Az ügyészség súlyosította a vádat a Wieszt János volt szocialista önkormányzati politikus ellen korrupció vádjával indult büntetőperben...
Jövő januártól kérhető a szociális, azaz az ingyenes temetés – mondta Selmeczi Gabriella. Ha a hozzátartozó vállalja,...
Egy szigorúan titkos minősítésű vizsgálat szálai érték el Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, és emiatt vitték el...
Magyarország elfogadja az Európai Bizottság javaslatát az uniós támogatások öt százalékos korrekciójára tíz olyan operatív program esetében,...
Interpol-körözés alapján Magyarországon elfogták a Rózsaszín Párducok néven ismert hírhedt nemzetközi ékszerrablóbanda egyik feltételezett montenegrói tagját. A...
Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség a 24 éves H. Csanád Jutast,...
Pár esztendő leforgása alatt akár több millió végrehajtási ügy fontosabb adata is felkerülhet arra az új adólistára,...
A tervek szerint felszámítanák a szándékos egészségsértés vagy fegyelmi ügyekben hozott sérülések miatti költségeket, az iratmásolás és...
A BRFK munkatársai kábítószert és robbanóanyagot találtak egy IV. kerületi ingatlanban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága...
Szlovák gengszterek fosztogatnak Magyarországon? A Blikk valószínűnek tartja, hogy ugyanaz a rablóbanda támadt csütörtökön Tatán egy ékszerbolt...
A jövőben minden ügyvéd előtt készült szerződésre egy időbélyegzővel ellátott matrica kerülne, így a korábban, dátumozás nélkül...
Filmbe illő kommandósakció zajlott le mintegy tíz napja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épületében. Egyenruhások fogták...
Új büntetés-végrehajtási törvény készül, mert ma már sem a társadalmi igényeknek, sem az európai uniós normáknak nem...
Vádemeléssel zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a nyomozást azzal az albán és szerb embercsempésszel...
Az európai uniós támogatási lehetőségek keretében csekély összegű (de minimis) támogatást nyújt a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) azoknak...
A bankok erkölcsi kötelességének tartja a miniszterelnök, hogy önként módosítsák a devizahitel-szerződéseket az ügyfelek javára. Orbán Viktor...
Mesebeli történettel állt elő tárgyalásán a kegyetlen sorozatgyilkossággal vádolt R. Elemér, aki jelenleg azért van házi őrizetben,...
Nem csak egy tiszttel tarthatta a kapcsolatot a katonai elhárításnál Csontos István, a romagyilkosságok negyedrendű vádlottja. A...
Motorcsónakkal Szlovákiába menekült a Dunán Neszmélyről az a négy férfi, aki csütörtök délelőtt Tatán fegyverrel kirabolt egy...
Öt vádlottra tényleges életfogytiglant kért az ügyész perbeszédében a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön annak az úgynevezett ároktői bandának...
Későn vettek vért, vagy pontatlanul töltötték ki a vizsgálati jegyzőkönyvet azok az orvosok, akik először találkoztak a...
Új tulajdonosa van a főváros egyik legszebb irodaépületének. A Clark Ádám tér melletti Lánchíd Palota új tulajdonosa...
A Bajnai-életmű újabb, eddig ismeretlen darabját tárja fel mai számában a Heti Válasz. Eszerint az Együtt mai...
Kettős mércét, a keleti tagállamokkal szembeni előítéletet emlegetett egyes nyugati országok részéről a jogállamiság megítélése és a...
Négy férfi fegyverrel rabolt ki egy ékszerboltot Tatán csütörtök délelőtt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A...
Átlagosan több mint 40 százalékkal nő a legolcsóbb számlacsomagok havidíja a bankok szeptemberben kezdődő díjemelései miatt, amivel...
A Fővárosi Törvényszék az erzsébetvárosi, milliárdos nagyságrendű ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával indított perben 2012. február 24-én első...
A rendőrök Debrecenben fogták el azt a három férfit, akik a gyanú szerint részt vettek a fővárosi...
A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) feloldotta a romagyilkosságokkal összefüggésben a korábbi Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH) végzett belső...
Segíteni kíván a Müller Fleisch GmbH (MF) német húsipari cég azoknak a magyar henteseknek, akik nem kapták...
Tizennyolc emberrel szemben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség bűnszervezetben, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más...
Tízezer embert károsított meg és több milliárdos kárt okozott egy bűnszervezet, amelynek tagjaira kedden csaptak le a...
Elismerte a kártérítés jogalapját a rendőrség az izsáki ügyben – erősítette meg az MTI-nek kedd este a...
Egy férfit és két nőt fogtak el Salgótarjánban, uzsora-bűncselekménnyel gyanúsítják őket. Az általuk működtetett élelmiszerboltban több sértettnek...
A Hagyó Miklós és társai ügyében folytatott büntetőeljárásban két olyan tanút hallgatott meg kedden a Kecskeméti Törvényszék,...
Az Európai Bizottság értékelése szerint a Magyarországon július 1-jétől alkalmazott útdíjrendszer nem felel meg a közösségi irányelveknek....
Perbeszédekkel folytatódott volna holnap annak a három férfinak – köztük egy ügyvédnek – a pere, akit az...
A főpolgármester a Római-parti védművel összefüggő helyi népszavazás kiírását szorgalmazza. Tarlós István keddi sajtótájékoztatóján elmondta: még vizsgálják,...
Rendőrségi eljárás indult Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány vezetőjének érettségije miatt. Az Országos Rabbiképző – Zsidó...
Hat rabságban eltöltött év után az egykori szocialista politikusnak már csak tizenötöt kell aludnia, hogy ismét szabad...
Újabb két embert hallgatott meg kedden délelőtt az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága Budapesten az Alkotmányvédelmi...
Jelenleg minden korábbinál nagyobb számú, 357 200 adóvégrehajtás van folyamatban, 4,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban...
Orbán Viktor miniszterelnök budapesti háza előtt kezdett 72 órás éhségsztrájkot a devizakárosultak 10 képviselője kedd reggel. A...
Visszavonta a Fővárosi Közgyűlés azt a határozatot, amely szerint Tormay Cécile írónő nevét vette volna fel egy...
Holnap kezdődik a Fidesz frakcióülése Visegrádon, ahol többek között a rezsicsökkentés folytatásáról, a devizahitelesek további segítéséről és...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS