Kedves kelet-európai munkavállaló!


Meg úgy általában bárki, aki nem a világ fejlettebb, toleránsabb, demokratikusabb részéből jössz. Világjárvány idején néhány apró változást szeretnék bejelenteni számodra. 

Szóval az van, hogy bár alapvetően és nagyon őszintemélyen hiszek a munkaerő, az emberek és a tőkém teljesen szabad áramlásában, továbbá a lebontott nyitotthatárok legkeményebb híve vagyok, most, ebben a különleges helyzetben mégis menj innen a fenébe légyszíves!

A világ egy nagy falu. Lassan 25 éve hazudozom neked ezt a tévécsatornámon, amelyet a béna kis országodba telepítettem és a propagandán túl még szépen is tejelt nekem, de most a nagy faluból szépen hazamész a saját kis béna országodba, amíg el nem múlik a vész. 

Értve vagyok?

Jó, tudom, nyilván te is elhitted, hogy hazulról durcásan eljőve végre hihettél abban a buta mesében, hogy mi itt megbecsüljük a te nélkülözhetetlen munkádat, de hát Maréna, veled még viccelni se lehet? Kellettél nagyon, amikor épp olyan időket élünk, de most inkább nem szeretnénk megfertőződni a hazádból importált furcsa vécézési szokásaid vagy a családon belüli testi kapcsolataid okán, amelyeket onnan, a barbaricumból hoztál ide. Nem mintha mi olyan sokat fürdenénk a Művelt Nyugaton, meg a pincékbe se véletlenül nem engedtünk le takarítani, de most inkább arra kérünk, hogy menj szépen haza. Az se baj, ha pont te viszed haza innen a vírust, oda az Oltontúli kis világodba.

Pont leszarjuk mi, hogy mi van ott.

Most a védelmünk minden energiáját a Mediterráneumra fókuszáljuk úgyis. Nem, ez nem azt jelenti, hogy lényegi segítség megy oda, hanem, hogy megmondjuk, mit csinálnak rosszul és miért nem adunk pénzt nekik.

Egy most a lényeg, hogy nehogy kínai telefongyártól merj elfogadni ingyenmaszkokat a járvány idején, te köcsög, mert azokkal akár le is hallgathatnak téged, ami mereven idegen a mi transzparens Nyugati Világunktól. Erre fogunk nagyon figyelni, és őrködni innen, az Európai Unió szívéből. Mást sajnos nem tudunk adni, de nem is kell, ha olyan mélyen hiszel ebben az egyesült eszmében otthon, mint mi magunk itt 3 hónapja, amikor még tudományosan lehetetlen volt bármiféle ázsiai vírus behurcolása a fejlett és nemes európai kontinensre.

Ja, és alá kéne írni még itt egy kizárási szándéknyilatkozat előszándékának memorandumát a többi keletnéppárti képviselővel. Ezt szépen aláírod! Idejössz érte! Igen, ez most nélkülözhetetlen mozgás, mert a vírus terjedhet nyugodtan, de despoták ne mondhassák már meg a saját országukban, hogy miképpen védekezzenek ellene. A hétvégi vidámműsorunkba máris beraktuk. Az ovisok is ezt fogják nézni rajzfilmben. Úgyis mindenki otthon kuksol.

Tudtad amúgy, hogy milyen kurva híres a mi humorunk?

Egyedül nekünk van csak ilyen. Nagyon fogsz kacagni. Magam rendeztettem meg a teljesen független közszolgálati csatornánkon. Orbán lesz benne a főgonosz! Váratlan fordulat, mi? A mi operatív törzsünk úgy gondolja, hogy a passzív nyájimmunitás majd megvéd mindentől, de Orbán ellen aktívan kell védekezni. A vírus legyőzésénél is sokkal fontosabb, hogy most ne juthassanak Orbán kezébe bizonyos jogok, mert alapvetően kötelességünk megőrizni a Demokrácia minden értékét.

Na, felengedem a sorompót, és már itt se vagy!

Ha az egésznek vége, várunk vissza a legmélyebb eNberi érzelmekkel, ígérem. Addig bírd ki még egy kicsit!

Milyen jó most, hogy nem adtad le a régi hazád útlevelét, mi?

Pedig 2011 óta fenyegetőzött ezzel a neten, de most jól fog jönni. Alig pár hónap, és találkozunk. Persze, ha lesz még EU, vagy a te szar kis országodat nem zárjuk ki addig onnan is. 

***

Az új Anschluß által egyesített Ausztrália-Németország voltam, servußtok!

***

Ui: Ja, és haza ne merj menni, te lengyel kutya, ha amúgy a szart puculod a nyugdíjasaink alól, vagy a satnya zöldségeinket szeded le, mert ezeket a fárasztó és gyalázatos munkákat továbbra se mi, felsőbbrendű, művelt népek akarjuk elvégezni.


  Kurtz ezredes

12 hozzászólás

  1. Válasz a szupertoleráns Bezzegnyugatnak

    Igen én vissza szándékozom menni. Bocsánatot kérek, hogy most nem takarítom a melléfosott guggolós WC-t (akarom mondani a tusolófülkét) a nagyonkedves muzulmánok után, és tán nyakatokig fog érni a szar emiatt, mire helyreáll a világ, de ígérem pár petákért megyek paradicsomot szedni, csak megijedtem, hogy ti – ahogy szoktatok – engem nem fogtok ápolni mint a fiatal új bevándorlókat, akikért rögtön rohantok, ha megvágja kisujját amikor sorba késel a londoni utcán idegeneket, és a haverom is visszamegy, ha kikúrálják itthonmaradottak pénzén és helyett, amikor meggyógyul, mert ő az a mentős, aki szállítja be a muzulmánokat, ha egy kis bibijük támad.
    Igen, vissza kell mennem, mert nem adtatok annyi pénzt, hogy egy kis tartalékom legyen, és fizetnem kellett volna végig a cipősdobozt, amit 16-an lakunk a szörnyek negyedében, s mivel itthon nem teremtettünk megélhetést, az első font, Euró lebegtetésre megyünk mint a csacsi az eléje kötött répa után.
    S megyünk, mert az itthon maradottak, akik helyettem fenntartották szülőországomat, helyettetek már a sokadik nemzedéket kitanítják és elengedik, hogy nektek, bezzegország legyen olcsó tanult cselédetek, most morognak, hogy miért nem maradtunk kint, de mert ők veletek ellentétben nemcsak humanistának hazudják magukat, hanem azok is, megbocsátottak és visszafogadtak, most kinevetnek, hogy majdnem bekerültünk a két szék közt a pad alá.
    S ezt a nevetést nem bírjuk hallgatni, akkor inkább ti és muzulmán léhűtőitek mulassatok azon, hogy jól kifosztottatok mindnyájunkat.
    Bár, ahogy elnézem, lehet, hogy mégse találkozunk. Mert már nem lesz pénzetek megfizetni, mert mindeneteket elveszik a vendégeitek, vagy mert nem lesznek öregek, akiket ti hagytok meghalni, vagy már égnek a városok, mert ti idegeneknek adtátok át országotokat, és csak azzal voltatok elfoglalva, hogy minket nevessetek, alázzatok.
    Úgyhogy nem ígérünk semmit, mert lehet, hogy észhez térünk és nem megyünk harcolni értetek, hanem a végén mégis mi keleti barbárok nevetünk majd igazán.

  2. Naprózsa! Zseniális és lényegre törő .Nem mentem nyugatra dolgozni , itthon is kaptam jól fizetett munkát majdnem hetven évesen mint műszerész.És nem voltam piszkos auslander mint az osztrákok mondják.Sajnos rohadtul nem bírom őket.

  3. Rájuk engedni a migránsokat hogy legyen elegendő munkáskéz!!! Évszázadokon át amíg a magyar vérét hullatva tartotta fel a nyugatra igyekvő hadakat, addig a nyugat békében és vígan szipolyozta a gyarmatait és gazdagodott, gazdagodott. A rendszerváltásnak hitt módszerváltás óta folyamatosan ide szórja a másodosztályú “élelmiszereit”, egyéb bóvlikat miközben folyamatosan hülyéz. Elég volt!!!! Rájuk nyomni az összes migránst hogy ne velünk legyenek elfoglalva!!!!!

  4. Molnár József

    Annyit tennék hozzá, hogy a fejlett nyugaton abból élnek jól, hogy mi rosszabbul élünk. Elegendő megnézni a banki költségeket. Szeretném, ha nem csak arról látnánk kimutatást a bankok részéről, hogy éves szinten mennyibe fájt nekem a bankszámlám (átutalások, számlavezetés, éves kártyadíjj stb.hanem, hogy az anyabank Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Németországban vagy Ausztriában mennyiket (nem) számolnak fel, mert ezeket a költségeiket velünk fizettetik meg!

  5. Azt azért hozzátenném, hogy akik elmentek pincérnek wc pucolónak, dadusnak stb. és kint fizették a közterheket, majd az első pillanatban hazarohantak, de korábban tv riportokban ( lsd. RTL Klub ) számoltak be róla mennyire megbecsülik kint őket és mennyivel jobb kint, tisztelettel kérem őket fogják be a szájukat és ne hőzöngjek hogy itt mi van. Maradtak volna kint.
    És ne álljanak az első sorba maszkért, meg egyebekért…A kórházi ellátásukat meg fizessék meg !!!

    • El vagy tévedve !Ha te legálisan kimentél , bejelentve akkor nem jár orvosi ellátás Magyarországon !H a feketén élt kint és nem fizetett tn-t itthon az szopás !Utólag kiszámlázzák neki azt az időt amikor nem volt biztatva és a kezelés költségeit is 100 %-n.Az sem jó ötlet hogy ” eltűnik ” .Mivel ezzel akkor találkozik amikor lejárt útlevelet akar cserélni ,kinti követségen nem cserélik, kap egy haza utra szóló igazolást jöhet haza ! Az sem megoldás hogy házasságot köt kinti állampolgárral ,mert bizony ehhez is kérnek MAGYAR ADÓIGAZOLÁST .Amit a NAV akkor ad meg ha befizette az ősszeget ! A magyar állampolgárság lemondáshoz is kell a NAv igazolás !Nem egy ismerősöm kitoloncolták illegális tartózkodás miatt ,USA, Kanadából,Ausztráliából !

  6. Ezért kellett az ukrajnaiaknak gyalog
    hazamenni..nem ez volt a hirekben?Az Ő utaztatásukra már
    nincs fedezet.
    Hogy a,művelt vagy csak fejlett?, nyugat ezt gondolja a kelet-europaiakrol
    az adott.De sajnos sokan közülünk megtiszteltetésnek
    érzik ezt,sőt egyesek a már mi is németek vagyunk
    ömámitást gyakorlolják.
    A kommunizmus rombolása ellenére nálunk még élnek
    mélyen gyökerező értékeink.Higgyünk ebben és segitsük
    egymást.

  7. 10/10 Jó cikk.
    A bajban ismerszik meg a barát. Nem baj, ha 1 vagy 2, de legalább tudhatod, hogy mire számíts!

    (Pesten egyébként én nagy káoszt várok, mert a pesti népek között rengeteg az alulszocializált, az egópista. Látszik a választásukból is, hogy nem a nemesfajta, hanem a parazitafajta él ott. Szétrajzanak, visszarajzanak, terítik az országot Húsvétkor. Nem ártana lezárni az utakat.)

    • Sajnos igazat kell adjak Önnek.
      Nem véletlen, hogy az ország fertőző góca éppen az a Budapest, amelyik visszaszavazza magának a kommunizmust.

      • csakafidesz

        Az ideutaztatott nyugatiak szavazták vissza, mert ha bejelentkezik, másnap már szavazhat a helyhatóságin, utána mehet is haza. Mindez az uniós jogból fakadóan.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük