A kormány úgy számol, hogy jövőre három százalék lesz az infláció, így ugyanekkora mértékű nyugdíjemelés várható –...
Meggyőződésem, hogy a távfűtés a lakások fűtésének leghatékonyabb és legkörnyezetkímélőbb módja, amelynek az elkövetkezendő évtizedekben is komoly...
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken megjelent kiadványában összességében pozitívan látja a magyar gazdaságpolitikai lépéseket,...
Van magyar gazdasági modell – fejtette ki Boros Imre közgazdász az M1-en vasárnap. Indoklása szerint megvoltak a...
A gazdasági adatok azt mutatják, hogy a magyar modell működőképes, Magyarország a 2016-ra kitűzött gazdaságpolitikai céljait elérte,...
A brit miniszterelnök múlt héten jelentette be, Anglia nem maradhat az unió egységes piacának tagja, korlátozza a...
Orbán úgy látja, egy csapatban van Putyinnal és Trumppal – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar...
A Fidesz 2010 óta a beígért gazdasági reformok helyett új burzsoáziát épít ki magának, Kelet felé kormányozva...
Orbán Viktor miniszterelnök két nagy csatára számít az idén Brüsszellel: az egyik migrációs, a másik gazdaságszervezési kérdésekben...
Élesen bírálta a politikailag korrekt beszédmódot Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Diaszpóra Tanács VI. ülésén. Mint mondta,...
Mára sikerült elérni, hogy Kína európai gazdasági terjeszkedésének Magyarország legyen az egyik legfőbb bázisa – jelentette ki...
Sikeresnek nevezte a magyar gazdasági modellt, a munkaalapú gazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc...
Még valamikor a kilencvenes évek elején került a kezembe jeles közgazdászunk és közírónk, Kopátsy Sándor tollából egy...
Hálát adhat az Orbán-kormány két a működésétől független világpiaci eseménynek, de mostanra beérett az elmúlt évek adóemelése...
A rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony, 5,1 százalékos a munkanélküliség Magyarországon, az Európai Unióhoz viszonyítva is...
Kincs, ami nincs – Gazdaságfejlesztés hazai forrásból címmel tartottak kerekasztal beszélgetést a tusnádfürdői szabadegyetemen hazai és a...
Hosszú ideje pártunk és kormányunk egyik legkomolyabb fegyverténye az volt, hogy gazdaságilag sikerült valamelyest egyenesbe rakni...
A kormányt is meglepte az ország gyenge gazdasági teljesítménye – írja az Blikk.hu. Orbán Viktor gazdaságélénkítő csomagot...
A magyar gazdaság ágazati színesítésére lenne szükség, az autóipartól való függés rendkívül kockázatos, ami a negyedéves GDP-adatokban...
Miközben az Európai Bizottság az EU egészére 1,8 százalékos, az euróövezetben még ennél is alacsonyabb, 1,6 százalékos...
Az Európai Unió átlagát meghaladó, robusztus gazdasági növekedés várható az idén és jövőre a nyolc közép- és...
A számok és tények alapján Magyarországnak már régen kijárna a felminősítés – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter...
Európai összehasonlításban Magyarországon csökkent a legnagyobb arányban az államadósság az elmúlt években – hangsúlyozta Varga Mihály szombaton...
Jól teljesít a magyar gazdaság, sérülékenysége a külső sokkokkal szemben jelentősen csökkent, eladósodottsága és adósságszolgálati költségei azonban...
Úgy tűnik, a leginkább a kiszámíthatatlanságtól és az átláthatóság hiányától félő befektetők másképp ítélik meg a nemzeti...
Az első féléves államháztartási adatok alapján semmi nem veszélyezteti az idei, európai uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos...
Az euróövezet fennmaradását csak reformokkal lehet biztosítani, különben Németország szétfeszíti a jelenlegi kereteket – írja a német...
A beláthatatlan káosz elkerülése érdekében az eurózóna tagországai maratoni tárgyalásokon kötöttek nemrég egy olyan kompromisszumot, amellyel az...
Várhatóan 5,5 százalékkal nőhet jövőre a minimálbér, a nyugdíjak 1,6 százalékkal lehetnek magasabbak – közölte Lázár János csütörtöki...
A családok támogatásának növekedését emelte ki a jövő évi adótörvényekről szóló parlamenti vitában a kormány képviselője. A...
Sürgősen rendezni kell a Kína és USA között fennálló gazdasági érdekellentétet, amely a legrosszabb esetben világháborús helyzetet...
Ötmilliós felügyeleti bírságot kapott a magyar Sberbank, közel 50 milliós bírságot kapott a BTel értékpapír-kibocsátó. Az MNB Pénzügyi Stabilitási...
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csütörtökön, Londonban ismertetett előrejelzése szerint az orosz és ukrán mély...
A banki elszámolásban érintett devizahitelesek 77 százalékának csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete – mondta a gazdasági bizottság...
A devizahiteles mentőcsomag összessége azt eredményezi, mintha 192 forintos árfolyamon váltották volna át a svájci frankon felvett...
Illuzórikusnak ítélte a rendszerváltozással és az uniós csatlakozással szemben támasztott hazai várakozásokat Kövér László szerdán az M1...
Feleslegessé vált, az állam működéséhez nem feltétlenül szükséges ingatlanok értékesítéséből 70-75 milliárd forint bevételt tervez idén a...
“Pánikra nincsen ok, de a Fidesz-KDNP politikai közössége aggódva, félve nézi, hogy mi történik a kormánnyal, kicsit...
A Költségvetési Tanács (KT) megkapta a 2016-os költségvetési törvényjavaslatot a kormánytól – mondta Kovács Árpád, a KT elnöke. Kovács Árpád...
Kemecsi László, az engedély nélkül több milliárd forintot begyűjtő Kun-Mediátor Kft. kisebbségi tulajdonosa, a szökésben lévő többségi...
Jövőre 16-ról 15 százalékra csökkenhet az szja-kulcs, és 27-ről 5 százalékra mérséklődhet a sertés tőkehús áfája –...
A nemzetgazdasági miniszter, aki az IMF és a Világbank tavaszi közgyűlésén vesz részt, azt mondta: az IMF...
Elég sok mindent rosszul csinálunk mi, magyarok – állítják az OECD közgazdászai. Egy rakás okos ábrával próbálnak...
A bankkártyás vásárlásoknál megszűnő tranzakciós illetékfizetési kötelezettség, a családi kedvezménynek kiszélesítése és a családon belüli vagyonmozgások illetékmentessége...
Magyarország elfogadja az Európai Bizottság javaslatát az uniós támogatások öt százalékos korrekciójára tíz olyan operatív program esetében,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS