Ismert, kedden két év, három évre felfüggesztett börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki két...
Egy év három hónap börtönbüntetésre ítéltek egy fiatalt Kecskeméten, mivel ellopott egy kakaós csigát – írja a...
Reagáltak a Pallas alapítványok a mai Magyar Nemzetben megjelent állításra, mely szerint visszadátumozták egyes döntéseiket. Portálunkhoz eljuttatott...
Első fokon elítélte a bíróság a kitiltási botrányt okozó Tábor Viktort, az azonban még nem derült ki,...
Nagyvázsonyban hónapok óta tesztelik, milyen, amikor 20 tonnás kukásautók helyett két lóerős „szelektívszekerekkel” szedik össze a hulladékot....
Négy embert őrizetbe vettek a hatóságok a kedd reggeli isztambuli merénylettel kapcsolatban – jelentette az Anadolu török...
Megkárosítják a szupermarketek a termelőket és a kiskereskedőket – ez ellen szólaltak fel az Európai Parlament mezőgazdasági...
Ellentmondásos és helyenként indokolatlan adatokkal számol az az elemzés, amelyet a múlt héten ismertetett a Greenpeace –...
Az ügyészség súlyosbító indítványa után kedd délelőtt újra, immár másodfokon is bíróság elé kellett állnia Zalatnay Saroltának,...
Öt év alatt félszáz, magát megvesztegetni hagyó rendőr és más hatósági személy bukott meg a Nemzeti Védelmi...
Az Országgyűlés elfogadta a kormány jövő évre javasolt adócsomagját, amely a baromfihús, a tojás, a friss tej...
Módosította az alaptörvényt kedden az Országgyűlés, kiegészítve a különleges jogrendre vonatkozó szabályozást a terrorveszélyhelyzet kategóriájával. A 2012-ben...
Több szabálytalanság történt a vasárnapi marosvásárhelyi helyhatósági választáson, és ez érdemben befolyásolhatta a végeredményt – mondta Illyés...
Robbanás történt Isztambul belvárosában kedden egy rendőrségi jármű mellett, a Vezneciler metróállomás közelében – jelentette az Anadolu...
A hírszerzés jó munkát végzett 2015-ben, olyan információkat gyűjtött össze, amelyek az ország biztonságát jelentős mértékben erősítették...
Lassan a magánszféra rémálmának tűnik a közösségi oldal. A cég maga sem cáfolta érdemben, hogy lehallgatják a...
Olaszországban is érezteti hatását a hagyományos pártok iránt érzett bizalmatlanság, hiszen a Beppe Grillo humorista által hét...
Egyre erőszakosabbak a migránsok – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az elmúlt napokban magyarországi táborokban tapasztaltak alapján...
Álságosnak nevezte Tóbiás József hozzáállását a dunaújvárosi MSZP-vezető hétfőn, miután a pártelnök lemondásra szólította fel a vasárnapi...
Kihirdette újabb jogegységi határozatát hétfőn a devizahitelekkel kapcsolatban a Kúria: a testület abban a kérdésben foglalt állást,...
A jobbikos Volner János arról érdeklődött, hogy ki Habony Árpád és milyen szerepkörben dolgozik a kormány környékén...
Egy szupermarketben botlott bele az Index Kiss Szilárdba, a korrupcióval összefüggésbe hozott volt agrárattaséba, akinek máig nem tisztázottak az...
Együttműködés vagy bukás – Az MSZP védte meg a Fidesz képviselői mandátumát Dunaújvárosban – olvasható a Demokratikus...
A teljes takarékszövetkezeti rendszert a bankfelügyelet ellenőrzése alá rendeli az a törvényjavaslat, amelyet hétfőn terjesztett a parlament...
Tragikus hirtelenséggel hétfőn reggel elhunyt Magyarország legismertebb időjósa, Aigner Szilárd. A meteorológus 70 éves volt. Váratlanul elhunyt...
Joachim Gauck német államfő hétfőn Berlinben bejelentette, hogy mandátuma 2017. márciusi lejártával távozik hivatalából és nem indul...
Még a múlt hónap végén kapcsoltak le egy férfit az ukrán-lengyel határon. Az autója tele volt fegyverekkel....
Hetek óta dagad a botrány Spéder Zoltán FHB-elnök körül. Lassan minden érintett szereplő megszólalt az ügyben a...
Bejelentette indulását az MSZP választmányi elnöki posztjáért Hiller István, a párt korábbi elnöke, jelenleg az Országgyűlés alelnöke...
A Népszabadság hétfőn megjelent cikkében biztosra veszi, hogy hamarosan bezár a Péterfy és a Szent János Kórház....
Példaértékű büntetésre számít a Quaestor-ügyben Windisch László. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Magyar Idők hétfői számában...
Eddig nem érkezett a magyar hatóságokhoz olyan információ, ami egyértelmű terrorfenyegetettségre utalna a franciaországi futball Európa-bajnokságon –...
Működésképtelenné válhat a nyári szezonban a vasárnapi újranyitással kibővült üzemelés a magyarországi áruházláncoknál. A munkáltatók olyan önkéntes...
Tavaszi ülésszakának utolsó ülésébe kezd ma az Országgyűlés. A képviselők az interpellációk után a keddi szavazásokat készítik...
A Fidesz nyerte az időközi választást Dunaújvárosban, amelyet a gyilkossági botrányba keveredett fideszes képviselő lemondása miatt írtak...
Fennáll a veszély, hogy terrortámadást hajtanak végre a labdarúgó Európa-bajnokság idején, de sosem szabad engedni a megfélemlítésnek...
Egy afgán és egy iraki illegális bevándorló verekedett össze a Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban vasárnap délután –...
A svájciak egyértelműen elutasították a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését a kérdésről szóló vasárnapi népszavazáson – derül ki...
A Makói Rendőrkapitányság közlekedési járőre vasárnap délelőtt Makón, a Kertész és az Aradi utca kereszteződésénél akart ellenőrizni...
Kétszer is rálőttek egy cseh turistákat szállító buszra Franciaországban az egyik autópályán péntek éjjel. Hogy kik, egyelőre...
Előzetes letartóztatásba helyezte a Recsken csütörtökön elhunyt két hónapos kisfiú édesapját az Egri Járásbíróság vasárnap – tájékoztatta...
Szigorúbb, igazságosabb és rendezettebb uniós menekültügyi rendszert, valamit egy uniós hadtest felállítását szorgalmazta az osztrák külügyminiszter egy...
Már nem pár ezer háború elől vagy politikai üldöztetés miatt menekülő ember jön évente, akikkel minden esetben...
Kilencen szállnak ringbe a vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati képviselő-választáson a 4. számú egyéni választókerületben. Pártszínekben megméretteti magát...
A Facebookon terjed az a hír, hogy a magyar rendőrök kőzáporral tartották vissza a csónakon érkező menekülteket....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS