Egy a magyar rendőrség által körözött szír állampolgárságú embercsempészt fogtak el a görög hatóságok Athénban – közölte...
Az MSZP azt képviseli, hogy a költségvetési forrásokat az emberekre, az oktatásra és az egészségügyre kell fordítani...
A budakörnyéki ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki 2014 áprilisa és 2016 májusa között...
Egy 44 éves férfi tavaly ősztől egy bakonyi kisváros általános iskolájának szomszédságában és a település vonzáskörzetében élő...
Merkel meggyengült pozíciójában is erősebb, mint Seehofer és a CSU, ő a kancellár, így beleszólhat a miniszterek...
Erős, 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg Oszakát és Japán nyugati felének más városait hétfőn reggel, a legfrissebb...
Az a cél, hogy a térség legerősebb honvédsége legyen a magyar –mondta Németh Szilárd a Magyar Hírlapnak....
Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest...
A nagyecsedi gyilkos Z. Sándor kihallgatása alatt elmondta, hogy megölte élettársát – közölte a rendőrség. Mint ahogy...
Tizenkét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn...
Az egykori MSZP-s politikus, Göncz Kinga által alapított alapítvány is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél...
Melania Trump, az amerikai elnök felesége vasárnap este felemelte hangját az ellen a gyakorlat ellen, hogy az...
Balesetet szenvedett vasárnap Texasban egy a jelentések szerint illegális bevándorlókat szállító gépkocsi, amelyet üldözőbe vettek a határőrök....
Az abortusz nem más, mint ártatlan gyerekek meggyilkolása, akkor is, ha a terhesség első hónapjaiban kiderül, hogy...
Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint az Aranycsapat teljesítményét nagyon nehéz lesz megismételni, de kötelesség emlékezni...
A kormányerőkkel ellentétben nem hosszabbítják meg a tűzszünetet az afganisztáni tálib lázadók – közölték vasárnap a tálibok....
Több mint százezer The New York Times-részvényt vásárolt Soros György, aki korábban is szétnézett a médiapiacon. Az...
Egy ember meghalt, huszonketten pedig megsebesültek, amikor lövöldözés, majd lökdösődés volt egy éjszakai fesztiválon az egyesült államokbeli...
Óriási győzelmet aratott Mexikó, Lonzano remek góljával legyőzte a világbajnoki címvédő Németországot. Bár a németek is több...
Megtartotta csütörtökön a Szentté avatási Kongregáció Mindszenty bíboros ügyében a teológus tanácsosok ülését, az úgynevezett különleges kongresszust,...
Tóth Bertalan frakcióvezetőt választották az MSZP új elnökének, Mesterházy Attila 54-46 arányban alulmaradt. A választmány elnökének Kunhalmi...
Tapétavágóval támadt egy feltételezhetően gyenge idegzetű nő emberekre vasárnap a dél-franciaországi La Seyne-sur-Mer település szupermarketjében, miközben Allah...
Két hét haladékot ad Angela Merkel német kancellárnak a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) a menedékkérők visszafordítása körüli...
Tóth Bertalant, az MSZP parlamenti frakciójának vezetőjét választották meg elnöknek a párt vasárnapi tisztújító kongresszusán, az új...
Egyoldalú adatokat közöl és sajátosan értelmezi a balliberális média az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) Magyarországot érintő,...
Lyukaszászló-adományozó akcióval szeretné elérni az antikommunista követelések politikai napirendre tűzését Pongrátz András, néhai Pongrátz Gergely szintén szabadságharcos...
Két napot ülésezik az Országgyűlés két napot ülésezik a jövő héten, a képviselők a szerdai zárószavazás előtt...
A legfrissebb Eurostat-adatok szerint 2012 óta tizenötről kilenc százalék alá csökkent azon magyar háztartások aránya, ahol a...
Az ország szempontjából mindegy ki lesz az MSZP elnöke – jelentette ki Galló Béla politológus a szocialista...
Megérkezett vasárnap reggel a spanyolországi Valenciába az SOS Méditerranée és az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetek által fenntartott...
Egy férfi meghalt, és többen megsérültek, amikor egy személyautó frontálisan ütközött egy magyar fiatalokat, és kísérőiket szállító...
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke biztos abban, hogy semmi sem fenyegeti a bírói függetlenséget, így a...
Soros György hajói üzemszerűen szállítják Európába az Afrikából érkezőket, holott azokat az európai jogszabályok alapján eddig sem...
A migrációs válság által érintett uniós országok minicsúcstalálkozóját tervezi Angela Merkel német kancellár még a soron következő,...
A vártnál egyoldalúbb lett a Horvátország–Nigéria csoportmeccs, ez a horvátok dicsérete és a nigériaiak kritikája. A horvát...
Jelentős részben a belpolitikai nyomástól függ, hogy Franciaország hajlandó lesz-e befogadni újabb menekültszállító hajókat – mondta Soós...
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután az Országházban fogadta Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét, akinek...
A spanyol parti őrség 933 menekültet és migránst mentett meg a Földközi-tengeren pénteken és szombaton. A hatóságok tudatták...
Június 16. az 56-os vértanúk emléknapja, ekkor az 1956-os miniszterelnök Nagy Imréről és mártírtársairól, a forradalmat követő...
Kilépett a pártból a Jobbik Nógrád megyei elnöke, egyetlen polgármestere, egy megyei közgyűlési képviselője és három helyi...
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai...
Irán pénteki győzelme mindenkit meglepett a világbajnokságon: a magyar fogadók 376 501 tippjéből mindössze 23 842 találta el...
Az Origo információi szerint az Európai Bizottság egy migrációt támogató uniós költségvetési javaslatot tett le az asztalra,...
Kiakadtak a Simicska-médiában a Troll múlt heti fotója miatt. Ungár Péter például odáig ment, hogy kijelentette, “egyszer...
Rémálommá vált egy iskolai kirándulás egy Veszprém megyei középiskolai osztály számára. A kísérő tanár ugyanis, a diákok...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS