Kritikus tömeg? – Bringások tízezrei tűntek el a fővárosból


Még véletlenül sem akarom széttrollkodni azt a jó szándékú mozgalmat, hogy minél többen kerékpározzanak a fővárosban. Véletlenül sem bántanám meg azt a több tízezres, mi több, százezres tömeget, amely a Critical Mass utolsó egynapos eseményén, még 2013-ban büszkén emelte az ég felé a biciklijét, mint a városi kerékpározás, a szabadság és a zöld tudatosság, az élhető város nemzetek fölötti szimbólumát. Azóta viszont ránk köszöntöttek a biciklis társadalom szürke hétköznapjai. Eltűntek a bringások százezrei. Hová lettek az européer biciklisták a mindennapjainkból?

A Critical Mass egy, a városi biciklis-kultúrát népszerűsítő kezdeményezés – volt, más városokban van –, utolsó éveiben több tízezer embert mozgatott meg Budapesten, mígnem a szervezők 2013-ban úgy döntöttek, elérték, amit akartak, és nem tartanak több tömegrendezvényt a fővárosban. A bicikli kérdésből aztán Karácsony Gergely csinált politikai kérdést, amikor rendszeresen felrótták az amúgy nagypapakorú Tarlósnak, hogy miért nem teker minden nap biciklivel a munkahelyére. Bezzeg a Karácsony tekerne, hát meg is választották. Karácsony mégsem tekert, viszont nem restellt mindenhová kerékpárutakat telepíteni, azt most ne is bolygassuk, mennyire átgondoltan. A nép ismét megnyugodhatna, van már elég bicikliút, most már aztán tényleg. Viszont azokat nem használja a többi biciklista, mivel 

  • most nem biciklizem, mert tűz a nap, a rádió is bemondta, hogy veszélyes a napon tartózkodni
  • most nem biciklizem, mert akkor leizzadok, le kellene tusolnom a munkahelyemen, meg át is kellene öltöznöm, aztán vehetem vissza munka után az izzadt cuccomat
  • most nem biciklizem, mert be kell vásárolnom
  • most nem biciklizem, mert a gyerekeket óvodába/iskolába kell vinni, viszont sosem engedném a gyerekeimet ilyen forgalomba biciklivel
  • most nem biciklizem, mert esik az eső, sáros lesz a ruhám, és megázik a táskám
  • most nem biciklizem, mert szétfújja a szél a hajamat
  • most nem biciklizem, mert munka után megiszom egy bambit a barátaimmal, és ittasan nem akarok hazatekerni éjszaka
  • most nem biciklizem, mert tél van, és fázik a kezem
  • stb…

Igen, ezek mindennapi, teljesen emberi helyzetek. Ezért is nem írom le a zsigerből idekívánkozó „konzumbringás”, „kamucangás” jelzőt, mert felesleges az embereket basztatni, hogy miért nem használják, ha már annyi bringaút van, most már aztán tényleg. Ugyanis a hétköznap világának mindennapi rutinjába bármekkora romantikus álom is, bizony nehezen belehelyezhető a biciklizés. Nem én mondom. Ez látszik a bicikliutakon, amelyeket reménytelenül kevesen használnak, a városi népség hat százaléka, de az is önbevallásos alapon. A névben biciklizni szerető, magukra emiatt rendkívül büszke fővárosi polgárok elenyésző hányada választja ténylegesen a biciklit a mindennapi közlekedésben. Nem ők tehetnek róla. Nem rossz ember ettől senki, egyszerűen nem megy. Álmodnak egy világot, amit ők sem tudnak megélni, illetve egy olyan Budapesten élnek, amely nem igazodik az igényeikhez. Budapest nem tud kisváros lenni, és ha egy fővárosi élvezni akarja az összes előjogot, amit a Budapesten lakás jelent, azért valamilyen áldozatot hozni kell. Ez az áldozat a nagyvárosi élet. 

A baj ott van, hogy Karácsony Gergely sem fog tudni kisvárost varázsolni a nagyvárosból, de szorgosan erőltetni fogja ezt a biciklizéses őrületet, hiába tűnt úgy 2013-ban, hogy meg van elégedve az irányokkal a bringás társadalom. A főpolgármester most a nevükben hülyézi az autósokat, viszont stikában ő is autóval jár, mert neki sem fér bele a bringázás. Ugyan odáig még nem jutott, hogy lehülyézze a nem-bicikliző polgárt, annyira nem bátor, de fenntartja a közlekedési káoszt újabb és újabb húzásokkal, hátha akkor majd többen fognak biciklizni. De nem fognak. Karácsony Gergely sem fog. Ráadásul van ezekben az intézkedésekben valami baszdüh is. Erőből odabaszni a rohadt autósoknak. Ez valami mélyen elfojtott városi ösztön, amit megpróbálnak zöldbe csomagolni. A volán mögött most Orbán Viktorok ülnek, az autósok büntetése valamiért ellenzéki mánia. Ahogy az is, hogy az emberek passzióból üldögélnek órákat a dugóban, ekkor is csak az urat játsszák, nem pedig azért, mert tényleg nem tudják másképp megoldani a munkájukat, az életüket. Senki nem pocsékolja szívesen az idejét a bedugult belvárosban egy autóban ülve, ha másképp is menne. Az autós már nem úr, de a proliszemlélet ebben kicsit bennragadt. Ha a cél az autóforgalom további csökkentése, az nem úgy fog menni, hogy az autósokat megbüntetik jó sok biciklisávval. Milyen üzenete van annak, hogy egy biciklisávot mások bosszúságára telepítünk? Ennek mi köze a zöld szemlélethez?

Esetleg az a biciklis társadalom, illetve az ő szószólóik – nem mellesleg ezek egyike-másika biciklifutár-cégek vezetője is egyben, akik  anyagilag érdekeltek a bicikliseknek nyújtott minél több közlekedési előnyben – gyakorolhatnának némi kritikát, és a fontolva haladás jegyében jelezhetnék a főpolgármesternek, hogy lemondanak néhány új, de teljességgel átgondolatlan és használhatatlan bicikliútról. Hogy nem akarnak a főpolgármester bosszújának eszközei lenni. Kérhetnének alternatív útvonalakat cserébe. Ez már csak rajtuk múlik, mert Karácsony Gergely mindent megtesz jófejsége látszatának fenntartásáért. Lássuk be, a biciklis társadalom igényei és elvárásai jelenleg köszönőviszonyban sincsenek a főpolgármester intézkedéseivel, amelyekkel elérte, hogy minden autós, tömegközlekedő és egyszerű járókelő meggyűlölje a bicikliseket, és eszükbe se jusson kerékpárra pattanni. Amikor Karácsony bringásként tetszelgett a kampányban, olyan emberek szavazatát nyerte el ezzel, akik amúgy nem bicikliznek, de azt gondolták, tesznek a cangásoknak egy szívességet ennek a Karácsony gyereknek a megválasztásával. És mivel Karácsony sem bringás, mert tényleg nem az, csak fotókon, csinált néhány parasztvakító intézkedést a nembringás népe számára, a bringások „érdekében”, ami viszont a bringásoknak nem érdeke. Talán kellene egy újabb Critical Mass-t tartani, hogy ezt a főpolgármester is megértse. Feltéve, hogy valóban kritikus az a tömeg…

Vezető kép: Tutiblog-montázs


  Miért Rigó

29 hozzászólás

  1. Budapest nem Amsterdam, Amsterdam nem a főváros!
    Karigeri nem egy észlény, hiába a 40 rabló!
    Ők Budapest fosztogatói, szavatosságukat rég elvesztett, talpnyaló siserehad!
    A történelem nem fog megemlékezni róluk, maximum egy mondatban!
    Elkúrók!

    • csakafidesz

      Ordas hazugság, hogy a hollandok biciklin járnak. A csatornák partján tényleg több a biciklis, mert az autó nehezen fér el, és nem mindenhová hajthat be. De ez a terület kb. csak annyi, mint a Vörösmarty tértől a Vámház körútig.

    • zolatiguszti

      14 éve Bringázom Bp -en bírom amikor olyan nyilatkozatokat látok a témában min tamikor szúz gyerekek egyást okosítják a jó szexről.
      8 évet szereltem szervízesként, belvárban lakom és zöm ott is melóztam. Csepel a nagy kereskedésekkel csak oda 11300 méter kaputól.Hetente min 3x hoztam 40-50 kiló árut háton.Nem ritkán szétszerelve darabokban két bringát fűzött 2 db kerékszettel. Télen nyáron. Már akkor a csepeli gyorsforgalmin amikor még bringaút se volt kifelé.A hóban is a -15 fokban is.
      Tegye meg a kedvemért hpgy arról nyilatkozik amiről rendelkezik valós ismerettel.
      Ugyanis az a helyzet hogy itt megint mindenki foci edző, meg szövetségi kapitány.
      Most 3-ik éve ülök egy faluban az oláh határ mellett beteg szülők okán.
      A falu átmérőben 3 km. Ön szerint főleg kerékpárpznak vagy autóznak az emberek itt?
      Mondom 3 km a település átmérő, dombokat edzéshez legközelebb 12 km re lelek csak!
      Tudomásul kell venni hogy szocio kultúrálisan az átlag Magyar két dolgot tud a kerékpárokról:
      1 Piros
      2 26-os
      Ha kicsit képzettebbek akkor azt is hogy kontrás. Slussz, itt égett el az utolsó rakéta fokozat és lebeg a nép a tudatlanság súlytalanságában. Volt szervizesként ki merem jelenteni ez mára már komolyan befagyasztja az egész özlet eladási, és fejlesztési lehetőségeit. Javításkor, átalakításkor az átlag vevő kb olyan szinten képes értelemezni bármit amit mondunk mintha cyber hadviselésről tartanánk előadást, vagy a programozásról.Pedig nem nasa szint egy lánchajtás…..De beleszólni, dönetni persze mindneki tud a témában.
      És ez csak a műszaki szint…..Forgalmiről nem is beszéljünk…Pl az hogy a belső kerületekben bringával a metrót kivéve bérmilyen járművet le tudok nyomni és előbb érek oda+ nem keringek órákat parkolóhelyket keresve?
      Maga ez utóbbi tény a kizáró oka annak a mesének hogy autóval bérmi gyorsabb a város közepén.
      Állíólag miattam vannak a dugók csak érdekes mód ezeknek a dugóknak a főbb jellemzője az hogy mindben én tudok a leggyorsabban a szélére kikeveredni és elhagyni…
      Amőgy volt a vérsoban dugó 74 bn meg 84-ben meg 94 -ben és 2004-ben is amikor még bringást létni se lehetett…..Bringákból nem könnyű ugyanis dugót csinálni.Lehet de nem könnyű.
      Kb 100-200 autónyi bringás kell hozzá olyan 40-50 autónyi helyen egyszerre.
      Maradjunk annyiban hogy Mo-n a lakosság még mindíg státus szimbólumnak tekinti az autóját és még a 3 km-es átmérőjű faluban is vesz egyet ha futja rá,és uténa budira is azzal jár.Ezért nem bringáznak nem azért mert bármit ne kehetne megoldani vele.
      Képzelje lehet úgy haladni bringával hogy nem izzad!Van váltós kerékpár! Olyan 1937 óta valami Camapagnolo nevü hülye találta fel.
      Nagy hőségben pedig nem a bringán izzad hanem amikor megáll, ugyanis addig hűt az ellenszél.
      Csak ugye ezekről tudni kellene mielőtt nagy hangon elkezdek ekézni valamit….
      Sajnos bringás szervezetek zöme évekkel ezeleőtt ballib politikai előszerveztek kezére került.Ezt létjuk karigeci esetében is.Én magam tapasztalatam hogy bringaút építés ebben a forméban még azon a vidéken is autós-bringás ellentétet szül ahol bringaút előtt 100 évig elfértek egymás mellett a közúton.
      De ettől maga mint közlekedési forma nem lesz használhatatlan és rrossz maga a bringázás.
      Csak a nép tót hülye hozzá, és ami legrosszabb az autóbuzi személelet miatt nem is akar tanulni róla semmit.Viszont sír hogy 400 a benzin litere, majd elhajt vele oda ami gyalog van 15 percre……

      • Így van.Azért vesz Mazdát meg hússzor nagyobb terepjárót hogy lássa mindenki ő a fasza gyerek. Nem fog kiszállni belőle és biciklizni.
        És nem fog senki biciklizni Csepelről a Belvárosba hanem vesz egy autót és azzal megy

        • csakafidesz

          “És nem fog senki biciklizni Csepelről a Belvárosba hanem vesz egy autót és azzal megy”
          Figyelj ÖKÖR! A bicikli az év 365 napjának egynegyedében sem használható. Esik az eső, fúj a szél, nehéz táska van nálad, stb. Ezt a vidéki ember is látja, és ma már neki is van autója tehát azzal jár. Ezért nem izzasztja magát pedálozással,

      • Teljesen elfogadom az érveit, valóban az emberek egy része nem gondolkodik okosan. De! Én egy közepes méretű városban lakom, a munkahelyem kb 8 km, mégis autóval járok, 20+év tömegközlekedtem. Szívesen bringáznék, jót tesz a túlsúlynak is, de be kell vallamom: félek. Még az autóban is veszélyes a közlekedők közé menni, próbáltam bringával, segédmotorral, néhány életveszély után abbahagytam, és a családtagjaimnak is ellenjavallom. Voltam üdülni az Alföldön, pl. Csongrádon, ott a városka nagy része binyiglizik, külön erre létesült kerékpárutakon, szépen, kényelmesen. Nagyon irigylem őket, és gratulálok a vezetésnek, így kell csinálni! De nem költözhet mindenki Csongrádra, bár a kísértés nagy. Tisztelettel: Mihály

  2. “Karácsony mégsem tekert,“

    DE! Tekert. De lebukott. A szomszéd utcában kiszállt a kocsiból, ott várták egy kerékpárral, rápattant és odagurult a kamerák elé!
    HAZUG GAZEMBER, Gyurcsány strómanja. Hogy tekerne már el a brüsszeli d(k)urva repedtsarkú, csámpás nénikéjéhez, aki a Maneken Pis mellett strichel

  3. “annyi bringaút van”
    A szélső sáv kátyús szélén meghúzott sárga csík az nem kerékpárút.
    A járda, fákkal ültetett részén meghúzott/már nem is látszó sárga vonal az nem kerékpárút.
    A gyalogosok és futballszurkolók által elözönlött, lezárt, karbantartás nélküli autóút az nem kerékpárút.
    Kerékpár út az úgy a Duna aréna és a Margit híd között van.
    Budapest belső részén alig vannak kerékpárutak. Ha a fő kerékpáros útvonalakon mondjuk kétszeresére nőne a kerékpárosok száma, életveszélyes és túlzsúfolt lenne a gyalogos/rolleres/kerékpáros közlekedés.

  4. Jó ez az írás. Csak azt szeretném a tudtára adni a biciklizést erőltetőknek, hogy a kerékpározás nem létszükséglet, mert olyankor érdemes kerékpározni, amikor ráérnek, nem kell semmit szállítani, szép napos száraz idő van, de nem kánikula. Viszont autózni nem passzióból autóznak az emberek, hanem szükségből.
    Ma már nem úgy van, mint régen a nótában, hogy “végig hajtani a Stefánián” hanem munkába járnak vele, no meg vásárolni és gyerekeket hordani az iskolába, óvodába stb. Ma már hétköznapi eszköz az autó, hazánkban minden második embernek van autója. Viszont szemben a kerékpárosokkal, az autósok rengeteg adót fizetnek, amiből igazán jól karban lehetne tartani az utakat, és sok parkolót építeni, kialakítani.

  5. Királytigris

    A biciklizés a szennyezett levegőjű nagyvárosokban többet árt mint használ, ráadásul időjárásfüggö. Nyáron leizzadsz, télen megfagysz. Készörület az egész.
    A körútak helyett a mellékutcákba kell terelni a bicikliseket, és ezzel csökkennének a forgalmi dugók.
    Maradjunk abban, hogy a bicikli egy kiváló tömegsport szép időben a városokon kívűl.

  6. T. Fleischer

    Amikor megszavazták a Mekk mestert tudott volt, hogy mennyit igért és mennyit teljesített Zuglóban és milyen a hozzáállása a munkához. Most mire ez a nagy csodálkozás? Még a “klíma vészhelyzetet is kihirdette akár mit is jelent. Tetszettek volna nem mosoly, hanem tudás és hozzáértés alapján szavazni.

  7. Az meg kimaradt, hogy: ma nem biciklizem, mert a fovaros budai oldalon ugyanis hegyek vannak es en nem vagyok Giro d’ Italia nyertes, hogy ezekre fel tudjak tekerni. Azt meg szinten megneznem, hogyan teker fel Haracsony a Csucs hegyre olltonyben, laptoppal. Persze telen is, hisz a bucikli savjait akkor sem szuntette meg.

  8. csakafidesz

    Nézzük. Megyek a Dunaparton kocsival a Margithíd felé, hát ott teker egy bringás. Finoman elé kerülök, megállítom a kocsit, ő is kénytelen megállni.
    – Nézze ott a villamosok mögött, közvetlenül a Dunaparton százmilliókért épült kerékpárút, miért nem megy oda. Sokkal szebb helyen is van, stb.
    – Ott bicikliizek ahol akarok..
    – Ez nem így van, én se mehetek ott a kocsival ahol4 akarok, csak a kijelölt úton mehetek.
    – Leszarom, én itt akarok tekerni.
    Nagyon viszketett a tenyerem.
    Ennek a társaságnak újabb bicikli utat, vagy bicikli sávot? Semmit. Két bazinagy pofont, ha mégis az autós útjába akad.

  9. Ma már fölösleges azon vitázni, hogy pl. Amsterdam “biciklisebb” város, mint mondjuk Bp. (egyébként igen!), elegendő felkeresni egy live cam oldalt, ahol színes, szélesvásznú, akár váltakozó helyszínű, folyamatos ÉLŐ adásban győződhetünk meg az állítás helyességéről, vagy annak ellenkezőjéről:
    ==> https://webcam.nl/amsterdam/

  10. Nem találod a bicikliseket? Én megmondom hol vannak. A járdákon. Ott kerülgetik egymást az elektromos rolleresekkel.

  11. Kívül nagy belül semmi, ki az ? Elsőre megtévesztő mosolygós, de utána ami kiderül az mind hamis, ki az? Válasz: Karácsony Gergely

  12. A kerékpársáv őrület rá fog égni Karácsonyra, csak az a kérdés, hogy mikor fog visszakozni. Minél később annál több kárt okoz vele…

  13. – Tiszteletem! Ön mióta ül itt a dugóban?

    – Kb. másfél órája…

    – …és mit üzenne a Főpolgármester úrnak?

    https://www.facebook.com/watch/?ref=external&v=390255148974801
    [Ezek csak a nyomdaképes válaszok!] 🙂

  14. “Talán kellene egy újabb Critical Mass-t tartani…” – így fejeződik be a jelen cikk. Erre mit olvasok most a PS hír-hasábjain:

    Az “I Bike Budapest” KERÉKPÁROS FELVONULÁS miatt közlekedési változások lesznek ma délután a fővárosban. A résztvevők várhatóan 13 órától gyülekeznek a Margit híd budai hídfőjénél, a budai alsó rakparton… – és utána sorolja a fél város mai lezárását.

    Jó, rendben, ez még nem az a szerző által vágyott Critical, de már elég Mass ahhoz, hogy szétrontsa ma is a Főváros közlekedését.
    Hogy a franc essen bele!

  15. A DK-nak a budapesti tömegközlekedéssel kellene foglalkoznia, nem a biciklisávokkal. (Nem Karácsonyt említem, mert ő ebben a történetben is csak egy kis senki.) Tarlós idején bezzeg tudták a járatokat az utasok igényeihez igazítani! Bezzeg tudtak új villamosokat venni, nem úgy mint most a DK teszi, hogy 30 éves német villamosokat van pofája beszerezni! Tarlós idején nem szórakoztak a sávok elvételével, nem kezdtek egyszerre párhuzamos utakat felújítani, és nem zárták le a menekülő-útvonalakat. Tarlós nem vonult ki a főváros üzemeltetési feladataiból (hóeltakarítás, útfelújítás, hídfelújítás, fű- és gaznyírás, kéményseprés). Tarlósnak van esze, szíve és tiszttessége.

    • Erről van szó!
      Lehetne még rengeteg érvet felhozni, de süket fülekre találna úgy is!
      Erőfitogtatása egy selejtes fickónak, annak a bosszúja, mert tudja, hogy ő egy selejt, de mivel más nincs a libsiknek raktáron ezt tudják csak bevetni! Némelyik nyomokban még tartalmaz fogyasztható elemeket!

      Jó lenne, ha minden választó egy árkus papírt kettéosztva és pozitív/ negatív, nekem jó/nekem rossz érzései, vélemény alapján, tárgyilagosan elemezné, hogy melyik oldal a JÓ, JOBB, LEGJOBB!

      • Köszönet és hála az orbáno Vicc-torának azért a szabályozásért, hogy a selejt emelkedhet politikai hatalomba.

        Ez nem az Uncle George által megálmodott kakokrata társadalom elveinek felel meg?

        De, bizony!

        orrbán alkalmatlan miniszterelnöknek, egy Vicc, a FIDESZ váltson még időben!

  16. Ha Karácsony annyira
    bicikli párti,miért
    tüntek el a Mol bubik?

    • kamugeri saját, helyettesei és tanácsadói használatára tartja fenn azokat.

    • Naponta bringázó kormánypárti illiberálisként nem esik jól ez a sok fika amit így áttételesen kapok ?
      Ebben a kérdésben én a karácsonyékkal értek egyet, ez van. Kár, hogy a fidesz ellenébe megy ennek a trendnek, mert a jövő biztosan nem lehet és nem lesz a 70-80-as évek “még szélesebb utak, még több autó” filozófiája, és előbb utóbb úgyis ki lesznek szorítva az autók a belvárosból. Ez csak idő kérdése.
      Amúgy ezt ideteszem árnyalni kicsit a cikkben és a kommentek egy részében foglaltakat.
      https://bikemag.hu/magazin/az-evszazad-legbringasabb-honapja-volt-a-junius-budapesten/

  17. Bakonyi Gábor.

    A kerékpárutak egy része úgy van kijelölve, hogy hosszabb, kacskaringósabb, akadályokkal teli útvonalon vezet, mint egyéb kijelöletlen útvonbalak amiket a kerékpárosak találni tudnak maguknak.
    Egyes kerékpár sávokat egyszerűen autóparkolónak használnak, azon végighaladni nem is lehetséges.
    A fő ok, amiért mégsem járnak az emberek kerékpárral az, hogy Budapesten az emberek úgy lopnak mint a szarka. Ha oda is láncolná valaki a kerékpárját egy fához, vagy korláthoz, az nem akadályozna meg senkit abban, hogy leszereljék a pedálokat, kormányt, nyerget, a kerekeket, sárhányót, láncot, láncvédőt, csomagtartót, stb.
    A rendőrség pedig biciglilopásokkal nem foglalkozik igazán komolyan, mert viszonylag kis érték…

  18. Csak az elvakult kamasz bringázik egy túlzsúfolt forgalomtól terhelt, súlyosan szennyezett levegőjű városban. Egészségvédelem okán 10-X annyi légszennyezést liheg be a cammogó járművel közvetlen közelében, mint a gyalogos, és 100-azor annyit, mint a légszűrővel ellátott járműben utazók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük