A rossz körülmények közötti sétákért félmillió forint, a silány étkeztetés miatt egymillió, a hajvágással kapcsolatos panasza okán...
Betegesen rettegett lánya lezüllésétől, ezért megerőszakoltatta saját lányát egy pécsi nő. A 13 éves lányt a rokonok...
Charles Michel belga miniszterelnököt tették felelőssé a márciusi brüsszeli robbantásos merényletekért az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet...
A mai elődöntő mindkét csapata kalandos úton jutott el idáig. A walesiek fordulatos meccseket vívtak, hol előnyből...
A Fővárosi Törvényszék július 12-13-14-re kitűzte az első tárgyalási napokat a Quaestor-ügyben, a végzés alapján a jövő...
Nincs már Ligetvédő az egykori Kertem helyére berendezkedő civil főhadiszálláson – tudta meg a PestiSrácok.hu. A gazdástalnul...
Közel másfélmillió forintnyi aprópénzt lopott ki két táskában egy férfi egy kecskeméti játékterem pénzváltójából. A felvételek tanúsága...
Mind az LMP társelnöki, mind országgyűlési képviselői posztjára Hadházy Ákos az egyetlen jelölt . A párt kongresszusa...
Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen – ezt javasolta James Comey, a Szövetségi...
Nem Brüsszel, hanem csak a magyarok dönthetnek arról, kivel akarnak együtt élni – mondta Rogán Antal, a...
Juhász Roland bejelentette, hogy nem lép többet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban. A Videoton védője először Bernd Storck...
Beosztottai és munkatársai mellett Simicska Lajos nagyvállalkozót, a Magyar Nemzet tulajdonosát is lehallgatta Spéder Zoltán, az Index...
Tele van a tököm! – jelentette ki a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) dokumentumfilmjében Andrea Giuliano. A provokátort...
Manuel Valls francia miniszterelnök kedden a nemzetgyűlésben bejelentette, hogy a kormány második olvasatban is szavazás nélkül elfogadottnak...
Benyújtotta fellebbezését a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Hiszékeny Dezső MSZP-s politikus és társa ügyében, akik a vádhatóság...
Minden az eredeti terv szerint halad, és a BKV folytatja tovább a 3-as metró tervezett felújításának előkészítését...
Hunvald György után Nyakó István is újra pozícióhoz jutott a megújuló MSZP-ben: Nyakó lesz a párt kommunikációs...
Felettébb érdekes „randinak” volt szemtanúja a PestiSrácok.hu egyik olvasója, aki tegnap futott bele Spéder Zoltán bankár-médiaoligarchába és...
Ellenszavazat nélkül választotta meg elnöknek az erzsébetvárosi MSZP-s szervezet Hunvald Györgyöt. A VII. kerület egykori polgármestere Devosa...
Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere is érintett lehet majd abban a nyomozásban, amely a város főjegyzőjének ügyében...
A Jobbik támogatja, a DK és az Együtt viszont markánsan ellenzi az államfő által október 2-ra kiírt...
Hillary Clinton a felmérések szerint több százalékponttal vezet Donald Trump előtt a népszerűségi versenyben, azonban kellemetlen hetek...
Október 2-án lesz a migránsok kötelező betelepítéséről rendelkező kvótával kapcsolatos népszavazás – tudatta a Köztársasági Elnöki Hivatal...
Azokat is munkára fogná a kormány, akik mentális, egészségi vagy szociális problémáik miatt eddig nem voltak alkalmasak...
Sok más országhoz képest Magyarországon alacsony a fegyvertartók száma – mondta a Globserver Stratégia- és Védelemkutatás Fejlesztő...
Újra erősödik Szerbia felől a migrációs nyomás, ezért azokat a bevándorlókat, akiket a határtól számított 8 kilométeres...
Egyre több a szexuális erőszak a német strandokon – ez derül ki egy rendőrségi belső levelezésből. A...
A Brexit által kiváltott piaci bizonytalanság miatt hosszabb távon jelentős tőke áramolhat aranyba, az egyik fő menedékeszköznek...
Megjelent az Egészséges Budapest Program előkészítéséről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny hétfői számában: a fővárosi és a...
Szabályellenes a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a dohánytermék-értékesítést terhelő adó, az Európai Bizottság (EB) véleménye szerint az...
A Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizációja Ellen (Pegida) nevű mozgalom 2014-ben alakult. Bár az utóbbi időben csak...
Az Európai Bizottság új intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy megakadályozza a terroristákat a pénzhez jutáshoz Európában –...
Néhány kérdésben kialakulhat orosz-amerikai összefogás Szíria ügyében; ha ez megtörténik, akkor az továbbgyűrűzhet más területekre is –...
A magyar piac tíz százalékát teszik ki az áfacsalással érintett étolajok – írja a Magyar Nemzet piaci...
Vas megye északkeleti részén 14 ezer hektáron volt eddig vadászati joga a Simicska Lajos és üzlettársa Nyerges...
Nőtt a Pallas Athéné alapítványok vagyona, miközben támogatást is adtak pályázatokra – közölték az alapítványok hétfőn az...
A Magyar Kórházszövetség nem támogatja az egészségügyi térségi kancellária-rendszer kialakításáról készített kormány-előterjesztést. A PestiSrácok.hu szerkesztőségének eljuttatott közleményben...
Távozik az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) éléről Nigel Farage – jelentette be a hétfői londoni sajtóértekezletén....
Még a nyári ítélkezési szünet előtt meglehet az a bírósági ítélet, amelyben arról születik döntés, ki értékesítheti...
Jövőre 5,2 milliárd forintot biztosít a központi költségvetés az Erzsébet-táborokra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális...
Molnár Gyula megígérte, hogy nem az újságokon keresztül jelenti be, kit milyen pozícióra javasol majd az MSZP-n...
Egyértelműen rendezi a viszonyokat a vegyes fenntartást megszüntető új rendszer az oktatásban – nyilatkozta az eduline.hu-nak Palkovics László oktatási államtitkár....
Az egyik legnevesebb londoni ügyvédi iroda bevonásával jogi eljárás indult annak megakadályozására, hogy a brit kormány parlamenti...
Négy évvel ezelőtt megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását, ezért a jelenlegi szabályozás alapján a Hortobágyon egy...
A tűzszerészek ismerték azt a 250 kilogrammos, szovjet gyártmányú repeszromboló bombatípust, amely pénteken felrobbant a Hortobágyon, sőt...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS