Az LMP szerint „messziről bűzlik” az ezer roma nő képzését és elhelyezkedését célzó Nő az esély program...
Kilencedik alkalommal terjeszti be az Országgyűlés elé az állambiztonsági múlt feltárását célzó törvényjavaslatát az LMP frakcióvezetője hétfőn....
Az MSZP és az LMP is reagált az Orbán-beszédre. A szocialisták szerint a mai Orbántól “gyomorgörcse” lenne...
Magyarország újratervezése címmel parázs vitára ültünk be a Tusványosi szabadegyetem egyik sátrába, ahol az előzetes várakozások szerint...
Hadházy Ákost hiába jelentette fel a hivatal, a rendőrség már nem nyomoz. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) még...
Újraválasztották az LMP két társelnökét, Schiffer Andrást és Szél Bernadettet, valamint Vida Attila elnökségi titkárt a párt...
Teljes tisztújítást tart az LMP a párt hétvégi, kétnapos kongresszusán, de a társelnökök személye biztosan nem változik,...
A férfiak 40 év szolgálati év után történő nyugdíjba vonulásáról lehet népszavazást tartani – tudta meg atv.hu....
Eltérően ítélik meg a magyar-szerb határ lezárásáról szóló híreket az ellenzéki pártok. Az MSZP szerint olcsó propaganda,...
Ha Sallainak Benedeknek igaza van, abból azt a következtetést kellene levonni, hogy az LMP-sképviselő valójában fideszes oligarcha....
A kormány földprogramját folyamatosan támadó LMP-s Sallai Róbert Benedek, felesége, és a családi cégük 2325 hektárnyi állami...
Dörzsölt baloldali politikusok is megirigyelhetnék, hogy családtagjai, ismerősei közreműködésével milyen szövevényes céghálót épített ki az LMP “kis...
Nyilatkozott a NAV a kapuvári húsüzem felszámolásának ügyében, miután a húsipari vállalat felmentette az adóhatóságot az adótitok...
A Kormányt kritizáló LMP-s politikus érdekeltségei és közvetlen hozzátartozói révén tavaly 85 millió forint támogatásban részesülhetett –...
Itt az ideje, hogy az LMP tükröt tartson maga elé – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Fazekas Sándor földművelésügyi...
Orbán Viktor még korábban utasította a fejlesztési minisztert, hogy zavarják el az állami cégektől azokat, akik ott...
Miközben állami földrablással, a Fidesz-közeli oligarchák helyzetbe hozásával, új, fideszes nagybirtokos rendszer kialakításával vádolja a kormányt Sallai...
„Nincs takargatnivalóm, első pillanattól kezdve tiszta a lelkiismeretem” − ezt mondta a TV2-nek Simon Gábor, az MSZP...
Ma tartja demonstrációját a Fekete ruhás Nővérek nevű kezdeményezés, amely az egészségügyi dolgozók kiszolgáltatott helyzetére kívánja felhívni...
Az LMP a csődtörvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a Budapesti Vegyiművek...
Aktuális politikai kérdésekről és a kormány tevékenységének bírálatáról szólt május elseje. A Jobbik parlamenti vitanapot kezdeményez a halálbüntetésről. Az...
Közel százmillió forint értékben könyvelhettek el fiktív utazási költségeket az Országos Roma Önkormányzatnál, többek között úgy, hogy...
Az LMP olyan parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, amely a tőkepiaci törvény hatályba lépésétől, vagyis 1997-től vizsgálná, hogy...
Az LMP hétfőn törvényjavaslatot nyújt be annak érdekében, hogy azoknak a hivatalos személyeknek, köztük akár kormánytagoknak is...
Az LMP a Kúria elé viszi a paksi bővítéssel kapcsolatos hatástanulmányok és szerződések nyilvánosságra hozatalának ügyét, miután...
A teljes népességen belül stagnál a Fidesz népszerűsége, a februárban fennállásának legjobb eredményét elérő Jobbik tovább erősödött...
Nem változott érdemben a pártok támogatottsága Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásának eredménye szerint, amelynek összegzését szerdán küldte el az...
Az LMP feljelentést tesz és beperli Varju Lászlót, miután a Demokratikus Koalíció alelnöke minden alap és bizonyíték...
A Fidesz mezőkövesdi frakcióülése egyelőre tényleg olyan unalmas, mint amilyennek a hírekből tűnik. A kihelyezett értekezleten résztvevő...
Súlyos korrupciógyanú merült fel az Országos Roma Önkormányzatnak egy uniós támogatás felhasználásával kapcsolatban. Az ORÖ képviselői vizsgálóbizottságot...
Folytatódott a Fidesz-KDNP népszerűségvesztése, míg az ellenzéki pártok közül a DK hirtelen megnövekedett a véleménykutató legfrissebb felmérése...
Az LMP országgyűlési határozatban kötelezné a kormányt arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatásán érje el...
Az idei év elején is folytatódott a Fidesz visszaesése, igaz, ennek mértéke kisebb lett – írja legfrissebb...
Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt feljelentést tett Hadházy Ákos...
Az LMP két társelnökét szerdán hivatalában fogadta André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ügyvivője. Az ellenzéki politikusok...
Az LMP társelnöke szerint hajlandók lettek volna Veszprémben tárgyalni egy közös jelöltről az ellenzékkel, azonban kaptak egy...
A tegnap esti tüntetés egyik szónoka Kálmán László nyelvész volt, aki államszkeptikus beszédében többek közt azt mondta,...
Gerstmár Ferenc, az LMP helyi önkormányzati képviselője a párt jelöltje a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választáson...
Schiffer András LMP-társelnök szerint Horváth András “zöld dossziéjáról” igenis tárgyalhatna parlamenti vizsgálóbizottság, csak a hatalom igyekszik “elsikálni”...
A Lehet Más a Politika (LMP) nyílt levélben fordul Pintér Sándor belügy- és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez annak...
Az amerikai ügyvivő továbbra sem árulja el, hogy milyen bizonyítékok alapján tiltottak ki hat magyart Amerikából. Az...
Az LMP hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a parlagfű irtására szánt adományok elherdálása miatt – közölte...
Megdöbbentő különbségek tapasztalhatók a Fidesz javára az önkormányzati választási kampányköltségekben a Transparency International Magyarország, az Átlátszó.hu, a...
Többségében ezúttal sem civilek, hanem a baloldali kis pártok tagjai, aktivistái szervezik a pártfüggetlennek kikiáltott, több mint...
Az LMP számításai szerint akár kétszázezer hektár, eddig nemzeti parki kezelésben álló föld kerülhet ki természetvédelmi fennhatóság...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS