Szálasi kedvencéből Mindszenty életrajzírója – újrahasznosított nyilasok a vasfüggöny két oldalán

Menetelő nyilasok Budapesten / Forrás: Wikipédia.hu (Bundesarchiv Bild)

“Már tódulnak kifelé a zsidók a házaikból, letépik a sárga csillagot és zsibonganak szemtelenül! »Megálljatok kutyák! – meg fogtok dögleni!« – ordítom” – írta Csonka Emil Szálasi Ferenc „íródeákja” 1944-ben a nyilas puccsról, amelyben részt vett. Néhány hónappal később emigrált, a Szabad Európa Rádió szerkesztője lett, majd megírta Mindszenty József bíboros életrajzát, akit több útjára elkísért. Csonka a hungarista Összetartásnál 1944-ben együtt dolgozott Kutasi Kovács Lajossal, aki később – már ügynökként – jelentett egykori „testvéréről” is. Pedig egy állambiztonsági feljegyzés szerint jó cimborák voltak: Szálasiék uralma idején géppisztollyal, nyilas egyenruhában járták a vidéket. Mégis befogadta őket az emigráció.

Eljuthat-e valaki Szálasi Ferenctől Mindszenty József bíborosig? Természetesen, létezik jellemfejlődés.

Lehet az illető a kivégzett Szálasi „íródeákjából”, a nyilas puccs résztvevőjéből a Szabad Európa Rádió szerkesztője? Gond nélkül.

„Én csak kisnyilas voltam Pelikán, azoknak meg lett bocsájtva” – magyarázta Csetneky Pelikánnak Bacsó Péter A tanújában, és valahogy így történt ez Csonka Emillel is (és még hány bűnössel, legyen szó nyilasokról, kommunista vezetőkről vagy éppen munkásőrökről).

Csonka Emil, már a SZER szerkesztőjeként / Fotó: TIT.oszk.hu

Csonka nevére ma szerzőként bukkanhatunk rá az interneten, írt könyvet Mindszentyről, Habsburg Ottóról, Zita királynéról és 1956-ról, valamint két művet Szálasiról és a hungarista mozgalomról. Azok persze be vannak tiltva. Bevallom, csak utóbbiakat olvastam – akkor, amikor Kutasi Kovács Lajos nyilas-múltját kutattam –, külön engedélyt kellett kérnem ehhez a Széchenyi Könyvtárban. Kutatásom során megtudtam, hogy Csonka és Kutasi Kovács „Denoix” Lajos a negyvenes évek közepén munkatársak, jó cimborák és – a nyilas megszólítás szerint – „testvérek” voltak.

Akkoriban, amikor mindketten a hungarista Összetartásnak írtak.

Csonka, Kutasi Kovács és a széles nyilas karszalag

S most ugorjunk vissza az időben – egészen a magyar történelem egyik legsötétebb korszakáig. Kutasi Kovács nyilas múltjára egy 1968-os állambiztonsági iratban céloztak először, a leendő – ekkor még Brazíliában élő – ügynököt ekkoriban térképezte fel a kádári hírszerzés, tippszemélyként tanulmányozták.

„1945 előtt »Énekes« fn. beutazó elmondása szerint nyilas ujságiró és katonatiszt volt. Felesége pedig nyilas motozónő”

– jegyezték le szűkszavúan. Hét évvel később, 1975-ben megjelent egy cikk, amelynek szerzője jól ismerhette Kutasi Kovácsot, nem véletlen, hogy a kádári hírszerzés feljegyzést készített a kompromittáló anyagból. Az írás az emigrált nyilasok által alapított Hídfőben jelent meg, szerzőjét, Halmi Dezsőt felháborította, hogy Kutasi Kovács egyik írásában „szélsőjobboldalinak” nevezte Baráth Tibor professzort, ezért válaszában lerántotta a leplet a vádaskodóról – cikkében (levelében?) a fiatal Csonka Emil is felbukkant:

„Emlékszik-e Kutasi-Kovács Lajos, amikor a 40-es évek elején Veszprémből az »Összetartás« jobboldali laphoz került és ott kapott alkalmazást? Hányszor kellett megfékezni, hogy szilaj nyilassága miatt ne kerüljön bajba!

Emlékszik-e hogyan teltek napja Szombathelyen, hogy intézkedett, mint nyilas »ifjúsági vezér«? Emlékszik-e a szép egyenruhára, melynek mint elmaradhatatlan jellemző a bilgeri csizma, fekete, nyilas egyenruha, a széles nyilas karszalag és a zöld ing s nem utolsó sorban a nyakba akasztott géppisztoly? Emlékszik-e, amikor dr. Csonka Emillel röpiratok céljára, 2 vagon papír kiutalását követelték és a nemleges válasz után úgy kezdtek hadonászni géppisztolyukkal, mint annak idején Rózsa Sándor betyárai.

Irodavezetőm két fiatal »hőst« ajánlott fel frontszolgálatra Beregfi [Beregfy Károly – a szerk.] honvédelmi miniszternek egyben kérve katonai járőr kiküldését, hogy az átadás nyomban foganasítható legyen. Emlékszik-e pánikszerű távozásukra, mily gyorsan »léptek olajra«, hagyták ott az irodát, felejtve papirt, röpiratot, csakhogy az irhájukat menthessék?

De nem folytatom tovább. Nekem teljesen mindegy, hogy milyen pártnak volt a tagja, azonban az mégsem ildomos, hogy az ember felváltva piros, zöld, vagy barna szinekben diszelegjen.”.

Vádirattal felérő cikk / Forrás: ÁBTL

A feljegyzés elolvasása után döntöttem úgy, hogy bemegyek a Széchenyi Könyvtárba és kikérem az Összetartás 1944-es számait. Érdemes volt.

Nem számoltam össze, hogy Kutasi Kovács és Csonka Emil pontosan hány cikket írt a nyilasok lapjába, hetente egy-két írással jelentkeztek.

Az Összetartás “ünnepi” száma

Tanulmányomban részletesen bemutatom majd Kutasi Kovács cikkeit, most csak szemezgetni fogok. Első cikkére az Összetartás 1944. január 9-ei számában bukkantam először. Érdemes felidézni a napilap eltorzult arculatát, hogy mit is tartottak fontosnak azon a napon. „A kereskedelem a zsidó kezekből lassan a magyarokéba megy át” – olvasható a lapszám hetedik oldalán, de nem ez volt az egyetlen „örömhír”: „Jó fogás a Szent István városban – Letartóztatták a Terminus-kávéházban kártyázó zsidókat”. Értjük a célzást ugye? Amíg a derék magyarok (köztük szegény nagyapáimmal) a fronton hullatták vérüket, addig ezek a kártékony emberek itthon „lődörögtek”.

Szerencsére voltak „tisztességes” kávéházak is:

„Colonial – Zsidómentes kávéház Esténként Bogár Gabi és Kassai Iván zongora virtúóz”

– szólt a hirdetés, egy másik reklám pedig esti olvasnivalót ajánlott: „Ki a zsidóbújtató, strohmann, átvállalkozó, jogosulatlan iparüző. Megmondja Önnek Dr. Belányi László új könyve. ZSIDÓBUJTATÁS”. Ennél a lapnál lelt otthonra Kutasi Kovács és Csonka.

Hangulatos / Forrás: Összetartás

S most lássuk Kutasi Kovács egyik januári cikkét, amely a következő címet és alcímet kapta:

„Panaszkodnak a kisiparosok a fekete-piacra – Zsidók nélkül is lehet vásárolni”.

Íme a “riport”: „Tovább megyek. Itt bazáráruk vannak, ott sajtárok sorakoznak. Sehol sem látni ordítozó, kunyeráló zsidó arcokat […] Nem hallani fülsértő, rekedt ordítozásukat, nem csapják be a derék falusi magyart. De nem hiányoznak! […] hisszük, hogy a győztes háború után minden megváltozik… Akkor ismét színes, eleven, szinte ünnepélyes lesz a vásár, csak éppen – a kiválasztott faj nélkül.”

Riport nyilas-módra / Forrás: Összetartás

Néhány hónappal később, 1944 tavaszán a német hadsereg megszállta Magyarországot, majd a nácik Adolf Eichmann vezetésével azonnal megkezdték a zsidókérdés végső megoldásának előkészületeit  A következő hetekben vezették be azokat a zsidótörvényeket, amelyek a végleges jogfosztáshoz, kiszolgáltatottsághoz vezettek. Kutasi Kovács a megszállás után a következő cikkel jelentkezett: „Öt szálloda van Hajmáskéren és két mozi. De egyetlen egy zsidó sincs! Pedig sokan talán el sem tudják képzelni a magyar falut a Mózsi kocsmája nélkül, ahol a magyar paraszt zsebéből olyan ügyesen tudják kivenni a pénzt.

De falusi zsidó volt az is, aki a magyart a magyar ellen uszította, aki letörte a falu lakóiban a tekintélytiszteletet. A zsidó ugyanaz volt mindenütt: akár városban, akár falun, akár Magyarországon, akár a – tengeren tul” (részlet „Nincs zsidó – nincs háborúság” című írásából).

Nincs háborúság… / Forrás: Széchenyi Múzeum

A későbbi ügynök nem sokkal később egy gyerekkori visszaemlékezés (ha nem kitaláció volt) ürügyén uszított, az írás a „Riport a zsidó hatalomról és – öntudatról…” címet kapta: „A magyar nemzetiszocializmus még gyermekcipőben járt, amikor egy vidéki kisvárosban voltunk diákok. Járt velünk – természetesen egy zsidó gyerek is, a Neu Gyuri, aki »jó« tanuló volt. […] 

Ez a zsidógyerek egy tudatos, büszke példánya volt a valutasiber, nemzetközi, kapitalista és plutokrata fajtájának. Egyik szép hajtása, amely a fajitesti tulajdonságokon kívül – mint a kampós orr stb. – magában viselte fajtájának minden lelki tulajdonságát is […] Öntelt zsidó volt Neu Gyuri…”.

Már akkor valutasiber volt! / Forrás: Összetartás

Ez a cikke április 22-én jelent meg, néhány héttel később Márai Sándor ezt írta Naplójába: „Hideg május. Didergek a napfényben. Az emberekkel nincs mit beszélni. Mint ahogy részeggel vagy őrültekkel nem lehet vitatkozni: a magyar középosztály megőrült és berúgott a zsidókérdéstől. Az oroszok Kőrösmezőnél, az angolok és az amerikaiak Pest fölött, és ez a társadalom eszelősen és tajtékozva nem akar, nem tud másról beszélni, csak a zsidókról”.

Berúgott a zsidókérdéstől, teszem hozzá, igen, és Kutasi Kovácsék szolgálták fel az italt.

Nemsokára megkezdődtek a tömeges deportálások.

Radnóti: »Nemzetem« nem kiabál le a könyvespolcról

„Ezek kitagadhatnak, befogadhatnak, az én »nemzetem« nem kiabál le a könyvespolcról, hogy mars büdös zsidó, hazám tájai kinyílnak előttem, a bokor nem tép rajtam külön nagyobbat, mint máson, a fa nem ágaskodik lábujjhegyre, hogy ne érjem el gyümölcsét.

Ha ilyesmit tapasztalnék – megölném magam, mert másként, mint élek, élni nem tudok, s mást hinni és másképp gondolkodni sem”

– írta levelében Radnóti Miklós Komlós Aladár szerkesztőnek 1942. május 17-én. Meg lehet ennél szebben fogalmazni a hazaszeretet? Nehezen. A költőt szinte napra pontosan két évvel később, 1944. május 20-án vitték el harmadszor munkaszolgálatra, ahonnan már sohasem térhetett haza.

Május 20: a dátum fontos, ekkoriban készíthette Kutasi Kovács azt az interjút, ami egy nappal később, május 21-én jelent meg. A székesfehérvári polgármesterrel készült beszélgetésben már a „zsidókérdés gyökeres megoldása” is szóba került.

„Hogyan oldjátok meg a zsidókérdést?”

– tért rá a lényegre Kutasi Kovács az interjú közepén, amire a városvezető Kerekes Lajos így felelt: „Ma az első probléma a zsidókérdés gyökeres megoldása és ezzel ama előfeltétel megteremtése, hogy a többi feladatokat zavartalanul és egységes magyar szellemben lehessen megoldani. A zsidókérdést pár napon belül megoldjuk. A keresztény társadalom egységét ezzel biztosítjuk”.

Hogyan oldjátok meg? / Forrás: Összetartás

Német feljegyzések szerint július kilencedikéig több mint négyszázezer magyar zsidót hurcoltak a haláltáborokba. Kerekes ígéretének megfelelően Székesfehérváron „pár napon belül” megoldották a „zsidókérdést”. A hónap végére gettóba költöztették a város zsidó származású lakosait, majd június 14-ig bezsúfolták őket a vagonokba. Történetünk szempontjából sem lényegtelen, hogy a székesfehérvári polgármestert – Kutasi Kovácshoz és Csonkához képest – valamennyire megbüntette a sors, a háború után egyéves börtönbüntetésre ítélték. Miért?

Kutasi Kovácshoz, Csonka Emilhez és megannyi más írástudó gazemberhez szól ez az ítélet: „sajtó útján elkövetett népellenes bűntett miatt”.

Karikatúra vagy “sajtó útján elkövetett népellenes büntett”? / Forrás: Összetartás

Most ugorjunk még egyet az időben, egészen a magyar történelem egyik legsötétebb napjáig, 1944. október tizenötödikéig.

Csonka és Kutasi Kovács számára a beteljesülés pillanata lehetett a nyilas puccs, Csonka saját műve szerint tevékeny részese volt a hatalomátvételnek (Kutasi Kovács valószínűleg vidéken volt).

Át is adom a szót Csonkának: „Láttam a vérre éhes, bosszútól lihegő zsidóság ördögi arcát, amint féktelen bosszúvágyába kisgyermekek elé fordítja a megtorlásra már régen rejtegetett fegyvereit – írta Szálasi küzdelmeiből – Hogyan történt a hatalom átvétele című könyvében, amelyet még 1944-ben adott ki a Hungarista Könyv és Lapkiadó Rt. –  Egyesek ökleiket rázzák a Vár felé, mások magatehetetlenül zokognak. Mire a Margit-hídhoz érek, ott már tódulnak kifelé a zsidók a házaikból, letépik a sárgacsillagot és zsibonganak szemtelenül! »Megálljatok kutyák! – meg fogtok dögleni!« – ordítom szörnyű elkeseredésemben. […] A hidak szabadok. Szorongás, izgalom. Végre megérkeztem Pasarétre! […] Kezdődik a harc! Ragyogó arcok fogadnak. A készletben helyezett zöldingek hatalmas csomagjait bontjuk szét. Vége a földalatti működésnek, újra felvehetjük harci öltözékünket. Előkerülnek a fegyverek […] Magas, derék százados érkezik. Keresi a parancsokló ezredest. Jelentést tesz: az első hadtest átállt! Budapest a kezünkben van! Újabb jelentés: a rendőrség és a csendőrség átállt. Követik Szálasit! Végtelen ujjongást váltanak ki a jelentések. Hatalmas Tigris gördül elő. Mögötte harci gépkocsi. Kovarcz testvér [Kovarcz Emil nyilas politikus, 1946-ban kivégezték – a szerk.] beül – siet a Vezérhez, aki Budán van, a Várban. Izgalmas percek, lelkes, mámoros órák következnek. Felvonul a pártszolgálat. Kiosztják a fegyvereket. Parancsok, utasítások hangzanak […]  Lassan sötétedni kezd. Néhány óra telt csak el – és mindenki tudta, hogy miénk a hatalom.”

A nyilas kormány /Forrás: Összetartás

Mivel Csonka sem említi – és máshol sem találni utalást –, egyelőre nem tudni, hogy Kutasi Kovács Lajos hol tartózkodott ekkor. Elképzelhető, hogy éppen Veszprémben. Ezt erősíti lelkendező cikke, ami október 19-én jelent meg „Hungarista zászlók az ősi vár tornyán” címmel:

„Este mikor a Vezér, Szálasi Ferenc hadparancsa elhangzott a rádióban, a veszprémi hungaristák könnyes boldogsággal fogadták a hírt. Győztünk! Harcolunk tovább. Mostmár a végső győzelemig. A Vezér személye és a Hungarista nemzetiszocialista Magyarország a záloga ennek a győzelemnek. […] Még a jutasi erdő örökzöld fenyvesei is azt súgják: Kitartás! Éljen Szálasi!”.

Így zárult a cikk – és a hatalomátvétel. „Kitartás! Éljen Szálasi!” – suttogták Kutasi Kovács fái, Márai Naplójában inkább a „nemzetvezető” elmebaját hangsúlyozta: „Este kilenckor Szálasi »Hadparancsa«. Ez a történelem leghosszabb »hadparancsa«. Dagályos, bombasztikus, értelmetlen, üres szócséplés; svádáján érzik, hogy az elmebajos, aki sokáig hallgatott, örül, mert végre beszélhet. […] Gömbös, aki pontosan ilyen üres, dagályos szólamokkal bűvölte a nemzetet, s a paralitikus Sztójay után az elmebajos Szálasi talán utolsó e karénekben.”

Rendkívüli kiadás / Forrás: Összetartás

Ezután következtek az ország végórái.

Kutasi Kovács és Csonka még a háború befejezése előtt emigrált, tartva a számonkéréstől.

Kutasi Kovács életének kulcspillanatait, önként vállalt ügynökösködését már megírtam, most nézzük, mi történt Csonkával. Szálasi egykori kedvence hamar elhelyezkedett a Szabad Európa Rádiónál, majd Borbándi Gyula – történész és a SZER egykori szerkesztője – hiánypótló munkája szerint 1951 szeptemberétől egészen 1982-es haláláig ott dolgozott. „Csonka Emil hivatalsegédként kezdte meg rádiós szolgálatát, majd egy-két évvel később átváltott a szerkesztői tevékenységre” – írta róla Borbándi. Csonka az emigrációban közel került Mindszenty József bíboroshoz, elkísérte amerikai útjára, tudósított emlékiratainak megjelenéséről, más eseményekről, könyvet is írt róla. Nem sejtette, nem sejtették, ki volt?

Volt, aki igen, de megbocsátott: „Kezdetben a sokszínűségből is kirítt az egyetlen volt nyilas, a Szálasi nimbuszától elmámorosodott Csonka Emil, aki az akkor még szenátor Kennedytől hozott levelet, miszerint éretlen korban elkövetett ballépés nem büntethető egy egész emberéletre. Csonka végig korrekt, kellemes munkatárs lett” – írta a decemberben elhunyt Skultéty Csaba. Valószínűleg sem ő, sem a később meggyilkolt John F. Kennedy sem volt tisztában Csonka valódi szerepével, írásáival.

Kutasi Kovács egykori testvéréről is jelentett

Később, az emigrációban

Csonka és Kutasi Kovács sorsa ismét összefonódott – néhány jelentés erejéig mindenképp.

Kutasi Kovács alkalmi szerzője, Csonka szerkesztője volt a Szabad Európa Rádiónak, „Denoix” titkos munkatárs jelentése szerint egykori nyilas „testvére” vezette a rádión belüli „jobboldali klikket” – a széthúzásra épített, azt erősítette a hírszerzés. „A magyar osztályon belül klikkek alakultak ki – jelentette Kutasi Kovács 1976-ban. – A jobboldali klikk Csonka Emil körül csoportosul, a »baloldali« Borbándi és Szabados [József, a SZER magyar osztályának akkori vezetője – a szerk.] körül”.

Skultéty Csaba és Szabados József / Forrás: MEK.oszk.hu

Sárközi Mátyás visszaemlékezéséből kiderül, hogy Csonka nem rejtette el nyilas múltját (nem is tehette volna, ha még a ’44-ben jóval ismeretlenebb Kutasi Kovácsról is pontosan tudták): „Amikor a Szabad Európa Rádiónál megismertem Csonka Emilt, hamarosan rátért nyilas-párti múltjára. Elmondta, hogy őt a magyar társadalmi megújulás igénye vitte Szálasi zászlaja alá. „A népi írókat olvastam, az apád [a munkaszolgálatban elhunyt Sárközi György – a szerk.]  által szerkesztett sorozatot” – jegyezte meg. „Ez nagyon szép Emilkém, – bólogattam – csak az a baj, hogy a nyilasok mellett mindvégig kitartottál, pedig negyvennégyben már egész másról volt szó.” Mire Emil, a politikai lángész: „Ha Hitler győz Európában, uralma nem sokban különbözött volna a sztálini terror-uralomtól. De azt hiszem, ebben az Európában Magyarország, Szálasi emberi vonásai következtében, afféle Tito-Jugoszlávia lett volna, én meg ebben az országban afféle Gyilasz.”

Nos, nem örvendek, hogy éppen Emil, az 1944-es emigráns írt könyvet ötvenhatról.” – jegyezte meg Sárközi. Azt hiszem, egyetérthetünk szavaival.

Az igazi Gyilasz (jugoszláv politkus és író) / Fotó: Jutarnji.hr

Utószó helyett hadd jegyezzem meg a következőket. Úgy fest, a magyar értelmiség, a magyar társadalom egy (remélem, azért csekély) része akkor is, most is megengedő a volt nyilasokkal (vagy éppen ügynökökkel, kommunista vezetőkkel) szemben. Természetesen politikai hozzátartozása szerint.

Pedig Csonkáról az emigránsok többsége tudta, hogy kicsoda, s úgy fest, Kutasi Kovács nyilas múltja sem volt teljesen ismeretlen Veszprémben.

Nézzük az utóbbit: „Azt, hogy Kutasi Kovács nyilas érzelmű volt, lehetett tudni Veszprémben. És a múzeum munkatársai is tudhatták, ugyanis a veszprémi újságok 1945 előttről is tanulmányozhatók a megyei könyvtárban. Ahhoz nem kell történész, hogy egy 1942-43-as cikket elolvasva, megállapítsuk, hogy valaki uszít-e a zsidóság ellen vagy sem. Csakhogy Kutasi nyilas volta nem zavarta a múzeum döntéshozóit, kizárólag a jól megfizetett spionkodása” – írta egy hölgy hozzászólásában néhány hete egy veszprémi portálon.

Elgondolkodtató hozzászólás /Forrás: Veszpremkukac.hu

Bár egy hozzászólás természetesen nem bizonyíték semmire, az már kifejezetten érdekes, hogy Veress D. Csaba veszprémi történész már 1977-ben (!) „veszprémi nyilas újságíró”-ként hivatkozott Kutasi Kovácsra Veszprém megye felszabadításának története című munkájában, sőt, idézett is Kutasi Kovács 1944-es (a Veszprémvármegyében megjelent) cikkéből.

Részlet a tanulmányból / Forrás: Epa.oszk.hu

S ez miért fontos?

Veress D. Csaba 2014-es halálig éppen annak a múzeumnak volt a munkatársa, amely 1997-ben könyvvel, tavaly pedig kiállítással tisztelgett a város szülötte előtt.

Kár, hogy csak ő ismerte a múzeumban Kutasi Kovács előtörténetét…