2016 óta folyamatos szolgálatban van a magyar rendőrség az Európai határok védelméért, és ezt a hamarosan Szerbiába...
A két évvel ezelőtti párizsi merényletek óta eltelt idő világossá tette, hogy ha nem védjük meg magunkat,...
A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében arról ír, hogy az M2 és M4 metróvonalakra kiírt közbeszerzési eljárás során...
A Fidesz szerint nem a választási rendszerrel, hanem az ellenzékkel van baj – közölte a nagyobbik kormánypárt...
A korábbi szlovák szövetségi kapitányt, Michal Hippet nevezték ki a Szombathelyi Swietelsky-Haladás vezetőedzőjének – adta hírül hétfőn...
Két éve annak, hogy 2015. november 13-án az Iszlám Állam terroristái több, összehangolt támadásban, összesen 130 embert...
Alaptalanul ígérget nyugdíjemelést a szépkorúaknak Gyurcsány Ferenc ás pártja, a bukott miniszterelnök és az MSZP kormányzása azért...
Arra kell számítani, hogy erősödik a következő napokban, hetekben Brüsszel és a Soros-szervezetek Magyarország elleni támadássorozata, és...
Háromszáz fölé emelkedett hétfőre a vasárnap Irak és Irán határvidékén bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés...
Az utóbbi években szokatlannak számító novemberi havazás váratlanul érheti az autósokat és a pénztárcájukat is. Az időjárás-előrejelzés...
A 2015 óta Európába érkezett migránsok háromnegyede nem az, akinek mondja magát, és a negyedük lehet szélsőséges...
Ha ön szeretné, hogy gyermeke már kicsi korában szupertoleráns legyen mindenkivel szemben, akkor legjobban teszi, ha brit...
Egy ismert erdélyi politikus arcát, nyilatkozatát felhasználva kampányol a Facebookon Gyurcsány Ferenc, követelve, vonják meg a határon...
A népesedési fordulatot azzal lehet elérni, ha a családok egyre jobban élnek, és érzik, hogy ők és...
Tanácskozást tartanak az uniós tagállamok külügy- és védelmi miniszterei hétfőn Brüsszelben, az ülésen nyilatkozatot írnak alá az...
A horvát és a svájci válogatottnak is elég volt a gól nélküli döntetlen a visszavágón, így is...
A Fidesz azt üzente vasárnapi kongresszusával Magyarországnak, hogy folytatni akarják a kormányzást, és ha újra hatalomra kerülnek,...
Legalább huszonkét rendőr megsebesült a marokkói futballválogatott győzelmét ünneplő szurkolók randalírozása miatt kialakult összecsapásokban Brüsszel központjában- írja...
A papírformának megfelelően szoros, de jogos vereséget szenvedett a Telekom Veszprém férfi kézilabda-csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében,...
Az első részeredmények szerint Borut Pahor hivatalban lévő államfő nyeri a szlovéniai elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulóját...
Az Oscar-díjas Alicia Vikander is nevét adta ahhoz, a svéd filmiparhoz és színházi szakmához szóló nyílt levélhez,...
A terrorizmus elleni küzdelemben Franciaország felkészültebb, mint két évvel ezelőtt – mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a...
Facebook oldalán keresztül buzdítja testvéreit a Magyar Iszlám Közösség (MIK), hogy szavazzanak igennel az ATV Heti Napló...
Donald Trump Twitter fiókján közölte, az oroszokkal jóban lenni nem rossz dolog, sőt. Ismertette Vlagyimir Putyinnal való...
Ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik – jelentette ki Orbán Viktor vasárnap a Fidesz tisztújító...
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet újabb 32 feltételezett tagját vette őrizetbe a török rendőrség vasárnap egy isztambuli...
Brenner János rábakethelyi káplán az 1956 utáni időszak első olyan magyar egyházi személye lesz, akit boldoggá avatnak,...
Videót töltött fel a közösségi oldalára Orbán Viktor arról, ahogy megérkezik a Fidesz vasárnapi kongresszusára. A miniszterelnököt...
A ’90-es évek elején, Magda Marinko és a nagy maffialeszámolások idején írta ki valaki a Szeged táblára...
A Gázai övezetben működő Iszlám Dzsihád radikális iszlamista szervezet kijelentette vasárnap, hogy joguk van választ adni támadó...
Idén már több mint 1 millióan választottak magyar filmet a mozikban! Ez azért szenzáció, mert legutóbb 9...
Újabb részletek láttak napvilágot a szombati mentőakcióról. Ahogyan arról szombaton beszámoltunk, kiszabadult és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak...
Kiemelt cél a nyugdíjasok támogatása – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára a Kossuth...
Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint a Jobbik-szimpatizánsok egyharmada nem Vona Gábort választaná miniszterelnöknek; van egy réteg a Jobbikon belül, amely kifejezetten nem támogatja a néppártosodást. Nagy Dánielt az M1 aktuális csatornán vasárnap a Nézőpont legfrissebb felméréséről kérdezték, amelynek adataiból az derül ki, hogy a magyar választópolgárok csaknem fele, vagyis...
Halottaskocsival ütközött egy busz Mexikó középső részén, és a balesetben legkevesebb hat ember meghalt, és négyen megsérültek...
Két jobbikos sportvállalkozónak, Nagy-Pál Leventének és Tömör-Tones Zsoltnak közös cége van Máltán, ahol rendkívül kedvezőek az adózási...
Meghalt egy nő, akit szombat este eddig ismeretlen okból elütött egy személyautó Pécs határában, az 57-es úton...
Hszi Csin-ping kínai elnök kijelentette, hogy szigorítani fog az Észak-Korea ellen bevezetett kínai szankciókon – írta vasárnap...
A hét elején terrorgyanú miatt Franciaországban és Svájcban őrizetbe vett tíz ember közül szombaton nyolc ellen indult...
Zárt rakterében 90 illegális bevándorlót szállító teherautót állított meg a rendőrség Görögországban – adta hírül a hatóság...
Lakástűzben meghalt egy idősebb asszony a XI. kerületi Budaörsi út egyik lakásában szombat délután – közölte Kisdi...
Kiszabadult és szombaton a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak kíséretében Budapestre érkezett az a magyar állampolgár, akit október...
Életveszélyes állapotban van az az afrikai fiatalember, aki egy dél-olaszországi menedékkérő-központban felgyújtotta a szobáját, és a tábor...
Janiczak Dávid, Ózd Jobbikos polgármestere nagy terveket, beruházásokat ígért az ózdiaknak, azonban ezek közül egyik sem valósult...
A kárpátaljai magyarságnak a jelentős mértékben megváltozott ukrajnai feltételek közötti helyzetét vitatták meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS