Lengyelország azt tervezi, hogy a jövő évtől kezdve 19 százalékig terjedő “kilépési adót” vet ki az olyan...
Tizenkét, Ukrajna felől Nyugat-Európába tartó vietnami illegális bevándorlót, valamint az őket csempésző három szlovák állampolgárt tartóztattak fel...
A lengyel ügyészséghez fordult annak a nemesfémekkel kereskedő magyar bűnszervezetnek a kiugrott tagja, akinek egykori társai átszámítva...
Andrzej Duda megvétózhatja az európai parlamenti választások lengyel rendszerét módosító, a minap a parlamentben már megszavazott törvényt...
Lengyelországban is meghatározó személyiségek lobbiznak azért Washingtonban, hogy az Orbán Viktor által megfogalmazott közép-európai egység megvalósuljon –...
Gyönge őszi napsütéssel köszöntött be a nyár Brüsszelben. Kopogtatott az eső az ablakon, ahogy a szél is...
Óriáskígyó tartja félelemben a lengyel főváros környékét, miután levedlett bőrét megtalálták egy Varsótól délre fekvő településen. A...
Szerda éjféltől életbe lép a lengyel igazságügyi reform azon sokat vitatott intézkedése, miszerint a legfelsőbb bíróságban minden 65...
Kötelezettségszegési eljárást indított Lengyelország ellen az Európai Bizottság a legfelsőbb bíróságra vonatkozó törvény miatt, amelynek értelmében a...
Félgőzös, takarékoskodó meccset hozott össze Japán a már kiesett lengyelek ellen, és majdnem ráfázott. Aztán amikor kiderült,...
Üdvözlendő, hogy a külső határvédelem erősítése és a harmadik országokkal való együttműködés került a migrációs vita középpontjába...
A lengyel alsóház (szejm) szerdán megszavazta a náci bűnökre vonatkozó, Izrael és az Egyesült Államok tiltakozását kiváltó...
A lengyel parlament alsó-, majd felsőháza is megszavazta szerdán a náci bűnökre vonatkozó, Izrael és az Egyesült...
Most már nemcsak szubjektív megállapítás, hogy unalmas és semmitmondó a lengyel válogatott focija, hanem papírjuk van róla,...
Ma válik teljessé a világbajnokság második fordulója. Ma van az utolsó olyan nap, amikor még a reménykedés...
Növelni kell a NATO védelmi és elrettentő képességét a szövetség keleti szárnyán – ebben egyeztek meg Lengyelország...
Közép-Európa jelenleg a kontinens legsikeresebb régiója, amely fantasztikus jövő előtt áll – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök...
A külföldről származó tojások egészségügyi kockázatot hordozhatnak, ezért a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége az ellenőrzött termelésből...
A lengyelek az a csapat, amelyikre esetleg mondhatjuk, hogy egy kicsit, de tényleg csak egy egészen kicsit...
A mai napon is három meccset láthatunk a vébé programjában. A H csoportban is megkezdődnek a küzdelmek,...
A lengyel jogállamiság helyzetéről tartott európai parlamenti vitában felszólalt a szocialista magyar Szanyi Tibor is. A szocialista...
Lengyelország, amelyet Washingtonban szoros szövetségesként tartanak számon, közvetítő szerepet vállalhatna az Európai Unió és az Egyesült Államok...
Az Európai Ügyek Tanácsa előtti meghallgatással folytatódhat Lengyelországgal szemben az uniós alapszerződés hetes cikke alapján kezdeményezett eljárás...
A magyar kormány semmiféle kettős mércét nem fogad el, márpedig a Lengyelországgal szembeni uniós eljárás “egyértelműen kettős...
Lengyelország és Magyarország erős Európát akar, olyat, amely képes megvédeni magát, saját határait, polgárainak biztonságát – hangsúlyozta...
A lengyel parlament alsóháza – az ellenzék bojkottja mellett – jóváhagyta csütörtök éjjel azt a törvényt, melynek...
Ismét két arcát mutatta a magyar csapat, hiszen amit mezőnyben tud, arról talán kijelenthetjük, hogy kitűnik a...
Egyházi szervezetekkel együttműködve a közel-keleti keresztény közösségeket helyben megerősítő közös program megvalósítása mellett döntött Lengyelországgal közösen Magyarország,...
Megalapozottnak minősítette a Soros György elleni magyarországi kampányt a Die Presse című osztrák napilapnak adott interjúban Johann...
Megszavazta az Európai Bizottság által vitatott bírósági törvények egyes módosításait csütörtök este a lengyel szejm, a parlamenti...
A magyarországi kormánypártok győzelmének mértékét, a jelentős társadalmi legitimációt emelte ki Orbán Viktornak írt gratuláló levelében Mateusz...
A magyarok és a lengyelek útja, harca közös, céljuk felépíteni és megvédeni otthonunkat, Közép-Európát, és megőrizni nemzetinek...
A miniszterelnök szerint ahogy eddig, úgy a jövőben is mindig számíthat Lengyelország Magyarországra. Orbán Viktor pénteken Budafokon...
A magyar és a lengyel nép egyaránt arra törekszik, hogy Európa biztonságos legyen – mondta a lengyel...
A térség legnagyobb országaként Lengyelországra hárul a fő felelősség azért, hogy előmozdítsa és védelmezze a szomszéd országokkal...
Varsó elutasítja a lengyel bírósági reform kapcsán megfogalmazott brüsszeli fenntartásokat, de kész az Európai Bizottsággal együtt kiértékelni...
Az 1848-49-es magyar szabadságharcnak nyújtott lengyel segítség máig eleven tanúsága a két egymással szolidáris nemzet barátságának –...
Bayer Zsolt publicista, a Békemenet állandó résztvevője hétfőn feljelentette az őt lelövéssel fenyegető férfit. A Civil Összefogás...
A varsói reformintézkedéseket érő uniós és nyugati bírálatok végső soron az Európa-ellenes érzelmek megerősödéséhez vezethetnek Lengyelországban –...
Kapcsolatban állt az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel a délnyugat-lengyelországi Rybnikben 2016-ban őrizetbe vett Murád T. marokkói állampolgár,...
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke szerint a magyaroknak kötelességük kiállni Lengyelország mellett, amikor Brüsszel támadja az...
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése csütörtökön üdvözölte az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását Lengyelországgal...
Kétéves letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a varsói kerületi bíróság a kommunista állambiztonság (SB) két egykori tábornokát, akik...
„Az izraeli kormány és a világ zsidósága tűz alá vette Lengyelországot, mindezt csupán azért, mert a sokat...
Határozatban fejezte ki szolidaritását Lengyelországgal a magyar Országgyűlés kedden, és felszólította a magyar kormányt: álljon ki Lengyelország...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS