Kövér László szerint a magyar nemzet és Európa érdeke is az, hogy Magyarország jelenlegi kormánya folytatni tudja...
Theresa May szerint London soha nem fogja eltűrni, hogy az orosz kormány brit állampolgárok és mások életét...
A Fidesz budapesti elnöke szerint Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője alkalmatlansága miatt csak hazudozással tudja magára...
Az utolsó pillanatban nyerte meg a Honvéd a Haladás elleni bajnokit, a címvédő rettenetesen rossz sorozatban volt...
A VII. kerületi Fidesz döbbenten vette tudomásul, hogy 2018. március 16-ra virradóra ismeretlen tettesek megrongálták az iroda...
Szépkorúak délutánjának házigazdája volt Volner János Nagykőrösön, a kongó színházteremben azonban csak mintegy negyvenen szerencséltették magukat –...
A választási kampány az utolsó szakaszába érkezett, a Fidesz “offenzívában van”, a kormánypártok megnyerték az utcai küzdelmet...
A sorosista TASZ-tól kért jogsegélyt Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója a szintén sorosista Transparency International-lel szemben,...
A DiákÉSZ közleményében hangsúlyozza, minden alapot nélkülöző aljas rágalom a Demokratikus Koalíció állítása, hozzátéve, a teljes szektor...
Ha a szocialistákon múlik, Budapest lesz a migránsbetelepítések következő célpontja – reagált a Párbeszéd korábbi sajtótájékoztatójára a...
Pár éve még az olasz Hellas Verona utánpótlás-csapatában játszott az a fiatal szenegáli, aki előbb futballistaként bukott...
Soros György terve Európa két részre szakadását eredményezi – nyilatkozta az EchoTV Informátor című műsorában Michael Ley....
Vona Gábor megdöbbentő érdektelenség mellett tartott kampányfórumot saját választókerületének fontos városában, Pétervásárán – írja a KékesOnline.hu. A...
Egyetlen ember van az ellenzéki oldalon, aki tudja, hogy mit csinál: az pedig Gyurcsány Ferenc, és mindenki...
A Fidesz felszólítja Karácsony Gergelyt mint az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét és listavezetőjét, hogy hívja vissza Ahmed H. védőügyvédjét,...
Egy ügyészi vizsgálat derített fényt arra, hogy a maffia teljesen rátelepedett Szicíliában a bevándoroltatásra. A migráns nőket...
Szabad, önálló és erős Budapestet, most! – jelmondattal ismertette az MSZP-Párbeszéd a fővárosi programját szombaton, Budapesten. Horváth...
A „Mentsd a gyerekeket” nevű civilszervezet szorosan együttműködhetett az embercsempész maffiával – írja az Origo.hu egy újabb...
Még két hétig, március 31-ig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az...
Az én lelkiismeretem tiszta, nem félek tőled, Simicska Lajos! – reagált Facebook-bejegyzésében Szita Károly. Ismert, most, a...
A kínai parlament szombaton ellenszavazat nélkül újraválasztotta államfőnek Hszi Csin-pinget újabb öt évre. A döntés nem volt...
Országszerte esőre, ónos esőre, erős szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, a szervezet szombatra a...
Az elmúlt években sok borsot a kormány orra alá törő RTL Klub is beszáll a választási kampányba...
Vona Gábort kísérti a múltja, és akadnak, akik erre rendszeresen emlékeztetik is. A Vadhajtások.com által a Facebook-on...
Beperelte New Yorkot két muzulmán nő pénteken, mert levettette velük fejkendőiket a rendőrség nyilvántartási fotózáshoz. A két...
Életveszélyesen megfenyegették, nyilvánosságra hozták lakcímét és közösségi oldalát is feltörték annak a magyar nőnek, aki nemrég költözött...
Útitervet készít közösen Franciaország és Németország júniusra az Európai Unió megreformálásához – jelentette be a két ország...
Orbán Viktor pénteken Tompára, a magyar-szerb határra látogatott. Ottléte alatt felidézte a 2015-ös migrációs áradatot, amely feltartóztatására...
A magyar nemzet összetartozását és függetlenségét kifejező piros-fehér-zöld zászló, valamint a címerünk a nemzeti kulturális örökség része,...
Karácsony Gergely Soros Györgyöt védi, akit a magyar emberek csatlósaival, az álcivil szervezetekkel együtt vissza akarnak küldeni...
Gulyás Márton politikai aktivista jobboldali riporternek adta ki magát március 15-én a Békemenet résztvevői előtt. Többek között...
Hét magyar rendszámú személygépkocsi szélvédőit törték be ismeretlenek péntekre virradóra Beregszászon, egy panelház udvarában, miközben az ott...
Meggyilkolta 17 éves német barátnőjét egy elutasított afgán menedékkérő Németországban – írta pénteken a Bild című német...
Világklasszis edző, remek játékosok, épülő sportcsarnok – minden jel arra mutat, hogy a Siófok lassan felzárkozhat a...
A pártok megemlékezéseit dokumentáló fotókon jól látható, hogy a Békemenet több százezres közönségét megközelíteni sem tudta az...
Ha Soros György jelöltjei nyernek a választásokon április 8-án, akkor megkezdik a bevándorlók betelepítését az üresen álló lakásokba...
A Soros György pénzelte Correctiv német médiavállalat tavaly szerződött a Facebook-kal, hogy segít nekik az “internetes álhírek...
Nem a nyomásgyakorlás, hanem a meggyőzés útján kell előrelépni az Európai Unió új menekültügyi rendszere felé –...
Összekerült a Bajnokok Ligájában a két tavalyi döntős, a Real Madrid a Juventus ellen lép pályára a...
Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szóvivője büszke méregdrága hobbijára, azonban továbbra sem árulja el a nyilvánosságnak, hogy...
Vélhetőleg a rendkívül korai, délelőtt tizenegy órai kezdés miatt csúszott egy kicsit a Momentum rendezvénye a Városháza...
Bayer Zsolt beszéde zárta március 15-én a Bem téri gyülekezést, ami után elindult a Békemenet a Kossuth...
Gyurcsány Ferenc egyre közelebb tornássza magát ahhoz, hogy ő legyen a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az érintett pártok március...
Komolyan kell venni a nyári, oroszországi labdarúgó-világbajnokság elleni iszlamista fenyegetéseket, de Oroszországot „nem kell félteni” – mondta...
Állampolgári bejelentést követően két holttestet találtak a rendőrök március 15-én délután Szentendre belterületén, közterületen – közölte a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS