Üdvözölte Orbán Viktor kedden Emmanuel Macron francia elnök előző nap nyilvánosságra hozott azon kezdeményezését, hogy kezdjenek tárgyalásokat...
Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője és EP-választási csúcsjelöltje, Manfred Weber a Bild című német lapnak nyilatkozott a Fidesz...
A 2015-ös migrációs válság következtében eltűnni látszik a hagyományos bal- és jobboldali ellentét a világpolitikában, helyette a...
Az úgynevezett Quaestor-ügyben a Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre is....
Több, mint 80 százalékos a támogatottsága a Die Welt című német lap hírportáljának olvasói körében Orbán Viktor...
A Fidesz számára Brüsszelben nem a pártfegyelem, hanem a magyar emberek véleményének képviselete fontos – hangoztatta Halász...
Vádat emelt a német szövetségi legfőbb ügyészség egy orosz állampolgárságú szélsőséges iszlamista ellen. A hatóság keddi közleménye...
Az illegális bevándorlók visszaélései miatt lassan kezelhetetlenné válik a helyzet Németországban – írta az MTI-hez kedden eljuttatott...
A Tűzfalcsoport jubileumi írásában tárgyalta az Országos Bírói Tanács (OBT) nevű, honlapján Andy Vajna emlékét megbecstelenítő, illetve...
Észbontó, hogy miközben az Európai Unió “nótáztatja” Magyarországot és Lengyelországot, gazdasági meggondolásból és stratégiai érdekből hajlamos szemet...
Az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa bizonyítottság hiányában megszüntette a Mesterházy Attila volt pártelnökkel szemben...
Gyurcsány Ferenc hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be a DK 1+7 pontos javaslatcsomagját az európai magyar családokért. A Sajtóklubban...
A kiskereskedelmi forgalmi adatokból az látszik, hogy a többség Magyarországon tudott egyet előre lépni, a magyarok életszínvonala...
A közúti közlekedés okozta lakossági érintettség nőtt, ugyanakkor a vasúti közlekedés okozta lakossági érintettség egyértelműen csökkent –...
Pócza István, az Alapjogokért Központ vezető elemzője az Echo TV Napi aktuális című műsorában azt mondta: az...
Ne nézzék politikailag vaknak se a magyar kormányt, se a magyar politikusokat – mondta Kovács Zoltán nemzetközi...
Ha csak a tizedét próbálta volna meg a jelenlegi szlovákiai kormánykoalíció, mint amit Orbánék az elmúlt két...
Az általános nyugalom érdekében ki kellene vonni az amerikai nukleáris arzenált Európából, és fel kellene számolni a...
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményben gratulált Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezetőnek a térségben tett diplomáciai erőfeszítéseihez. Pompeo...
Várhatóan az idén is átlagosan 10 százalék feletti mértékben nőnek a fizetések a versenyszférában, de a legrosszabb...
Hillary Clinton korábbi amerikai külügyminiszter és legutóbbi demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn bejelentette, hogy nem...
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter helyi idő szerint hétfőn kijelentette: bízik abban, hogy Washington és Phenjan között folytatódik...
A magyar turizmus 2010 óta folyamatosan a világátlagon felül bővül, tavaly ismét megdőlt a rekord, és idén...
“Az Európai Néppárt 12 tagpártja kilenc országból kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. Ezt a kérdést a...
Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője szerint az Európai Néppártnak “égető” szüksége van a Fidesz-KDNP-re, mert ez...
A Nézőpont Intézet elemzője szerint most sem sikeresek és a későbbiekben sem lesznek azok az ellenzék parlamenten...
A Nemzeti Múzeum kertjében mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-ei nemzeti ünnepen, jövő pénteken...
Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Demokratikus Koalíciónak a Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét is ábrázoló kormányzati...
Ha komolyan gondolták volna, és ha tényleg zavarná őket az antiszemitizmus és a rasszizmus, akkor a Jobbik...
Miközben az MSZP, a DK és a Párbeszéd politikusai telefonfülkéket fújkáltak össze, a Jobbik szóvivője – aki...
A magyar emberek munkáját dicséri, hogy Magyarország alig tízmilliós országként 105 milliárd eurónyi exportot állított elő –...
A schengeni övezet belügyminiszteri tanácsának felállítása helyes javaslat Orbán Viktor magyar kormányfő részéről – mondta a német...
Ismét otthagyta a parlamentet az ellenzék, és elhatározták, hogy a Nyugdíjfolyósító Főigazgatósághoz vonulnak hétfőn. A helyszínt az indokolja, hogy...
Hangulatkeltésnek nevezte a Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője, Pászkán Zsolt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok...
Rátámadtak a TV2 Tények című hírműsorának stábjára a Fő utcai bíróság előtt. Az egyik Kertész utcai verekedő rokonai szidták,...
Belgrádban fogták el az Interpol szakemberei Gyurcsány Ferenc és felesége, a DK EP-listájának első helyén szereplő Dobrev...
A FAZ úgy tudja, hogy Orbán Viktor telefonon beszélt a CDU elnökével, és azt ígérte, lojális marad...
A világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye között van az előadóművészeti képzési kategóriában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem...
Bocsánatkérések címen elemezte Jean-Claude Juncker és az Európai Néppárt helyzetét Bayer Zsolt a Magyar Nemzet hétfői vezércikkében....
Az Alapjogokért Központ vezető kutatója szerint az Európai Bizottságnak (EB) kár volt belemenni az üzengetésbe, hiszen az...
Kísérleti programot indított az Európai Unió afrikai államokkal együttműködve a legális migráció előmozdítása érdekében – adta hírül...
Míg Karácsony Gergely (Párbeszéd) a baloldal főpolgármester-jelöltjeként le akarja állítani a Városliget megújítását jelentő Liget Budapest projektet,...
Veréssel fenyegette meg az Echo TV operatőrét Márki-Zay Péter egyik szimpatizánsa Hódmezővásárhelyen egy közterületen tartott sajtótájékoztatón. A...
A héten megnyílik az első, transzneműeknek szánt börtön az Egyesült Királyságban – jelentette be az ország Igazságügyi Minisztériuma....
Elfogtak a rendőrök egy marihuánatermesztő párost és felszámolták újbudai ültetvényüket, ahol 216 tő cannabist és több, mint...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS