A köztünk élő pszichopaták III. – Karácsony Gergely


Nem gondoltuk volna, de Karácsony Gergelynek végül csak sikerült bekéredzkednie a közéletünk pszichopatáit gyűjtő sorozatunkba.

KariGeri sokáig úgy gondolta, hogy egy kétmilliós metropolisz vezetéséhez elég, ha faszkalapként vigyorog a Facebookon, de most hirtelen nekiállt döntéseket is hozni. Kár volt érte. Vigyoroghatott volna tovább, de ő úgy gondolta, ha egyszer lehetősége nyílik egy személyben irányítani Budapestet, akkor megteszi. A rendkívüli helyzetre hivatkozva, ahogy azt illik, célirányosan és arányosan, kinevezte a Vígszínház új igazgatóját, mondván, az nem tűr halasztást járvány idején. Igaz, Eszenyi mandátuma még tart, de ez nem számít veszélyhelyzet idején, azonnal el kellett távolítani a tüskét a belváros kulturális elitjének a talpából.

Ám ezzel tulajdonképpen a faszkalapként vigyorgó KariGerinek esélye nem lett volna bekerülni a pszichopaták közé. Ilyen egy libsi. Beszél a demokráciáról, a konszenzusról, a szakmai önigazgatásról, aztán mindenkit megkerülve, a rendkívüli állapotból következő jogköreit idegen területen, a törvény szellemét figyelmen kívül hagyva gyakorolja. Aztán ugyanezzel megvádol másokat.

Ami miatt viszont sajnálatos módon meg kell állapítanunk, hogy egy közveszélyes pszichopata, azok a járvány idején folytatott pénzfelhalmozó akciói. Az egy dolog, hogy a parkolást nem teszi ingyenessé, inkább olyanokat hazudozik, hogy a megnövekedett autós forgalom miatt káosz alakulna ki a döntés miatt. Gyűjtögeti a pénzt, amit majd oda tud adni az elvtársainak, barátainak, de azon túl, hogy megnehezíti a budapestiek életét, sok bajt nem okoz.

A gondatlan veszélyeztetés tényállását ellenben kimeríti azzal, hogy vasárnapi járatsűrűséget rendelt el a BKV-nál.

Hogy értsük, a járvány terjedését egyetlen módszerrel lehet visszaszorítani: ha nem kerülnek közel egymáshoz az emberek. Ha tartják a távolságot. Ha minél tágasabb helyeken töltik azt az idejüket, amikor halaszthatatlan kötelezettségeik (munka stb.) nem maradhatnak otthon a budapestiek. KariGerinek, ennek a pszichopata faszfejnek viszont nem számít az emberek egészsége, nem számít neki, hogy a járványt pont a járatok sűrítésével lehetne csillapítani, neki az a néhány milliócska számít, amit majd oda fog adni a haverjainak.

Az állandóan idiótaként vigyorgó KariGeri egy közveszélyes pszichopata, akit iszonyú felelőtlenség volt megválasztani Budapest élére.

Azt értjük, hogy az ellenzéki politikát és az ellenzéki politizálásból élő aktivistákat, újságírókat a főváros pénzéből kell finanszírozni, de erre az igen fontos feladatra igazán lophatna máshonnan forrásokat. Kérjen tanácsot mondjuk Gajda Pétertől. De hogy embereket fertőz meg, embereket öl meg amiatt, mert minden fillért a balliberális hálózatnak akar juttatni, az túlmegy a tolerálhatóság határán.

Tartsuk a két métert! – mondja ez a pszichopata fasz, majd elintézi, hogy a tömött buszokon terjedjen a vírus.

Látjuk a képeket. A hétköznapokat messze meghaladó zsúfoltságban állnak a megállókban, egymás mellett, egymástól centikre a munkahelyükre, nem egy esetben a járvány idején létfontosságú feladatokat ellátó intézményekbe igyekvő dolgozók. Ápolók, rendőrök, szociális munkások, és Karigeri miatt életveszélyben vannak. Mert KariGerinek nem számít az ő életük, neki a pénz számít, amit oda akar adni a haverjainak.

KariGeri elmebeteg. KariGerit be kell zárni egy elmegyógyintézetbe!

(Nyitókép: Vitézy Dávid)

***

FRISSÍTÉS:

KariGeri, vagyis az őt irányító hálózat úgy döntött, ennyire brutálisan nem lehet a budapestiek életére törni, és visszavonta a rendeletet. Ezek szerint egyetlen érzelemre képesek, félnek attól, hogy elveszítik a zsákmányt.


  Nyilvánvaló Kapitány

12 hozzászólás

  1. kariferi súlyosan fogyatékos, tájékozatlansága és döntésképtelensége mellett.

    Máig nem értem, hogy lett főpolgármester, ha még gyurcsótány sem hitt benne.

    • Hát akkor ketten nem értjük, kedves Namond. Addig még világos, hogy Bilderberg aktuális minta alapján tényleg remekül tud mosolyogni, mint aki kettőig se tud számolni, mert tényleg kettőig se tud számolni. Az ilyenek most általánosan is a befutók, lásd Macron, Conte, meg az a spanyol szépfiú, s zoknibubus Kanada élén. Egyik tehetségtelenebb mint a másik, mert így érzik őket az agyhiányos tömeg közülük valónak és választja meg őket főnöknek, de hogy még jól menő budapesti középosztálybeliek közül is sokan erre szavaztak, a máig hihetetlen.
      Amúgy ez a vigyorbábu sztem éppen az a ritka kivétel haladó ellenségi, aki pont nem pszichopata. Egyszerűen csak ilyen hülye dobzse Geri.

      • Arra én sem gondoltam hogy bármiféle pataság lenne a tünete.

        Inkább a gyengeelméjűség valamely enyhébb részképesség zavarára gondoltam, nevezetesen a debilitás tünetei közül ítéletalkotás, döntési helyzet, egyes elvont fogalmak értelmezése.

  2. Rákente az egészet az általa kinevezett BKV vezetésére.

  3. Karácsony azt a feladatot kapta Sorostól, hogy tegye tönkre, járvány idején, a fővárosi egészségügyi ellátó rendszert! Ebbe a forgató könyvbe jól beleillik, hogy magukra hagyja a hajléktalanokat, nem teszi ingyenessé a parkolást, csökkenti a BKK járatok számát! A következő lépése az lesz, hogy a Soros pénzén, egy kétes hírű magánklinika, kétes módszereivel végeztetnek teszteket a budapesti egészségügyisek körében, mivel Karácsonyék azt szeretnék, ha a budapesti egészségügyi ellátó rendszer látványosan megbukna! Nem számít nekik a kihirdetett veszélyhelyzet, az emberek élete, a WHO szakértőjének a véleménye! Ők, a fullajtár hazai fake neews médiájukkal egyetemben, fel akarják heccelni az egészségügyben dolgozókat, hogy az esetleges pozitív vírustesztjeik miatt – ha időlegesen is – tömegesen hagyják ott, az amúgy is túlterhelt kórházakat és így majd ország-világ előtt bizonygathassák Karácsonyék, hogy milyen ingatag lábakon áll a fővárosi egészségügy és hogy stadionok helyett, tetszettek volna inkább vírustesztek beszerzésére költeni! Egyébként; Magyarországon, bárki, bármilyen módszerrel, bárkit tesztelhet? Nem kell ehhez valamiféle akkreditáció, engedély? (Ha ezt a témát valaki politikai haszonszerzésre használja – ami sajnos Karácsonyék, Sorosék esetében nem kizárt – akkor azzal nagy kárt tud okozni a járvány elleni védekezésben…)

  4. Karigerit saját költségén lelövetni.

  5. Magyarázza már el valaki neki a rá szavazó egyszerű, de nála sokkal különb ember – villamosvezető, taxis, ápoló, újságárus, bolti eladó, butikos stb. – közül, mi egy főpolgármester feladata, és mit várt el tőle amikor rá szavazott. Bizonyára nem azt, hogy a körülötte lévő néhány száz ember zsebét betömje, hanem hogy közel 2.000.000 embert képviseljen, érdekeiben eljárjon, pártállástól függetlenül. A város szépüljön, fejlődjön. Gondoskodjon a hajléktalanokról is, de ne adja át nekik a várost.A fotózkodás és a hiszti nem elég! Próbálják meg lassan, érthetően elmagyarázni, hogy fel is tudja fogni.

  6. A magyar ellenzék nincs tisztában azzal amit cselekszik. Tudjuk, az ember könnyen elvesztheti a becsületét, és azt is, hogy visszaszerezni nagyon nehéz. De mi van akkor, ha egy nemzet veszíti el a becsületét. Ma abban a helyzetben vagyunk, hogy bármelyik jelentéktelen nyugati újságíró/politikus ha pontokat akar szerezni magának, akkor jól belerúg a magyarba. Az ellenzék bezzeg azt hangoztatja, hogy nem a nemzetbe, hanem csak a magyar kormányba. Még azt is képtelenek felfogni hogy ez a üzenet az összember legalább a 95%-nak tudatában úgy tükröződik le, hogy az egységes magyarságról van szó. Zsolt, itt nem a turányi átokról van szó, hanem csak arról, hogy ez az ellenzék a sajtójával és megmondó embereivel együtt végtelenül szűkmellű, kapzsi, és tehetségtelen. Az, hogy Egon bárminek is az immúnrendszere lenne, az teljességben valóságlátás vesztés. Az, hogy ha a bal-liberális sajtó imitt-amott odadobja a koncot, azzal hogy esetleg valami pozitívat ír a kormányról, és ezen a kórmánypártiak majd betojnak örömükben, az számomra egyszerűen nevetséges. Ezekkel nem kell foglalkozni, csináljanak azt amit akarnak az ő médiájukban – van éppen elég belőle. De ha már foglalkozunk velük, akkor azt minden komolysággal a konkrét ügy sújához mérten kell azt megtenni. Elbagatelizálni komoly dolgokat, azokon jókat röhögni, meg aztán ”hátradőlni“ mint ahogy azt a keménymag teszi, az mérhetetlenül káros. Nagy örömömre a szabadfogás jelenleg nem sugároz, remélem nem is fog. Az, hogy egy szál ember, ennyit tud ártani annak a nemzetnek, amelyből eredt, az megdöbbentő.

  7. Végre egy korrekt minősítő elemzés KariGeciről.

  8. Kamugeri nem siman alkalmatlan, hanem komplett hulye.

  9. Magyarországnál csak két ország képes jobban teljesíteni a védekezésben, Kína és a migránsútvonalból kieső Szlovákia.

  10. Ha valaki ismer még egy ilyen idióta vigyorgót, mint KariGeci, akkor tegye már ki a fotóját, mert ez a csávó eddig verhetetlen. Ebben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük