Kisbandi, azaz Lakatos András, valamint Portik Tamás féltékenysége miatt kellett meghalnia Prisztás Józsefnek – legalábbis ez derült...
Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is...
Köztársasági elnöki kegyelmi kérvényt nyújtott be a kecskeméti maffiaperben 2007-ben 12 évre elítélt bűnbánó maffiózó, Radnai László...
Százezreket taszított kezelhetetlen devizaadósságba a Gyurcsány-kormány, majd, hogy tisztára moshassa a kezeit, paktumot kötött a magyarországi bankokkal...
Páros interjút közölt mai számában a Magyar Nemzet az első Orbán-kormány titokminiszterével, Demeter Ervinnel és a Gyurcsány-kormány...
A Budapest–Bamako-rali állandó motoros résztvevőjét, M. Andrást és feleségét támadták meg símaszkos rablók péntekre virradóra balatonlellei családi...
Átfogó ügyészségi vizsgálatot sürget az MSZP, miután a Hvg.hu megírta: egy birtokában lévő hangfelvétel (amelyet eddig az...
Bár megtalálta a rendőrség a balatonlellei rablók által menekülésre használt Alfa 145 típusú személygépkocsit, az elkövetők kilétéről...
Az első napok tagadása után a Fidesz pénteken már lényegében elismeri, hogy Szekszárdon volt egyeztetés a trafikpályázatokról,...
Senki nem bocsátotta el Bencsik Barnabást; a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) eddigi igazgatójának lejárt...
Kocsis Máté nem szívesen venné fel a kesztyűt Szabó Gáborral, a Józsefvárosi Városüzemeltetési Szolgálat egykori vezetőjével szemben,...
Három hetük maradt a devizahiteleseknek, hogy belépjenek az árfolyamgát-konstrukcióba. Egyelőre a jogosultak harmada élt a lehetőséggel –...
Óriási a dugó több budapesti hídon és a főváros bevezető útjain, a rendőrségnél országos készültséget rendeltek el,...
Az adatvédelmi hatóság hárommillió forintos bírságot szabott ki a Portik család érdekeltségébe tartozó Generál Média Publishing Kft.-re,...
A magyar népesség 47 százaléka él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben az EU 2020 stratégia által definiált mutatószám...
Nem ősszel, hanem már akár a jövő hónap elején elsőfokú ítéletet hirdethet a Debreceni Törvényszék az úgynevezett...
Közadatigénylésben kérte ki az atlatszo.hu a “Magyarország jobban teljesít”-kampány részletezését. Kiderült: bruttó 256,7 millióba került, ebből 108...
Összesen 27 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélték azt a kilenc sajóbábonyi romát, akiket közösség tagja elleni erőszakkal...
Megdöbbentő eredményt hozott a pénzügyőrség szlovák−magyar határ menti utakon szervezett ellenőrzés-sorozata: minden negyedik, az országba belépő kamion...
A múlt héten, kivételesen sürgős eljárás során elfogadott módosításokat számos civil szervezet és politikus bírálta, mivel véleményük...
A Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó plakátcég, a Publimont tavaly 1,8 milliárd forint nyereséget termelt....
Az egyik legnagyobb szocialista fellegvárnak számító Ajka volt MSZP-s képviselője, Mrena József úgy döntött, kipakol a PestiSrácok.hu...
Kétszázötvenezer forintos bírságot szabott ki a Magyar Hírlapban és internetes kiadásában megjelent, Bayer Zsolt “Ki ne legyen?”...
A szúrópróbaszerű ellenőrzés alapján megegyezik a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozóit rögzítő hangfelvétel a megbeszélésekről szóló...
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a Philip Morris dohányipari multi állhat a dohánybolti koncessziók kiosztása körüli botrány...
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai és szakértői szerda délelőtt 10 órakor hallgatják meg a Portik-Laborc találkozókról készült...
Vádat emeltek a moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének eladásával összefüggésben A Központi Nyomozó Főügyészség az egykori moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének...
Kényszerszünet a NABI-nál: a sonline.hu információja szerint leáll a termelés a kaposvári buszgyárban. A cégnél, ahol huzamos...
A pénzügyi célok elérése miatt növekvő személyes nyomás nehezedik az itthoni és a régióban jelen lévő cégek...
A kormány rejtett erőforrásként, nem pedig problémaként tekint a cigányságra – mondta a miniszterelnök kedden a Cigányügyi...
Börtönben marad a külföldieket fogva tartó night-clubos nő, aki társaival jogtalanul tartott vissza öt külföldit, akik nem...
Két energiaszolgáltatót bírságoltak meg a számlák formai hiányosságai miatt, de a jövő héten további cégek ellen is...
Magyarország “különleges fejlődésen megy keresztül”, az alkotmányban ezért egy sor átmeneti rendelkezést hoztak. Az Alkotmánybíróságnak kimagasló pozíciót...
Egy kanadai nyugdíjalaphoz kerül a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, pontosabban az azt tulajdonló cég 49,99 százaléka....
Elfajult egy ingatlan tulajdonosa és bérlője közötti vita Óbudán – olvasható a Hvg.hu tudósításában. A bérlő, az...
“Ő is liberális. És Te?” – ezzel a felirattal, és többek között Bill Clinton, Bibó István, Barack...
A követeléskezeléssel vagy a faktoringgal szemben kevéssé ügyfélbarát a magyarországi végrehajtás, ráadásul a költségei is magasak nemzetközi...
Szinte kivétel nélkül mindegyik ágazatot érinti a feketemunka burjánzása a fodrászattól kezdve a villanyszerelésen át a kőművességig...
Erősebb rendőrséget és a helyi tömegközlekedés fejlesztésének támogatását ígérte Pécsnek Orbán Viktor miniszterelnök az Új Dunántúli Naplónak...
A Médiatanács várhatóan a jövő heti ülésén zárja le a Magyar Hírlap ellen Bayer Zsoltnak a cigányokkal...
A Mol-csoportba tartozó cégek vezető testületeiben kapják a legtöbb tiszteletdíjat a tagok. Fizetésük nem sokkal marad el...
Az országgyűlés honlapján olvasható Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának tavaly novemberi , a nemzetbiztonsági bizottság...
Szexuális töltetű képeken szerepelt az Adj gázt! nevű fővárosi motoros felvonulást is szervező Nemzeti Érzelmű Motorosok vezetője,...
A védőügyvéd cáfolta, hogy fénnyel akarták volna etetni Benjamint, az Agárdon éhen halt másfél éves kisfiút szülei,...
Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke kezdeményezi, hogy a testület tagjai meghallgathassák a Portik–Laborc-találkozó eredeti hangfelvételeit...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS