Október 25-én lemondott képviselői mandátumáról Czeglédy Gergő, aki jelenleg korrupció vádjával letartóztatásban van – jelezte a Kutya...
Vörös Segély néven volt ismert a két világháború között a lebukott magyar kommunistákat megsegítő szervezet. Azóta sok...
Óbuda börtönben ülő DK-s polgármestere annak ellenére, hogy a hűvösről nem tudja ellátni feladatát, mégis kap fizetést,...
Két hónappal meghosszabbította a III. kerületi alpolgármester letartóztatását a bíróság – tudta meg a Magyar Nemzet. Czeglédy...
Na, ennyit arról, hogy ők mindig is a nemzeti oldalt szolgálták, csak csalódtak benne. Egyre több jel...
Az ügyészség indítványozta Czeglédy Gergő óbudai alpolgármester letartóztatásának meghosszabbítását – tudta meg a Magyar Nemzet. Czeglédy június óta van előzetesben...
December 16-ig biztosan letartóztatásban marad a vesztegetéssel gyanúsított óbudai polgármester – derült ki a Fővárosi Törvényszék a...
Varga Mihály pénzügyminisztert akarta a Római Camping ügyével kapcsolatban kérdezni a párbeszédes, Szabó Tímea, de olyan válaszkérdéseket...
Letartóztatásban van jelenleg is Óbuda DK-s polgármestere, Kiss László, akit a Fidelitas szeretett volna meglátogatni, csakhogy kiderült,...
Ez egy röhej, hogy ilyet meg lehet tenni Magyarországon, ahol igazi demokrácia van – mondta lapunknak Szalay...
Nemcsak Magyarország, de a világ legszürreálisabb közgyűlését tartották meg Óbudán. A kerület polgármestere ugyanis a fogdából hívta...
Börtönrácsokon áthatoló kommunikációval vezetné a kerületét Kiss László. A lecsukott DK-s politikus ugyanis a hűvösről tervezi bejelenteni,...
Írhatnánk: mindenki a helyén, hiszen a börtönben, jegyző jelenlétében került aláírásra az óbudai testületi ülés meghívója. Kiss...
“Szezonnyitó” sajtótájékoztatót tartott Gyurcsány Ferenc pártja székházában, ahol egyből elismerte, gyakorlatilag padlóra került a DK támogatottsága, mintegy...
A Duna egyre inkább közelít a Nánási út és Királyok útja vonalában felhúzott ideiglenes töltéshez a Római-parton....
Folyamatosan érkeznek az agyaggal és homokkal megrakott kamionok a Római-part mellett található Losonc utca elé, ahol a...
December közepéig börtönben marad Kiss László, akinek a fogva tartásának meghosszabbítását kezdeményezte a nyomozó ügyészség. Az óbudai...
Három hónappal, december 16-ig hosszabbította meg az óbudai polgármester letartóztatását a bíróság – mondta a Magyar Nemzetnek...
Ilyen az, amikor valakinek fontosabb a közössége, mint a politikai ellentétek: miután Óbudát káosz fenyegeti a kerület...
A korrupciós bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben az ügyészség indítványozta Kiss László polgármester letartóztatásának...
Valamit nagyon szeretnének eltűntetni az óbudai önkormányzatnál. A kerület DK-s polgármesterét letartóztatták, azonban a nyomozás még nem...
Szaniszló Sándor baloldali polgármesterről és a XVIII. kerületi ingatlanügyekről is beszélnek azokon a felvételeken, amiket egy titokzatos...
Az Egyesült Államok és a DK pártalapítványa által egyaránt pénzelt Liberty Press Kft. korábban fizetett írásokban méltatta...
Noha tagadta a terhére rótt bűncselekményt, illetve, hogy százmilliós kenőpénz ütötte a markát, mégis sok érdekes dologra...
Bajban ismerszik meg a jó barát -tartja a mondás, ami nem vonatkozik a politikára ugyebár. Hiszen a...
Úgy tűnik, nincs olyan jogi kiskapu, amely lehetővé tenné, hogy a letartóztatásban lévő Kiss László a börtönből...
Puskás Péter, az óbudai Fidesz frakcióvezetője lapunknak elmondta, hogy amennyiben meghosszabbítják Kiss László letartóztatását, úgy az óbudai...
Anonymous is azokból a felvételekből hozott nyilvánosságra részleteket, amiket az óbudai korrupciós botrány titokzatos feljelentője juttatott el...
Gyurcsány emberei között nagy az összetartás és kicsi a felelősségtudat. Mit nekik egy korrupciós ügy, ők így...
Főnöknek nevezték az óbudai korrupciós botrány szereplői Kiss Lászlót, akinek milliókat juttattak a fiktív szerződések utáni kenőpénzekből...
A sajtó megkeresések ellenére is mélyen hallgat Karácsony Gergely, a Demokratikus Koalíció és az óbudai önkormányzat is...
Rács mögött a polgármester és az alpolgármester is Óbudán, de amikor még szabadlábon voltak, akkor sem tettek...
Önmagát és több, III. kerületi politikust feldobó titokzatos bűntárs feljelentése adott nagy lendületet a nyomozó hatóságnak az...
Az óbudai DK-s botrány hullámai immár Kiss László polgármestert is az előzetesbe sodorták. Erről, és a lehetséges...
Szabó Tímea is bizonyította, hogy pillanatokon belül képes véleményét megváltoztatni, ha politikai érdeke megkívánja – írja a...
Most sem volt túl jó hete a baloldalnak, hiszen az egyik vezérnaszádja kapott léket, Kiss László gyurcsányista...
Mint lapunk beszámolt róla, több mint 5 órán át tartott a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója...
Mint lapunk elsőként számolt be róla, maffiaszerű korrupciós bűncselekménnyé kezd terebélyesedni az óbudai önkormányzati korrupciós botrány. Kiss...
A mai hírek szerint alakul a balos börtönválogatott, Óbuda alpolgármestere után a polgármestert is elvitték – kommentálta...
„Egyetlen járható út van: Kiss Lászlónak és Czeglédy Gergőnek már most le kell mondania, és új választásokat...
Őrizetbe venni egy kerület polgármesterét egy sok-sok hónapja tartó, sok-sok évvel ezelőtti ügyben zajló nyomozás során nyilvánvaló...
Eddig tartott a Hello Wood Zrt. installációja Óbudán, ugyanis a januárban átadott építmény tegnap este összedőlt. Egy...
Továbbra sem hajlandó válaszolni Kiss László óbudai DK-s polgármester, a kerületi önkormányzat korrupciós botrányával kapcsolatos kérdésekre. A...
Még hiányzó dokumentumok alapján elkészített fővárosi jelentés; Tarlós felelőssége és Demszky bevédése; a sikertelen rendőrségi nyomozás után...
Miközben Karácsony Gergely és Kiss László papíron politikai szövetségesek, ez a kerületben élők számára gyakorlatilag semmilyen előnnyel...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS