Vélhetően nem mondott igazat a Markó Iván társulatának előadását megzavaró Gulyás Márton, a Krétakör Alapítvány kuratórium elnöke...
A rendőrség vádemelési javaslattal átadta az iratokat a főügyészségnek a Velencei-tó kapuja elnevezésű beruházással összefüggésben indult büntetőügyben....
Véget ért azoknak hahásoknak az akciója, akik reggel fél tízkor megrohanták, majd behatoltak az Emmi Szalay utcai...
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése miatt ölték meg Rózsa-Flores Eduardót Bolíviában – utalt rá Brády Zoltán, a...
Kolontárnak volt kimenekítési terve, amely egy esetleges iszapömlés esetére tartalmazta az eljárásrendet, de semmilyen intézkedéssel nem tudott...
A Napi Gazdaság szerint kritikus helyzetbe hozzák a magyar e-kereskedelmi szektort a külföldön bejegyzett webáruházak, amelyek úgy...
Másodfokú, jogerős ítéletet hozott csütörtökön a Fővárosi Törvényszék a Főtáv túlszámlázása miatt károsult ügyfeleket segítő Optima Fide...
Hagyó Miklós szerint a BKV Zrt. egykori jogi igazgatója korábbi tanúvallomásában a kihallgatói iránti megfelelési kényszer miatt...
Hét év három hónap fegyházra ítélte az Egri Törvényszék csütörtökön Wappler Lászlót, mert bűnsegédként részt vett a...
A kormányzati tanácsadással és kutatói munkával megbízott Századvég szerint a Belügyminisztérium az Orbán-kormány legismertebb tárcája. A Pintér...
Mintegy 300 millió forintos támogatást nyújt saját forrásaiból a Hajdú-Bét károsult gazdálkodóinak a Vidékfejlesztési Minisztérium – jelentette...
Kiengedték az előzetes letartóztatásból a rendőrségi korrupciós ügy fő gyanúsítottját, Vizoviczki Lászlót. Az MTI szerint a Központi...
Saját ötéves kislányát zaklathatta szexuálisan egy, a magyar politikai közéletben is ismert személy – értesült a Bors....
A közétkeztetés tervezett reformjáról egyeztetett tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Közétkeztetők Szövetsége. A tárca...
A játékgéppiac felszámolása és a dohányforgalmazás radikális átalakítása után a hazai szeszkereskedelem és szeszgyártás lehet a gazdaságpolitika...
Nyugállományú honvéd lett Laborc Sándorból, a polgári elhárítás egykori főigazgatójából, akit a Fővárosi Ítélőtábla egy zárt ajtók...
Titkos hangfelvételek bizonyítják, hogy P. Erikában (47) már hónapokkal Szita Bence (†11) kivégzése előtt gyilkos indulatok dúltak....
A volt miniszterelnök kedden egy fórumon azt mondta: Balatonőszödön arra akarta felhívni a szocialista politikusok figyelmét, hogy...
Az utóbbi évek legabszurdabb zsarolási ügyének főszereplői a fura kódszavakkal üzengető detektív, egy ausztriai temetőből elrabolt koporsó,...
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vizsgálatot indított az ügyben, hogy Szepesi Nikolettet, a már visszavonult versenyzőt kiskorúként,...
Emberölési kísérlet miatt ítélték el a hvg.hu információi szerint 2003-ban a szolnoki Pintér Istvánt, akit a gyilkosságért...
A jelek szerint nem volt megbízható az az 57 éves adóügyintéző, aki május elején akadt fent a...
Mai ülésén az Európai Bizottság Magyarország túlzottdeficit-eljárásának megszüntetését javasolja – közölte Twitter oldalán Andor László foglalkoztatásért felelős...
Az Index információi szerint a kormányzat kész arra, hogy újabb alaptörvény-módosítással rendezze le az egyik fontos vitás...
A fővárosban fogták el május 2-án a rendőrök azt a három férfit, akik illegálisan levágott lóhúst adtak...
Egy hónap alatt ötször is kerékbilinccsel ékesítették fel a százmilliós luxusautóját a Centrum Parkoló Kft. egykori ügyvezetőjének,...
Kétségesnek tűnik, hogy az állami dohánykoncessziós társaság pályázatán nyertes összes trafik el tudja kezdeni a működését –...
A nyilvánosság előtt első alkalommal beszélt munkájáról a rendszerváltás óta egy, a korabeli megfogalmazás szerint az “egyházi...
Újabb két védőbeszéden van túl a keddi tárgyalási nap végére a cigánygyilkosságok ügyét tárgyaló Budapest Környéki Törvényszék...
Hihetetlenül magas összeget próbál behajtani a NAV a már nem működő, köztük felszámolás alatt lévő cégektől, 1444...
Eredményesebb volt a rendőrség az elmúlt egy évben, amit az is mutat, hogy mind az emberölések, mind...
Letelepedési kötvény: most magyar bejegyzésű cég kapott mandátumot – írta a Világgazdaság Online. Újabb közvetítő vállalkozást hagyott...
Szorosabb együttműködést alakítana ki az LMP több olyan emberrel, akik korábban közel álltak a Fideszhez, az elmúlt...
Vádemelési javaslattal zárta le a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya két MSZP-s politikus ellen, különösen nagy vagyoni...
Perújrafelvételt rendeltek el Olaszországban, mert az ügyészség szerint kiderült, hogy a kábítószer-csempészésért elítélt két magyart az olasz...
Van egy nagyközség Magyarországon, ahol hamarabb kötöttek előszerződést mint ahogy az elvégzendő munkáról határozat született. Van egy...
Rövid közleményben nyolc órakor tudatta a rendőrség, hogy elfogták T. Istvánt, akit reggel óta köröztek – adta...
Egy kortárs magyar képzőművész tervezte a 4-es metró Gellért téri megállójának mozaikos terét, de a budapesti főépítész...
Újabb szervezet kap házkutatási jogot – írta ma az Index. A hírportál szerint bármely helyszínt átkutathatnak, és...
Jövő júliustól már nem papír alapon, hanem elektronikusan vezetik az anyakönyveket. Ez az állampolgári ügyintézést és az...
Lemondott a Gyurcsány-pártbeli tagságáról Szabó Bálint, aki a múlt héten a Heti Válasznak az őszödi beszéd állítólagos...
Egyre több kereskedelmi dolgozót érint az az egyes multinacionális cégek által alkalmazott költségcsökkentő módszer, amely szerint a...
Azonosította a rendőrség a Szolnokon hétfő délelőtt történt emberölés elkövetőjét. Az áldozat a hírek szerint egy ismert...
Több mint ötszáz értékes kép kerülhet ki jó időre a nyilvános műtárgypiacról, ha nem lesznek meg azok...
A magyar társadalom rohad – mondta a Népszabadságnak Choli Daróczi József roma költő, aki szerint ott tartunk,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS