Csak találgatja a piac, ki vagy kik az FHB Jelzálogbank Nyrt. gáláns segítségnyújtói. Tavaly kétszer 30 milliárd...
A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási...
A legfrissebb közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban gyökeres fordulatot vett az emberek hozzáállása a...
A „cigánybűnözés” kifejezést egyes körökben magától értetődő természetességgel használják, mások próbálják megfejteni, hogy miként is terjedt el...
Egy dubaji sejkkel tárgyalt Zalacsányban Széles Gábor – írja az Index.hu, a vállalkozó Facebook-oldalának bejegyzései alapján. Az állítólagos...
A Portik–Laborc-találkozókat vizsgáló albizottság is foglalkozni fog Magyar Róbert Célpontnak tett kijelentéseivel – ezt a testület elnöke...
Több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékát – tudta meg...
Harmincmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy kisbuszban Uszka és Tiszabecs között – közölte a...
A tankönyvellátás rendszerének átalakításával a Fidesz először monopolhelyzetbe hozta az állami Könyvtárellátót, majd a terjesztés árrését az...
Rothadt fa koalíciónak nevezte megbuktatóit Feldmájer Péter. A Mazsihisz leváltott elnöke a Hír Televízió Versus című műsorának...
Benyújtották szombaton a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvényt módosító javaslatot, valamint az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek...
Néhány százan vettek részt a trafiktörvény elleni tiltakozó demonstráción, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) szervezett a Fidesz...
Orbán Viktorról próbált terhelő adatokat szerezni Portik Tamás Magyar Róberttől, a fekete sereg egykori vezetőjétől – hangzott...
Húsz-húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék azt a két fiatalt, aki tavaly áprilisban lelőtt két embert...
Török Zsolt, az MSZP szóvivője egyszemélyes tulajdonosa a Bonus Progressive Szolgáltató Kft.-nek. Ez a cég öt megbízást kapott...
Mindent tagadott Portik Tamás, a mai bírósági tárgyaláson. Tagadta a bűnösségét, azt, hogy az éjszakai élet ismert...
A Simicska–Nyerges médiabirodalom terjeszkedését vetíti előre a hvg.hu. A portál azt írja, heteken belül eldőlhet a TV2...
Százas nagyságrendben vannak baloldaliak a trafiknyertesek között – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a közrádióban....
Ma kezdődik a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Portik Tamást a több mint másfél évtizeddel ezelőtti Prisztás-gyilkosság...
Mindent meg kell tenni azért, hogy Magyarország a helyes útra térjen, de az Európai Unióból való kizárást...
A kényszervallatással és halált okozó testi sértéssel gyanúsított izsáki rendőrök mellett újabb rendőr ellen indulhat büntetőeljárás Bara...
Ismert újságírókat pénzelt az alvilág a Portik Tamásra valló Radnai László vallomása szerint, amely a hvg.hu birtokába...
Az Andrássy úti épület eladása már nem téma, felújítása viszont a műemléki státus miatt a korábban becsültnél...
A hálapénz-rendszer ellen küzd majd a Magyar Rezidens Szövetség új vezetése, ennek érdekében először kérdőíveken fogják felmérni...
A Nemzeti Vagyonkezelő Tanács (NVT) még honvédelmi miniszterként Szekeres Imre szocialista képviselőt bízta meg a Zrínyi Miklós...
Léteznek titkos Hajdú-Bét-dossziék, amelyekről Bajnai Gordon is tudott – mondta a Magyar Nemzetnek Karsai József. Ám a...
Wittner Mária fogja a parlamentben képviselni a Hajdú-Bét és a Novofaerm Rt. által megkárosított baromfitenyésztők érdekeit a...
Feldmájer Péter, a Mazsihisz volt elnöke a Klubrádióban közölte: az ellene irányuló támadások gazdasági és politikai természetűek...
A nép akaratának engedve, az ország érdekében hivatalosan is párttá alakul a Kétfarkú Kutya Párt. A párt...
Eddig a médiatanács egyik tagját, Koltay Andrást, illetve az MTVA vezetőjét, Böröcz Istvánt tartották esélyesnek a Fideszben...
A józsefvárosi Jóváros Egyesület lemondott elnöke, Szabó Gábor az ATV Híróra című tegnap reggeli műsorában – ahova...
A pénteken kezdődő törvényszéki tárgyaláson az MNO értesülése szerint Szikinger István látja el a védői teendőket Portik...
Lezárult a Schmitt Pál volt köztársasági elnök felülbírálati kérelme után indult jogorvoslati eljárás a Semmelweis Egyetemen. Az...
Három nappal büntetőpere előtt ügyvéd nélkül van Portik Tamás. Az olajmaffiózóként számon tartott Energol Rt. volt igazgatóját...
Nem vesz részt az Együtt 2014 azon a kormányellenes demonstráción, amelyet a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció...
Különösen nagy értékre elkövetett hűtlen, illetőleg hanyag kezelés gyanúja is felvetődhet a szocialista Szekeres Imre honvédelmi minisztersége...
A jövőben egyértelművé kell tenni, hogy a családon belüli, vagy hozzátartozói erőszak nem családi ügy, hanem súlyos...
Jogerősen személyiségi jogi pert vesztett Laborc Sándor volt titkosszolgálati vezető az UD Zrt.-vel szemben a Fővárosi Ítélőtáblán...
Kocsis Máté kezdeményezi, hogy Szilvásy György volt titokminisztert, valamint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnököket is...
Halódik a Négy Tigris kínai piac a Józsefvárosban, miközben a Kőbányai út túloldalán, a volt Ganz-gyár területén...
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felhívást jelentetett meg, amelyre a korábbi koncessziós pályázaton vesztes, régóta trafikot üzemeltetők...
Magyarország megsértette a tulajdonhoz való jogot azzal, hogy egy elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítésének egy részét 98 százalékos...
Gőgös Zoltán volt szocialista államtitkár állami földet művelő gazda földjén akart fotókat készíteni, de nem vette figyelembe,...
Úgy tűnik, a rajongók nem tolerálják a Megasztárból megismert énekes új életét. Miután kiderült, hogy 5 trafikja...
Megkezdődött a büntetőper a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel megölt 11 éves Szita Bence meggyilkolása ügyében hétfőn a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS