A férfi-női társadalmi egyenlőség alapelvei már több, mint hatvan éve szerepelnek az Európai Unió alapító szerződéseiben, így...
Az idei évi tapasztalataink a szezon kezdete óta igen aggasztóak: a területen újra megjelentek a prostituáltak –...
Kiss Attila Tamás, a bevándorlási hivatal eddigi főigazgató-helyettese lesz az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság vezetője – közölte a...
Az elmúlt évek folyamatához illeszkedve tovább csökkent a bűncselekmények és ezen belül a súlyos bűncselekmények száma Magyarországon....
Botrányos bűncselekmény ügyében emelt vádat az ügyészség: kiderült, hogy tizenéves fiatalok csoportosan támadtak fiatal nőkre Budapest utcáin:...
A Svéd Bűnmegelőzési Tanács (Brå) nemrég bejelentette, hogy egy tanulmányban összehasonlítják a svédek és a Svédországban élő...
Kampányígérete teljesítésének első intézkedéseként a fegyvervásárlást megkönnyítő rendeletet hozott Jair Bolsonaro brazil államfő kedden. Az elnöki intézkedés...
Nagyon úgy néz ki, hogy a hagyományos, legális módon, a bevándorlási törvényeket tiszteletben tartva Európába érkezett olaszországi...
Háromszázkilencvenöt embert vettek őrizetbe az idei, vasárnaptól hétfőig tartó nyugat-londoni Notting Hill-i karibi fesztiválon, amelyen egy embert...
Egy nap leforgása alatt több, mint 2600, súlyos bűntények elkövetésével gyanúsított bűnözőt vettek őrizetbe országos rendőrségi razziában...
Véres hétvége volt Chicagóban, az amerikai nagyvárosban vasárnap négy embert lelőttek és negyvenet megsebesítettek. Fred Waller, a chicagói...
Tizennyolc ember letartóztatásának jóváhagyását kérte az ügyészségtől az észak-kínai Csangcsun tartományi székhely rendőrsége vasárnap a Csangseng biotechnológiai...
Amszterdam központi része gyakorlatilag városi dzsungellé változik a sötétedés után, jelentősen megnő a bűnözés, miközben a hatóságok...
A francia főváros mellett található Seine-Saint-Denis megye lakosságának a 20%-a illegális bevándorló egy friss tanulmány alapján, amelyet...
A fejlett országoknak bevándorló munkaerőhöz kellene folyamodniuk annak érdekében, hogy ellensúlyozzák aktív életkorú lakosságuk elkerülhetetlen csökkenését és...
Beperli a szlovák belügyminisztériumot az Európai Romajogi Központ nevű civil szervezet a cigányokkal szembeni intézkedéscsomag miatt –...
Huszonöt határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – közölte hétfőn honlapján az Országos...
Magyarországon még mindig Pest megye a legfertőzöttebb bűnözés szempontjából, tavaly tizenkilencezer esetet regisztráltak. Hosszú évek óta dobogós...
Frappáns módszerrel integrálná Zürich a bevándorlókat: a svájci város vezetése megtiltotta a rendőrségnek, hogy a bűncselekményekről szóló...
Nőtt a hivatali visszaélések ügyében indított eljárások száma 2016-ban, a Legfőbb Ügyészség szerint ugyanakkor ez a bűnüldöző...
A bonni hatóságok letartóztattak egy 31 éves ghánai migránst, aki machetével támadt egy fiatal párra. A migráns a...
Leégett keddre virradóan az észak-franciaországi Grande-Synthe város mintegy 1500 migránst elszállásoló befogadótáborának egy része, amit feltehetőleg több...
Komoly társadalmi problémát jelent Franciaországban a muszlim közösségek egyre erősebbé válása miatt a nők hátrányos megkülönböztetése. A...
Budapest bűnügyileg sokkal fertőzöttebb, mint a vidéki települések: ott tízezer lakosra tavaly országosan mindössze 300 regisztrált bűncselekmény...
Kicsit unalmas már, hogy az olimpiai megnyitók arról szólnak, hogy az egykori elnyomó, illetve gyarmattartó vezekel azért,...
Tavaly azért csökkent a lopások száma Szegeden, mert a bűnözők javadalmazóbb üzletre álltak át – a migránsokra...
Osztrák tudósítások alapján emelkedik a bűncselekmények száma, főleg azóta, amióta a német állam visszafordítja a menekültek 10%-át,...
Ma már elég viccesen hatnak a 90-es évek amerikai krimijei, amelyekben a crack nevű kábítószer betörésének éveiben...
Előző részünkben a dark weben található online alvilág alapjaival foglalkoztunk, most pedig a sötét web első online kábítószerpiacáról lebbentjük...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS