Eljött az ítélet órája, a Fővárosi Törvényszéken bűnösnek mondták ki Tarsoly Csabát, a Quaestor-csoport egykori tulajdonosát, 13...
Indul a Digitális Állampolgárság Program. A mobilalkalmazással egyre több ügyet lehet majd egyszerűen, sorban állás nélkül elintézni....
Aki életében költözött már, az tudja, hogy milyen érzés, ha elhagyjuk a gyermekkori házat, otthagyjuk a kutyánkat,...
Véget értek a június közepétől augusztus végéig tartó balatoni és erdélyi Erzsébet-táborok, több mint 40 ezren kapcsolódtak...
Kilenc évvel a Quaestor-botrány kirobbanása és hét évvel a vádemelés után hétfőn ítélethirdetés várható Tarsoly Csaba és...
A PestiSrácok.hu újságírója tüzetesen elolvasta és értelmezte az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt, ám nem találtunk benne...
A nyár egyik legnagyobb balhéja kétségkívül a Puzsér-Ábrahám konfliktus volt. Ismert, hogy a kettejük vitája egy több...
Lehet szidni a mobiltelefonok kitiltására vonatkozó törvényt, de meg lehet közelíteni más szemszögből is, mondjuk egy kicsit...
Bohóctréfává silányult Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnökének mai szenzációsnak szánt bejelentése! Vadai azzal vádolta meg a...
Puskás Péter, az óbudai Fidesz frakcióvezetője lapunknak elmondta, hogy amennyiben meghosszabbítják Kiss László letartóztatását, úgy az óbudai...
Aktivizálta magát az uborkaszezon kellős közepén Fekete-Győr András, a Momentum régi elnöke, aki leragadt pályafutásának induló témájánál,...
Óriási leleplezést ígért Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke az óbudai önkormányzati korrupciós botrány magyarázataként. Szerinte kormánypárti...
Az egyik legnagyobb problémám Magyar Péterrel, hogy ő a mindenkori helyzetével visszaél, mindig valakinek a hátán mászott...
A Szépművészeti Múzeum főigazgatójával készített interjút az Index, amiből megtudhattuk a többi között, mi a titka Baán...
Évente húszezernél több körözést adnak ki eltűnés miatt, és naponta átlagban több mint kétezret keresnek. Például ma...
A fokozódó magyarellenes atrocitásokról, a kétnyelvű útjelző táblák eltávolításáról, az úzvölgyi magyar katonatemető meggyalázásáról és a helyreállítás...
Egy másik téma felhozatala mindig jó megoldásnak tűnik arra, hogy az ember elterelje a figyelmet a számára...
A nyár végéhez közeledve Magyar Péter is eldobta a borosüveget, mert munkatársai végre találtak érdekes témákat, ami...
Háború a Közel-Keleten, terrortámadások Nyugat-Európában, egy-két belföldi bűntény. Mindent összevetve ez egy átlagos vasárnap minden újságíró számára...
Teltház előtt kemény, határozott, olykor kritikus hangvételben beszélt a Tranzit utolsó napján Lázár János a PestiSrácok-színpadon. Az...
“Az öncenzúra súlyos kérdését feszegetjük” – ez is elhangzott A nemzeti sajtó küldetése címmel meghirdetett beszélgetésen a...
Amíg ember van, emberi élet van, addig élelmiszerre szükség lesz, ezért a föld a legnagyobb érték. Mindaz,...
A külpolitikai bizonytalanság a háború kirobbanásával állandóvá vált. A világrendszerváltás, a háború és a korábbi egyensúly felborulása...
Mi tesz erőssé egy országot? Mi a nagy magyar geopolitikai stratégia, és milyen szerepet játszanak egy nemzet...
Robert C. Castel biztonságpolitikai, és Sayfo Omar Közel-Kelet szakértő tartott közös előadást a arab világ és az...
A családok, a szuverenitás és a keresztény kultúra védelme azért is fontos, mert ha sikerül, akkor nem...
Számokkal, grafikonokkal, nemzetközi és KSH-adatokkal alátámasztott alapos gazdaságpolitikai helyzetképet rajzolt fel Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető...
Ma startol el a Tranzit, a nívós politikai fesztivált immáron hetedik alkalommal rendezik meg Tihanyban. A rendezvényen...
Életünkre ma a technológiai fejlődés fejti ki a legnagyobb hatást – minderről a Látószög blogon megjelent publikációjában...
Csaknem egy hónap elteltével tartottak ismét Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő vezetésével....
Be kell valljuk, irigykedünk egy kicsit Magyar Péterre. Az MLM-messiás aztán tudja mi az élet, csajok, buli,...
Csaknem egy hónap elteltével tartottak ismét Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő vezetésével. Többek...
Magyar Péter, a dúsgazdag baloldali politikus, aki rendszeresen bírálja az elitet, maga is élvezi a luxust és...
Idén a költségvetési egyensúlyhoz való visszatérés mellett történhet meg a gazdaság újraindítása, jelentette ki Nagy Márton az...
A Margitszigeti Nagyrétre hirdetett meg a Tisza Párt szimpatizánsainak egyfajta pikniket, melynek csúcspontjaként Magyar Péter mondott “ünnepi...
A tervezett időponthoz képest egy órás csúszással ugyan, de megtartható a Szent István-napi tűzijáték, amit portálunkon is...
Idén is országszerte ingyenes kulturális, gasztronómiai programok, valamint koncertek várják az érdeklődőket az államalapítás ünnepén. Augusztus 20-án...
Medgyessy Péter napra pontosan húsz éve, 2004. augusztus 19-én lengette be először esetleges lemondását, bár utána napokig...
Kellett némi idő a független-objektív médiának, hogy kitalálják, miként lehetne súlytalanabbá tenni a kormányszóvivő által felsorolt tényeket...
Hetedik alkalommal rendezik meg a Tranzit Fesztivált Tihanyban. Magyarország legnagyobb közéleti találkozóján a meghatározó jobboldali, szuverenista közösség...
Több mint 5 órán át tartott a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója előtt Kiss László, Óbuda-Békásmegyer...
Egy, a közbeszéd részét rendszeresen képező beszélgetős műsor valószínű beszántása az ellenzéki nyilvánosságban nem tartozik a jó...
Maffiaszerű korrupciós bűncselekménnyé kezd terebélyesedni az óbudai önkormányzati korrupciós botrány. Kiss László polgármestert vezető beosztású személy által...
Előállították ma reggel a nyomozó ügyészek Kiss László Óbuda-békásmegyeri polgármestert kihallgatásra – erősítették meg több forrásból a...
Szinte felfoghatatlanul arcátlan merénylet készül a Székelyföld és a teljes magyar nemzet ellen – írja a Magyar...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS