A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Majtényi László Soros György államfőjelöltje, az üzletember áll mögötte. Hidvéghi Balázs vasárnap...
Kemény válaszlépéseket ígért Binali Yildirim török kormányfő vasárnap Hollandiának amiatt, hogy Hágában feltartóztatták Fatma Betül Sayan Kaya...
Sneider Tamás a Jobbik által jegyzett közleményben cáfolja, hogy fiai ellen büntetőeljárás folyna. Az ellenzéki párt és az...
Az Országgyűlés hétfőn választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét öt évre. A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt...
Nincs realitása, hogy a Jobbik 2018-ban megveri a Fideszt, pláne nem kétharmaddal – reagált az ATV-ben Tóth...
Lakástörlesztőre, kocsira, és prostituáltakra verték el a 25 millió forint egy részét. A kaposvári fiatalt “újdonsült” barátai vettek...
A török családügyi miniszter rotterdami utazása “felelőtlen” lépés volt, ezek után lehetetlen volt “ésszerű megoldást találni” a...
A korrupcióellenes kemény fellépéséről ismert Preet Bharara manhattani szövetségi államügyész közölte, hogy nem fogadja el a távozására...
Lengyelország mostantól obstruálni fogja az Európai Unió munkáját, és “kemény játékot” fog játszani Brüsszelben, miután az unió...
Győzött a magyar futball két kirakatcsapata: a Ferencváros a Haladás, a Videoton a Diósgyőr ellen nyert hazai...
Behatolóknak nevezte az amerikai erőket Bassár el-Aszad szíriai elnök, és azt mondta, “valamilyen konkrét” lépést vár Donald...
Azután, hogy a Bayern Münchent is megfricskázta – a bajorok csak az utolsó után percben egyenlítettek –,...
Washingtonban letartóztattak egy férfit, aki bejutott a Fehér Ház kertjébe. Az incidens szombatra virradóra történt, és szombaton...
A cseh- és morvaországi magyarok szombat délután Prágában emlékeztek meg az 1848/1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének...
Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd...
“Egyéb elfoglaltságai” miatt lemondta budapesti látogatását Jan Dziedziczak lengyel külügyminiszter-helyettes – írja az Rp.pl Március 14–15-én jött volna...
A Quimby zenekar frontembere, Kiss Tibi volt a vendég a HírTV egyik műsorában. A műsorvezető, Veiszer Alinda...
A Der Spiegel című német hírmagazin kommentárban foglalkozott Magyarországgal a szombaton megjelent számában. A Rossz példakép című...
Hollandia visszavonta a leszállási engedélyt a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert szállító repülőgéptől, amely Rotterdamba tartott. A miniszter...
Terrorfenyegetettség miatt lezárt a rendőrség egy bevásárlóközpontot szombaton Essenben, Németország nyugati részén. A rendőrség tájékoztatása szerint olyan...
A bevándorláspolitikában elfoglalt eltérő álláspontot nevezte az utóbbi hetekben Magyarország ellen intézett brüsszeli és nemzetközi támadások legfőbb...
A huszonévesek csaknem 60 százaléka, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada szüleivel együtt lakik – írja a Blikk...
Nem titkolja, az arany a célja Kenderesi Tamásnak a magyarországi vizes világbajnokságon. Az olimpiai bronzérmes úszó kőkemény...
A Bors szerint gyilkosság áldozata lehetett az a magyar pár, akiknek összeégett holttestét egy autóban találták meg...
“Elnök Úr, lépjen vissza a klímaegyezményből” címmel küldtek petíciót Donald Trump, amerikai elnöknek a klímaváltozással kapcsolatban. Az...
Az Egyesült Államok és Kanada megállapodott arról, hogy a következő időszakban közösen próbálják felmérni a migránshullám növekedésének...
A bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását kéri a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a kémkedéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők...
Donald Trump amerikai elnök kormányzata azonnali hatállyal felmentett pénteken 46 államügyészt. A döntést Jeff Sessions, igazságügyi miniszter...
A román kormány és a székely nép legitim képviselői közötti párbeszéd elkezdését követelték petíciójukban pénteken a székely...
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tervezői pályázatot írt ki a ráckevei és a csepeli HÉV fejlesztésére és...
Nyolcvan kisfiú Thaiföldön elkövetett megerőszakolásával és gyermekeket ábrázoló pornográf fényképek készítésével vádolnak egy svájci nyugdíjast, akit még...
Nem befolyásolja a magyar–lengyel szövetséget, hogy Magyarország megszavazta Donald Tusk elnöki tisztségének meghosszabítását az Európai Tanács élén...
Többet nem szerepel a magyar férfi vízilabda-válogatottban az olimpiai és világbajnok Varga Dániel. A 33 éves pólós...
A pénteki lengyel lapok és hírportálok részletesen taglalják Donald Tusknak, az Európai Tanács lengyel elnökének előző napi...
Egy néhány nappal ezelőtti állománygyűlésen Tarr Péter vezérigazgató-helyettes megtiltotta a Hír TV-seknek, hogy a forgatási helyszíneken, sajtótájékoztatókon...
Élő adásban káromkodott, “kiafaszomozott” Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális...
A problémát az okozza, hogy az Európai Unió vezetői gyakran aggódnak, de azután ujjukat sem mozdítják, miközben...
Sneider Tamás hírhedt képviselője a Jobbiknak, súlyos testi sértésért egy banda élén kapott már 8 hónap börtönt....
Jogerősen is bűnös volt szeretője nemi szervének lúggal való szétmarásában B. Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt...
A szegedi folklórban már 2009-ben az hír terjedt el, hogy „nem szabad bemenni alvállalkozóként a Szeviép alá,...
A Videoton labdarúgócsapatának két idegenlégiósa is magyar állampolgársági esküt tett pénteken. A brazil Paulo Vinícius és a...
Zuglóban évről évre súlyos milliókat költ az önkormányzat és a városgazdálkodási vállalat közbeszerzésekkel kapcsolatos külső szakértői feladatokra....
A belize-i rendőrség egy magyar házaspár halála ügyében nyomoz, akiket egy kiégett autóban találtak meg egy autóút...
Netes nőcsábászként festi le, és az online tér Casanovájának nevezi a Daily Mail a berlini karácsonyi merénylőt,...
Politikai hitvallásáról nyilatkozott a józsefvárosi önkormányzati képviselőségért az MSZP támogatásával induló, a Himusz-gyalázásáról és trágár szövegeiről elhíresült...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS