A magyar állam ma jól teljesít, ha veszélyhelyzetről van szó – mondta Orbán Viktor a katasztrófavédelem és...
Lezárják délután kettő órakor a Szentendréről a Dunakanyarba vezető 11-es utat – közölte Tarnai Richárd, Pest megyei...
Két hónappal meghosszabbították a hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt indított nyomozást Portik Tamás és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati...
Sziget Eye a neve annak a hatalmas, mintegy 65 méter magas óriáskeréknek, amelyet pénteken állítottak fel a fővárosi...
Vendégenként és naponta húsz forint díjat szedhetnének a belvárosi szórakozóhelyektől az önkormányzatok az alapján a törvényjavaslat alapján,...
Tarlós István főpolgármester szerint a Római-parti védmű magasításával minden valószínűség szerint elkerülhető a csillaghegyi terület evakuálása a Duna...
Kevesebb mint egy évvel a parlamenti választások előtt ismét eléri az 50 százalékot a választási részvételüket biztosnak...
Csaknem 760 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon – áll az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) közleményében. A...
Fatális hibát vétett a Balog Zoltán vezette minisztérium, amikor összekevertek két Kárpátia nevű együttest, és a táncházas...
A minden korábbinál magasabb várható vízszint miatt fél méterrel magasabbra építik a gátak tetejét a fővárosban, amelyek...
Tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte mindhárom vádlottat első fokon a tavaly októberben brutális kegyetlenséggel meggyilkolt Szita Bence megölése miatt indított...
Tavaly mintegy százezer esetben változtatták át a bíróságok a szabálysértési ügyekben kiszabható büntetést elzárásra. Ez nemcsak az...
Az Állami Számvevőszék 1989-96-os időszakban született, a szervezet honlapján korábban nem szereplő jelentései hamarosan a neten is...
A kormány honlapján nyilvánosságra hozták, mennyit kerestek és mennyi adót fizettek tavaly a miniszterek és államtitkárok. A...
Alapeseten három év, különösen nagy értékre elkövetett lopásnál akár tíz év börtönbüntetésre is számíthatnak azok, akik árvíz...
Az uniós adószabályok az elmúlt években több mint 1100 milliárd forinttal, azaz évente csaknem 150 milliárddal apaszthatták...
Átláthatatlan és zavaros, hogy milyen módon finanszírozzák a korrupcióellenességet és átláthatóságot hangoztató Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért (PM) jelenlegi...
Bár az érintettek valóban szorgalmazták, mégsem hozzák nyilvánosságra az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeit vizsgáló nemzetbiztonsági jelentést –...
Sokan csak az öncélú hegymászót látták Erőss Zsoltban, s nem értették őt, nem hallották meg igazi üzeneteit...
Támogatja Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Ezt a Hír Televízió kérdésére mondta el...
Egyetemisták, főiskolások és vízipólósok is csatlakoztak azokhoz az önkéntesekhez, akik fizikai erejüket is latba vetve segítenek az...
Nem sok panaszuk lehet a Simicska Lajossal összefüggésbe hozható vállalkozásoknak az elmúlt három évre. A legfrissebb, immár...
„Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács is” – ezzel a Sztálin-idézettel érzékeltette munkájuk érzékenységét M. Kiss...
Vizoviczki köpönyegéből bújt elő a hajógyári-szigeti bulik új ura – írta az Origo. Új főnöke van a...
Csak egy napig lehetett a nyilvánosan véleményezni a közbeszerzési törvény módosítását. Továbbra sem szankcionálják, ha az ajánlatkérő...
Magyar zászló előtt vernek földön kínlódó romákat gárdisták a Stuttgarti Opera (Oper Stuttgart) Berlioz Faust elkárhozása (Fausts...
Júliusra napolta a romagyilkosságok büntetőperét ma Budapest Környéki Törvényszék. A július 24-ére kitűzött tárgyaláson várhatóan a vádlottak...
Ma déltől veszélyhelyzetet hirdetett ki Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt az érintett térségekre. A kormányfő...
Komoly blamázst jelenthet a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hogy a moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének eladása ügyében május elején...
A korrupt rendőrökre tett terhelő vallomást Vizoviczki László, ezért szüntették meg a múlt héten az előzetes letartóztatását...
Hivatali visszaélésre, vesztegetésre vagy befolyással üzérkedésre utaló dolgok nem merültek fel, de valami mégis gyanús – írta...
A hat áldozat halálával végződött romagyilkosságok miatt indult büntetőper elsőrendű vádlottjának, Kiss Árpádnak a védője, Bérdi Zsolt...
Az atlatszo.hu kiderítette, hogy az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF), avagy az országos zöldhatóság főigazgatója, az...
A Fidesz mutyiügyeinek felszámolására az egyetlen módszer a teljes nyilvánosság – írta a nol.hu Ángyán József május...
92 kaptárat, közel 10 millió méhet loptak el Heves megyében egy méhésztől Tarnalelesz és Szúcs között. Egyetlen...
Elárasztották hétfőn a Kossuth téren épülő mélygarázs munkagödrét, mivel a Duna vízszintje hamarosan eléri a 7,5 métert,...
Kicsúszhat a rendőrség a nyomozási határidőből a csepeli négyes gyilkosság ügyében – értesült a Blikk. Az Eperföldi-gyilkosságok...
Egyelőre annak ellenére nem zárják ki a baloldali ellenzék által életre hívott “alternatív választási bizottságból” Rytko Emíliát,...
Sólyom László különösen a jelentését vesztett jobb-baloldali szembenállást, a fősodor harcmodorát, a “ki kit győz le” logikáját...
A feketegazdaság elleni hatékony küzdelem érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége...
Egy bizonyos „Ritkó Emilia elvtársnő” tájékoztatta 1982-ben a rendőrség hírforrását arról, hogy „Hankis Ágnes ellenséges, ellenzéki hangnemben”...
Az alkotmány “módszeres” megsértését rótta fel Orbán Viktor miniszterelnöknek az Európai Bizottság alapjogokért, valamint igazságügyi és állampolgársági...
Lovak vásárlásának és külföldi eladásának ígéretével vett át több millió forintot két férfi magánszemélyektől, nagy hasznot ajánlva...
Az MSZP 2010-es választásokra összeállított adatbázisa alapján mozgósítja a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 a rendezvényeinek résztvevőit...
Mindketten felkészültek voltak a csúcstámadásra, de Erőss túl kevés vizet vitt magával, Kiss halálát pedig az okozta,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS