Összesen több mint 230 millió forintnak megfelelő kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön...
Hagyó Miklós elsőrendű vádlott teljes felmentését kérte védője az egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti...
Tételesen jogellenes a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumának tegnapi közbenső végzése, amely leállította az eladásra kínált mezőhegyesi földek...
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványára a mai napon előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt...
Emberölési kísérlete miatt vették elő Galgóczi Erzsébet kisregényének és az abból készült filmnek a valóságos szereplőjét, akit korábban...
Mosolyogva fogadta a Székesfehérvári Járásbíróság ítéletét Ruttner György, aki egyebek mellett Damu Rolandot is védte. Többek között ügyvédi...
A dél-afrikai hatóságok letartóztatási parancsot adtak ki pénteken Oscar Pistorius ellen, akit az előző napon a legfelsőbb...
Életfogytiglani szabadságvesztést kért az ügyész az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt háborús bűntettekkel, tömeggyilkossággal vádolt Biszku Béla...
Jogerősen négy és fél évre súlyosbította Kiss Ernő vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt kiszabott börtönbüntetését a...
Négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte befolyással üzérkedés miatt Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornokot pénteken a Fővárosi Ítélőtábla. A tábornokot július...
Akár az olasz kivitelező cégé is lehet a milánói expo magyar pavilonja, ugyanis a magyar állam nem...
Hernádi Zsolt neve pénteken már nem szerepelt az Interpol internetes körözési listáján. A Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának ügyét az...
Az Energol Rt. vezetőinek bizalmasa és egykori katonája tett tanúvallomást a Cinóber-gyilkosság miatt indult büntetőper tárgyalásán csütörtökön...
A hírhedt Conti-Car autókereskedés egykori tulajdonosát, Radnai Lászlót hallgatták meg tanúként a Domák Ferenc Cinóber ellen elkövetett emberölés...
Két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság csütörtökön Juhász Ferencet, a Gyurcsány-kormány MSZP-s honvédelmi miniszterét – értesült a...
Kedden kezdi tárgyalni a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőit és a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is...
Ismét indítványozta Zinner Tibor jogtörténész kizárását a Biszku Béla ellen folyó eljárásból a védelem – olvasható a...
Ügyvédei kezdeményezték Galambos Lajos („Lagzi Lajcsi”) szabadlábra helyezését, ugyanis úgy vélik: a zenész ellen nem használhatók fel...
A Nol.hu információi szerint Pákh Imre, Amerikában élő üzletember olyan baráti üzenetet kapott közvetítők útján, amelyben azt...
A Jobbik alelnöke szerint politikai nyomásra született az Alkotmánybíróság (Ab) döntése, amely az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a...
„Nem engedhetjük meg, hogy Európa a többség a kisebbség ellen elv mentén működjön, mert akkor mindennek vége”...
Jogerősen tényleges életfogytiglant kapott az öt idős ember meggyilkolásával vádolt, a fővárosban garázdálkodó román banda két tagja. A...
A román legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás hétfőn a Victor Ponta kormányfőt is érintő büntetőperben, akit...
Kiengedték az előzetes letartóztatásból a Tanyi fivéreket, akiket a rendőrség Lakatos Csaba hajtó ellen tizenkilenc évvel ezelőtt...
A Jobbik közleményében arra reagált, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntése szerint alkotmányellenes a Kúria azon döntése, amely...
Bűncselekmény hiányában mentette fel hétfőn a kényszerítés vádja alól Vizoviczki Lászlót a II-III. kerületi bíróság. A Központi...
Letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész perbeszédében az első-, a másod-, a harmad – és a negyedrendű vádlottra...
Az osztrák bíróság egy döntése szerint nem küldött vissza Magyarországra egy menekült nőt és gyermekeit. Az indoklás...
Novemberben kezdi tárgyalni a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőit és a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is...
Az alaptörvény rendelkezése szerint a női esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód a pozitív diszkrimináción keresztül valósul meg. Ezért...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői Magyar Nemzetben megjelent cikkben szereplő valótlan állítások miatt helyreigazítási pert...
Hatályon kívül helyezte az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök büntetőügyében hozott ítéletet a horvát alkotmánybíróság, írja a...
Kártérítést ítélt meg kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága a Gyurcsány-kormány titkosszolgálata vezetőjének, Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagynak,...
Év végén születhet elsőfokú ítélet a Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen több mint...
Novemberben nyithatja meg a Kaposvári Törvényszék a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetését érintő, kémbotrány néven ismert eljárás megismételt elsőfokú...
A romagyilkosságok elsőrendű vádlottjával, Kiss Árpáddal harmadik alkalommal ültünk le beszélgetni, ezúttal a szombathelyi börtönben. Legutóbb az...
A Fővárosi Törvényszék október 2-ra tűzte ki a Biszku Béla volt kommunista belügyminiszter elleni büntetőper megismételt eljárásának...
Ibolya Tibor fővárosi főügyész a Magyar Hírlapnak adott interjújában arcpirítónak nevezte az Ítélőtábla döntésért. A védelem „csörgősipkás...
„Ha a Fidesz-KDNP valóban ítéletet akart volna az 1956 utáni megtorlások ügyében, akkor nem várták volna meg,...
A Fidesz soron kívüli, a lehető leggyorsabb eljárást és mielőbbi ítéletet szeretne a Biszku-perben, mivel az ország és...
Megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt megsemmisítette az elsőfokú, elmarasztaló ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla a Szilvásy György volt...
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága rendkívül fontosnak tartja, hogy a kommunista korszakkal kapcsolatban az áldozatok és az elkövetők...
Előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól Áder János az állami földvagyonról szóló törvénymódosítás egyes rendelkezéseivel és a törvény...
Kedden kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, szerdán főbe lőtte magát Gárer János ozorai polgárőr. A 35 éves férfi,...
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium és az FBI hivatalosan is elismerték, hogy az FBI által vizsgált bűncselekmények laborvizsgálatai...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS