Az igazságügyi minisztérium kiadott egy törvénytervezetet az embertelen körülmények közt fogva tartott magyar rabok kártalanításáról. A lépésre...
Jelenleg is hidegháború zajlik, amelybe az USA a NATO-n keresztül Európát is belerángatta a gazdasági szankciókkal az...
A muszlim országokból érkező menedékkérők és migránsok kitiltását, és az Európai Unió elhagyását sürgette pénteken közzétett választási...
Németországban a ZDF országos köztelevízió Angela Merkel kancellár és a V4 kormányfőinek varsói találkozójával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal,...
A visegrádi országok már a második csúcstalálkozójukat tartják a Brexitről döntő, június 23-i brit népszavazás óta. A...
„Tartottam az ujjam az enter fölött, hogy ne, Zsolt, ne nyomd meg, aztán csak győzött a kisördög....
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki kedden Budapesten...
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát péntek reggel a főként kurdok lakta, délkelet-törökországi Cizre városban, a készenléti rendőrség...
Az MSZP nem támogatja majd Országgyűlésben a Közigazgatási Bíróság létrehozását, és a törvényjavaslatról összehívott ötpárti egyeztetésen sem...
Élesen bírálta Angela Merkel német kancellár menekültügyi politikáját Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter egy pénteki lapinterjúban....
A Brexit utáni unióban nagyobb szerephez juthatnak a visegrádi négyek az EU-n belül – mondta Lagzi Gábor...
Meg kell erősíteni a magyar-szerb határzárat, ezért egy újabb kerítéssor létesül a határszakaszon a legmodernebb technikai eszközökkel...
Jelentős összeggel támogatja a kormány azokat a diákokat, akik a szakiskolákban, szakgimnáziumokban hiányszakmát tanulnak – az erről...
A munkaerőhiány miatt országszerte egyre nehezebb biztosítani a háziorvosi ügyeleti rendszert. Leginkább az alacsony óradíjak miatt nem...
Bírósági döntés született arról, hogy Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt újonnan előkerült elektronikus leveleit szeptember 13-ig...
Megszüntette a bíróság a tescós rablóként elhíresült, de a 2005-ös budaörsi támadásért jogerősen mindmáig el nem ítélt...
A Magyar Narancs beszámolója szerint egy fehér szuperjachton utazgatott feleségével az Adriai-tengeren Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, akit...
Az Index.hu most, hogy Dobolyi Alexandra MSZP-s politikusból az Orbán-kormány nagykövete lesz, összeszedte azokat a közéleti szereplőket, akik ellenzékiként...
Kereken tíz éve húzódik a 2006-ban megvert diáklány, Malina Hedvig ügye, és valószínűleg nagyon kevesen tudják követni,...
A kormány továbbra is kiemelt ágazatként, nemzeti ügyként tekint a sportra – mondta el Lázár János Miniszterelnökséget...
Díszfal omlott egy emberre csütörtök délután Budapesten – közölte csütörtökön délután a katasztrófavédelem sajtóügyelete. A tájékoztatás szerint...
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a népszavazás a demokrácia egyik legfontosabb intézménye, amit a...
Norvégia egy kaput és kétszáz méter hosszú kerítést telepít Oroszországgal közös határán a bevándorlók magas száma miatt...
A 23 éves férfi a nyolcadik kerületi Diószegi Sámuel utcától menekült a rendőrök elől egészen a budai...
Nem kérhető számon sem Orbán Viktoron, sem Lázár Jánoson Bayer Zsolt minden publicisztikája – mondta Miniszterelnökséget vezető...
Várhatóan Dobolyi Alexandra volt MSZP-s európai parlamenti képviselő lesz hazánk moldovai nagykövete, legalábbis ez derül ki a...
Eredetileg franciaországi vagy hollandiai merényletet terveztek a márciusban Brüsszelben öngyilkos robbantásokat elkövető el-Bakraoui fivérek, az idő szorításában...
Terjedelmes esszét írt a Heti Válasz kérdéseire válaszul Szőcs Géza, a miniszterelnök kulturális főtanácsadója. Szőcs, aki korábban kulturális...
A Beatrice frontembere több téma kapcsán is címlapokra került az elmúlt hetekben, az mno.hu interjújában most Nagy Feró...
Közigazgatási bíróságra küldené az igazságügyi tárcának készített új tervezet a politikának fontos ügyeket, így például a hatósági...
Az október 2-i kvótanépszavazás menekültellenes és gyűlöletkeltő, akárcsak a hozzá kapcsolódó kampány. Ráadásul álságos is, mert a...
A köztársasági elnöknek van meg az a lehetősége, hogy mérlegelje, a saját értékrendjébe belefér-e egy tisztán politikai...
Az író a Népszabadságban azt mondja, 2006. március 15-én kapta a kitüntetést, de szívesen lemond róla, méghozzá...
Több mint 247-re nőtt a halálos áldozatok száma a szerda hajnali olaszországi földrengés után – írta a BBC....
Az elmúlt időszakban végrehajtott törökországi merényletek miatt a török kormánynak fel kellett lépnie az Iszlám Állam ellenében,...
Megadta magát a rendőrségnek Aram Petroszjan csődbe ment üzletember, aki szerda este a Citibank egyik fiókjának felrobbantásával...
Az amerikai hadiipar óriáscégei, amelyek adományaikkal hagyományosan a republikánusokat támogatják, az idén megtörték a hagyományt és többségükben...
A Citibank egyik fiókjának felrobbantásával fenyegetőzik egy férfi Moszkva belvárosában. A helyszínen készült videófelvételeken látható, hogy a...
Moszkvát a Szíriában elkezdett török hadművelettel kapcsolatban mély aggodalommal tölti el a kurdok és az arabok közötti...
Kövér László szerint Szerbia után Románia is felismerheti, hogy számára az erdélyi magyarság nem veszélyforrás, hanem erőtartalék,...
Megpróbált kirabolni egy XXI. kerületi postát egy férfi szerda délután – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az...
Azzal, hogy a DK-s Niedermüller megvált tőle, értékesebb lett a kitüntetés a publicista szerint. Eddig is lehetett...
A Richter-skála szerinti 6,1-es erősségű földrengés rázta meg Olaszország középső részét, epicentruma a Lazio régióbeli Accumoli közelében...
Szerda délután a Terror Házában bemutatták a sajtónak az 1956-os emlékévhez kapcsolódó, “Egy szabad országért” című dal...
Magyarország száz százalékig megvédi határait, akkor is, ha Ankara beváltja fenyegetését, és migránsok tömegeit indítja el az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS