A józsefvárosi Fidesz szerint Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) helyi polgármesternek személyes felelősséget kell vállalnia a VIII. kerületi menzabotrányért,...
A George Floyd halála miatti tüntetéssorozatban hiperérzékennyé lett aktivisták ugyanis kifogásolják az amerikai állam nevét, amelyben szerepel...
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma – derült ki a válságstábok közleményéből kedden....
Megszületett a kereskedelmi megállapodás arról, hogy az idén október és jövő október között összesen 4,2 milliárd köbméter...
Portálunk már beszámolt róla, hogy áll a bál az Index berkeiben. A belháború vezető váltásba torkollt, lemondott...
Pozitív lett a világelső Novak Djokovic koronavírustesztje az után, hogy a szerb teniszező részt vett az által...
Egy Darren Grimes nevű konzervatív vlogger a Twitter-oldalán tett közzé egy képsort, amit Londonban készített. A felvételeken...
A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a...
Tavaly kevesebb a terrortámadást követtek el az Európai Unióban az előző évekhez képest, főként az nemzetiségi nacionalista...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén; a...
Azok a Gyurcsányék beszélnek ma ingyen rezsiről, akik kormányzásuk alatt háromszorosára emelték a gáz árát, duplájára az...
Boris Johnson bejelentette, hogy az eddigi kétméteres távolságtartást egy méterre csökkentik július negyedikétől, továbbá nyithatnak a vendéglátóhelyek,...
A baloldal mindig emeli, nem csökkenti az adókat – így reagált a Fidesz-frakció arra, hogy Tordai Bence,...
Kilenc ember ellen emel vádat a francia terrorellenes ügyészség a 86 halálos áldozattal járó, négy évvel ezelőtti...
A Szent Adalbert-díjat adományozza a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Müller Cecília országos tisztifőorvosnak, az elismerést csütörtökön délután...
Ennyi volt a seattle-i rendőrmentes disztópia: a kezdeményezést korábban üdvözlő polgármester ugyanis a kolónia felszámolásáról döntött, ugyanis-...
Döbbenetes videót töltöttek fel az internetre, amelyen az látható, hogy motoros rendőrök és tüntetők kerülnek összetűzésbe az...
A magyar kultúra az a teremtő és megtartó erő, amely nélkül nemcsak túlélni, de élni sem lehet,...
Az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Szakbizottsága Adina Valeannal, az Európai Bizottság közlekedéspolitikáért felelős biztosával folytatott eszmecserét...
Vádat emeltek az Egyesült Államokban hétfőn a hadsereg egy katonája ellen, aki állomáshelyén sátánista neonácikkal szövetkezve arra...
Egy brit vezetésű kutatócsoport vizsgálja, hogyan hatottak a koronavírus-világjárvány megállítására hozott korlátozások a vadon élő állatok világára...
Az európai nemzeti régiókról és azok autonómiához való jogáról vitázott Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Puzsér...
A dél-koreai betegség-megelőzési központ igazgatója kedden azt mondta, hogy május közepén elkezdődött a koronavírus-járvány második hulláma az...
Nem kívánja megfellebbezni az ellene hozott ítéletet a Moszkvában múlt héten kémkedés címén 16 évi, szigorított őrizetű...
A kormánypártoknak fontos az emberek véleménye, és mivel a 2020-as évet a koronavírus-járvány határozza meg, e téma...
Megtalálták egy férfi holttestét a romok alatt keddre virradóan, vele együtt ötre emelkedett a vasárnap Kijevben történt...
A kínai külügyminisztérium kedden közölte: Peking és Újdelhi megegyezett abban, hogy lépéseket tesznek a feszültség enyhítése érdekében...
Hetven éve, 1950. június 22-ről 23-ra virradó éjjel kezdődtek meg Magyarországon a tömeges kitelepítések, amikor a kommunista...
Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé nevezte ki Virág Barnabást kedden Budapesten. Az...
A tagállamok többsége és a társjogalkotó Európai Parlament számára is nyilvánvaló, hogy nincs reális esély az új...
A közösségi oldalakon találkozhatnak az internetezők leginkább álhírekkel – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH)...
Az eleinte a fekete bőrű embereket érintő rasszizmus miatt elindult Black Lives Matter tüntetések kapcsán egészen elképesztő...
A korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj...
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki agyonverte nagynénjét. A...
A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté is támogatja, hogy a Duna Aréna a múlt csütörtökön elhunyt háromszoros olimpiai...
A portál alapítója, volt főszerkesztője szerint elképzelhető, hogy az Indexre rácsukják az ajtót, de ő maga nem...
Egyre több egyetemi professzor esik áldozatul a radikális baloldalnak, akik egyből üldözni kezdik őket, ha nem állnak...
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség Kárász Róbert ügyében – tudta meg a hvg.hu Kárász ügyvédjétől,...
Júliustól számos környező országgal újraindul a nemzetközi vasúti közlekedés, Ausztria és Németország felé pedig növekszik a jelenleg...
Koronavírussal fertőzött kismama adott életet koraszülött babájának a Semmelweis Egyetemen június 18-án. Magyarországon ez az első eset, hogy...
Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Országgyűlés alelnöke ritkán enged bepillantást magánéletébe, most azonban kivételt tett. Megmutatta unokáit...
Shaun King “önmeghatározott fekete” szélsőbaloldali aktivista szerint minden olyan szobrot le kellene dönteni, ami fehérként ábrázolja Jézus...
“Úgy gondolom, érthető, hogy tele van feszültséggel védencem, hiszen a bizonytalanságot mindenki rosszul viseli. A börtönben meg...
Elhunyt egy 100 éves, krónikus beteg, és öttel, 4107-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – közölte...
Karácsonyék 10 milliárdos hozzájárulást várnak a kormánytól a Lánchíd felújítására. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint azért kell ennyi...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS