Nem volt sem takarító, sem konyhai személyzet, nem fűtötték az ebédlőt, ruhaszárító helyiségnek használták a közösségi szobát,...
Ellentétes az emberi természettel az alapjövedelem – fejtette ki Kósa Lajos a Fidesz frakcióvezetője a TV2 műsorában....
Az előzetes beharangozásnak megfelelően a gazdaság volt a megbeszélések központjában. Néhány globális témát is érintettek, mint az...
Vádat emeltek a soltvadkerti takarékszövetkezet egyes vezetői és ügyintézői ellen. Közel 20 milliárdos nagyságrendű hűtlen kezelést kér rajtuk...
Titkosszolgálati jelentések bizonyítják Soros György magyarországi befolyását – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Atv.hu-val, kijelentve...
A kormány az inkluzív, befogadó oktatásban hisz, célja az, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek együtt tanuljanak a...
Bár a felek a szerződést még nem írták alá, az ügyvédek jelenleg is tárgyalnak a részletekről. A...
Újabb, a Margitszigeten elkövetett nemi erőszak miatt figyelhettünk fel az uszodák világára. Viszont „megszólalt” Gyárfás Tamás az...
Tavaly egy kisvárosnyi gyerek eltűnését jelentették a rendőrségnek – hívta fel a figyelmet az eltűnt gyermekek világnapjához...
A magyar válogatott és a szurkolók biztonsága érdekében a Terrorelhárítási Központ (TEK) szakembere is jelen lesz a...
Egy harmincas évei végén járó nő újabb uszodai erőszakról szóló történettel állt a nyilvánosság elé, amelyet az...
Elsősorban környezetvédelmi kérdésekről tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel kedden Londonban Áder János köztársasági elnök. Cameron a Downing...
Törökország nem tesz további lépéseket a migránsválság kezeléséről az Európai Unióval (EU) kötött megállapodás végrehajtása érdekében, amíg...
Jelentősen csökkent a két éven túli ügyek száma az utóbbi négy évben a bíróságokon, a magyar igazságszolgáltatás...
Valami készül a Gyurcsány-párt háza táján az Őszödi beszéd tízedik évfordulójára – legalábbis ezt sejtetik a bukott...
Nem lehet majd alkoholt kapni az Anglia-Wales Eb-meccs napján Lens belvárosában, mert a szervezők attól tartanak, hogy...
Nagy port kavart hétfői cikkünk, amelyben a halálra éheztetett gyöngyösi kislány családjának esetével foglalkozó terapeuta nyilatkozott a...
Polt Péter legfőbb ügyésznek nincs oka lemondani amiatt, hogy a felesége az MNB vezetőségében és két Pallas...
“Illúzió” azt gondolni, hogy a menekültek jelentette problémát ki lehet iktatni azáltal, hogy az államot egy vezérelvű...
Lefordították azt a csaknem hatezer oldalas irathalmazt, amelyet tavaly novemberben küldött az osztrák hatóság az ausztriai halálkamion...
Jogerősen 19 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy 1995-ben több...
A betelepítési kvótáról szóló népszavazást elrendelő parlamenti határozat ellen érkezett indítvány az Alkotmánybírósághoz (Ab). A testület soron...
Szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek pártja által támogatott független államfőjelölt 50,35 százalékkal nyerte meg...
Fellebbezett Orbán Viktor miniszterelnök abban a perben, amelyet Gyurcsány Ferenc volt kormányfő cége indított ellene – írja...
Az egyiptomi törvényszéki orvosszakértők azt állítják, egyértelműen robbanás vezetett a Földközi-tengerbe csapódott utasszállító katasztrófájához. A következtetést az...
Kényelmes, egyszerű, pontos és gyors. Ezek a tulajdonságok jellemzik az Erzsébet-utalvány Plusz elektronikus kártyát, amely egyesíti a béren...
Bekéretheti és meghallgathatja az egykori döntéshozókat, tisztviselőket az Alstom-ügyet vizsgáló három plusz egy fős ideiglenes fővárosi vizsgálóbizottság...
Rendkívüli vizsgálatot rendel el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az összes magyarországi kalandparkban a csillebérci létesítményben történt vasárnapi...
A csak városőrségként emlegetett csoport 1989-ben alakult meg Szegeden, amely ellen 2015-ben indult a felszámolás. A szervezet...
A Demokratikus Koalíció (DK) örömmel nyugtázza, hogy „a kirekesztő, Európa-ellenes” Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjét legyőzve a zöldpárti Alexander...
Kedden reggel 6 órakor a görög hatóságok megkezdték a görög-macedón határon fekvő idomeni tábor kiürítését – írja...
Az ország háromnegyedére figyelmeztetés van érvényben heves esőzések veszélye miatt. Az érintett területeken az intenzív záporokból, zivatarokból...
A németek többsége helyesnek tartaná, ha pénzügyi szankció sújtaná a menekültek befogadásától elzárkózó európai uniós tagországokat –...
A Jobbik a végül alulmaradt jelöltnek reagált, az LMP Európa reményének nevezte az ausztriai elnökválasztás eredményét, míg...
Egy kamionnyi aláírással és egy 300 méteres levéllel nyomatékosítja alkotmánymódosító szándékát a Koalíció a családért – írja...
A kisposták bezárásáról és a Magyar Posta Spéder Zoltán baloldali médiavállalkozó körei javára folyó lappangó privatizációjáról intézett...
Simicska Lajos nem bízta a véletlenre: a PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy a Class FM-nél bejelentett hangzatos tulajdonosváltás nem...
Magyarország támogatja az uniós külügyminiszterek által tárgyalt, a migrációs válság megoldására megfogalmazott uniós zárónyilatkozatot, mert valamennyi magyar...
A kötelező betelepítés elfogadhatatlan, a betelepítésnek csak önkéntes alapon lehet helye, a tervezett pénzbeli szankcionálás pedig nem...
Idei második tanácsülését tartotta, ezúttal Bukarestben az Európai Néppárt ifjúsági szervezete, a YEPP. A május 19-22. között...
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a 22 éves budapesti férfit, aki a megalapozott...
A közel 700 ezer levélben leadott szavazat összeszámolása után Alexander Van der Bellen, a Zöldek által is...
Ítéletet született hétfőn a Népszabadság volt főszerkesztőjének ügyében, akit azzal vádolnak, hogy tavaly tavasszal halálos balesetet okozott...
Font Sándor egyéni költségvetési módosító javaslata nem a minimálbér-emelésről, hanem a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának támogatásáról szól –...
A Fidesz szerint Tóbiás József szánalmas politikai kampányt folytat az MSZP elnöki székéért, ami “kicsúszhat alóla”. Az...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS