Ma véget ért a színjáték – mondta egy péntek délelőtti sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK)...
A Medián péntek délelőtt közzétette az EP-választás előtti országos felmérését. A kép nyilván már tükrözi a Fidesz...
Kétmilliárd-háromszázötvenmillió forint – ekkora kártérítést kellene fizetnie a bíróság döntése alapján F. Attilának, akinek a bűnszervezete csaknem...
Világos, hogy nem fognak békemegállapodást aláírni a Svájcban rendezendő Ukrajna-békecsúcson, ehhez mindkét szembenálló félnek egy asztalnál kellene...
Ahogyan arról a PS-en is beszámoltunk, péntek reggel a Fidesz főpolgármester-jelöltje bejelentette visszalépését. Szentkirályi döntését azzal indokolta,...
A budapesti kerületeket az ellenzék kifizetőhelyként használja – jelentette ki Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő az M1...
A nyugat-európai politikusok a fegyverek után katonákat is küldenének Ukrajnába. Emmanuel Macron francia elnök és Manfred Weber,...
Az első győzelem megvan, vasárnap jön a második – reagált az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért...
Szentkirályi Alexandra péntek reggel bejelentette, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől. A vasárnapi választáson így hárman küzdenek meg Budapest...
Idén is különleges programokkal várja a repülés szerelmeseit a hatodik Budaörsi Airshow június 22-én. Régi és új...
Pénteken 16 óráig mondhatnak le a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásán...
Nem tartja szerencsésnek Ungár Péter, hogy egy időben tartja Magyarország az európai parlamenti és az önkormányzati választásokat....
Vitézy Dávid a legkedveltebb főpolgármester-jelölt, és szemtől szemben legyőzné Karácsony Gergelyt a választási versenyben – állapítható meg...
Reméljük, június 9-én az európai népek felszabadítását ünnepeljük – mondta Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali párt...
Az Orbán Viktor miniszterelnökről adható véleményektől függetlenül nem lehet megakadályozni egy országnak, hogy az Európai Uniót vezesse...
“Orbán Viktor hatalmas stratéga” – jelentette ki Menczer Tamás a Békemeneten. “Orbán Viktor mindig megvédte a magyar...
A magyarországi autóipari beszállítói kapacitások bővítése ösztönzi az autógyártók megtelepedését, és ez fordítva is igaz, a folyamat...
Konyhakéssel támadt több rendőrtisztre egy 22 éves afgán férfi a németországi Bergenben szerda este. A rendfenntartóknak sikerült...
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A...
Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökének meghívására üzleti konferenciára érkezik Magyarországra június 13-án Donald Trump...
A magyar állam visszavásárolta a budapesti repülőteret. A vételár 3,1 milliárd euró volt, amihez az állam több...
Miközben több európai vezető aggodalmát fejezte ki egy esetleges ukrajnai orosz katonai áttörés lehetősége miatt, Oroszország a távoli Karib-tengeri...
Plagizálással vádolja egy csütörtök délután megjelent írás Karácsony Gergely főpolgármestert. A Propeller nevű hírportálon megjelent cikk szerint a...
Vasárnap a helyi önkormányzati és nemzetiségi választás eredményeinek közlését – a szavazólapok feldolgozottságának függvényében – várhatóan 20...
Közös közleményben szólította fel több ország, köztük az Egyesült Államok a Hamász palesztin iszlamista szervezetet csütörtökön a...
A helyzet rendkívül súlyos. A háborúpártiak azt mondják, hogy a háború nem veszélyes – mutatott rá Menczer...
Csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Oroszországba utazott. A hírhez azonnal volt hozzáfűznivalója az Amerikai Egyesült Államok...
“Gyurcsány úr, azt szeretném kérdezni, hogy akkor ugye Önök kormányoznak most a Városházán?” – tette fel a...
Meghalt csütörtökön az a lengyel katona, akit múlt héten egy, a fehérorosz–lengyel határon átjutni próbáló illegális bevándorló...
Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A kormány ezzel történelmi...
Szerdán, Franciaországban megkezdődött a normandiai partraszállás 80. évfordulója alkalmából rendezett háromnapos megemlékezéssorozat, amelyre 25 állam- és kormányfő,...
Áprilisban az amerikai külkereskedelmi hiány 74,6 milliárd dollár volt, másfél éve a legmagasabb, 8,8 százalékkal nagyobb a...
Miután a múlt héten egy iszlamista terrorista halálra késelt egy rendőrt – aki egyébként éppen a késelőt megállítani próbáló...
Az érkező dunai árhullám miatt, a folyamatosan emelkedő vízszintre tekintettel a Budapest Közút június 6-án 20 órától...
Bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem miatt ítéltek el 16 embert, akik Németországban prostituáltként dolgoztattak nőket – közölte a Gyulai...
Csütörtökön Mohácson folytatatta választási kampánykörútját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan,...
Lehetséges forgatókönyv a NATO-csapatok bevetése, ha erre van szükség az ukrán győzelemhez, még akkor is, ha ezzel...
Magyarország üdvözli az ukrajnai rendezésről szóló brazil–kínai nyilatkozatot, miután az arról szól, hogy miként lehet békét teremteni...
„Egymillió ember, egymillió találkozás. A szombat lesz az Egymillió Találkozás Napja azért, hogy vasárnap győzzünk. Ötvenezer aktivistánk...
Hosszan tartó, súlyos betegségben kedden elhunyt Kulcsár Anna, a Magyar Nemzet publicistája, főmunkatársa. Kulcsár Anna a PestiSrácok.hu...
Virrasztást tartanak Tompos Kátya színész, énekes emlékére pénteken 20 órától Budapesten, a Várkert Bazárban. A Juhász Anna...
Minden, ami bő két hónapja történik Magyar Péter és a Tisza párt körül, az a 2022-es választás...
A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajnába – jelentette ki csütörtökön, Helsinkiben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. Az Alexander...
Ukrajnában a háború miatt családok szakadnak szét, rettegnek az anyák, akik féltik gyermekeiket a fronttól, mostanra pedig...
Már csak pár nap van hátra a választásig, és sosem volt még ennyire fontos, hogy mindannyian elmenjünk...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS