A demokratikus ellenzéki pártok közös jelöltállításának szükségességét fogalmazta meg a jövő évi parlamenti választásokra Gyurcsány Ferenc Barcson...
Nagyon sokat árt az ellenzéki pártoknak a nyílt színi és éles vita, mert egy olyan típusú ellenzéknek,...
Az ATV stúdiójában élő egyenes adásban mutatta be a választóknak az MSZP és az Együtt, hogy áll...
„Magyarország elszigetelődött külpolitikailag” – sikítja nap, mint nap az ellenzék. Erre tegnap tizenhat ország – köztük...
Nicolas Ilett, az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) ügyvezető igazgatója az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának...
„Fidesz Zrt.”, 4-es metró beruházás, Czeglédy-ügy, nagykövetjelöltek – hétfőn sem kímélték egymást a politikusok a Parlamentben. Pál...
Összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen, megkérdőjelezik a hatóságok munkáját, a visszaküldött ívek számát,...
Jórészt az ellenzék saját hibája, hogy nem képes meggyőző alternatívát szembeállítani a kormánnyal – nyilatkozta Oszkó Péter...
Titkos lehallgatásra gyanakodnak Soros-szervezetekhez kötött civilek, ellenzéki politikusok és újságírók – írja a HVG. A „megfigyeltek” állítják,...
Az ellenzék nagyon gyér esélyekkel fut neki a választásnak, a nyilatkozatokból is úgy tűnik, hogy már bekalkulálták...
Szél Bernadett feljelentéssel fenyegetőzött, a zsidózásáról elhíresült Apáti István fizikai erőszakra buzdított a parlament hétfői ülésnapján. Az...
Létrejöhet egy technikai együttműködés a baloldal és a Jobbik között, még akkor is, ha manapság ezt sokan...
Országszerte 621 helyszínre szerveztek október 23-i megemlékezést, ezek közül 90 maradt el különböző okokból, a központi állami...
Be kell látni, hogy annak az Európának, amelyikről azt gondoljuk, hogy a következő ötven-száz évben működőképes lehet,...
A kormányközeliséggel aligha vádolható ZRI Závecz Research Intézet októberi adatai szerint a Fidesz az elmúlt negyed évben...
Az ellenzéki pártok komoly szavazatvesztéssel számolhatnak, ha egyetlen helyi jelölt mögé állnak be a jövő évi parlamenti...
A Budai Liberális Klubban jött össze a minap az ellenzék krémje. A Jobbik képviselője is ott...
Egyetlen egy forgatókönyv létezik a Fidesz leváltására, és ha most nem lesz kormányváltás, akkor harminc-negyven éven át...
Az MSZP folytatja szembesítő kampányát és részországgyűléseket is tart, de a választásokig nem kezdeményez a parlamentben vitanapot,...
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a kormánypártoknak nem szabad elhinniük, hogy előre megnyerték a jövő évi parlamenti...
A Fidesz szerint miközben a magyar nyugdíjasok számíthatnak a kormánypártokra, addig az ellenzéki oldalról nem kapnak megbecsülést,...
Nem igaz, hogy a közös lista több szavazatot hoz, mint egy legalább öt százalékot elérő párt külön...
A szocialisták mégis hajlandóak helyet adni Gyurcsánynak a közös listán. A „demokratikus ellenzék” napról napra rekordot...
Új választási törvényt gründoltak Gulyás Marcika vezetésével a „demokratikus pártok”. Ebben minden szép és jó benne...
Egy új és igazságos választási rendszer bevezetésének tervéről írt alá megállapodást nyolc ellenzéki tömörülés – a Demokratikus...
Sikertelenségből és tehetetlenségből fakad az ellenzéki düh és gyűlölködés – hívta fel a figyelmet a mai Kormányinfón...
Az ellenzék, a “Soros-terv” részeként leszerződött a határkerítés lebontására, amivel egyaránt veszélyezteti Magyarország és Európa biztonságát –...
Egy emberként ünnepeli az ellenzék, hogy az unió bírósága elutasította a magyar kormány keresetét a kvótaperben és...
Azonnal kapjanak a szívükhöz! Veszélyben a magyar demokrácia! Válságban a hazai provokátor-képzés! Tegnap Tusványosra csak egy...
A Fidesz szerint azok kritizálják Orbán Viktor miniszterelnököt, akik “aláírtak Sorosnak” és le akarják bontani a kerítést....
Jól láthatóan megindult az a folyamat, amelynek során az ellenzék, illetve a “civilnek álcázott” szervezetek megpróbálhatják “széttrollkodni,...
„A vége egy remekbe szabott, hajmeresztő hülyeségekkel tarkított jelentés lesz, amelyet már láttunk korábban is.”– nyilatkozta a...
Most, hogy megjelent a Republikon Intézet legújabb közvélemény-kutatása, amelyből kiderült, hogy tüntetés-sorozat ide, Putyin-bérencezés oda, jottányit sem...
“Az ellenzéki pártok természetesen Soros oldalán vannak.” – mondta Lendvai Ildikó a Mandiner kamerájának. A portál a...
Míg korábban szinte minden ellenzéki politikus támogatta egy budapesti olimpia ötletét, addig a szerdán hivatalosan is visszavont...
Amit 2010 óta Magyarország nyújt, az számos vonatkozásban meghökkentő, lebilincselő, figyelmet keltő, szokatlan, kivételes – jelentette ki...
Kétségtelen tény, hogy a Fővárosi Közgyűlésben egyedül az LMP szavazott a budapesti olimpiai pályázat ellen, a többi...
Napokig tartó kormányellenes tüntetésekre szólítottak fel a lengyel ellenzék vezetői szombaton, és fogadkoztak, hogy továbbra is akadályozni...
A Fidesz szerint az ellenzékre ahogy 2004-ben és 2010-ben, úgy most sem lehet számítani nemzeti ügyekben. Hidvéghi...
Harminc évre titkosítaná a kormány a kiemelten fontos beruházások működtetésével és pénzügyeivel kapcsolatos adatokat. Ilyenek például a...
A jelenlegi magyar kormánynak nincs ellenzéke. Ez hozza létre az Orbán-rendszert és nem Orbán mesterterve. De hova...
A jelenlegi ötvenről, harminc százalékosra csökkentené a népszavazások érvényességi küszöbét a pozsonyi törvényhozás egyik ellenzéki pártja, a...
Annak ellenére, hogy a népszavazáson a vártnál is kevesebben vettek részt a kormány győzelemként könyveli el a...
Felemásan sült el az Együttnek a kvótaellenes népszavazásra buzdító plakátok ellen meghirdetett országos „ragasztóakciója” a párt támogatóinak...
Az ellenzéki pártok között a Jobbik a legerősebb párt, de a baloldali tömböt sokkal többen támogatják –...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS