Szocialista forrásokból a MagyarIdők.hu úgy értesült, Tóbiás József a Tocsik-botrányban megpörkölődött Boldvai Lászlót kérte fel az MSZP...
A kötelező betelepítési kvóta ellen, a kvóta önkéntessége érdekében száll csatába Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtökön és...
Két, csokoládéval és étolajjal kereskedő bűnszervezet együttesen csaknem hatmilliárd forint áfát csalt el – jelentette be a...
Csütörtök reggel, 66 éves korában meghalt Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság korábbi vezetője –...
Március 21-étől György Bence lesz az Origo – New Wave Media csoport tartalomért felelős igazgatója, egyben az...
Az új lakások építésének ösztönzését nevezte a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló javaslat céljának Rogán Antal Miniszterelnöki...
A vádirat ismertetésével elkezdődött a röszkei tömegzavargások vádlottjainak tárgyalása csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon. A tárgyaláson jelen vannak...
Horst Seehofer a német CSU elnöke ugyan nem vár Merkeltől nyilvános bejelentést, hogy változtatott bevándorláspolitikáján, a tények...
Egy előrehozott választás csak egy „veszekedő baloldal” képét mutatná a választók felé, nem győznék meg a bizonytalan...
Kunbaja külterületén ellenőrizték azt a furgont, amelyben tizenöt – magukat palesztinnak vagy szírnek valló – migráns utazott....
Újabb „unokázós” csalássorozatot számolt fel a Soproni Rendőrkapitányság. A csalók tizenkét alkalommal hívtak fel idős embereket hozzátartozóként...
A terror iskolája című filmhez hasonlította Bicskei Ferenc a szerdán történteket. Mint arról a PestiSrácok.hu is hírt...
Gyilkossági kísérletért nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán azt a férfit, aki 2015 januárjában...
A Fidesz szerint egyedül Gyurcsány Ferencnek jutott eszébe szankcionálni azokat, akik ellene tüntettek, Magyarországon ma mindenki szabadon...
A lakosság segítségét kéri a rendőrség két férfi kézrekerítésében. Az elkövetők egy nagy értékű luxusterepjárót tulajdonítottak el pár napja...
Az Iszlám Állam zászlóját és nagy mennyiségű lőszert találtak a rendőrök Brüsszelben a házkutatásnak indult rendőrségi akció...
Sajtóközleményben kért bocsánatot Bakács Tibor Settenkedő Orbán Viktortól, amiért legutóbbi rádióműsorában kollégáival lecigányozták a miniszterelnököt, majd egy...
Ismét meghaladta a százezret a PestiSrácok.hu napi látogatásszáma a Medián-Webaudit szerint. Az auditált mérés alapján március 15-én 100.056 alkalommal 143.803-szor...
Fiatal korának köszönhetően megúszhatja a legsúlyosabb büntetést K. Bálint, aki a gyanú szerint tizenhárom késszúrással végzett volt...
Elfogták szerdán a belga hatóságok azt a két szökésben lévő férfit, akik kedden délután nyitottak tüzet rendőrökre...
Reggel 9 óra körül egy férfi kezdett lövöldözni a kiskunhalasi városi ügyészség épületében. A kalasnyikovval érkező B....
Magyar rendőrkontingens indult útnak Macedóniába szerda reggel, a húszfős egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot. Papp...
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint jelentősen változhat Magyarország nemzetközi megítélése, miután osztrák jogi szakértők úgy érveltek: nem...
Szanyi Tibor mellett Molnár Gyula is ringbe szállhat az MSZP elnökségi posztjáért – értesült a Magyar Idők. Információik szerint többen azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Molnár csak azért lép színre, mert majd úgyis visszalép a jelenlegi pártelnök, Tóbiás József javára. Mesterházy Attila volt pártelnök viszont kijelentette: kizárt, hogy elinduljon a megméretésen. A...
Az öt amerikai szövetségi államban megtartott előválasztások eredményei az előrejelzéseket igazolták: Clinton három államban diadalmaskodott, Trump nagyot...
Május elején Prágában találkoznak a visegrádi (V4), a skandináv és a balti országok külügyminiszterei – jelentette be...
Ismeretlen tettesek rálőttek a rendőrökre kedd délután Brüsszelben, miközben a rendfenntartók házkutatást tartottak egy lakásban a tavaly...
Korábban Magyarországot támadta az európai baloldal, és akkor a lengyelek kimutatták szolidaritásukat. Most, hogy őket támadják, a...
Új Kossuth-szobrot avattak a nemzeti ünnepen a bánsági Magyarittabén azon a helyen, ahonnan tavaly ellopták a Kárpát-medence...
A szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet egyik 24 éves női tagja volt a 37 halálos áldozatot követelő...
Felrobbantottak egy autót kedden reggel Berlinben. A robbantás valószínűleg célzott támadás volt az autó török állampolgárságú vezetője...
Március 30-ára egyórás munkabeszüntetésre szólította fel Pukli István a pedagógustüntetés résztvevőit, amennyiben március 23-áig Orbán Viktor és...
Ismeretlen tettesek rálőttek a rendőrökre kedd délután Brüsszelben, miközben a rendfenntartók házkutatást tartottak egy lakásban a tavaly...
Elindultak a közoktatási, köznevelési rendszer átalakításáért, „az oktatás szabadságáért” meghirdetett demonstráció résztvevői a budapesti Hősök terétől a...
A Magyar Liberális Párt (MLP) ünnepi megemlékezésén ismertették a liberális fiatalok saját 12 pontjukat, amelyben többek közt...
A Saul fia rendezőjén, operatőrén és főszereplőjén kívül, Balázs Fecó, Benedek Miklós és Lukács Sándor is Kossuth-díjat kapott. Széchenyi-díjat kapott többek Erdő Péter. Járai Zsigmondot Magyar Érdemrend nagykeresztjével tűntették ki. A Magyar Érdemrend középkeresztet kaptak a Saul fia producerei és Kassai Lajos lovasíjász is. MTI Áder János köztársasági elnök az átadóünnepségen az...
A vasárnapi pihenőnap egy évvel ezelőtti bevezetésekor megfogalmazott negatív kritikáknak nem lett igazuk: 5,5 százalékkal bővült a...
Az MSZP elnöke szerint nincs szabad sajtó szabad társadalom nélkül, sem szabad társadalom szabad sajtó nélkül, a...
„Nem fogjuk hagyni, hogy Európa ránk erőltesse kozmopolita bevándorláspolitikájának gyümölcseit. Nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek, nem lesznek...
A berlini rendőrég szóvivője megerősítette, hogy kedd reggel robbanás történt Charlottenburg kerületben, a város nyugati részén. A nyomozók...
Az orosz katonai repülőgépek első köteléke elhagyta Szíriát a Moszkva által bejelentett részleges csapatkivonás keretében – közölte...
Ha a szavaknak lennének illatai, akkor a szabadságnak tavaszillata lenne, de a miniszterelnök szájából a szabadság szava...
Áder János köztársasági elnök jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az 1848-49-es forradalom és szabadságharc...
Kora reggel az Együtt-aktivisták párfős csoportja helyezett el plakátokat a Múzeum körúton többek közt „Erre beszél Putyin...
Már családjának is jelezte, új állás után néz Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, ha a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS