Rekordforgalmat ért el tavaly az Országház látogatóközpontja, az épületet 647 ezer látogató kereste fel, 11 százalékkal több,...
A tiltott támogatást elfogadó pártok a napokban kaphatják meg elektronikusan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fizetési...
Donald Trump amerikai elnök kijelentette a média előtt, hogy “nagyon jól” sikerült a négyszemközti találkozója Kim Dzsong...
Alig pár órája tudatta Bayer Zsolt a hírt, miszerint Lovas István újságíró, publicista tragikus hirtelenséggel elhunyt, az...
A vádlottak ügyvédeinek meghallgatásával folytatódott a 71 ember halálát okozó pandorfi ügy tárgyalása hétfőn a Kecskeméti Törvényszéken....
Hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért a vasárnapi tisztújító kongresszuson, Kunhalmi Ágnes volt fővárosi MSZP-elnök, Mesterházy Attila...
Lengyelország, amelyet Washingtonban szoros szövetségesként tartanak számon, közvetítő szerepet vállalhatna az Európai Unió és az Egyesült Államok...
Életveszélyesen megfenyegették Sebastian Kurz osztrák kancellárt. A fenyegetések nyomán az osztrák alkotmányvédelmi és terrorelhárítási hivatal (BVT) hétfőn...
Kegyelmet kapott Penka (Habocska), a bolgár tehén, amelyet le akartak ölni, mert dokumentumok nélkül lépte át az...
Még virágzik a Tisza – hívja fel a figyelmet közleményében a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, amelynek munkatársai folyamatosan...
Olaszország megígérte, Olaszország betartja. Már a választások végeredményével sejthető volt, hogy gyökeres változásoknak néz elébe Itália, aminek...
Hét év börtönre ítélte az Egri Törvényszék hétfőn, első fokon a bántalmazás miatt meghalt recski csecsemő apját....
Ismét többpárti egyeztetést tartottak a Belügyminisztériumban az alaptörvény-módosításról és a “Stop Soros” javaslatról hétfőn. Az ellenzék részéről...
Végre, végre, végre – az oroszországi világbajnokságon már bevetik a régóta várt videobírót, ami segíthet abban, hogy...
A zűrös hátterű, külföldről támogatott NGO-k tevékenysége azt a célt szolgálja, hogy Európa népességét lecseréljék, a kontinens...
Érdemes volt felemelni a szavunkat és nemet mondani – jelentette ki hétfőn Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki...
Gulyás Marci köpött egyet, és beállt a sljem alá, amikor együttérzését fejezte ki a Heti Válasz megszűnését...
Európa biztonsága kizárólag a törökök jóindulatán múlik, Európa határai továbbra is védtelenek – mondta Szijjártó Péter külgazdasági...
Szeptember 20-án tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla az első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és...
A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert és az egyszeres ötkarikás győztes Varga Dániel bejelentette visszavonulását. Mindkét...
Pedro Sánchez spanyol kormányfő felajánlotta, hogy befogadják az Aquarius nevű hajót, amely a tengerből kimentett 629 emberrel...
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát azonosították házi sertésekben a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok a Duna-deltában, az ukrán...
A Demokratikus Koalíció felszólította a kormányt, hogy a lehető legrövidebb időn belül kösse meg a Közép-európai Egyetem...
A Fidesz újra bizonyította, hogy kivezetné az országot Európából – közölték a Liberálisok, miután hétfőn a Parlament...
A belga Genk hétfőn a hivatalos honlapján bejelentette az elmúlt szezont a Ferencvárosban töltő Joseph Paintsil szerződtetését....
Humanitárius kötelessége teljesítésére szólította fel hétfőn a német kormány Olaszországot és Máltát a 629 menedékkérővel a fedélzetén...
Ha minden igaz, minden idők legdrágább világbajnoksága lesz a mostani. Ezzel együtt az orosz gazdaságot már most...
Hegyaljai Mátyás, a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkára az Országgyűlés európai ügyek bizottságában azt mondta,...
Az igazi Ronaldo mellett Robbie Willams lesz a futball-világbajnokság csütörtöki megnyitójának legnagyobb csillaga. Reméljük, csak utóbbi fog...
Olaszország ezúttal nem fog engedelmeskedni. Nemet mondunk – írta hétfőn Matteo Salvini olasz belügyminiszter Facebook oldalán. Matteo...
A Csongrád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a szerb férfival szemben, aki 117 kg hasist és közel...
A líbiai parti őrség 180 illegális bevándorlót tartóztatott fel a Földközi-tengeren – jelentették be a hatóságok hétfőn....
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videóüzenetében a fejlett izraeli vízgazdálkodási technológia átvételét ajánlotta fel a környezeti gondokkal és...
Elfogtak Franciaországban egy migránst, aki menekültnek hazudta magát. A gyanú alapján a férfi az Iszlám Állam egyik...
Eddig tisztázatlan körülmények között elszabadult, majd az ütközőbakokat áttörve az ott elhaladó villamosnak ütközött a Lillafüredi Állami...
Az Aquarius nevű hajó, 629 migránssal a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken, és sem Olaszországban, sem Máltán nem...
Az Európai Unióban (EU) tisztelni kellene és komolyan kellene venni az eltérő gondolkodásmódot és véleményt – mondta...
Kunhalmi Ágnes még nem döntötte el, hogy visszalép-e az MSZP elnökjelöltségétől, holnap megy a jelölőbizottság elé. –Írja...
Simicska Lajosnak erőteljes ráhatása volt a Jobbik működösére. Elvitathatatlan a szerepe a Jobbik széthullásában. -Írja az Echotv.hu Nincsenek...
Soros György harcot hirdetett Donald Trump amerikai elnök és az erősödő nacionalizmus ellen a Washington Post lapnak...
Biztossá vált, hogy a milliárdos költségvetési csalással gyanúsított, e hét péntekhez képest egy éve letartóztatott Czeglédy Csaba...
A párt korábbi eszmeiségének támogatói, ’56-os harcosok is elhatárolódnak a morális és anyagi csődbe jutott Jobbiktól. Közben...
Fegyházbüntetést kér az ügyészség arra a 42 éves nőre, aki tavaly tavasszal Felsőzsolcán a kerti vécébe dobta...
Agyonlőttek egy katolikus papot temploma kápolnájában, amint misét készült bemutatni a Fülöp-szigetek északi részén – közölte a...
Kokainnal kereskedett az a férfi, akit csütörtökön kaptak el a rendőrök Budapesten. A házkutatásnál a nagy mennyiségű...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS