Az olasz maffia támogatása miatt elrendelte egy magyar ügyvédnő ideiglenes átadási letartóztatását a Fővárosi Törvényszék – tájékoztatta...
Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára pénteki Facebook-bejegyzésében utalást tett arra, hogy Ukrajna...
A Fehér Háznak módjában állna a konfliktus lezárására utasítania Kijevet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml...
Tízmillió forintos kárt okoztak azok a munkások, akik megrongálták az Agrárminisztérium épületén elhelyezett ’56-os emlékművet. A Véres...
Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában elhangzott, hogy idén Magyarország a háború és a szankciók miatt 3674 milliárd...
Egy finn bíróság pénteken kimondta, hogy az ország legnagyobb napilapjának két oknyomozó újságírója bűnös titkos védelmi hírszerzési...
A német kormány megpróbálja ellehetetleníteni a paksi bővítést, amire Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy reagált: felháborító...
Szellemi honvédőnk ismét igazolta, hogy nemzeti többségünk lelkének, szívének képviselője a világban. Az ENSZ-ben elmondott beszéde nemcsak...
A szörnyű veszteség egész Európáé, az egész világé. A magyar zsidóságot ért veszteség pedig az egész nemzet...
Az Európai Labdarúgó Szövetség FARE (Football Against Racism in Europe) nevű diszkriminációellenes csoportja gyakorlatilag önkéntes munkásőrök szervezete;...
Ha Orbán Viktor miniszterelnök egyetlenegy lépéssel is közelebb viszi Magyarországot ahhoz, hogy az uniós tagságunk megszűnjön, “milliónyian...
Somogy után Jászberénybe vitték a szolgálati drónt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai. Ahogy korábban Siófok környékén, úgy...
Párizs főpolgármestere úgy véli, az oroszoknak joguk van a 2024-es olimpián indulni. Anne Hidalgo a L’Équipe című...
„A Budapesti Rendőr-főkapitányság vesztegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelynek keretében vizsgálja a sajtóban közzétett hangfelvétel...
Magyarország számára hatalmas lehetőséget jelent a Türk Befektetési Alap; ez nagyban hozzájárulhat a résztvevő országok közötti gazdasági...
Az Európai Unió 27 tagállamából mindössze 9 országban értett egyet a válaszadók több mint fele azzal az...
Ötven kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök hétfőn Budapesten egy II. kerületi garázsban, és kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe...
Amíg Ukrajnában háború van, addig orosz és fehérorosz sportolók nem vehetnek részt nemzetközi versenyeken – szögezte le...
Sajnálom, hogy a Telex a minisztériumból ellopott dokumentumokkal házalóktól szerzi be az információit, noha én mindig, minden...
Oroszország “új fejezetet” nyitott az Ukrajna elleni háborújában azzal, hogy “válogatás nélkül hajt végre támadásokat a polgári...
Egy biztonsági őr meghalt, ketten megsebesültek pénteken Azerbajdzsán teheráni nagykövetségénél, miután egy ismeretlen fegyveres tüzet nyitott az...
Bill Gates az ausztrál Lowy Institute agytröszt vendége volt a napokban, ahol többek között kérdezték a koronavírus-járványról,...
Rod Dreher a The American Conservative véleménycikkében az LMBTQ-jogokkal és a genderidentitással való visszaélésekről értekezett. Úgy véli,...
Az iszlámellenességgel szembeni küzdelemre szakosodott tanácsadót nevezett ki a kormány Kanadában, ahol az elmúlt években több támadás...
A brüsszeli szankciókról, a nemzeti konzultációról, a háború következményeiről és a gazdasági kilátásokról is kérdezték Orbán Viktort...
Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak emlékére, hogy...
Az építőanyagok piacán hozott piactorzító intézkedések miatt az Európai Bizottság (EB) pert indít Magyarország ellen, mivel az...
Utak felújításáról és két új körforgalom építéséről döntött csütörtöki ülésén a Szombathelyi Közgyűlés, továbbá határozatba foglalták, hogy...
Mintegy 500 pályamunka érkezett a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett nemzetközi műfordítói pályázatra – közölte...
“Már értesítettük az ipart, mert Zaragozában egy sor Leopard 2A4-es van, amelyek már jó ideje üzemképtelenek” –...
Ettől az évtől már a streaming-szolgáltatók médiatartalmait is el kell látni a televíziós műsorokéhoz hasonló korhatár-besorolással –...
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke szerint könnyen súlyos következményekkel járhat, ha a szurkolók a válogatott...
Oroszország 55 rakétát lőtt ki Ukrajnára, ebből a légvédelem 47-et semmisített meg, három H–59-es rakéta pedig nem...
Magyarország és a magyar nép máris nagy árat fizetett az ukrajnai háborúért, a nagyhatalmaknak ezért a konfliktus...
A “sorosozás” nem antiszemitizmus – jelentette ki Jair Netanjáhú kolumnista, rádiós műsorvezető, izraeli politikai influenszer a Mathias...
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban kötetlen beszélgetésen fogadta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi médiakonferenciájának...
Magyar–román közös kezdeményezésre az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének monitoring bizottsága egyhangúlag döntött arról, hogy felkéri az...
Meghallgatta a Szenátus 2023. január 26-i ülésén dr. Kellermayer Miklós és dr. Merkely Béla professzorok programbeszédét, akik...
Meghaladta a kétmilliárd forintot és ezzel újabb mérföldkövet ért el az Avatar: A víz útja című sci-fi...
Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma csütörtökön újabb szankciókkal sújtotta az ukrajnai harcokban is jelentős szerepet vállaló, jelentős nemzetközi...
Lázadhatunk a tiltás ellen, de ezzel csak a magyar labdarúgásnak és a magyar csapatoknak ártanánk – mondta...
Katonai tiszteletadással elbúcsúztatták a hősi halott Baumann Péter főhadnagyot: díszsortűzzel és a járőrautók szirénaszavával kísérték ma a...
Veszélyesnek tartja az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) új vezetőjének nyilatkozatát a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, szerinte...
Jó hír a gyermeket nevelő családoknak: február 1-től 17,5 százalékra emeljük a Babakötvény éves kamatát – jelentette...
Késsel lábon szúrta a vele szemben intézkedő rendőrt egy 16 éves fiú szerda este egy Fejér vármegyei...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS