Bár a Real Madrid a közelmúltban feljavult a spanyol bajnokságban, kedden ismét vereséget szenvedett. A hazai pályán...
Baráti hangulatban üdvözölte egymást kedden, közös sajtótájékoztatójukon Botka László szegedi polgármester (lebőgött MSZP-s miniszterelnök-jelölt) és Márki-Zay Péter...
Vitán felül egész Európában a bevándorlás az egyik legfontosabb kérdés, amelynek megválaszolása meghatározza a következő évtizedeket –...
Súlyosan veszélyes és elfogadhatatlan Soros György “démonizálása” – jelentette ki Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért...
Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a magyarság megfélemlítése volt az egyértelmű célja a Kárpátaljai Magyar...
Silvio Berlusconi, aki eddig négyszer viselte a miniszterelnöki tisztséget Olaszországban, kedden bejelentette, hogy miután 2019-ben lejár a...
Hidat kell építeni a V4 és Közép-Ázsia között, hogy kölcsönösen előnyös együttműködést folytathasson a két térség a...
Tanúmeghallgatásokkal folytatódik márciusban a több mint tízmilliárdos csalással és sikkasztással vádolt Bróker Marcsi pere a Szolnoki Törvényszéken...
Megdöbbenéssel és felháborodva reagált a szlovák sajtó és a közvélemény kedden egy szlovák tényfeltárló újságíró meggyilkolására, egymást...
Jogerősen tizenhárom és tíz év fegyházbüntetésre ítélt kedden a Pécsi Ítélőtábla egy baranyai házaspárt, akik bántalmazták, molesztálták...
Gulyás Gergely Fidesz frakcióvezető lesz a vendége a Republikon Intézet által szervezett “Kire szavazzanak a liberálisok?” című...
A Fidelitas mélységesen elítéli a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári irodája ellen intézett kedd hajnali támadást,...
Komoly az ijedtség a világ talán leggazdagabb egyesületénél: a francia PSG brazil csillaga, Neymar a hétvégén megsérült,...
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint fantasztikus elismerés a fővárosnak és a magyar sportnak, hogy 2019-ben Budapest...
A mára már EU-párti Jobbik elnök a Facebook-oldalán közölte Emmanuel Macronnak szóló nyílt levelét, amely az általa kezdeményezett európai konzultációról szól....
Elsőként a Fidesz-KDNP állított mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet az áprilisi országgyűlési választásra: a Nemzeti Választási...
Karácsony Gergely, Zugló polgármestereként is bizonyította, hogy nem állna a Soros-terv útjába – mondta Budai Gyula, a...
Elég a kárpátaljai magyarság megfélemlítéséből és elég abból, hogy ezt az ukrán vezetés és Brüsszel szó nélkül...
A parlamenti választás miatt kedden fel kell függeszteni a folyamatban lévő országos aláírásgyűjtéseket, és szerdáig egy népszavazási...
Több mint ezer adag teljesítményfokozásra használt gyógyszert találtak a pénzügyőrök egy szerb autóbuszban elrejtve a röszkei autópálya-határátkelőhelyen...
Alkalmatlanná és méltatlanná vált feladata ellátására, pozíciója betöltésére az ENSZ emberi jogi főbiztosa, ezért azonnali hatállyal le...
Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi irodáját Ungvár belvárosában – írja az...
Hódmezővásárhely üzenetéről, a kibeszéletlen vádakról és a március 15-én újra elinduló Békemenet erejéről beszélgettek hétfőn a Sajtóklub...
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is Békemenetet szervez miután Bayer Zsolt hétfőn újabb kormánypárti Békemenetet hirdetett március 15-ére. A...
A Fidesz országos választmánya elfogadta a Fidesz-KDNP országos listáját, melyet az atv.hu tett közzé. A zárt ülésen...
Rágalmazás és hitelrontás miatt pert indított hétfőn az ORF osztrák közszolgálati műsorszolgáltató és Armin Wolf, a csatorna...
A sokéves átlagnál lényegesen, helyenként több mint 10 Celsius-fokkal alacsonyabbak a most mért és a következő napokban...
Amennyiben a Fidesz megtisztul – és én személy szerint még abban is reménykedem, hogy egyszer a KDNP...
Nagy győzelmet aratott a címvédő Győr női kézilabda-csapata a Bajnokok Ligájában. Görbicz Anita vezetésével – világklasszisunk tízet...
A választókat kell megkérdezni, miért döntöttek az ellenzéki polgármester megválasztása mellett – így reagált Lázár János a...
Szokatlanul éles hangnemű, vádaskodó, kioktató és a valóságot több pontban eltorzító választ írt Bukarest az Európa Tanácsnak...
A fővárosban megdőlt a nappali hidegrekord hétfőn, a legmelegebb órában mínusz 6 foknál is hidegebb volt –...
További 150 millió eurót (47 milliárd forintot) fordít az Európai Unió a kitoloncolt jogosulatlan menedékkérők afrikai visszailleszkedésének...
A Paksi Atomerőműben feltárták és kijavították azt a hétfőn reggel történt hibát, amely miatt csökkent a reaktor...
Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran!...
Az amerikai elnök közölte hétfőn, hogy az Egyesült Államok szeretne tárgyalni Észak-Koreával a nukleáris és rakétafejlesztési programjáról,...
Az Y generáció válhat az eddig feljegyzett legtúlsúlyosabb nemzedékké Nagy-Britanniában – figyelmeztetnek a brit egészségügyi szakértők. Nagy-Britannia...
Előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Járásbíróság hétfőn azt a férfit, aki a gyanú szerint féltékenységi vita folytán...
Hódmezővásárhely tanulsága, hogy koordinációval a Fidesz hatalma április 8-án megtörhető – nyilatkozta Juhász Péter, az Együtt elnöke...
Egy több töltőből álló, az e-autósok igényeit példaértékűen kiszolgáló állomást – ún. HUB-ot – létesített az MVM...
Kihirdették az MVM EDISON Light Up! 2017 energetikai startup verseny nyerteseinek névsorát. A beérkezett pályázatok legjobbjai a...
A Demokratikus Koalíció (DK) az MSZP után az LMP-vel is meg szeretne egyezni a koordinált egyéni jelöltállításáról...
Azonnali lemondásra szólította fel Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Zeid Raad al-Husszeint, mert idegengyűlölettel és...
Kettőzött erővel kell dolgoznunk, ez a tanulság, és ezen fogunk dolgozni – nyilatkozta hétfőn Orbán Viktor a...
Semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között, a szocialisták már nem képviselnek erőt...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS