Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) oldalán jelent meg, miszerint a magyar állam még a tavasz folyamán összesen egymilliárd...
Bár Orbán Viktor szerdán még Bukarestben tárgyalt a román miniszterelnökkel, és úgy volt, hogy onnan utazik tovább...
A magyar miniszterelnök békemissziójára válaszul a háborúpárti brüsszeli bürokraták politikai háborúskodást indítottak Magyarország ellen- erről írt a...
Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12...
Hatalmas lyukak tátongnak a védelmi rendszeren, több százezer katona kellene egy estleges támadás megállításához – állapította meg...
Az izraeli hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy kimentette a palesztinok lakta Gázai övezetből öt halott túsz holttestét. Az...
Hollandia és Dánia a nyár végéig 14 felújított Leopard 2A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának – jelentette be...
A német férfi kedden egy konyhakéssel támadt két férfira. Nyakon és a felsőtestükön szúrta meg őket. A...
Kilenc magyar konzul teljesít szolgálatot az olimpia ideje alatt Franciaországban, akik így, szükség esetén, a helyszínen nyújthatnak...
Egy motorvonat és egy személykocsi karambolozott a vasúti átjáróban. Az autóban ketten ültek, a vonat kétfős személyzettel...
Radnai Márk az RTL-nek adott interjújában elárulta, már április 10. óta ő a Tisza Párt alelnöke, a...
Elsüllyedt egy Fülöp-szigeteki zászló alatt közlekedő, 1,4 millió liter olajat szállító tartályhajó Manila partjainál csütörtökön – közölték...
Mint lapunk is beszámolt róla, szerdán a Köln–Bonn nemzetközi repülőtér kifutójához ragasztotta magát öt klímaaktivista. Csütörtök reggel...
Bejnamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán a kongresszusban tartott beszédében kirohanást intézett a gázai háború ellen tiltakozók ellen,...
Kisebb tűz volt csütörtök reggel a budapesti Campona bevásárlóközpontban, az épületet kiürítették. A katasztrófavédelem azt közölte az...
Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke kedden elkötelezte magát, hogy vitázni fog Kamala Harris alelnökkel –...
Az ukrán-magyar határszakaszon 6280-an léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6637-en nyilatkoztak úgy,...
Többeket letartóztattak Washingtonban az Izrael-ellenes, palesztinpárti tüntetők közül, akik emlékműveket rongáltak meg és amerikai zászlót égettek szerdán...
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében. Úgy...
Oroszország rakéta- és dróntámadást hajtott végre Harkiv városa és egy közeli település ellen – ismertette szerdán Ihor...
Még július közepén egy 60 éves férfi telefonos beszélgetést folytatott „egy cég befektetési tanácsadójával”. A beszélgetést követően,...
A Donald Trump kampánygyűlésén merényletet elkövető férfi tettét megelőzően a John F. Kennedy néhai elnök elleni gyilkosság...
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek...
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök, lépéseket helyezett kilátásba az Ukrajna által megszakított Lukoil-olajszállítások miatt. A pozsonyi ellenzék...
Oroszországnak előbb be kell fejeznie az ukrajnai háborút, ha el akarja kerülni nagy hatótávolságú amerikai rakéták németországi...
Hatalmas frusztrációt okoz a magyar békemisszió Európa-szerte, ennek az oka egyrészt az, hogy az európai politikusok irigykednek...
Vasárnapra virradó éjszaka a hágai belváros egyik legnagyobb főterén agyonvertek egy fiatal szomáliai menedékkérőt; a rendőrség nyolc...
A törökországi Bodrumban őrizetbe vették a Moszkvában gépkocsiba rejtett pokolgéppel elkövetett merénylet gyanúsítottját – közölte szerdán Ali...
Az iráni rendőrfőkapitány helyettese szerdán megerősítette, hogy továbbra is komoly büntetésekre számíthatnak azok a nők, akik nem...
Mintegy 1200 turistát menekítettek ki szerdán Olaszországban egy kempingből és egy üdülőfaluból elővigyázatosságból a San Felice-öböl környékén...
Legördült a zalaegerszegi gyártósorról a Magyar Honvédség első magyarországi gyártású Lynx KF-41 gyalogsági harcjárműve – jelentette be...
Az Egyesült Királyság szabályozó hatósága, az Ofcom 877 millió forintos bírságot szabott ki a TikTok-ra, ami azt...
Vang Ji kínai külügyminiszter szerdán Dmitro Kuleba ukrán kollégájával folytatott megbeszélésén hangsúlyozta Peking elkötelezettségét az orosz-ukrán konfliktus...
Elina Valtonen finn külügyminiszter szerint érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mi értelme van Magyarország európai uniós tagságának,...
Felháborító és szégyenteljes tettével Agócs Tibor Róbert méltatlanná vált és mint mára világossá vált, mindig is méltatlan...
A jogállamisági jelentés napjainkra pénzügyi zsarolási eszközzé vált – mondta az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója...
Magyarország és Románia közlekedési megállapodást írt alá, amelynek értelmében megkezdik a Szeged és Temesvár közötti vasútvonal építésének...
Hollandiában a menedékkérők elhelyezésének költségei tavaly mintegy 70 százalékkal nőttek, az állam összesen 2,7 millió eurót fordított...
Bulgária újabb baráti gesztusként segítséget ajánlott Magyarországnak azon nehézségek kezelésében, amelyek az orosz Lukoilra vonatkozó ukrajnai kőolajszállítási...
A Köln–Bonn nemzetközi repülőtér kifutójához ragasztotta magát öt klímaaktivista. A Last Generation szervezet azt akarja elérni, hogy...
Az ukrajnai háború megmutatta, hogy jól működő, önmagát minden időben és helyzetben ellátni képes hadiiparra minden országnak...
Magyarország 78 milliárd forintos fizetési felszólítást kapott Brüsszelből, a kormánynak 45 napon belül ki kell fizetnie a...
A józan ész azt diktálná, hogyha a világ egyik legerősebb atomhatalma visel háborút ellened, akkor mindenki máshoz...
Három hónappal, november elejéig meghosszabbította a hadiállapotot és a mozgósítást kedden az ukrán parlament. A Volodimir Zelenszkij...
Ha békét akarsz, nem kapsz olajat – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS