. Nekem nincs fegyverem, ezért a szavaimmal teszek a változásért.