Élet az Orbán után


Botka László felvetése jogos! Kell valami vízió, nem lehet csak az összefogással foglalkozni!

Kell valami vízió, hogy mi lesz a Nagy Győzelem után, amikor a hetedik angyal is megfújja a harsonát, és a csillagok kétharmada a földre hullik, és megégeti a szavazók kétharmadát (értelemszerűen azt a kétharmadot, amelyik a Fideszre szavazott), és eljön a Márki-Zay Péter sárkányfejű lovon, amelynek a farka skorpióéhoz hasonló, és megöl mindenkit, akinek a homlokán rajta van az Orbánbasi jele, vagy a nevének száma…

Na igen ezt tudjuk kívülről, de hogy utána mi lesz? Mert erről viszonylag keveset hallani. 

Az ismert prófécia ugye azzal zárul, hogy leszáll az égből a Mennyei Budapest, ahol nem lesz többé Nap, mert a Greta Thunberg Fúziós Erőmű fog világítani éjjel és nappal, de ennél többet nem tudunk meg a posztorbaniánus korszak hétköznapjairól. 

Tehát elcsitult a Nagy Háború, a barikádok már csak füstölögnek a város utcáin, fákon a felakasztott fideszes képviselők teste már ernyedten lóg, mint Gréczy Zsolt szerszáma… az utolsó atombomba is már csendesen feleződik, és ott állnak a Hősök tanácstalanul, kezükben zászlóval, és megkérdezik Fekete-Győr Andristól, mint rangidőstől, hogy „és most mi lesz?”

Persze hosszú még az út odáig, de nem árt jó előre tudni a választ, hogy egy ilyen történelmi pillanatban ne kelljen improvizálni.

Íme hát a vízió:

Az első feladat az új államszervezet kiépítése. Legjobb, ha hatalmat az ószövetségi időkben jól bevált módon a bírák fogják közvetlenül gyakorolni. Természetesen a bírák függetlenek lesznek mindentől, de kiváltképpen a valóságtól.

Aztán, ha felállt az új közigazgatás, először is át kell nevezni az utcákat és a tereket, ez a legfontosabb. Legalábbis, ha a legutóbbi rendszerváltásra visszatekintünk, így 30 év távlatából, ez volt benne az egyedüli valóban sikeres mozzanat. Nem kell megelégedni a Göncz Árpád városközponttal, hanem tovább kell menni! Például a Bikás Park lehetne majd a jövőben Vona Gabikás Park. A Széchényi Lánchidat pedig átnevezzük Széchényi Pridehíddá, ugyanis a túlterhelés elkerülése végett azt a jövőben kizárólag az LMBTF-emberek, azaz leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és földönkívüliek használhatják. A hármas metrót pedig dél felé meghosszabbítjuk a Gyurcsány Ferenc Nemzetközi Repülőtérig.

A Városligetben (akarommondani Karácsony Parkban) zajló megkezdett építkezések kérdését sem felejtjük el. Végülis már egyszerűbb befejezni mint visszacsinálni, de, összekötve a kellemeset a hasznossal, ezeket az épületeket kórházzá kell áttervezni. A Puskás Stadionból pedig látványkórházat fogunk kialakítani, ahol a nemátalakító műtéteket lehet majd a lelátókról megtekinteni, és onnan fogja azokat közvetíteni a királyi televízió. 

Másrészt, az új kormánynak fontos feladata lesz leállítani a Paksi atomerőművet, és az összes alkatrészét visszaszállítani a Szovjetunióba, az utolsó neutronig. Az épületében pedig nyugati mintára kiállítóteret, közösségi központot és gyakorlópályát lehet kialakítani, ahol Greenpeace-aktivisták biztonságos körülmények között gyakorolhatják majd, hogy hogyan kell egy atomerőművet elfoglalni. Ezzel azonban még nem vagyunk készen, a zöld országhoz nem elég az atomtól megszabadulni, a fosszilis energiahordozóktól is függetlenné kell válni, mindenekelőtt a Barátság vezetéken érkező orosz gáztól, amelybe diktatúrát kevernek, hogy ezzel mérgezzék meg a magyar fogyasztókat. 

Az új ország energiastratégiája (a galambszar-újrahasznosítás mellett) az USA-ból mobilneten keresztül érkező olcsó cseppfolyós palagázra fog épülni, amely a földgázzal szemben nem szennyező, sőt nem tartalmaz diktatúrát, hanem pont hogy demokrácia van benne. És ami megmarad, azt mi fogjuk továbbítani ellentétes irányban a Barátság vezetéken a Putyin Utáni Szabad Oroszországnak, na persze jókora felárral. 

Nem kerülhető meg a déli határon a kerítés kérdése. Ennek a sorsa egyértelmű: Az Isztambuli Egyezmény törvénybe iktatása utána a kerítés bűncselekmény lesz, amely ellen a rendőrség feladata lesz fellépni.  A kerítés felszámolása után a keletkező több száz kilométernyi drótot pedig felajánljuk az EU-nak Lengyelország körülzárására.

Természetesen a hatalomváltás után az ország külpolitikáját is gyökeresen meg kell változtatni. Első külpolitikai feladat lesz a szomszédainkat sújtó trianoni trauma megfelelő – tárgyalás útján való – rendezése. Ennek során igyekezni fogunk a történelmi határoknak megfelelően például az Északi-középhegységet Szlovákiának, a Tiszántúlt pedig Romániának átengedni (figyelve arra, hogy Szeged megmaradjon!!!)

Távlati perspektíva pedig az ütközőállami lét helyett a nyugati orientáció megvalósítása. A könnyebb kormányozhatóság érdekében az országot először is lekerekítjük, majd Sopron körül 180 fokkal elforgatjuk. (Ez utóbbival mellékesen a Barátság-vezetékben való ellentétes irányú gázáramoltatás problémája is megoldódik!)


  Schlaumeier

14 hozzászólás

  1. Orbán legnagyobb hibája, hogy jól csinálja. Mert ennek okán épeszű ember nem áll be az ellenzékbe. Látszik is rajta rendesen.

  2. Ne feledjük, hogy a felszabadult Budapest után az egész ország szabad lesz és rögtön ki is hirdetik a klíma vészhelyzetet. Ettől a két dologtól maga a kánaán lesz az országból. Pojácáné azonnal beintegrálja az európai nyugdíjak egységes birodalmába. A komcsik előjönnek az illegalitásból és a békés konszolidáció jegyében újjáalakul az ÁVH és a III/III. Az Orbánbasi elleni harc hősei kiemelt juttatásokat kapnak. Béke és harmónia fog bekövetkezni a pojáca (GYF) kormányzása alatt.

  3. gyurcsányiviktor

    Remélem, hogy a Miniszterelnök Úr méltó utódja – a következő, legalább 6 további év múlva -, egy Putyinhoz hasonló kemény és győztes miniszterelnök lesz, aki biztosítja Magyarország, a magyar nemzet jövőjét és túlélését a “következő, felettébb kalandosnak ígérkező évtizedekben”.

  4. Nagyon szellemes, jókedvű a cikk, csak túl optimista. Tényleg kellene már felvázolni egy 2022-es kormányra jutásuk esetére a következményeket. Főleg a rájuk szavazó nemzettársak felvilágosítására.
    Mert mi sokan nem vízionálnánk se stadionból se városligetben kórházat. Sőt sehol se. A meglévőket némi baksisért elajándékoznák privátba nyugati oligarcháknak fizető betegellátásra, a nem bezárt maradékot meg muzulmánkórháznak.
    A magyarok lakásait vagy kisajátítják a benne lakókat juhhodályba exportálva (vagy a temetőbe), vagy társbérletesítve beutalnak 2-3 migránscsaládot 4 feleségestül. A földeket eladják külföldieknek mezőgazdálkodás helyett vadászatukra erdősítik – úgymond zöldprogramként. Paksot nem zárnák be, mert ők is tudják, hogy nélkülönözhetetlen, de építésére hivatkozva megtízszereznék az áram árát, és privatizálnák a franciáknak, hogy innen is adhassanak a franciák a németeknek el áramot.
    Az iskolák felét bezárják mert úgymond nincs rá pénz, a tanítást lezüllesztenék írni-olvasni elég szintjére, bevezetve a kötelező arab nyelvet.
    Bazilika, Mátyás templom felgyulladna, a templomaink kb. felét fenntartási költségek hiányára hivatkozva átutalják mecsetnek.
    A muzulmánok munkanélküli segélyt kapnak, és korlátlanul jöhetnek, mert ugye az ENSZ ezt írta elő. A magyar nyugdíjas életkort felemelik 78 évre, mert ugye nő az átlagéletkor.

    S ha valaki azt hiszi, hogy e vízió légből kapott, nagyon téved. Az államosítást, társbérletesítést és kilakoltatásokat, földek eladását már 1945 után megvalósították atyáik, a privatizálást 1989 után csinálták, a migránsbetelepítést meg a nyugati megbízóik mintája alapján cseppet sem tarthatja senki elképzelhetetlennek.
    S akkor még nem is szóltunk az újrafelállított Saria-ÁVH-ról, a beígért akasztásokról és tomboló Magyar-Antifáról.
    Ha nem térítjük észre a Dákó és Momentum szindrómás nemhiszemel baloldaliakat akkor már 2023-ban élhetetlenné válik hazánk. De akkor mi hova 10 millióan létünkben fenyegetett nincstelen magyarok az ENSZ engedélyével mégis hova mehetnénk? Eszkimónak, egyenlő jogon fókát kergetni?

    • Naprózsa én csak azt szeretném tudni, hogy ki fog dolgozni???
      Ha a 2/3 likvidálva, bebörtönözve, akkor ez, hogy lesz???

      • Na ez az egymillió dolláros kérdés, kedves Magd@. A háborúkban először ölnek élvezetből a győztesek, aztán tisztogatásból, aztán fegyelem fenntartása érdekében példamutatásul, utána meg csodálkozva körbenéznek, hogy akkor ki fog ránk végül is dolgozni? Zömmel ilyenkor telepítenek be idegen népeket.
        Csakhogy most kiirtják a bonyolult gyárakhoz, orvosláshoz, atomreaktorhoz értőket, és nem lesz kit helyükre telepíteni, hisz a muzulmán hódítók meg az eddig sem dolgozó komprádor burzsoázia, politikus réteg nem ért hozzá. Ez a győzelem itt Európa leigázásával pirruszi lesz, és visszatérnek a győztesek is a sötét valamelyik korba.

      • 1-2 millió dhimmi-t azért életben hagynának

        • Ja, de most sokkal nagyobb az összefonódás, hogy pármillió dimmivel megoldható legyen a gépek kezelése, karbantartása, dimmik oktatása, atomerőművek üzemeltetése és modern fegyverek irányítása. S nem is beszélve arról, hogy a muszlim nem fog sofőrködni vagy tálalni, takarítani hitetlenekre, tehát még az ő kiszolgálásukon felül is kell némi tanár, személyzet, busz-vonat-repülővezető, orvos, nővér ez pedig újabb százmillió dimmi.
          Nem, itt komplett arab-dimmi világ fog elszegényedni minden területen három kontinensen, és aztán jönnek az okosabb kínaiak, japánok, koreaiak, vagy szintén nagy népességű India, és buddhisták, akik viszont már jól ismerik és gyűlölik, így nem is fogják eltűrni az iszlám rémuralmat és a második vallási világháborúban elsöprik ezt a rák-vallást, de a maradék fehérekkel együtt.

  5. Hogy mi lenne Orbán után? Bolsiék megint szétlopnának mindent!

  6. Viccet felreteve nektek is gondolkodni kell mi lesz orban utan mert ti is lesztek negyven illetve otvenevesek es akkor mar a doktorminiszterelnok ur nem lesz ( a hatalomban semmikepp )
    Masterplan 1: fizetos lesz a bezzegnemzetek, ti milliomosok, csak ahhoz KENE BAZMEG ODA IRNI UJ CIKKEKET
    Masterplan 2: ingyenes lesz a bezzegnemzetek, ti maradtok csorok ellenben a nep a ragyogo UJ cikkek miatt ellat minden foldi joval tarsadalmi munkaban epit hajlekot is nektek de ennek egy bokkenoje van: IRJATOK MAR UJ CIKKET A SZAJBAVERT BEZZEGNEMZETEKRE SZELES NEPRETEGEK KOVETELIK igaz szerenyen.

    Hajra!

    • Ti, milliomosok!

      Na, igen, a gyűlöletkeltés nagyon megy nektek 100 éve nem tudtok mást, mint gyűlöletet kelteni.
      Mindenki, aki élni és dolgozni akar, az milliomos, éljenek a szegények, akiknek a szavazatát meg tudjátok vásárolni a családi pótlék emelésével!

  7. Schenkhyalfonz

    Sopront miért kell egy lapon emlegetni a vörösbarna csürhével bármilyen formában is?

  8. ohh, megvan már a víziló, klímavészhelyzetnek hívják

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük