A Nemzeti Közszolgálati Egyetem több hallgatója is megfertőződött a koronavírussal – tudta meg a Magyar Hang. A...
Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte – fedezték fel...
A Dunaújvárosi Acélbikák férfi jégkorongklub felnőtt csapatának többsége elkapta a koronavírust. Az együttes a Facebook-oldalán kedden közölte,...
Silvio Berlusconi pozitívnak bizonyult a Covid-19-vírusteszten – jelentette be pártja, a Hajrá Olaszország (FI) kedden, hangsúlyozva, hogy...
A koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt szerdától látogatási tilalmat vezettek be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (Honvédkórház);...
Lengyelországban a koronavírus-járvány jelenlegi szakaszában tünetmentes a fertőzöttek többsége – közölte szerdán Wojciech Andrusiewicz, a lengyel egészségügyi...
A koronavírus elleni egészségügyi védekezés első szakaszát Magyarország megnyerte, de figyelni kell arra, hogy a közösen hozott...
Karanténba került az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik helyettes államtitkára, miután a koronavírus-fertőzésre utaló enyhe tünetei miatt elvégzett...
Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a...
A koronavírussal megfertőződött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, a Haza párt vezetője szerdán, közösségi oldalán közölte, hogy...
Csehországban kedden 503 új igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki, ami a járvány tavaszi kezdete óta a legnagyobb esetszám...
Részleges látogatási tilalmat rendeltek el a nagykanizsai kórházban – tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t. A Kanizsai...
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Balassagyarmati Járásbíróság egy férfit, aki márciusban valótlanul terjesztette, hogy egy Nógrád megyei település...
Látványos kísérletbe fogott Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, a koronavírus elleni harc arca – számolt be...
Csehországban kedden 503 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami a járvány tavaszi kezdete óta a legnagyobb esetszám...
Újabb 365 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6622 főre nőtt a hazánkban beazonosított...
Javítani kell a zárt légterű üzletekben a biztonságos vásárlás körülményeit a kereskedelmi dolgozók szerint, mivel látható, hogy...
Már 25 662 349 ember megfertőződött világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 855 578, a gyógyultaké...
Korábban sokan találgatták, hogy mikor jön a második hullám, ha egyáltalán jön. Egyesek az iskolakezdés idejére tippelték...
Az új típusú koronavírus-fertőzés áldozata lett Benedek István orvos, a Maros megyei sürgősségi kórház hematológiai klinikájának vezetője – közölte...
Kedden a köznevelési intézményrendszer csaknem hatezer intézményében, 13 349 feladatellátási helyen hagyományos munkarendben megkezdődött a tanév mintegy...
Már 18 főnél igazoltak COVID-19 pozitivitást a Corvinus Egyetem gólyatáborának résztvevői közül – írja az enpenzem.hu a...
Rekordszámú új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Izraelben az egészségügyi minisztérium keddi adatközlése szerint. A hétfőn elvégzett 29 586 teszt...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újabb szigorító intézkedésekről beszélt kedden délután, a közösségi oldalára feltöltött videóban. A...
Romániában az órarend tantárgyak szerinti tömbösítésével és az órák közti szünetek csúsztatásával próbálják csökkenteni a koronavírus-fertőzés terjedését...
Újabb településeken emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége. Békéscsabán, Budapest déli és központi területein, Debrecenben, Egerben,...
Levélben szólította fel az Európai Bizottság a magyar kormányt, hogy azonnali hatállyal vonja vissza a határkorlátozásokat, ha...
Meghalt egy 74 éves idős beteg, és újabb 118 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
Véget ért a nyári vakáció, ma reggel országszerte becsengetnek a köznevelési intézményekben. A koronavírus-járvány miatt fokozott óvintézkedések...
Életbe léptek a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorított határvédelmi intézkedések kedden Magyarországon. Ideiglenesen a teljes belső határon visszaállította...
A lengyelek és a szlovákok is beléphetnek szeptember elseje után Magyarországra negatív koronavírusteszttel – közölte a külgazdasági...
A cseh állampolgárok negatív teszteredménnyel szeptember elseje után is beléphetnek Magyarországra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter...
A baloldal ugyanazt a gyalázatos viselkedést folytatja, amit a koronavírus-járvány első hullámában is produkált – így reagált...
Teljes látogatási tilalmat rendeltek el a szabolcsi kórházcsoport gyógyintézményeiben, úgyszintén, kedd reggel hat órától látogatási tilalmat rendelt...
A koronavírus-járvány második hullámának megfékezése érdekében a kedd 0 órától hatályba lépő kormányrendelet szerint – bizonyos méltányossági...
Az általános higiéniai szabályok és hatályos jogszabályok betartására hívta fel a figyelmet a tanévkezdés kapcsán Szentkirályi Alexandra...
Oroszországban a koronavírussal fertőzöttek száma az elmúlt nap alatt 4993-mal 995 319-re emelkedett a hétfőn közölt hivatalos...
Javulnak a járványügyi mutatók a nyugat-balkáni országokban, a szakértők szerint azonban ez nem azt jelenti, hogy lassan...
Külföldiek szeptember 1-től nem jöhetnek Magyarországra a koronavírus-járvány miatt, de – ahogy tavasszal – most is vannak...
Felszólal pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsában Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető – közölte hétfőn a szóvivője. Cihanouszkaját videolinken...
Meghalt egy hatvannyolc éves beteg és újabb százhetvennyolc magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a...
Már 25 143 428 ember megfertőződött világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 845 414, a gyógyultaké...
Átlépte a hatmilliót a koronavírus-fertőzöttek száma vasárnap az Egyesült Államokban – közölte a Reuters a baltimore-i Johns Hopkins...
Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontja víruslaborjának vezetője szerint veszélyes tendencia, hogy nőtt a vírus-...
Egy hete folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma, de az elhunytak száma szinte változatlan, csak egy-egy esetet regisztrálnak...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS