Megbírságolhatják a bankokat a végtörlesztés akadályozása miatt – írta mai számában a Népszabadság. Mint írták, a Gazdasági Versenyhivatal...
Alvilági figurák estek egymásnak a Fenyő János elleni gyilkossági ügy csütörtöki tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken – olvasható...
A Magyar Nemzet cikket közölt csütörtökön arról, hogy már jóval a rajtaütés előtt gyanús alakok jelentek meg...
A Sólyom bevásárolta magát a Sales One-ba, amelynek egyik tulajdonosa előzetes letartóztatásban van áfacsalás gyanúja miatt, ügyvezetője...
A bankok végtörlesztési kartellezésével kapcsolatos tárgyalás első napján kiderült, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a bankok összebeszélését...
A zuglói polgármester szerint megrendezett beszélgetésben vádolta meg az által leváltott alpolgármester és egy sértett vállalkozó azzal,...
A hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek,...
Portik Tamás szívességből ölette meg Jozef Roháccal az ismert médiavállalkozót, Fenyő Jánost, hogy ezzel a NapTv tulajdonosának,...
A magyar közfoglalkoztatás rendszere megoldást kínálhat a világ számos országa számára is a szociális feszültségek csökkentésére, miután...
Közel kétszáz doboz és kétezer ampulla hamis gyógyszerkészítményt találtak a pénzügyőrök Röszkén a határátkelőhelyen egy autóbuszon –...
Az ötödrendű vádlott, Majoros Zoltán nyugalmazott rendőr ezredes, az egykori Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egyik volt műveletirányítója,...
Pető semmiről semmit nem tud – írta mai számában a Magyar Nemzet. Haraszti Gyula cikke szerint Pető...
Újabb három embert hallgatott meg kedden az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága – jelentette be a...
A szombathelyi MSZP-SZTKE frakció állítja, drogfüggő az egyik helyi kormánypárti városatya. 48 órát adtak neki, hogy lemondjon...
Az EU-s jog szerint a tagállamok elfogadják egymás ítéleteit, ez alapján pedig Írországban is végre kellene hajtani...
Nagyjából tíz előtt öt perccel ment be egy farmernadrágos, kapucnis pulcsit viselő férfi a Kálvin téri K&H...
Egy volt állami alkalmazott tanúvallomása alapján titkosszolgálati dokumentumokat kéretett be az ügyészség a Fenyő-gyilkosság ügyében. A Blikk...
Vissza kell fizetnie Burkáéknak a rekordkártérítést, ha kiderül, mégis gyilkoltak. A tanúk – köztük akad olyan is,...
Az ügyész részben letöltendő, részben felfüggesztett szabadságvesztést, Hunvald György, Gál György és egyik vádlott-társuk védői pedig felmentést...
A magyarországi kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a prevenció, az ártalomcsökkentés és az oktatási intézményekben folyó felvilágosító kampányok hatékonyabbá tétele...
Nem csak a fogadóirodákat, egymást is lehúzták a bundázó REAC-játékosok a vádirat szerint. A Hír TV Stopper...
Az ombudsman szerint a jogbiztonság és az érintettek tisztességes eljáráshoz való joga szempontjából több visszás elemet tartalmaz...
Az adósság 66-80 százalékát is elengedheti a devizahiteleseknek némelyik bank – írja azazenpenzem.hu. A pénzügyi portál ezt egy...
A hat emberéletet követelő, romák elleni gyilkosságsorozat első fokon ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt vádlottjai nemcsak 2008-ban,...
Alapjaiban változtatja meg az elítéltek életét a hamarosan a Parlament elé kerülő új büntetés-végrehajtási kódex, amely leginkább...
A bajai időközi önkormányzati választást vasárnap a Fidesz jelöltje nyerte. A politikai szempontból fontosnak tűnő megmérettetést országos...
Minden hat hónapnál régebben munkát kereső harminc év alatti fiatalnak garantált munkahelyet, vagy biztos elhelyezkedést jelentő képzést...
Rendkívül nagy a fluktuáció, fiatalok és tapasztalatlanok a rendőrök, vidéken ráadásul a technikai felszereltség állapota is nehezíti...
Rögtön két szatírt is elfogott a rendőrség. Közlésük szerint elfogtak két magamutogató férfit vasárnap reggel a fővárosban,...
Ha a hitelkonszolidációhoz a kereskedelmi bankok a nemzetközi pénzpiacról próbálnának devizát szerezni, a forint beszakadhat. A Magyar...
Az MSZP-választmány elfogadta az Együtt-PM-mel kötött megállapodást – írta az Origo. Döntöttek arról is, hogy a szocialista...
Megbecsülni is nehéz, hány munkavállaló sorsa lett bizonytalan Heves megyében a szeptember elején leleplezett, cégtemetőként funkcionált bűnszervezet...
Nem vonják felelősségre azokat az ügyészeket és bírákat, akik hamis rendőri jelentések alapján vádoltak meg, illetve ítéltek...
Csalás miatt jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki éveken át...
A kormánnyal folytatott tárgyalások során Erdő Péter bíboros kifejezetten ellenezte, hogy államilag elismert legyen az egyházi esküvő....
Már a romagyilkosságok kezdetén kivonta magát a katonai szolgálat alól Csontos István (képünkön), a bűncselekmény-sorozat miatt első...
“Tegnap egy jobboldali blogon olyan információk láttak napvilágot egy komáromi vállalkozóval, önkormányzati képviselővel és civil közéleti személyiséggel...
A Fidesz szóvivője szerint a bukott baloldal bűnözőkkel készül a választásra, Bajnai Gordonéknak ugyanis a maffiózómúlt sem...
A volt fideszes képviselő április végén verte meg az élettársát, akkor azt mondta, nem tudja, mi történt,...
Horvát lapértesülés szerint szeptember 25-re kihallgatásra idézte Hernádi Zsoltot a horvát ügyészség alá tartozó korrupció és szervezett...
Bizonyítottság hiányában felmentette az édesanyja meggyilkolásával vádolt Schönstein Sándort csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla Ficsór Gabriella vezette büntetőtanácsa,...
Törvénysértő az Országos Választási Bizottság (OVB) határozata az eutanáziáról szóló népi kezdeményezés hitelesítéséről – közölte a Kúria...
Nincs kizárva, hogy az MSZP-vel sikertelenül zárult egyeztetések után a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) együttműködési...
Dzsudzsák Balázs a Nemzeti Sportnak elmondta, nagyon sajnálja keddi nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, az Észtország elleni világbajnoki...
Peren kívül megegyeztek a rendőrséggel az izsáki rendőrőrsön áprilisban agyonvert férfi, Bara József hozzátartozói – írta mai...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS