Liberálisok = diplomás kommunisták

A 22. évértékelőben a magyar miniszterelnök újabb zseniális idézettel élt: olyan, hogy liberális nincs, csak diplomás kommunista.

Igen, Magyarország mindig is híres volt az átöltözésekről. De itt nemcsak a ruhaváltásról van szó, hanem szellemi, értékrendbeli változtatásról is. Amikor valaki kommunista ellenességről prédikál (lásd az SZDSZ útját), majd szövetkezik az egykori nomenklatúra pártjával (MSZP), és legújabban a fasisztákkal, antiszemitákkal, rasszistákkal (Jobbik) működik együtt, az az elvtelenség netovábbja. Ezért mondta évértékelő beszédében könnyedén Orbán Viktor miniszterelnök, hogy az ellenzéken ma „… még felemás, egészen avantgárd kombinációkat láthatunk. Alul kisnyilas gatya, felül vörös ing, rajta szivárványos kitűző”.

Erre számíthatunk tőlük: egy nagy katyvaszra, politikai káoszra, ahol nagyítóval kell keresni a magyar érdekeket. Ilyen volna az ő kormányzásuk.

Orbán Viktor miniszterelnök nagyívű, száz évre visszatekintő évértékelőjének fontos mozzanatai, hogy időről-időre miként próbálták bizonyos politikai erők bekebelezni, megvezetni a magyarságot. Az éppen száz éve érlelődő, előre megírt trianoni békediktátum hosszú időre meghatározta tragikus sorsát Magyarországnak. A halálos döfést nem az I.világháború, hanem a kommunista Tanácsköztársaság (a többi között Kun Bélával, Szamuely Tiborral, Károlyi Mihállyal, Jászi Oszkárral, Lukács Györggyel) adta. Ez a vérgőzös, hatalommániában fetrengő bolsevista népbiztos kormány lényegileg feladta Magyarországot, elárulta a magyarokat. De a magyarokra mindig is jellemző volt, hogy a nagy tragikus sorsfordulók után sikerül talpra állni, sikerül újrakezdeni.

Mi a talpra állás nagymesterei vagyunk.

A miniszterelnök a ma élő magyarokra leselkedő veszélyekre is felhívta a figyelmet. Különleges veszélyt jelent az az állandóan itt sertepertélő, kavaró Soros György, aki a rendszerváltás óta nem kifejezetten Magyarország, a magyarok megsegítésén, felemelkedésén munkálkodik. Az ellenkezőjén. Valami miatt Soros szemében mi célpontok vagyunk. Bárcsak ne lennénk azok. 

„Soros eddig háromszor akarta megszerezni az országot” – ezt kihangsúlyozta a miniszterelnök. „Én, aki több mint harminc éve nyomom az ipart a politikában, saját szememmel láttam, hogy Soros György háromszor próbálta meg kifosztani Magyarországot. Soros Györgytől először Antall mentette meg az országot, amikor megakadályozta, hogy megszerezze a teljes magyar államadósságot. Másodszor Horn Gyula, amikor nem engedte, hogy felvásárolja a monopolhelyzetben lévő OTP-ét. A harmadik kísérlet pedig ma is zajlik, az idegen népesség tervszerű betelepítésével” – foglalta össze Orbán mondanivalóját a PestiSrácok.hu a tegnapi tudósításában.

Soros már a rendszerváltás előtt is szemet vetett hazánkra.

Csurka István a Dr. Utólag visszaemlékezésében arról írt, hogy 1985-ben Eörsi István egy találkozót szervezett a Margitkert vendéglőben Soros Györggyel. A gazdag vacsorán jelen volt a többi között Mészöly Miklós, Csoóri Sándor, Domokos Mátyás, Vásárhelyi Miklós. Az üzletember szándéka nyílt volt, ajánlatot tett a magyar szellemi élet vezető embereinek. Évente hárommillió dollárt akar befektetni a kultúrába: ösztöndíjak (külföldi is), támogatások, anyagi beszerzések, utaztatások formájában. Ez akkor óriási pénz volt. Csurka is csak később döbbent rá, hogy a Bilderberg- csoport egyik befolyásos tagja, a Disznófejű Nagyúr, miként nyúlt a magyar tudatért. S még később, az író-politikus arra is rájött, hogy Soros (Aczél György közreműködésével) azért érkezett az országba 1985-ben, azért hozta a pénzt, hogy ne legyen forradalom, hogy a rendszerváltás ne járjon elszámoltatással és személycserékkel, hogy az a réteg (nyilvánvalóan benne azzal a párt-munkásőr-funkcionárius és gazdasági vezető állománnyal, amely Sorost és a Bilderberg- csoportot érdekelte) békés úton tarthassa meg a pénzét, a hatalmát, a pozícióit.

Végül is az elmúlt harminc évben az történt, hogy az első Soros-tervet végre is hajtották.

Nem volt véletlen tehát, amikor Antall József, a rendszerváltás első miniszterelnöke a türelmetlenkedőknek ezt válaszolta: „tetszettek volna forradalmat csinálni!” Egy szerencsénk van, hogy eddig olyan miniszterelnökeink voltak a rendszerváltás óta (kivéve Medgyessyt, Gyurcsányt, Bajnait), akik nem adták el, nem szolgáltatták ki Sorosnak, az IMF-nek az országot. Ezt Orbán évértékelőjében korrektül megemlítette köztük a komcsi, pufajkás Horn Gyulát is, akibe óriási bűnei mellett még szorult egy kis hazafiság.

Felelős miniszterelnöknek lenni, gróf Batthyány Lajos első független kormánya óta (1848. április 7.) mindig is bátorság, férfiasság és hazafiság kérdése volt. Persze miniszterelnökeink között is voltak gyenge politikusok, árulók, de aki komolyan vette ezt a feladatot, az akár a halálba is ment a hazájáért.

Ezt a küldetést a negyedik kormányátalakítással Orbán Viktor mindig is komolyan vette. Számára erkölcsi kérdés kormányfőnek lenni. Nem véletlenül fogalmazott úgy a Várkert Bazárban, hogy „a nemzeti önbecsülés megerősödésével kezdődik a felemelkedés, mert az egyéni önbecsülés feltétele a nemzeti önbecsülés.” Igen, akinek nincs tartása, országával együtt víziója népével, tizenöt milliónyi magyar fajtájával szemben, az ne is fogjon ehhez a feladathoz. Petőfi Sándor fogalmazta meg forradalmi időkben a  XIX. SZÁZAD KÖLTŐI című versében.

Ne fogjon senki könnyelműen
A húrok pengetésihez!
Nagy munkát vállal az magára,
Ki most kezébe lantot vesz.
Ha nem tudsz mást, mint eldalolni
Saját fájdalmad s örömed:
Nincs rád szüksége a világnak,
S azért a szent fát félretedd.

Ez egyértelmű üzenet volt a kortársaknak. Ma is forradalmi időket élünk. Idegen betolakodók ezrei a határainkon, akikkel el akarják pusztítani a nemzetállamokat, akikkel meg akarják valósítani a nyílt társadalom elméletét.

A magyarok viszont nem akarnak kevert társadalomban élni.

Hál’ Isten, az elmúlt több, mint ezer évben a válságos időkben mindig voltak olyan királyaink, vezéreink, kormányfőink, szellemi példaképeink, akik megkongatták a vészharangot és élére álltak népüknek. A kommunista, balos ígérgetőknek az ideje lejárt, le kell leplezni szándékaikat, és a tényleges hatalomhoz nem szabad őket engedni. Mert utánuk csak a káosz, az összeomlás, a nyomor jöhet. Egyszer ezt gyurcsányék bebizonyították.

Ezért van szükség az új nemzeti konzultációra, a nemzeti együttműködésre. Ugyanis Európában az a helyzet állt elő – ezt ki is emelte a miniszterelnök –, hogy a bűnözők jogai fontosabbak lettek az áldozatokénál. Ez a helyzet Magyarországot is elérte.  Közölte azt is, hogy komoly vitákra, nemzetközi erőpróbákra számít. A miniszterelnök kifejtette: külföldről finanszírozott, „s persze a Soros-hálózathoz tartozó szervezetek és felbérelt ügyvédeik a jogvédelemmel visszaélve perek tömkelegét indítják”. Nem nézhetjük ezt tovább tétlenül! – hangoztatta.

Nem is nézzük tétlenül!

Orbán Viktor eddigi politikája ezt igazolja. Az elmúlt tíz évben olyan nemzetközi kapcsolatokra, tekintélyre tett szert, ami biztosíték minden magyarul gondolkodó számára, hogy Magyarországon biztonságban van, Magyarországon lehet élni.

Ez is érdekes

Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. …

22 hozzászólás

  1. Balogot és a Hóbagolyt nem lehet hanyagolni a pályáról?
    Nem ártottak nekünk mér eleget? 🙁

  2. A fidesz közel sem tökéletes. Így kapásból fel tudnék sorolni vagy tíz olyan pontot, hogy mi nem tetszik és miben nem értek velük egyet. De, ami a másik oldalon van, az elborzasztja a jóérzésű embert. Ha az a szörnyeteg hatalomra jut, akkor óriási károkat fog okozni az országnak. És az a baj, hogy a sorozatos önkormányzati térnyerésüket elnézve erre van is esélyük. Azt értem, hogy valaki nem szereti Orbán Viktort, de hogy lehet egyszerre Gyurcsányra, Fegyőrre és Jákobra szavazni, azok nem zavarják?

  3. Vajda Miklós

    Ami számomra teljesen érthetetlen, hogy Dunaújvárosban Kálló Gergelyből országgyűlési képviselőt csinált a nép! Amikor ez a törpe még a Jobbik XI. kerületi csoportját vezette, már akkor is egy üresfejű azon csodálkoztam, hogy nincs a kerületben egy olyan ember, aki nem analfabéta? Most pedig Dunaújvárosban országgyűlési képviselő lett. Egy olyan személy, akinek semmiféle kötődése sincs sem a körzethez, sem a megyéhez! Ráadásul az a Novák Előd tolta, aki most a Mi Hazánk-ban elnökhelyettes.
    Mi folyik ebben az országban?
    Hová tették a dunaújvárosiak a józan eszüket?
    Már hetekkel ezelőtt Jurák Kata csinált egy riportot arról, hogy eddig hogyan tették tönkre a várost, ez most majd fokozódik.
    Alakul a kettős hatalom az országban, mint a tanácsköztársaság idején. Lebutított nép, primitív képviselővel. Aki pedig gondokozik, az náci!

    • Sztálinváros lesz ismét.

    • Ne szidjuk a dunaújvarosiakat. A Fidesz 2018-ban is majdnem 40%-kot ért el, a jobbikos piperkőc alig 3%-kal volt előtte. Ráadásul ennyi település nyugodtan lehet az ellenzék kezén. Úgyis mindig azt kell bizonygatnunk a fényességes Nyugat felé, hogy nálunk igenis működik a demokrácia. Ezek az ellenzéki győzelmek meg pont jók erre.

  4. Paczona Ottó

    Annyiban egészíteném ki, hogy használhatatlan, semmire sem való, többségében a megélhetést sem biztosító diplomásokról van szó. A csodás liberális iskolarendszernek köszönhetően annyi ilyen van, mint a franc. Nem volt véletlen a büfé szak emlegetése.

    • Igen, kedves Paczona Ottó, én se találom teljesnek OV idézet mondatát. Egyrészt mert sok közöttük nem is diplomás, főleg külföldön pl. Kurz, Sargentini, Schulz, a svéd hegesztő, vagy az amcsi pincérnő…, de a magyarok között is elvétve van valódi hasznos diplomás, pl. mérnök, gyakorló orvos, gyakorló tanár. A köldöknéző diplomák, ráadásul pénzvadász sokadrangú “egyetemi” karokon szerzett oklevelesek teszik ki a mai balos politikai vezérkart. Ezekre az álegyetemekre eleve azok mentek, akik semmire sem voltak jók, és a szakmunkát is úgy rühellik mint a kutyák a bolhát.

      Én inkább azt mondanám, hogy a liberálisok nem mások, mint még elvekkel, jövőképpel, társadalmi felelősséggel és ésszel sem rendelkező foxi-maxi áldiplomás kommunisták

  5. ” magyar miniszterelnök újabb zseniális idézettel élt: olyan, hogy liberális nincs, csak diplomás kommunista.”
    Annyira azért nem zseniális a magyar miniszterelnök fogalmazása, föleg nem töle jön.

    – ez a mondat Hunter S. Thompson amerikai írótól származik. A Rumnapló című regényből készült filmben mondja ki a Mr. Zimburger nevű bűnöző, aki ráadásul nemcsak illiberális, de rasszista is lehet, mert a teljes idézet így szól:

    „Nincs olyan, hogy liberális. A liberális az egy diplomás komcsi, aki néger gondolatokat gondol.” („There’s no such thing as a liberal. A liberal is a commie with a college education thinking negro thoughts.”)

    Orbán ghostwriterje nem nézte meg, hogy kitöl idéz.

    • Az idézet ül, mert igaz.

      A beszédben pedig jó helyen levő csattanó, poén.

    • Persze, hogy diplomás kommunista. Csak a diplomát büfé-ruhatár szakon szerezte, vagy ami sokkal rosszabb a gendertudományok doktora..

  6. AZ Öreg szerint:
    “Igen, Magyarország mindig is híres volt az átöltözésekről. De itt nemcsak a ruhaváltásról van szó, hanem szellemi, értékrendbeli változtatásról is. Amikor valaki kommunista ellenességről prédikál (lásd az SZDSZ útját), majd szövetkezik az egykori nomenklatúra pártjával (MSZP), és legújabban a fasisztákkal, antiszemitákkal, rasszistákkal (Jobbik) működik együtt, az az elvtelenség netovábbja.”

    Vélemény eltérés:

    A felsoroltak esetében a hasonló a hasonlónak örül. Az SZDSZ a reformkommunisták gyűjteménye volt.

    A kommunisták, bolsevikok, reformkommunisták, nácik, fasiszták, nyilasok mind a szocialista eszmét, annak bal, közép, jobb oldali árnyalatait képviselik.

    Tehát valamennyien autokraták, elitisták, rasszisták és így antiszemiták, vagyis a hegemonista, megosztó és gyűlöletkeltő pártállam ideájának képviselői.

    Az alábbi tényállítással egyetértek.
    “A halálos döfést nem az I.világháború, hanem a kommunista Tanácsköztársaság (a többi között Kun Bélával, Szamuely Tiborral, Károlyi Mihállyal, Jászi Oszkárral, Lukács Györggyel) adta.”

    Azonban a zárójelbe foglalt személyek sorrendje nem mindegy. A legfőbb bűnösök nevének helye a sor elején kell legyen, így az ideológiai alapot és hálózatot megteremtő Jászi (Jakubovits) Oszkáré és Martinovics Páholybeli szabadkőműves és szocialista társaié, pályatársként Lukács (Löwinger) Györgyé – Adyval kezdődően -, a hatalmat átadó, hazaáruló szocialista Károlyi Mihályé aki lehetőséget adott a Tanácsköztársaság kikiáltására és csak utána a hatalmat megragadó és azzal visszaélő bolsevikek nevének Kun (Kohn) Béláé, Szamuely (Szamueli/Sémuéli) Tiboré, Lukács (Löwinger) Györgyé és társaiké.

    Megjegyzem, nem a cikkhez tartózóan, mintegy feljegyzésként:

    – Érdemes lenne vizsgálni, hogy a Pesten már létező szabadkőműves Nagy Páholy mellett részben abból kiválva, a Martinovics Páholyt megalapítani?
    Talán az alapítók erdélyi, szilágysági, szatmári származása fűzte össze őket, a liberális és szocialista fantáziákon túl?
    – Vajon a Jászi (Jakubovits) és Lukács (Löwinger) által alapított Társaságok és Körök – Társadalomtudományi Társaság, Thália Társaság, Galilei Kör, Vasárnapi Kör – mennyiben járultak hozzá az un szellemi központok nemzeti gondolattól elfordulásához? Kapcsolódik-e ezekhez a Petőfi Kör?

    – Vajon Jászi és Lukács mennyiben járult hozzá Ady, József Attila, Benedek Marcel, Hevesi (Hoffman) Sándor, Balázs (Bauer) Béla, Fogarasi (Fried) Béla, Hajós Edit, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Ritoók Emma Antal (Adler) Frigyes, Karikás Frigyes, Andics Erzsébet karrier útjához, a Kernstok, Popper, Fülep, Antal, családok tagjai szakmai sikereihez?

    Vélhetőleg érdekes szociológiai kutatás lenne feltárni, hogy a zsidó eredetű, vallású, a többségi társadalomhoz szokásaiban alkalmazkodó, asszimilálódó – társadalmi, civil szervezetekben szerepet vállaló – (hithű, ateista, kikeresztelkedett) családok első és második generációs tagjai miért vonzódnak oly nagy mértékben a liberális és kommunisztikus szocializmus eszméihez?

    Vélhetőleg érdekes és nem haszontalan pszichológiai kutatás lenne, hogy a zsidó eredetű, vallású, a többségi társadalomhoz szokásaiban alkalmazkodó családok első és második generációs tagjai miért törekednek vezető szerepre a szocialista kommunisztikus államrendben, legyen az náci, szocialista, nyilas vagy bolsevik, annál inkább minél erőszakosabb az a rendszer?
    A családi nevelés vagy a család életszemlélete, egyéni döntés miatt?

    Miért kötődnek nevükhöz véresebbnél véresebb terror cselekmények vagy azok megalapozása, miért az állandó túlkapás?
    Miért tolták, tolják a társadalmi tűrőképesség határát egyre kijjebb?
    Miért az állandó vágy a felforgatásra, provokációkra, terrorra?
    Bizonyítani akarnak, de mit?

    Társadalomtudományi Társaság, Thália Társaság, Galilei Kör, Vasárnapi Kör

    • Az alábbi tényállítással egyetértek.
      “A halálos döfést nem az I.világháború, hanem a kommunista Tanácsköztársaság (a többi között Kun Bélával, Szamuely Tiborral, Károlyi Mihállyal, Jászi Oszkárral, Lukács Györggyel) adta.”
      Ejnye!
      Megboldogult Litván Gyuribácsi a Jászi Oszkár miatt leszedte volna a fejedet. Emlékszem ültem nála, egy Károlyi levélen csámcsogtunk, és én rátereltem a szót Berijára. Nem lepődött meg, összefoglalta amit tudott róla (mármint a kivégzéséről) és mindjárt el is jutottunk a terrorhoz és annak folytatásához. Ugyanis nem kevesebbet bátorkodott mondani, hogy Berija utódjai ott folytatták ahol ő abbahagyta, de Sztálin tanúját nem lehetett életben hagyni. (Hruscsov jóval később leplezte le Sztálint.) Egyébként Berija abház volt, nem zsidó, azt Sztálin nem tűrte volna meg.
      Berija anno kereken lezsidózta Moszkvában Rákosit anno, és kimondta rá a fatvát, utána jött a tisztogatás Péter Gábor eltávolítása, stb. majd Rákosi háttérbe szorítása. 1956 is némileg a szovjeteknek állt érdekében Rákosi eltávolításával együtt. Noha máig konteo-nak tartják, ha valaki a KGB szerepét emlegeti a “forradalommal” kapcsolatban. Egy biztos, előbb tudtak az eseményekről, mint a magyar vezetők.
      Sztálin egyébként antiszemita volt, és nem is nézte jó szemmel, hogy ennyi zsidó törtet a csúcsra
      minálunk. Otthon már korábban elintézte a vezetőség zsidó származású tagjait.
      Tehát nem igaz, hogy a bolsevik terror zsidó gyökerű lett volna, sőt ellenkezőleg.

      • csakafidesz

        Örülök, hogy csak két állítást észrevételeztél.

        Ha nem tűnt volna fel Jászi Oszkárt a szabadkőműves, liberális (internacionalista) eszméket terjesztő hálózatépítés, klikkesedés és az ideológiai háttér megteremtése miatt (bolsevik kultur- és oktatáspolitika nevezetesen és aktuálisan) kárhoztatom. A gyakorlati politikában, és terrorban hasznavehetetlen volt.

        Nem állítottam és most sem teszem, hogy a bolsevik terror zsidó gyökerű lett volna, hiszen bolsevik eszme nyitotta meg előtte az utat. De, hogy a zsidó származási hátterű szocialisták, kommunisták, nácik lelkes résztvevők voltak abban biztos vagyok, hiszen a kommunisztikus államlapítások során a felső vezetésben illetve a körül 3-4-szer annyian voltak mint a nem zsidó származású aktivisták.

        Kérdés a 1919-es népbiztosok hányan voltak és hánynak nem volt zsidó háttere? ditto 1917?

        Igazán kár, hogy ennek kutatására Litván György nem kerített sort, hiszen a kutatási anyag nem állt messze tőle, csak voltak családi iratai.

        Abban ugye megállapodhatunk, hogy a zsidó hátterű emberek fizikai képességei és készségei semmiben sem maradtak, maradnak el másokétól, az egy kacsa, hogy inkább intellektuális képességekkel rendelkeznek.
        Abban is megállapodhatunk, ugye, hogy az egy másik kacsa, hogy intellektuális képességeik jobbak mint másoké.

        De érdekes kérdést feszegettél, vajon a kommenisták, miért használták fel a zsidókat állam és erőszakszervezeteik kiépítésére, a terror fenntartására és miért likvidálták őket, ha az első számú vezetés közelébe kerültek.

        Vajon a kommunisták miért voltak antiszemiták és rasszisták (a négereket is lenézték)?

        Mit gondolsz, ha nácik nacionalisták, lehet a bolsevik internacionalisták soviniszták voltak? Ezért törtek hegemóniára?

        • Pont erről volt az a nevezetes Károlyi levél amit Gyuri bácsi mutatott. Károlyi írta Kun Bélának, kifogásolta, hogy a mostani vezetésnek nagyon gettó jellege van.. A levél hiteles, akkor írta mikor távozott az országból.
          Ami Litván György személyét illeti, nos nem kellene.. Több tiszteletet!
          Jászi Oszkár kiábrándult a szabadkőművesekből, kiábrándult a végén Európából is és Amerikába távozott. Nézetei a Dunai Föderációról Magyarország megmentését célozta, hiszen a Trianoni szerződés arra alapult, hogy a történelmi Magyarország lakói 1910-ben csak 46%-ban vallották magukat magyar nemzetiségűnek. (Még szépítette ezt az, hogy a hazai zsidóság többsége magyarnak vallotta magát.)
          “De érdekes kérdést feszegettél, vajon a kommenisták, miért használták fel a zsidókat állam és erőszakszervezeteik kiépítésére, a terror fenntartására és miért likvidálták őket, ha az első számú vezetés közelébe kerültek.”
          Hát..
          Kaganovicsnak soha egy haja szála sem görbült, pedig ő tényleg a hatalom közelébe került.. Minden esetre legyen megnyugtató, hogy Kaganovics parancsára 1931-ben felrobbantott Megváltó Krisztus templomát (legalább akkora, mint az esztergomi bazilika) a Szovjetunió bukása után újra felépítették, ez egykor pontos másolata. Ennyivel kárpótolták a krisztushívő orosz embereket.
          Nos Kaganovics elvt. érdemei alulmúlhatatlanok a Holodomor kirobbantásában, hétmillió, vagy több ukrán szégyenteljes halála miatt.
          Kérlek gondolkozzál az ázsiai emberek fejével, még akkor is, ha azok Ukrajnában születtek. A Kárpátok vonulatától keletre -akár tetszik, akár nem- többnyire az ázsiai mentalítás érvényesül még ma is. Az oroszokat, a Szovjetuniót nem tudod megérteni az európai normák alapján.

          • Csendben jegyzem meg Jászi Oszkár mestere, Pikler Lipót is erdélyi nem magyar nemzetiségű volt, akivel együtt indították a “pozitivista” szabad ideológiák terjesztését. Jászi a károkat kb 1906-1918 között okozta máig tartó hatással, nagy gondolkodó volt, mint a maghasadás alkalmazói.

            Azt, hogy a zsidók magyarnak vallották magukat kétlem, ez legenda, a körülöttük élő többséghez tartózónak vallották magukat.
            De ez a legenda nem von le semmit abból annak a ténynek az értékéből, hogy sok magyar hazafi volt zsidó származású.

            Kaganovics tanulatlan emberként kezdte, Sztálin sokkal-sokkal képzettebb volt. Egyértelműleg Sztálin kreatúrája, végrehajtója volt, sima arcú kora óta, de kétséges, hogy az utolsó sztálini antiszemita kampányt megússza.
            Lehet szerencsésnek nevezni, de 35 év aktív pártmunka, mindenhatóság után 34 év sarokba állítás, mellőzés elég keserű lehetett.

            Az ázsiai mentalitást illetően, gondolod elég nagy a fejem, hogy elférjen benne az Aranyhorda egy tatára?
            Bár a kölcsönös érdek alapján elég jól kijöttem kazakokkal, ukránokkal, oroszokkal, még karéliaiakkal is.

      • Kele Loránt

        „Otthon már korábban elintézte a vezetőség zsidó származású tagjait.”
        Én úgy tudom, javítsál ki, ha tévedek. Sztálin a zsidó orvosokkal kezdte. Tervei szerint később került volna sor a további zsidó rétegek elleni akciókra, amiben halála (merénylet?) megakadályozta.

        • Anno az 1936. Buharin per után Kamenyevet, Zinovjevet
          https://hu.wikipedia.org/wiki/Lev_Boriszovics_Kamenyev
          https://hu.wikipedia.org/wiki/Grigorij_Jevszejevics_Zinovjev
          szintén agyonlőtték. Lenin halála után ők hárman Trockijjal vitték tovább a dolgokat, illetve ők is bizalmat szavaztak Sztálinnak aki golyóval hálálta meg nekik. A következő évben, 1937-ben elkezdődött a “csisztka”, azaz a nagy tisztogatás amelyik sokezer régi párttag legyilkolását eredményezte, de elsősorban a zsidó származásúakat ölték meg.
          https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagy_tisztogat%C3%A1s
          Még jóval Hitler előtt internálták a zsidókat egy 1930-ban létrehozott mesterséges “köztársaságba” Birobidzsánba, amely a kínai határ közelében volt Szibéria keleti végén. A szamár is alig talált itt kórót magának. Nos odavitték az összegyűjtött zsidókat és közölték velük, hogy ez ez a kopár föld az ő országuk, építsék fel maguknak. Meglépni onnan azért nem lehetett, mert 1961-ig a Szovjetunióban volt belső útlevél, aki elhagyta engedély nélkül a lakókörzetét az hamar Szibériába került. Ezt sokan nem értik, pedig világos. A rabszolga elcsámborgott, elfogták és vitték “munkatáborba” az Urálon túlra, de olyan helyre ahol nyáron is prémes sapka kell.
          (Aki még mindig nem fogja fel a szovjet lágerek borzalmait hadd állljon itt L.Berija egyik parancsa, miszerint a régi lágerlakókat agyon kell lőni, hogy legyen hely az újonnan érkezőknek. Tehát valaki kapott 10 évi lágert “büntetést” de az erős fizikuma miatt talán még túl is élte volna, holott más már ötödik évben meghalt. Nos azt sem hagyták élve kijönni, hanem a nyolcadik évben agyonlőtték, mint régi rabot..)
          Az orvosperek viszont gyorsan vezettek Sztálin halálához, mert elég jól félrekezelték a tüdőgyulladását.

        • Kérdezed, hogy Sztálin halála merénylet volt-e? Nos film is készült róla:
          https://www.mafab.hu/movies/the-death-of-stalin-279942.html
          Magyarul is fent van a neten valahol. A filmből egy rövid demo:
          https://www.youtube.com/watch?v=ic0OUf5vd4g
          Mindez közel van a valósághoz, órákig senkit sem engedtek be amig agyvérzéssel agonizált. Az őrség biztosan tudta, mi folyik, de fel lettek erre készítve.
          Ld. még könyvben:
          Bokor Imre: Kik, hogyan, és miért nyúvasztották ki Sztalint?

  7. Az előző rendszerben a marxista (esti)egyetemeken lettek diplomások, ma meg a sokféle “diplomaosztogatókban” veszik… “Miből diplomáztál? Hát munkásmozgalomból!” Ettől mindig elkapott a nevetőgörcs.

  8. Szalay Miklós

    Hogy mi is valójában a bal- és jobboldal, liberális és konzervatív:

    https://egyvilag.hu/temakep/073.shtml

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük