A náci időkre emlékeztető dolgok a mai német valóságban


„Orbán Viktor nacionalista családpolitikája nem csak visszalépés, hanem egyenesen a nyolcvan évvel ezelőtti Németországra emlékeztet. Egy nyílt társadalom másképpen néz ki” – írja a német Welt publicistája. Összeszedtünk néhány komoly érvet arra, miknek kéne még a náci időkre emlékeztetnie a Németországi Népszava, nyilvánvalóan makulátlanul antifasiszta felmenőkkel rendelkező kedves munkatársát.

Nézzük csak!

A Hugo Boss még mindig használ fekete színt

Bizony, a régi SS-kollekció fenyegető-hivalkodó színösszeállítása még ma sincs betiltva a folyamatosan agresszívabbá váló német közbeszédben. Valószínű, az ezüst szegélykékből is félrerakhattak párat.

Egyenruhák úgy általában

Itt is hatalmas a változás. Ja, nem. Ugyanaz a csukaszürke, természetesen ilyenkor bőszen hivatkoznak a hagyománytiszteletre, hogy már a nácik előtt is ilyen volt. De vajon a nácik előtt is ilyen volt-e már az SS-álcázópettyes? Pont nem, de a Bundeswehr ezt is megtarthatta…

Fegyveres erők úgy általában

Már nem keltenek félelmet senkiben a fáklyás masírozásaikkal, amelyeket az MSZP-vel ellentétben sötétben (ez a germán kultúrkör természetes állapota) tartanak. Nincs már mindennapi üvöltözés nyílegyenes sorokban a kormánytagok munkahelyei előtt sem. A Luftwaffét is máshogy hívják már.

Autópályák

A német közlekedők még ma is azokon a bűnös dolgokon járnak, amelyeket Albert Speer, birodalmi főépítész építtetett meg. Ráadásul a legtöbb szakaszon sebességhatár sincs, hogy a németek ilyenkor is felsőbbrendűnek érezhessék magukat.

Fajiság

Hiába a 40+30 év erőszakos tolerancia, a németek sajnos még mindig túlságosan fehérek és szőkék, így nem tudunk hinni nekik. Tényleg olyan nagy baj lenne még több néger a német válogatottban, ha alternatívaként a 10 centiről artikulálatlanul a bíró pofájába üvöltő Oliver Kahn, Stefan Effenberg, Bastian Schweinsteger vagy Toni Kroos az alternatíva?

Másként gondolkodás

Ezt pont most szabad, amennyiben színes, meleg, muszlim sokszínű vagy, de ha máshogy mered, megint nem lehetsz iskolaigazgató, vagy idő előtt véget ér a metróút. Talán még egy-két gázkonzerv is maradt nekik, készenlétben, ha végleg meg kell oldani a másként gondolkodók végső megoldását.

Európa uralása

Szerencsére a németek már nem próbálnak meg belepofázni más, kisebb európai népfajok országainak mindennapi ügyvitelébe. Kivételt képez ezalól a mai napig is alsóbbrendű Lengyelország, Cseh-Morva Protektorátus, Szlovákia, Magyarország, a felbomlott Jugoszláva és (ha éppen nem pacsiztak össze velük valami mindkét fél számára előnyös időleges üzleten) a vad keleti sztyeppén élő mindenféle oroszok. Most, hogy addigi hű szövetségesük, Olaszország átállt a másik oldalra, oda is küldenének felmentő elithadosztályokat, de megint sikerült konfliktusba keveredniük Amerikával, így azok ismét elfogytak. Pedig ez a pünktlich-tüchtig mérnöknép most már tényleg tutira kiszámolta, hogy harmadszorra nyerni fognak…

Propagandasajtó

“Heute gehört uns Deutschland, und morgen den ganze Welt” énekelték annak idején a nácik, és a szörnyű jóslat mára még szörnyűbb valósággá vált. A Nagynémetországban működő propagandatermékek gondolkodás (ez amúgy sosem volt a parancsosok erőssége) nélkül leírnak bármi hülyeséget, amit sötét lelkük legmélyén kavargó frusztrációjuk kitermel.

Germán fajú népek egysége

A németek mindig is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy testvéri viszonyban legyenek azokkal a népekkel, akiknek a tagjait egyáltalán embernek tartották, így nem meglepő, hogy ma is a németalföldiekkel és a germán őshazának tekintett Skandinávia bennszülötteivel ápolnak kiváló viszonyt. Ők mivel szintén megváltoztak, ezért nem nehéz őket meggyőzni arról, hogy a kelet-európai barbár törzsek bizony azonnali beavatkozást kívánnak a belügyeikbe, hiszen nem érdemelték fajilag és kulturálisan ki önmaguk kormányzását. A latin népekhez való kettős hozzáállásuk is rengeteg újdonságot tartalmaz, engedik őket létezni, amennyiben pont úgy gondolnak mindent teljesen önszántukból, ahogy azt a németek szeretnék.

Menetelés

A német politika egyszerűen nem képzelhető el máshogyan, mint menetgyakorlatként. A pártok nem nagygyűléseket tartanak, hanem nagymeneteket, nem véletlen, hogy a megváltozott németek ennyire szívesen vesznek részt a pride-októl kezdve az atomenergia-ellenes megmozdulásokig bezárólag mindenen, ahol vannak zászlók és a sétálás-kocogás közötti, csak németek által kedvelt tempót lehet tartani.


  Kurtz ezredes

11 hozzászólás

  1. A mániád a németezés ( biztosan véletlenül választottad a nicknevedet). Kicsit élj közöttük. Keletiesen tekintve akár zavaróan pontosan dolgoznak ( általában), meg marha lassú az agykerekük, oszt valahogyan mindig Tigris tank kerekedik belőle…Igen becsülik a jó munkát, sokkal inkább, mint Magyarországon a magukról megfeledkezett ifjú ( vagy öreg) managerinek és managerek.Ez a hülye hálivúdi duma a gonosz németekről meglehetősen avíttos kedves kurc ezredes. Ha majd eljutsz odáig, hogy szégyeld magad, mert az idős néni előbb rádköszön, minthogy te észrevennéd, akkor németezz a hülye neveddel.

    • Bocsi, fogalmazzunk pontosan és helyesen: “szégyelld magad”!
      Minden nép kultúrája és szokásai különbözőek, van amit kedvelni lehet, van amit elutasítunk. Gondolom ők is így vannak ezzel.
      A lényeg az, hogy nem a másikat kell ócsárolni, hanem menni kell a saját utunkon.

    • Hazudsz.

      A 30 évvel ezelőtti németek ma már csak az az álmaidban léteznek.

  2. Te azon a gyűlölködő oldalon is nagyon toppon voltál, de itt sem hagyod abba. https://gyuloltellensegeink.blog.hu Elég hitvány ember lehetsz, ha a tehetségedből csak fröcsögésre futja. Biztos vagyok benne, hogy te már nem tudsz megváltozni. Sehol nem váltál be, hát hányod tovább a neked jutó sanyarú gödörből az epét, te rövidke alkatona.

  3. csakafidesz

    Hát ez nagyon gyenge írás! Teljesen más ma Németország. Hitler idejében élve illegális bevándorló nem jutott volna be Németországba..

  4. Azért a menekült kvóta meg migránselosztás nagyon hasonlít a náci Madagaszkár tervre.
    Akkor a művelt, szorgalmas, beilleszkedett zsidók voltak a nemkívánatosak és úgy akartak tőlük szabadulni, hogy kitelepítik őket Madagaszkárra. Volt egy kis bökkenő: sem a madagaszkáriak, de főleg a zsidók sem akarták.
    Most a frissen érkezett ázsiai invázótól szabadulnának, de sem a célországok, sem a kitelepítendők nem akarják…

  5. A “nyilt társadalmatokat”, efftársak, keressétek Gyuri gazditok 3 m magas betonfalai mögött!

  6. Karácsony.sk

    Keljfel Jancsi német módra!!!!!!!!!!

    Ahoz, hogy a mostani korlátolt agyú német nemzet által még mindig támogatott “elit???” politikája végérényesen eltűnjön a történelem szemétdombja süllyesztőjében, a németeknek szükségük van egy olyan ideológiai vezetőre, aki őket a jólét boztisította vakság hamis leple alatt belevezeti őket azon H*I*T*L*E*R*I BIRODALMI AMBÍCIÓK lágy de halálos ölelésébe s aminek a negatív következményeit a mai napig kénytelenek inni azt a keserű pirosasan barna árnyalatú feketelevest, amit már nálunk előszeretettel megfőztek a neomarxista ultraliberális hazaárulóink …“merjünk kicsik lenni….“ internacionalista jelszó alattl!
    Ez a tökéletes multi-kulti ideológiai vezető most H*I*T*L*E*R helyett a stási mutt”y” ala Engéla Merkel! Tanulva a történelem kegyetlen igasságaiból ezt a kártékony bakkecskét kell a németeknek eltávolítani a politikai palettáról ahhoz, hogy megint ne kerüljenek olyan helyzetbe, mont 1945 után!! Tehát Námetország mostani egyetlen belső ellensége Angela Merkel s ezt ki kell tudni mondaniuk! Ezen a választásokon erre van esélyük!

    Szlovákiából…..

  7. Merkell diktátor (volt stázi spicli, sajto betiltás, véleményterror, stb) u.n. kerrierje a tükre a mai német valoságnak!Volt függetlenitett komcsi pártitkárbol mindenkit elárulva, kigolyozva, kancellár lett, német felsöbbrendüségi tudattal!A mai németek teljesen meghunyászkodtak, az u.n. anyagi elönyök miatt!Ök azt goldolják, hogy a muzulmánok, (törökök, arabok, négerek) ha nem is szeretik de legalább tisztelik öket, és tartanak a felsöbrendüségüktöl! De az igazság, hogy már a 60 as évektöl GYÜLÖLIK öket, pl a törökök.Akik az elsö generácio kivételével, nem akar dolgozni, beiileszkedni, csak rqavaszul a juttatásokat igénylik!Mivel Merkell diktátor piszkos modon nem hajlando eltünni a politikábol( multik tartják életbe) minden marad mint régen! A muzulmánok születésekkel 5 éven belül átveszik a politikai hatalmat, és megkezdödik az Europai nemzetek és kereszténység tönkre tétele, köszönhetöen Merkellnek!Kosa Lajos Oslo

  8. Folalod a kurvanyádat, de nem a mi hazánkat!! Petöfi idézet Merkell diktátornak!Kosa Lajos Oslo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük