Csaknem két évnyi nyomozás után a Fővárosi Főügyészség bűncselekmény elkövetésének hiányára hivatkozva megszüntette a nyomozást az Uzsoki...
Kizárólag a sor-, illetve szerződéses katonai múltjuk során szerzett tudásuk alapján nem tudták volna ilyen magabiztossággal végrehajtani...
Előzetesből házi őrizetbe került két egykori rendőri vezető, akiket Vizoviczki László ügyében tartóztattak le. A Fővárosi Ítélőtábla...
A tolnai dombok és kukoricamezők után olyan volt egy rendőrségi blokádba botlani, mint amikor az ember váratlanul...
Január elsejétől jelentősen átalakul az áfa-rendszer, csökkenhet a sertéshús és több más alapvető élelmiszer adóterhe, és jöhet...
Nem azt a csomagot viszi a következő tárgyalási fordulóra a Magyar Bankszövetség, amelyet a devizahiteleseket egy újabb...
Székely Lászlót jelöli az alapvető jogok biztosának Áder János. A köztársasági elnök a Sándor-palotában csütörtökön tett sajtónyilatkozatában jelentette...
Mintegy 10 millió forintos bírságot szabtak ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei júliusban a dinnyeellenőrzések nyomán...
Egy termésbecslési célú határbejárás során tömeges madárelhullásra lett figyelmes a Népszabadság kollégája a Vecsés és Üllő közötti...
Az 1999-es Népstadion-beli koncert finanszírozására létrejött Omega Rt. az utóbbi időben nem végzett érdemi gazdasági tevékenységet, ezért...
A Magyar Nemzeti Bank 2013. augusztus 6-án teljes egészében visszafizette az IMF felé fennálló hitelét, így nincs...
A Fővárosi Ítélőtábla az egy hónapja felfüggesztett eljárás folytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket a háborús bűntettel vádolt...
Az Amnesty International Magyarország, az Európai Roma Jogok Központja , a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és...
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt az 52 éves budapesti férfit, aki magát a belügyminiszter megbízottjának, a Belügyminisztériumban...
A város a rend irányába halad, mondja Fürjes Pál polgármester, aki szerint nem a spórolás az elsődleges...
Nagy baj, hogy a romák ellen elkövetett gyilkosságok ügyében nincs egyfajta nemzeti katarzis, és az is nagy...
Évről évre kevesebb gyerek születik Magyarországon, egyre kevesebben vállalkoznak a házasságra, magas a válások száma. Változtathat-e ezen...
Az Index a helyszínen megtudta, hogy a szervezők mindenképp megtartják az Ozora fesztivált, annak ellenére, hogy hivatalosan...
A rendőrök azonosították azt a nőt, aki szombaton hajnalban két társával megvert és kirabolt két másik nőt,...
Rogán Antal szerint a Fidesz számára elfogadhatóak az államfő által ismertetett alapelvek az ombudsman kiválasztásához. A frakcióvezető...
Egy horvát lap arról számolt be, hogy hónapok óta titokban folynak a tárgyalások a MOL és a...
Sem az MSZP, sem az Együtt 2014 nem kommentálja, hogy Scheiring Gábor, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi...
Június végéig a jogosultak mintegy 38 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe – tette közzé a Pénzügyi Szervezetek...
Tényleges életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok ügyében Kiss Árpád (képen a jobb oldali) elsőrendű, Kiss István (képen a középső)...
Választ vár a Fidesz a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatójától, Szabó Györgytől arra, igaz-e, hogy pénzügyileg és...
Összesen harminc rendőr biztosítja az enyingi cigányvajda hétfő délutáni temetését. A 444.hu l a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság...
A Jobbik sümegi partnere és – a párt Veszprém megyei lapja szerint – a sümegi szervezet egyik...
Három hónappal meghosszabbította a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és...
A biztosítóknál is rezeg a léc az egyoldalú szerződésmódosítások miatt – írta a hvg.hu. A hírportál cikke...
Nem adott engedélyt az Ozora fesztivál megtartására a jegyző. Kardos Tamás a Hír Televíziónak azt mondta: a...
Prostitúció elősegítésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – K. Vanessza siófoki és M. Pál székesfehérvári...
Az eddig ismert támadások néhány nap eltéréssel történtek, még múlt hét előtt. A férfi a budapesti éjszakában...
A Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjainak kártalanítási igényét majdnem teljesen feldolgozta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a...
Hét évvel a véres események után, szeptember 17-én áll bíróság elé Gergényi Péter és Bene László volt...
A sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, mely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva az...
Magyar nők és pakisztáni állampolgárságú illegális bevándorlók álházasságának szervezése gyanújával vettek őrizetbe pénteken egy társaságot Manchesterben. Az...
Százötvenmillió forint értékű, új típusú pszichoaktív kábítószert foglaltak le a rendőrök egy érdi családi házban. A három...
Pénteken elkezdődött a tárgyalás az MSZP és az Együtt-Párbeszéd Magyarországért szövetség között arról, hogy kiket indítsanak a...
Különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt javasol vádemelést a rendőrség az ellen a 19 éves férfi ellen,...
Több pénzt és értékpapírt vonhatnak el a korábbinál gyorsabban az adótartozóktól. Az adóhivatal július eleje óta elektronikus...
Vádemeléssel zárta a Velencei-tó kapuja nevű beruházás ügyében folytatott nyomozását a Fejér Megyei Főügyészség. A Velence város...
Akár több százezer adós hitelszerződésére is hatással lehet a Szegedi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítélete, amely a...
A Magyar Agrárkamaránál (MAK) 67,9 millió, míg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál (MKIK) 11,3 millió forint támogatás...
Az igazságügyi toxikológus és vegyész szakértők jelentései alapján újabb két haláleset hozható összefüggésbe a para-metil-4-metilaminorex nevű dizájnerdrog...
Már hosszabb ideje tárgyal a magyar kormány és Azerbajdzsán magyarországi képviselete egy úgynevezett Azeri Park létesítéséről –...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS