Véghajrához ért Szabó Pálnak, a Gyurcsány-kormány volt közlekedési miniszterének és bűntársainak pere a Fővárosi Törvényszéken, holnap ugyanis...
Visszaigazolódik az a családpolitika, amelynek során az elmúlt nyolc évben megduplázódott a családokra fordított pénzek összege –...
Olaszországban ügyészi utasításra vasárnap lefoglalták egy spanyol civil szervezet migránsokat szállító hajóját, miután az nem volt hajlandó...
Majdnem eseménytelenül, de lezajlott az ellenzék első tárgyalása az egyéni választókerületi koordinációról. A legizgalmasabb pillanat az volt,...
Bár a világbajnokság a csodálatosan, aranyéremmel zárult olimpia után sokáig nem sikerült túl jól a mieinknek, Liu...
A dél-korai külügyminiszter szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szavát adta az atomfegyvermentesítésre. Kang Kjung Va erről...
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Sepsiszentgyörgyön beszélt erről, amikor Orbán Viktor miniszterelnök megbízásából millenniumi zászlót...
Összeköt bennünket, hogy magyarok vagyunk, hogy ehhez a földhöz kötődünk, ezt a hazát szeretjük, és azt szeretnénk,...
Soltész Miklós szerint a legkisebb településen élők ugyanolyan fontosak a magyar kormány számára, mint a nagyvárosok lakói....
Egységet és józanságot követelve vonultak utcára a katalán függetlenség ellenzőinek ezrei vasárnap Barcelonában. A városi rendőrség hétezerre...
A közvélemény-kutatások szerint Rotterdamban egyre inkább megerősödik a NIDA nevű iszlám politikai párt – avagy a Behódolás...
Stabil Fidesz-előnyről, erősödő szocialistákról és LMP-ről és a bejutási küszöbön táncoló DK-ról számol be a Publicus vasárnap...
Angela Merkel német kancellár egy sajtótájékoztatón újbeszélre javította Horst Seehofer belügyminisztert – írja a 444. A CSU...
Elérte az 57,5 százalékot országosan az elnökválasztáson való részvétel moszkvai idő szerint 17 órakor – közölte vasárnap...
A migránsok által elkövetett késes támadások sorozata miatt komoly szigorításokra készül a Herbert Kickl által vezetett osztrák...
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje vasárnap árnyékkormányának tagjaival és szakértőkkel tárgyalt egy antikorrupciós ügyészség felállításának lehetőségéről. Karácsony Gergely a...
A magyar kormány hétfőn, a tel-avivi nagykövetségen keresztül hivatalosan fogja kérni a The Jerusalem Post főszerkesztőjétől azt...
Petőfi és Kossuth örökségét az idegenbe sodródott magyarok tartották meg – hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért...
“A mai Gyurcsány – Szél, és a hétfői Szél – Vona találkozó végképp igazolja, hogy az ellenzéki...
A német hírszerző szolgálat (BND) szerint Európát is elérhetik az atomtöltettel felszerelt észak-koreai rakéták – írta a...
Nagyobb erővel kell törekedni a párbeszédre és a rugalmas szolidaritás elvét kell alkalmazni a menekültek európai uniós...
Van, amit nem lehet megvásárolni, ilyenek azok a szurkolók, akik felejthetetlen hangulatot varázsolnak egy-egy stadionba. A Ferencváros...
A Fidesz szerint az ellenzék által a rezsicsökkentésről kezdeményezett parlamenti vitanap “egy kétségbeesett és hazug kampányakció”. Németh...
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje külföldön bevándorláspárti szövetségeseket keres – nyilatkozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnap...
Megdöbbentő, hogy Karácsony Gergely és a baloldal olyan emberre bízná az egészségügyet, akinek több mint egy évtizede...
“Baloldali nézeteivel és kitömött zsebeivel a 87 éves, New York-i filantróp és befektető az elmúlt években a...
Kérdésesnek tartja Galló Béla politológus, hogy az ellenzéki oldalon folyó egyeztetéseket tudják-e követni a választók, illetve mit...
Oroszország EU-nagykövete szerint egy brit katonai laboratórium lehetett annak az idegméreg-hatóanyagnak a forrása, amellyel a délnyugat-angliai Salisbury...
Borbély Attila Zsolt politológus Echo TV-ben mondott beszéde ismét felkavarta a baloldali párt (Jobbik) életét, hiszen emlékeztette...
Nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet az, hogy egy hangfelvétel szerint német cégeken keresztül zsaroltatta volna a magyar kormányt egy...
A német kormány álláspontja más a migrációról, mint két évvel ezelőtt, és Emmanuel Macron francia államfő is...
Deutsch Tamás Brüsszelből, Molenbeekből jelentkezett, és tett közzé egy figyelemfelhívó videót az európai nagyvárosokat fenyegető migrációs veszélyéről....
Ma, vasárnap reggel kilenctől délutánig tart az XBox FIFA bajnokság, amelyet a Ferencvárosi Művelődési Központban rendeznek meg. Az...
Úgynevezett kétlépcsős együttműködésre készülhet a baloldal és a Jobbik – erről beszélt a Jobbik európai parlamenti képviselője...
Az ország nagy részén további havazásra, viharos szélre, hófúvásra figyelmeztetnek. Több megyére vasárnapra is kiadta a legmagasabb...
Oroszország egész területén megnyíltak vasárnap reggel a szavazóhelyiségek; utolsóként a legnyugatabbra fekvő, a Lengyelország és Litvánia közé...
Az izraeli Jerusalem Post hangfelvétel alapján mutatja be, hogyan lobbizott a civil törvény ellen Dénes Balázs, a...
Az ECHO TV műsorának Országjáró különkiadásában Bayer Zsolt mellett Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Bencsik András és...
A Közel-Keleten élő keresztények javára gyűjtenek ma a katolikus templomokban – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia...
Csintalan Sándor a Hír TV-n futó, Tantusz című műsorában közölte, mivel az ellenzéki összefogás reménytelen, ezért április...
A bevándorlás politikai indokkal működik, a szocialisták, szociáldemokraták a zöldekkel együtt kormányoznak, akik „orrvérzésig engedik be” a...
Elkezdődött a globális vízválság, amelynek közvetett hatásait Magyarországon is érezni lehet – fejtette ki a Köztársasági Elnöki...
Még a győzelemért is harcban volt világklasszisunk, Liu Shaolin Sándor a montreáli rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság 1500 méteres döntőjében,...
Interneten buzdít szavazásra minden ellenzéki választót Lukács László, aki külföldön élő büszke melegként mutatkozik be a Facebookon...
Színvonalas, harcos, tüzes meccset játszott a Ferencváros és a felcsúti Puskás Akadémia. Bár a vendégcsapat vezetést szerzett,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS