A demokráciához nem elnök kell, hanem fake és ellensúly


Döbbenetes dolgok történnek a világban! Egyes fasiszták a szemünk láttára megkérdőjelezik az amerikai választások tisztaságát. Skandallum! Ez csakis azért fordulhat elő, mert magukból indulnak ki. Pedig jól tudjuk, hogy a „választási csalás” kizárólag a Lajtától keletre létezik, Amerikában teljesen ismeretlen.

Kétségbe vonják, hogy az USA választási rendszere demokratikus és tiszta. Hát nooormális?? Hiszen a demokratikus szó definíció szerint azt jelenti, hogy úgy működik, mint ahogyan az USA-ban. Tehát az USA-ban a választás definíció szerint demokratikus, ezen nincs mit vitázni.

Teljesen mindegy tehát, hogy hány 1900 előtt született szavazópolgár van, vagy hogy egyes államokban nem szükséges igazolvány sem a szavazáshoz. Ilyesmi csak a magyaroknál kell, mert azoknak a génjeiben van a csalás. Amerikában eszébe se jut senkinek, hogy csaljon. Miért tenné?

De a választás tisztaságát bizonyítja az is, hogy a Demokraták nyertek!

Ebből is látszik, hogy a választás demokratikus volt. Republikánusok eleve nem győzhetnének egy demokratikus választáson, legfeljebb egy republikánikus választáson. De azt meg nem tudjuk, hogy milyen.

Az meg, hogy egyes államokban minden levélszavazatot elfogadnak, amelyik a következő hetekben (de legkésőbb december 31-ig) beérkezik, az szintén teljesen normális, a világ minden táján bevett gyakorlat.

Amiatt meg ne aggódjon senki, hogy az elhúzódó hercehurca miatt nem lesz elnöke az USA-nak. Na és?  Miért, ha kihirdetik győztesnek Bident, aki a saját unokáit sem ismeri fel, és olykor összekeveri azt is, hogy melyik az ő pártja a kettő közül, akkor lenne az országnak érdemben elnöke?

Nem teljesen mindegy?

A demokráciához nem elnökre van szükség, hanem a fékekre és ellensúlyokra. Amint a Szovjetunió is működött Brezsnyev idején, meglátjátok, az USA is működni fog elnök nélkül. Sőt úgy fog csak igazán működni! A Google, a Facebook, a Twitter és a CNN sokkal hatékonyabban fog kormányozni bármilyen emberi elnöknél. Lehet, hogy a jövőben nem is kell többé ilyen költséges és kockázatos választásokat tartani…

A viccet félretéve, jól látszik, hogy Trump ugyanazt rontotta el, amit a jobboldali vezetők általában: nem tanult az ellenségtől és a kormányzásra koncentrált, nem pedig a hatalom megszerzésére, megtartására és kiterjesztésére.

Egy fecske nem csinál nyarat. Márpedig Trump pontosan ilyen magányos fecske volt, ha mégoly gazdag is. Egy sokkal nagyobb össztőkével rendelkező, kiépített, és a közigazgatásba mélyen beágyazott szervezettel találta magát szemben, amely lépten-nyomon szabotálta őt.

Az is csoda, hogy eljutott a ciklus végéig…

Amikor 2016-ban Trump győzött, az egy baleset volt. Azért győzhetett, mert a demokraták annyira nem vették őt komolyan, hogy nem “készítették elő” elég alaposan a választás részleteit. De akkor, 2016-ban elhangzott számos helyen, az Indexen is megírták, hogy többet ilyen nem fog előfordulni. Most már látjuk, hogy nem vicceltek.


  Alfred Stokes

38 hozzászólás

  1. Ha a csalás nincs is a génjeinkben,
    de mi Magyarok egy jo nagy adag
    cinizmussal rendelkezünk.Ami nem
    rossz tulajdonság ha kifent kardok
    vesznek körül.

  2. Trump egy küzdő alkat!
    A vállalkozásai sem voltak mindig eredményesek, de nem adta fel!
    A remény hal meg utóljára.

    • Egyetértek, kedves Magda. De miért is adná fel? Az egész világ tudja, hogy ő győzött. Minimum az erkölcsi győzelem az övé. Lásd ilyen még Amerikával kapcsolatban nem volt, hogy fontos államfők politikai etikettből sem gratuláltak az “új elnöknek”. Most meg Putyin, Brazília, Szlovénia, Mexikó…sem.
      Azért ez jókora blamázs.
      Sztem még a csalók öröme sem teljes, lelkük – már ha van nekik olyan – mélyén azért ők is tudják, hogy felsültek.

      Amúgy egy ideje észrevettem , hogy az amcsik kicsit másképp értelmezik a lovagiasságot meg a fair play-t mint mi európaiak. Kicsit hatékonyabban. Nem egy olyan filmet láthattunk, ahol valami földöntúli avagy technikai előnyre tesz szert az addig sikertelen főhős, és ezzel legyőzi a tehetségesebb ellenfelét. Aztán úgy ünnepeli magát, mint aki saját erőből lett sikeres. Ezt még gyakran tetézik is a vesztes kigúnyolásával.
      Ha csak a hazugsággal legyőzött iraki elnököt, vagy a tengerbe hajigált Oszama Bin Ladent említsük, akit úgy fogtak el (ha egyáltalán élt még akkor), hogy engedély nélkül berepültek egy harmadik országba, lemészárolták és ezek a gyilkos felbujtók egyenes adásban élvezkedték végig mint Obama, Killaryné s talán a Biden is ott volt… Na ez aztán a büszke győzelem…

      • csakafidesz

        Kérlek a “választás” megvolt, hogy mennyit csaltak az más kérdés. Most kihozták ezt az eredményt és Biden lesz az elnök. Tessék? Tisztesség? No azért ilyen csúnyát nem szabad mondani. A politikában a tisztesség szó káromkodás.

  3. Biden a halottak elnöke, au USA első zombi elnöke. Kanalas Harris meg egy sima prostituált aki felszopta magát. Inkább engednék ott is hivatalosan a aprostitúciót, tisztességesebb lenne.

  4. Jó, jó, hogy december 31.-ig beérkezzen a szavazat, de melyik évben?

    • Ez jó, kedves Pityu. Jogos kérdés.

    • Erre a “progresszióra” már t. helyi ellenség is felfigyelt.

      A Zorbán kábé 900 napja nyerte meg az utolsó parlamenti választást. Ha minden nap minden ellenség csak húsz levélszavazatot küldött volna az NVB-hez, akkor legkésőbb 2022 márciusára övék lett volna a többség.

      Sebaj, majd 2022-ben!

  5. Kossuthunkat az amcsik is jól ismerik, tehát nyilván hallottak a nótáról is. Aktualizálták hát:

    Biden elnök azt üzente, elfogyott a regimentje
    Ha még egyszer azt üzeni, holtunkban is el kell menni,
    Élen a kovid szabadság, éljen Kamala!

  6. Szalay Miklós

    Egy alapos kis összefoglaló demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól:

    https://egyvilag.hu/temakep/076.shtml

  7. No persze.

    Az US rasszista rablók által kizsákmányolt önkéntes és kényszerített bevándorlók munkáján alapszik.
    A belső vagyonelosztást a korrupció, erőfölénnyel visszaélés, a nyílt csalás és az ezt veszélyeztető elnökök meggyilkolása határozta és határozza meg.

  8. csakafidesz

    “…a Szovjetunió is működött Brezsnyev idején”
    Nos Brezsnyev nem volt hülye. Egy csöppet sem. Bunkó módon viselkedett, ez tény és való, de a hétköznapi dolgokban nagyon is az eszénél volt.

  9. Csak közvetve kapcsolódik a témához, de fontos, aktuális – a napokban hallottam:
    Az amerikai vakcina (talán a Pfizer) biológus fejlesztő csapatának legfőbb szellemi irányítója állítólag egy magyar (nő), ráadásul nem is valami ott született, vagy leszármazott, hanem első generációs: talán a 80-as években lett elege az itteni viszonyokból, ill. akkor sikerült alkalmat találni a lelépésre.
    Ki tud róla (többet)?!

  10. fürgerókalábak

    Én passzolom, de ha már vakcina: Anthony Fauci tévéinterjúban jelentette be a napokban, hogy akár már 2 hét múlva lehet oltás. Biztos nincs összefüggésben az elnökválasztással. Ez már összeesküvés-elmélet ?

  11. Lupus,

    Aggódom.
    A hírek szerint Pfizer és a német BioNTech vállalat (és CureVac és a Moderna) vakcinája a legújjabb eljárásokkal készített, RNS alapú.

    Ez azt jelenti, hogy az emberi genomot – DNS – készíti fel a Covid-17 fertőzés felismerésére, azaz a DNS könyvtárába bekerül a vírus RNS-e.

    Ilyen készítmény esetében igen kevésnek tartok 6 hónapnyi – genetikus hatások kimutatását mellőző – engedélyezést megelőző vizsgálatot, mivel a normál humánfarmakológiai kipróbálás és vizsgálat 3-4 év.

    Aggódom.
    Nem akarom, hogy DNS-em módosuljon.
    Inkább az orosz vagy a kínai.

    • Kocajogász

      Marék döglött molylepkének több esze van… A védőoltások azon alapulnak, hogy a kórokozót előzetesen bejuttatják a szervezetbe, azonban ellenőrzött módon: elölve, darabkáját stb., hogy mielőtt “teljes, rémítő valójában” bejut, megkezdődjön az ellenanyagtermelés, ill. a limócicák emlékezzenek rá, hogy ja, láttak már karón varjút…
      Újabb – hosszú ú, egy jö. Már, ha nincs oltva nyelvtannácizmus ellen.
      A maga DNS_e akkor módosulna, ha CRISP-nek vetnék alá. Szerintem egy próbát megérne: sejtszinten visszakeresztezni a molylapkával…
      A MODERNA által előállított mRNS-alapú vakcina a koronavírus felszínén lévő tüske genetikai kódját tartalmazza. Ön dönt: iszik, vagy **szik, hehehe… Ha nem akarja, h. a Vak Cina a felszíni tüske kódját magába juttassa, és ezzel kiváltsa az immunválaszát, azzal azt kockáztatja, h. amikor a TELJES VÍRUS bejut a szervezetébe, akkor azt teljesen váratlanul fogja érni, és amíg kisakkozza, h. ez most mi a túró, addigra vagy meggyógyul, vagy meghal. 100-ból 80-nak meg sem kottyan, 16-18 kisebb-nagyobb tünetegyüttest produkál, 2-4 viszont MEGFULLAD. Egészségére! (Mondom én, aki 40 éve nem oltatom magam, és nyári …emésztőrendszeri vírusfertőzésen kívül más bajom nem volt…, az is csak kb. 3-4 évente… De nem akarom se le-, se rábeszélni. Mérlegelni kell: a Vak Cina – egyelőre nem ismert, bár egyesek szerint feltételezhető – mellékhatása, vagy a Covid-19 ISMERT hatása – 50 milla fertőzöttből 1,25 milla halott – esik nagyobb súllyal a latba. ÉN nyilvánvaló önhittségemből fakadóan jobban bízom az egészséges életmódban, mint bármilyen védőoltásban.

      A Pfizer volt az, amelyik szívgyógyszert akart kifejleszteni, de Viagra lett belőle…, valahol megértem az aggodalmát… Hehehe…

      • A hagyományos védőoltások valóban azon alapulnak, hogy a – legyengített – kórokozót előzetesen bejuttatják egy pl: marha szervezetébe.

        Az mRNS eljárás ugye nem ilyen?

        Hanem ilyen;
        “A fehérjét kódoló mRNS 3’ végéhez puromicin molekulát kapcsolnak kovalensen, egy rövid DNS linkeren keresztül. Az in vitro transzláció során a riboszóma megáll az RNS-DNS határon. Ekkor a puromicin belép a riboszóma peptidil-transzferáz helyére, és stabil amid kötést alakít ki a keletkező fehérje C-terminálisával. A keletkező komplex stabil, a kifejezett könyvtár a riboszóma-bemutatáshoz hasonlóan szelektálható.”

        Csak nem arra céloz, hogy a koronavírus felszínén lévő tüske genetikai kódja más, mint a belseje genetikai kódja?

        Ja és a molylepke bal szárnya PVC-ből van.

        Keresési javaslat:” irányított evolúciós eljárás”

        • csakafidesz

          Milyen jó, hogy ilyen kooly professzorok is írnak ezekről, mint a Namond. Igaz, hogy a acidokról sem hallott semmit, és a DNA (magyarul DNS) állományról is csak annyit tud, hogy a Wiki-n talál róla valamit.

          • Öregbarátom

            Igen, “kooly” vagy és velős mint a marhalábszár.

            Te mit tudsz?

          • Bocs, kiegészítés a Te mit tudsz?-hoz;

            Kommented alapján szerinted, amid=acid?

  12. Némi kutatás után megtaláltam a keresett magyar tudós asszony nevét: Karikó Katalin. Az ő eredeti ötlete alapján készül a MODERNA amerikai cégnél a Corona-vírus elleni új, nem-hagyományos (mRNA típusú) vakcina.

    The story of mRNA: How a once-dismissed idea became a leading technology in the Covid vaccine race

    https://www.statnews.com/2020/11/10/the-story-of-mrna-how-a-once-dismissed-idea-became-a-leading-technology-in-the-covid-vaccine-race/

    Az amúgy igen friss, nov. 10-i keltezésű írás alapján átfogó képet kaphatunk a Covid-19 elleni vakcinák pillanatnyi helyzetéről és közelmúltjáról. Olvasmányos, érdekes, nagyon jól megírt történetre számítsatok, igaz, majdnem krimiszerű maga az eredeti történet is, ehhez már “csak” jól kellett megírni.

    Feltétlenül ajánlom mindenkinek, s csak mellékesen jegyzem meg, hogy a PS-től Dezse László a cikk után található olvasói levelek tanúsága szerint tegnap már érdeklődött a cikk magyarításának lehetőségei iránt.

    🙂

    • Gratulálok Lupus kollega.

      Ez a cikk sokkal többre utal és tesz feltételezhetővé, mint amit leír.

      No lám, nm csak nekem vannak kétségeim azzal, ha egy vakcina azzal épül be a DNS-embe, hogy egy komplett gyógyszergyár.

      (Gyógyítja a betegségeim, gerinc és szívsérüléseim. Örökre egészségesen “és fiatalon” tart.)
      Ez veszélyesebb mint az atombomba ÉS nincs garancia, hogy csak erőművek épülnek.

      Vajon, hogy nőhetett a Moderna részvényárfolyama (és támogatási összegei) egyetlen egy készítmény piacra dobása nélkül?
      Mit ígérhetett a befektetőknek a Moderna cégvezetése?

      EZ NEM EGY NAGY ÉS VESZÉLYES BEFEKTETÉSI LUFI?

      Egy biztos a nagy és feltörekvő befektetők a biotechnológia és biotechnika felé fordultak – lásd G. Soros Wuhani laborja – és személyes egészségi nyereségükön túl, pénzük megtérülését is erősen óhajtják.

  13. doktor_hetes

    Egy távoli ismerősöm szavai szerint: “Az amerikaiak már annyi demokráciát exportáltak, hogy otthon alig maradt belőle.”

    • csakafidesz

      Amerika folyamatos bombázási kényszerben szenved. Itt a Mediterraneumban szétbombázott mindenkit aki szerinte nem eléggé demokratikus. Kadhafi Libiájától Asszad Szíriájáig. Csak az nem meg bele a hájas fejükbe, hogy egy muszlim ország eleve nem demokrácia, ahhoz kell sejk, szultán, padisah stb. Az iszlám és a demokrácia nem összeegyeztethetőek.
      Az eredményt látjuk. Siralmas. De milyen alapon bombázza szét a világ másik végén a szerinte nem-demokratikus országokat? Inkább otthon a saját házatáján söpörjön.

  14. @Namond, 16:15
    Köszönöm.
    Valóban, én is felfigyeltem a cikk bizonyos aggódó kitételeire – próbálok optimista lenni, de egyelőre csak reménykedhetünk, h. a köv. generációkra nem hat ki e (mód)szer semmilyen negatív következménye sem.
    Egyúttal egy kisebb helyesbítést is kell közreadnom, ha már nálam a szó: rövid ismertetőm utolsó bekezdésében felhívtam a figyelmet egy hozzászólóra, nos, az ő neve helyesen Dézsi László (és egyáltalán nem PS munkatárs…).
    Magyar módon is megtaláljuk a G.-ban, de ha úgy keresünk rá a névre, hogy Laszlo DEZSI, még izgalmasabb életrajzi, ill. professzionális adatokhoz jutunk, s ennek tudatában egymondatos – igencsak elismerő – cikk utáni véleménye, ha lehet, még értékesebb.

    Remélem mások is szakítanak időt a nem éppen rövid cikk olvasására.

    • Nincs mit köszönni, a nyomozás eredményes volt.

      Hogy az eredmény nem az elvárt, sőt kétséges? Van ilyen.

      Az eRNS módszer ellenőrizetlenül – folyamatában ellenőrizhetetlenül – változtatja meg az oltott személy DNS-ét.

      Utólag persze más, lehetséges vizsgálható a kopoltyúja vagy két szíve, esetleg ő lesz az élő lepra.

    • Csupafidesz, Alex

      Ugye öregbarát, alias csakisorbán a bölcsész képzésben, nem bölcsek, csupán filoszok nevelkednek?

      No, Szimat ugassál!

  15. Az (amerikai) elnök feleségének titulusa közismert: First Lady.
    De hogyan is kellene szólítani az illető házastársat, ha az asszony az elnök?
    Erre talán sokan azt mondanák ideát (némi jóltájékozott nagyképűséggel), hogy ez nem kérdés, ezt tudjuk.
    Még cifrább azonban a helyzet, az alelnök-nő férjének a hivatalos címét illetően.
    Az érdeklődő nagyérdeműnek itt van egy nem annyira politikai, mint inkább társasági témájú cikk, ebből választ kaphatunk e kérdésre is, miközben megfigyelhetjük azt is, hogyan próbálja “eladni” az amerikai média minden “hullámhosszon” a – reményeik szerint – két hónap múlva beiktatandó két új párt.

    https://www.inquirer.com/politics/election/biden-harris-spouses-challenge-stereotypes-jill-biden-keeps-job-harris-husband-quits-20201111.html

    • Elolvastam a cikket, az eredeti 444-est is, köszönöm.
      Eléggé megdöbbentő, de egyelőre talán még a szakemberek sem vonnak le ezekből a mellékhatásokból túlságosan negatív következtetéseket.

  16. Az elnökhöz nem demokrácia kell, hanem fake és ellensúly 😀

  17. Nomen est omen…

    japánul biden (baiden): villamosenergia-értékesítés; (Burisma ukrán energiacég, Biden korrupt, csaló fia)
    finnül kamala: szörnyű, borzalmas. (BLM)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük